[BIZTPOL] Magyarország

Tudja valaki, hogy Szegeden (vagy éppen Budapesten az 1-es és 3-as vonalán) miért nem ilyenek zötyögnek?

Azért, mert ez a villamos egy szánalmas barkács-szar. Csak annyit róla, hogy 34 méter hosszú, de olyan nehéz, mint egy 54 méteres Combino, ami mutatja, hogy lényegében ez egy tizenkilencedik századi technológia, némi rendkívül ronda dizájnnal borítva. Mintha valaki egy döfőorros Ironcladra felrakna egy radart és azt mondaná, hogy íme itt van a Zumwalt-osztály vetélytársa, hiszen hozzávetőleg hasonlóak! Persze Afrikában ez is valami, de sajnos ez a magyar járműgyártás egy újabb szégyene.

Tessék tudomásul venni, hogy nincs magyar városi vasúti járműgyártás, nincs technológiánk, nincs szakembergárdánk, nincs gyártókapacitásunk hozzá.
 
Én ov-t utasítanám ki a rabló bandájával együtt, és egyből jobban élnénk, ráadásul Mészáros milliárdjait is jobb helye lehetne tenni.

Panzerfaustnak: Történelmi alaptétel az, hogy ne hidd el 1 diktátor hülyeségét! És akkor nem lesz nácizmus, kommunizmus és kerítésépítés se. Ezzel szemben sajnálatos mődon épp a hülyeségek terjesztése folyik.

Valahogy nem érzem és nem látom azt a diktatúrát amiről annyian regélnek. Látok egy korrupt demokratikus rendszert amire ráférne egy reform, egy politikai vezetőt akinek olyan nagy a támogatottsága hogy az mozgásteret enged neki, de nem találom a neonáci vezetést és a fasizmust. De legalább kerítésünk van, amit én nem bánok, nem is értem miért kéne hogy bánjak és ez miben gátol meg bárkit azon kívül hogy illegálisan átlépje a határt. Persze az én értelmi képességeim több mint megkérdőjelezhetőek ezért ha valaki fel tudna világosítani azt meghálálnám egy köszönömmel.
 
Nyilván a fasizmustól nem látod a kerítés szörnyűségét. Az van, meg hogy baloldal soha nem fog többé választást nyerni felénk, csak juszt sem akarják felfogni miért nem, mert olyan mélyre ásták magukat a valóság ellenében..
 
Mondjuk hazánkban érdekes ez a bal-jobb oldal megfogalmazás, hiszen egyik sem az aminek mondja magát.
A mi baloldalinak mondott pártjaink neoliberálisok.
A jobb oldalinak mondott pártjaink keresztényszocialisták (kormány), vagy a szó magyar értelmében nemzetiszocialisták.
Egyszóval hazánkban nincs klasszikus jobb oldali párt a parlamentben, csak szocialista és liberális.

(UI.: A keresztényszocialista pártokat balra és jobbra is be lehet sorolni, a liberálisok pedig se nem bal se nem jobb oldaliak)
 
egyetértek, részben. hazánkban nincs igazi balos párt, kivéve a fideszt. a balos neolibek, a liberalizmus miatt ugye a tényleges politikai koordinátarendszerben jobbosok, a nyugati ültetvényeseket képviselik. a klasszikus jobbos párt a jobbik. nemzetszocialisták nincsenek. a kereszténydemokraták meg egy fantáziapárt, akiket a fidesz próbál inkubátorban felpumpálni, lévén hogy az ő közönségüket, a keresztény középosztályt kiirtották. az inkubátorozás mellékhatása, hogy kontraszelektáltak, tehetségtelenek, barmok.
 
<blockquote rel="formosa">Én ov-t utasítanám ki a rabló bandájával együtt, és egyből jobban élnénk, ráadásul Mészáros milliárdjait is jobb helye lehetne tenni.

Panzerfaustnak: Történelmi alaptétel az, hogy ne hidd el 1 diktátor hülyeségét! És akkor nem lesz nácizmus, kommunizmus és kerítésépítés se. Ezzel szemben sajnálatos mődon épp a hülyeségek terjesztése folyik.

Valahogy nem érzem és nem látom azt a diktatúrát amiről annyian regélnek. Látok egy korrupt demokratikus rendszert amire ráférne egy reform, egy politikai vezetőt akinek olyan nagy a támogatottsága hogy az mozgásteret enged neki, de nem találom a neonáci vezetést és a fasizmust. De legalább kerítésünk van, amit én nem bánok, nem is értem miért kéne hogy bánjak és ez miben gátol meg bárkit azon kívül hogy illegálisan átlépje a határt. Persze az én értelmi képességeim több mint megkérdőjelezhetőek ezért ha valaki fel tudna világosítani azt meghálálnám egy köszönömmel.</blockquote>

Korrupció, mert őket belőle kihagyták. Hol van már Józsa effftárs 6,8 milliárdja a csúnya, ruszki Paksból! :)

Más.

http://www.breitbart.com/london/2015/11/05/richard-wagner-square-renamed-refugees-welcome-square-snub-german-patriots/

Nóóóórmálisak? :D
 
xfotel

<i>"egyetértek, részben. hazánkban nincs igazi balos párt, kivéve a fideszt. a balos neolibek, a liberalizmus miatt ugye a tényleges politikai koordinátarendszerben jobbosok, a nyugati ültetvényeseket képviselik. a klasszikus jobbos párt a jobbik. nemzetszocialisták nincsenek. a kereszténydemokraták meg egy fantáziapárt, akiket a fidesz próbál inkubátorban felpumpálni, lévén hogy az ő közönségüket, a keresztény középosztályt kiirtották. az inkubátorozás mellékhatása, hogy kontraszelektáltak, tehetségtelenek, barmok."</i>

Ő zavart érzek nálad az erőben. Nem akarok társadalom tudományi vitát nyitni erről, de a lényeg az, hogy:
1. A liberalizmus se nem jobb, se nem bal oldali irányzat.
2. A jobbik nemzetiszocialista párt.
De ez nem a német "náci"-t jelenti, az amúgy is NSDAP volt, vagyis Nemzeti Szocialista Demokrata Munkás Párt, ez volt a világ első "minden evő" (catch all) pártja.
3. A Fidesz biza keresztényszocialista párt. Ez egy alapvetően bal oldali ideológia, de konzervatív is, e miatt némi jobb oldali gondolatisággal is bír.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kereszt%C3%A9nyszocializmus

Ezeket amúgy nem a levegőből szedtem, hanem ez a szakmám :-)
Próbáltam nyilvános forrást keresni nektek magyar nyelven erről, de nem találtam a neten, szóval be kell érnetek velem, mint forrással.
 
1 - a mai liberalizmus - főleg az emberjogi ága - az bizony ideológiailag a Trockizmusból eredeztethető.

2 - Nemzeti-szocialista. Kb. mint a korábbi Nemzeti Parasztpárt esetleg az FKGP.

3 - Keresztényszocialistának akar látszani, de szerintem nincs nekik ideológiájuk.
 
<blockquote rel="eevil">Tudja valaki, hogy Szegeden (vagy éppen Budapesten az 1-es és 3-as vonalán) miért nem ilyenek zötyögnek?

Tessék tudomásul venni, hogy nincs magyar városi vasúti járműgyártás, nincs technológiánk, nincs szakembergárdánk, nincs gyártókapacitásunk hozzá. </blockquote>

Kedvesem!
Ne haragudj a megszólításért! De hülyeségeket beszélsz!
Meg van a teljes szakember gárda a volt Ganz teljes tejedelmében!
Csak földönfutók!
 
De ez nem a német "náci"-t jelenti, az amúgy is NSDAP volt, vagyis Nemzeti Szocialista Demokrata Munkás Párt,
.......
Ezeket amúgy nem a levegőből szedtem, hanem ez a szakmám :-)
Demokrata?????
NationalSozialistische Deutsche ArbeiterPartei
:)
 
Mondjuk hazánkban érdekes ez a bal-jobb oldal megfogalmazás, hiszen egyik sem az aminek mondja magát.
A mi baloldalinak mondott pártjaink neoliberálisok.
A jobb oldalinak mondott pártjaink keresztényszocialisták (kormány), vagy a szó magyar értelmében nemzetiszocialisták.
Egyszóval hazánkban nincs klasszikus jobb oldali párt a parlamentben, csak szocialista és liberális.

(UI.: A keresztényszocialista pártokat balra és jobbra is be lehet sorolni, a liberálisok pedig se nem bal se nem jobb oldaliak)

A keresztényszocialisták a szó magyar értelmében keresztényszocialisták, a nemzetiszocialisták meg nemzetiszocialisták. A Fidesz a klasszikus liberális párt.
 
<blockquote rel="fip7">
De ez nem a német "náci"-t jelenti, az amúgy is NSDAP volt, vagyis Nemzeti Szocialista Demokrata Munkás Párt,
.......
Ezeket amúgy nem a levegőből szedtem, hanem ez a szakmám :-)
Demokrata?????
NationalSozialistische Deutsche ArbeiterPartei
:)
</blockquote>
Ha, nem tíltanák...!
A két szemed! Megérne "egy misét!" Tudom, tudom!
 
Fennek

<i>"NationalSozialistische Deutsche ArbeiterPartei "</i>

Jogos!
Köszi a helyesbítést!
 
<b>Egész új jövőképpel állt elő a Jobbik, az LMP és a Fidesz
geostratégia.</b>
2015. november 6. 11:43

Breaking: Magyarország jövőjét Vona és Schiffer egy Kelet-Közép-Európai Unióban látja, Tuzson Bence (Fidesz) szerint viszont meghatározó partnerünk... Oroszország!

http://mandiner.hu/cikk/20151106_kardos_gabor_egesz_uj_jovokeppel_allt_elo_a_jobbik_az_lmp_es_a_fidesz

kapcsolódó:
http://mno.hu/velemeny/a-nagy-bevandorlasatveres-1300729
http://mandiner.blog.hu/2014/11/04/a_beket_csak_egy_kozep-europai_unio_garantalhatna

*****

Erős anyag:

<b>Aláírást gyűjt a Fidesz a menekültkvóta ellen</b>
Az ATV Start vendége <b>Balázs Péter</b> korábbi külügyminiszter.

http://www.atv.hu/videok/video-20151106-alairast-gyujt-a-fidesz-a-menekultkvota-ellen

És ez a figura külügyminiszter volt.
 
Nyilván a fasizmustól nem látod a kerítés szörnyűségét. Az van, meg hogy baloldal soha nem fog többé választást nyerni felénk, csak juszt sem akarják felfogni miért nem, mert olyan mélyre ásták magukat a valóság ellenében..

Fasizmustól ? :)))) Fogalomzavarban szenvedsz :) A fasizmus olasz eredetű - fascio di combattimento - és az adott időszakban csakis ott létezett. Magyarországon nyilaskeresztes mozgalom volt egy rövid ideig, amelynek lényegi vonásai bizony eltértek a többi szélsőjobbos irányzattól.
 
xfotel
<i>"egyetértek, részben. hazánkban nincs igazi balos párt, kivéve a fideszt. a balos neolibek, a liberalizmus miatt ugye a tényleges politikai koordinátarendszerben jobbosok, a nyugati ültetvényeseket képviselik. a klasszikus jobbos párt a jobbik. nemzetszocialisták nincsenek. a kereszténydemokraták meg egy fantáziapárt, akiket a fidesz próbál inkubátorban felpumpálni, lévén hogy az ő közönségüket, a keresztény középosztályt kiirtották. az inkubátorozás mellékhatása, hogy kontraszelektáltak, tehetségtelenek, barmok."</i>

Ő zavart érzek nálad az erőben. Nem akarok társadalom tudományi vitát nyitni erről, de a lényeg az, hogy:
1. A liberalizmus se nem jobb, se nem bal oldali irányzat.
2. A jobbik nemzetiszocialista párt.
De ez nem a német "náci"-t jelenti, az amúgy is NSDAP volt, vagyis Nemzeti Szocialista Demokrata Munkás Párt, ez volt a világ első "minden evő" (catch all) pártja.
3. A Fidesz biza keresztényszocialista párt. Ez egy alapvetően bal oldali ideológia, de konzervatív is, e miatt némi jobb oldali gondolatisággal is bír.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kereszt%C3%A9nyszocializmus

Ezeket amúgy nem a levegőből szedtem, hanem ez a szakmám :-)
Próbáltam nyilvános forrást keresni nektek magyar nyelven erről, de nem találtam a neten, szóval be kell érnetek velem, mint forrással.

három oka van miért nem bocsátkozom vitába. az egyik, hogy ez a szakmád. a másik, hogy mint mondottam félig meddig egyetértünk, szóval nem sokra mennénk. a harmadik, hogy a politikai gondolataim teljesen más koordinátákon mozognak, de egyelőre nem érettek a nyílt terepre.
 
2. A jobbik nemzetiszocialista párt.
De ez nem a német "náci"-t jelenti, az amúgy is NSDAP volt, vagyis Nemzeti Szocialista Demokrata Munkás Párt, ez volt a világ első "minden evő" (catch all) pártja.

Ebben az esetben a nemzeti és szocialista párt distinkciót kell alkalmazni, ui, így egyben fölöttébb megtévesztő. Viszont én még azt is hozzátenném, hogy erősen nemzeti irányultságú keresztényszociális elveket valló politikai tömörülés.
 
<b>Egész új jövőképpel állt elő a Jobbik, az LMP és a Fidesz
geostratégia.</b>
2015. november 6. 11:43

Breaking: Magyarország jövőjét Vona és Schiffer egy Kelet-Közép-Európai Unióban látja, Tuzson Bence (Fidesz) szerint viszont meghatározó partnerünk... Oroszország!

http://mandiner.hu/cikk/20151106_kardos_gabor_egesz_uj_jovokeppel_allt_elo_a_jobbik_az_lmp_es_a_fidesz

kapcsolódó:
http://mno.hu/velemeny/a-nagy-bevandorlasatveres-1300729
http://mandiner.blog.hu/2014/11/04/a_beket_csak_egy_kozep-europai_unio_garantalhatna

azta. azok alapján, amit migráncs témában alakítottak, a Ká-EU eléggé borzalmas lesz és itt arra gondolok, hogy ezek között az országok akár egy retkes najlonharisnya okán is képesek hazudozások, hátbaszúrások, összeveszések sorozatába veszni.
 
<b>Egész új jövőképpel állt elő a Jobbik, az LMP és a Fidesz
geostratégia.</b>
2015. november 6. 11:43

Breaking: Magyarország jövőjét Vona és Schiffer egy Kelet-Közép-Európai Unióban látja, Tuzson Bence (Fidesz) szerint viszont meghatározó partnerünk... Oroszország!

http://mandiner.hu/cikk/20151106_kardos_gabor_egesz_uj_jovokeppel_allt_elo_a_jobbik_az_lmp_es_a_fidesz

kapcsolódó:
http://mno.hu/velemeny/a-nagy-bevandorlasatveres-1300729
http://mandiner.blog.hu/2014/11/04/a_beket_csak_egy_kozep-europai_unio_garantalhatna

*****

Erős anyag:

<b>Aláírást gyűjt a Fidesz a menekültkvóta ellen</b>
Az ATV Start vendége <b>Balázs Péter</b> korábbi külügyminiszter.

http://www.atv.hu/videok/video-20151106-alairast-gyujt-a-fidesz-a-menekultkvota-ellen

És ez a figura külügyminiszter volt.

Hát a libás kormányában ő mindig is a nyugat alattvalója, kiszolgálója volt. A "merjünk kicsik lenni" kovácslászlói irányvonal képviselője. Vagy a valóságérzéke szűnt meg, vagy szándékosan félrevezető.

A fentiekhez szerintem nem másokhoz kéne alkalmazkodni, "irányulni" - mert abból sose sült ki semmi jó - hanem a magunk útját kell járni. Oo messze van, gazdasági jelentősége viszont közelebb hozza, fontos partner, ez tény. A nyugat mindig átvert minket - most is szívat - ezért nem járható út, istenigazából sose fogadta be ezt a térséget, csak alattvalónak. Foglalkozzon mindenki a saját dolgával, így nekünk leginkább a Kárpát-medencére kéne koncentrálni, legfőképpen a határon túliak - vagy azon túl, pl csángók - támogatására.