<blockquote rel="emel"><blockquote rel="Pocok75">Azért én ezt most nemigazán értem! Eddig mindenki pokolra kívánta Erdogánt, oldalakat írtatok tele, hogy mennyire Ő az ellenség, meg .... alak, meg ki kéne irtani a szomszédait is. Aztán most meg kicsit odadörgölőzött az oroszokhoz és máris milyen fain gyerek lett. Csak én nem értem ezt??
Szerintem azt, hogy Erdogan a pokolba vagy a paradicsomba való azt döntsék el a törökök, az ő dolguk, az ő életük múlik rajta. Ha meg tárgyalunk vele, akkor amiben egyet tudunk érteni és együttműködni, akkor bólogatni kell, amiben nem tudunk egyetérteni és együttműködni arra a fejünket kell rázni és közölni: sorry, mi ezt nem így gondoljuk, tegyük el ezt a témát (sokkal) későbbre. Az meg hogy hova dörgölőzik (hol ide hol oda) az legyen az ő megbízhatósági problémája, de ennek megfelelően nekünk jól meg kell gondolni mit írunk alá vele egy papíron.</blockquote>
+1
Ettől függetlenül, nagyon jól látszik azért, hogy a nagypolitikában nincsenek nemes tettek, megbízható partnerek, jóban rosszban barátságok, szövetségek. Mindenki mindenki ellen a jelszó!</blockquote>
Persze hogy nincsenek, minden politikus "abból és addig él", amíg saját országának érdekeit a köznép számára is eladhatóan jobban érvényesíteni tudja bárki ellenében (már amennyiben időnként leváltható, és nem egy bárkin átgázoló diktátor az illető, mert akkor viszont sokáig abból él). Ez viszont nem mindig sikerülhet ugyanúgy (kivételek persze legtöbbször a nagyhatalmak), ezért - főleg a kisebbek - bizonyos ügyekben kénytelenek érdek-szövetségeseket keresni, ez viszont törvényszerű hogy nem vonatkozik minden ügyre és nem is örök érvényű szövetség. Ezért ilyen húzd meg-ereszd meg stílusú a külpolitika.