Igazából én régóta úgy látom, hogy tulajdonképpen egyetlen rendszer van. Akármelyikbe is csapunk bele bármelyik pontján, éppen vagy a békeidőszak, vagy a háborús tombolás csúcsa felé tart. Az adott rendszer békeidőben a saját érdekközösségére támaszkodva gyarapodik és a számára mint szükséges támaszték számára hozza létre és osztja el a javakat. A kevésbé részesedő réteg ami nem tartozik egyéni vagy csoportbeli sajátosságai miatt a támogató és támogatott csoporthoz, ebből fakadó frusztrációja miatt létrehozza az aktuálisan uralkodó tézis antitézisét. Szükségszerűen antitevékenységet kell jelentenie az aktuálisan fennálló rendszer számára, hogy kidomboríthassa a különbözőségét, amit ezáltal eladhat mint másik járható utat. Ha ugyanazt képviselné mint a regnáló hatalom, nem lenne esélye a hatalma megkaparintására. Valójában a lényegi különbségei ennek ellenére jelentéktelenek, hiszen ha hatalomba akar kerülni és azt fenntartani, akkor ugyanazokat a hatalomszerző és megtartó tevékenységeket kell végeznie, mint az elődjének és a majdani utódjának. Infrastruktúrát kell fejlesztenie, utat, hidat, kórházat, erőművet. Szociális hálót kell létrehoznia a kiválasztott támogatott és támogató közegének, oktatást kell biztosítania a saját nézeteinek azok gyerekkorában történő bebetonozására. Titkosszolgáltaokat, rendvédelmet, haderőt kell fenntartania a lehetőségek szerinti legfejlettebb formában. Függetlenként tetszeleghetőnek kialakított igazságszolgáltatási rendszert kell létrehoznia, ami valójában sosem az. Lásd az inkvizíció által az államnak átadott bűnösöket, a kommunista rendben a nép ítéletére hivatkozott tetteket, a kapitalizmusban pénzen és véren megvásárolt igazságokat. A látható különbségek így végső soron egyrészt a személyes képességek szintjétől függenek illetve nagyrészt ugyanazon fogalom más megnevezéséből fakadóan különbözőnek tűnnek. Azért működik mindig az újranevezés, az újraalapítása ezáltal ugyanannak és azért adható el mindig új reményként, mert új és új generáció születik az adott helyzetbe amiben a hatalomért folyik a küzdelem. És mivel ilyentén módon információval ismert szinten feltöltött hardverek ezek az új fiatalok az életkoruknak megfelelően, a maradék tárterületet minden fél igyekszik saját magával kitölteni. Ebből fakad, hogy a történelem rengeteg igazságszálában a hatalmi agresszió a legigazabb és ezért erőszaktörténetként számontartott az emberi faj történelme. Amikor az újként fellépő hatalomvágy színre kerül, automatikusan a hatalom látóterébe lép egyéni szintjén felül. Ebben a látótérben igyekszik elhelyezni őt az uralkodó értelem egy olyan szinten, ahonnan nem fenyegeti veszély az új ellenlábastól. Kevesebbet nem tehet, különben nem lenne valós hatalom és azonnal elvesztett mindent. Az új utat hirdető nem maradhat meg ezen a szinten, különben nem lenne valós hatalom és azonnal elvesztett mindent. A hatalom egyszerűen pátosz nélkül csak hatalom, mindig. Mivel az újat hirdető nem áll meg, az uralom szükségszerűen szorosabbra vonja az erőteret körülötte. Jogot csonkít, de mivel a sokaság közül valók és mérhetően vannak, ritkán tehet specifikus lépést, nem általános érvényű intézkedést. Ezt az első időkben hasznosként is értékeli, mert az ellenlábasa miatt mindenki rövidebb pórázra kerül a kezében. Ebből adódóan viszont a sérelmet szenvedő egyének lojalitása csökken, minden rétegből kiválnak a támogatottak közül. Van aki az ellenlábast erősíti, van aki új utat kínál és van aki igyekszik kilépni a hatalom látószögéből. Ezáltal a megszorított ellenlábas erősebbé válik a szűkült lehetőségek ellenére is. Ha a hatalom nem lépte volna meg, fajtájától, nevétől függetlenül, a gyengesége megintcsak az ellenfelét erősítené. Így hibákba igyekszik terelni azt, és elforgácsolni vagy éppen beleforgatni a saját rendjébe kellő juttatás ellenében, hiszen az ellentét kiváltóoka az, hogy az adott csoport tagjai nem kaptak eleget. Ha így nem tudja megbontani az ellenfelét kellőképpen és az tovább tolakszik, akkor már csak az erőbevetéssel történő fenyegetés és a tényleges erőszak marad, mint az első számú valódi hatalmi alapjogot adó lehetőség. Akár gazdasági, akár fizikai ez a fenyegetés és erőszak, eléri, hogy az ellenlábasa diktatúrát kiáltson. Innentől képes eszkalálódni a helyzet, az új erő erőszakosabbá lesz mert tömegekre hathat a gonosz kijelölésével, a hatalom erőszakosabban lép fel hiszen önmagát kell életben tartania, a lázadás és az ellene való védekezés akaratlan és akaratlagos mártírokat szül és kész a helyzet a leszámolásra. Az ebben létező emberek számára persze nem így fest a helyzet. Ők mint a hatalmi agresszión kívüli igazságok ismerői és megélői azt tapasztalják, hogy békeidőben, ami a gyarapodás és boldogság időszaka,a vég nélküli úr és szolgaegyensúly fenntartásává válik. Dolgoznak, hogy az államuk gyarapodjon és egymás között elfogadott értékek mentén nevelik a jövő generációját. A jövő generációi pedig koronként egymástól elütő új igazságokat lételemként elfogadva ellenük tevékenykednek. Konzervatív és haladó ma a megnevezése a szerteszét ágazó de kötegbe fogott fogalmaknak, ami gyűlöletalapot szolgáltat adott közösség korosztályain belül és a generációi között. Kialakul a bizalmatlanság, a másik értékének, emberi mivoltának jogos vagy jogtalan semmibevétele. Elindul a patkánykodás egymás között burkoltan és nyíltan, emberek, csoportok, szervezetek választanak oldalt és közben a hatalom kép potens lehetősége újabb és újabb frontot nyit közöttük, hogy annyira gyűlöljék egymást, hogy kitörhessen a láz. A békeidőben tulajdonképpen ezáltal a béke válik magává a háború legalapvetőbb indokává, mert a benne élő tömeg önálló és rákényszerített érzékek totális kiélése után már nem talál benne újat, impulzust adót. A mai fiatalok már tinédzserként tömegesen képesek kiégni a szex minden vállfajától és mindentől elzárt kegyvesztett lényekként, nem emberként tekinteni magukra. A legalsó rétege ezzel a láncolatnak már nem érez közösséget és nem érez jófrmán semmit, csak a pozícióját igyekszik fenntartani a létezése folyamára. A legfelsőbb hatalom már a birtoklás minden vállfajától is kiégett és semmihez nem kötődik, csak igyekszik a pozícióját fenntartani a létezése folyamára. A köztes réteg pedig éppen hajkurássza a saját értékrendjének megfelelő érzékek teljes kiélését és az egymáshoz tartozás csak azott típusba besorolhatók között van fenntartva. Így felbomlik a társadalmi szövet és a béke az idegenség és a felkorbácsolt gyűlölet miatt és lecsap a háborús őrület. És a tömegei a csoportjai a hatalmak által fenntartottaknak, teljes erővel rohannak egymásra az igazságaikért, amiknek a java része nem a saját fejükben született meg, még csak nem is ők rendezték logikusként értelmezhető láncba. Rohannak a saját agyközpontjuk akaratáért és uralmáért harcba. Mivel egy polgárháború és egy háború is javarészt ezen fogalmi struktúrák révén jön létre, most nem bontom szét az irányaikat. A háborús elszállás pedig fokozódik az egymásra halmozott erőszak minden lépésével és egészen addig tart és pusztít, amíg az érzékeinek a teljes skáláját ki nem élik a benne résztvevők és elkezd bennük megszületni a meglovagolható kétely, amit az őket fellázító hatalom gátlástalanul fel is használ, hogy megmentőként kirántsa őket a tébolyból és bölcsen törvényeket írjon nekik, hogy békében élhessenek. Így jár tulajdonképppen egy hullámvonalon ez az egész. Mivel emberek vagyunk, a béke és a háború teljes kiélhető spektrumát végigjárjuk, ha a másik már nem ad eleget, de mögötte mindig a hatalmi agresszió a történet fő szála a hatalmi ambíció ami pengeti ezeknek az állapotoknak a húrjait. És hogy mennyire jár ez ugyanazon az úton, elég megnézni a katolicizmus és a kommunizmus létrejöttét. Konstantin, mikor már elege volt az egymáshoz közelálló, mégis egységet nem képviselő szálakból, összehívta a niceai zsinatot, végigülte, ahogy a többségi ariánusok tulajdonképpen ledorongolták a kisebbségi katolikusokat, aztán mivel azok erőszakossága jobban a kedvére és hasznára volt, hatalmi szóval őket jelölte ki egyetlen és igaz útnak, at ariánusokat pedig prédának nyílvánította, száműzte. Aztán elketyegett kb. ezerhatszáz év és Lenin, mikor már elege volt az egymáshoz közel álló, de egységet nem képviselő irányzatokból, összehívta a komintern-t, ahol a többségi mensevikek gyakorlatilag lehengerelték a kisebbségben levő bolsevikokat, de mivel Leninnek jobban a kedvére és hasznára volt az erőszakosságuk, őket jelölte ki egyetlen és igaz útnak és a mensevik irányzat képviselőit szabad prédává nyílvánította és száműzte. Hát úgy nagyjából így leírható egy jelentős szelete az emberi viselkedésnek és a rendszerének szerintem. Ami ami az én személyes pogányságom, hogy (az én reményem) egy olyan társadalmi szint újra elérése lehetséges mint az ezeréves állam előtt. Ami talán valóban úgy létezett az őseink között, hogy amíg a saját hatalmi központjuk meg nem osztotta őket egymás ellen, kívülálló, vagy belső térítő nem tudta megbontani az egységes alapra építkező, de eltérő emberek közötti szövetséget. Mind önmaguk lehettek. Erről szólt a neveltetésük és a tárkapacitásuk kitöltése. Talán ez lehet az egyetlen másik rendszer. Hát ennyi, persze nagyon tömören.
),egy ssztalhoz ülök a bűnösökkel,vámszedőkkel,manapság már nem mentek meg az ősi mesterséget űző,rendkívül csinos hölgyeket a lincseléstől,hogy az asszonyom legyen (hja,azok a szilaj 90's....
