Georg Spöttle írása:
Baguette vagy Kalasnyikov?
Afrikaiak és közel-keletiek milliói álmodoznak Franciaországról. Ők mesélték nekem számos országban, hogy nézik a francia TV-t, a filmeket, látják az ottani életstílust, a „gazdagságot” és oda vágynak. Meg is értem őket, hiszen ki ne szeretné Franciaországot? A Provence álmos vasárnapjait egy pohár borral, sajttal és friss baguettel. Kit ne nyűgözne le Rhone völgye vagy Normandia zord tengerpartja, amely egykor a Vikingeké volt? Ám mindennek ellenére, azok, akik elérik az áhított földet, nem ezt a Franciaországot fogják megélni. Helyette zsúfolt, hangos panellakásokban élnek, lakótelepeken ahol a graffiti, a drog és a kiégett autóroncsok vannak otthon. A Boulevard Saint Michel kávézói helyett radikális mecsetek prédikátorait hallgatják és a kacér francia lányokban nem gyönyörködnek, hanem ellenségként tekintenek rájuk. Miért van ez, hol vannak a probléma gyökerei? Miért vált 270 francia terrortámadások áldozatává?
Sokan, még a brüsszeli bürokraták és a migránssimogató széplelkek sem értik meg, hogy az iszlám az nem csupán egy vallás, hanem egy filozófia, egy életforma és nem elválasztható a politikától sem. Nem csupán az egyénről szól, aki aláveti megát Allah akaratának és imádkozik, hanem magáról a hívők közösségéről is. A korán és a haditok szabályozzák a mindennapi életet, hogy miként imádkozzunk, hogyan házasodjunk, mik az étkezés szabályai, mit tegyünk, ha gyermekünk születik és mit, ha meghal egy szerettünk. Az iszlámnak saját törvénykezése van a sharia. A hívők szerint ez felülírja az állam által hozott törvényeket, rendeleteket. A szunna, azaz Mohamed próféta hagyományai keretek közé szorítják a muzulmánok életét. Szunniták, azaz hagyományőrzők. A személy szabadsága csak addig tejed, ameddig nem ütközik a korán tiltásába, vagy nem sérti a közösség érdekeit vagy annak becsületét.
Akik egy vallásos családban nőnek fel és kiskoruk óta ezek a szabályok és az iszlám filozófiája determinálja életüket szinte biztos, hogy nem tudnak kitörni ebből az életformából. A szülői ház is meghatározó. Ha azt hallja a gyermek, hogy ne barátkozz franciákkal, a zsidók és a keresztények az ellenségeink, akkor ezzel a szemlélettel megy már általános iskolába. A konfliktus már meg is kezdődik, ahogy becsöngetnek az első osztályban. A kulturális központoknak álcázott radikális szervezetek, mint a Macron elnök által betiltott Sheik Yassin alapítvány, a radikalizmus melegágyai. Egy-két év ideológiai képzés után a toborzóknak már könnyű dolga van rávenni a fiatalokat, hogy legyenek Allah katonái. Egy friss felmérés szerint a migrációs hátterű francia fiatalok 74%-a nem fogadja el a francia törvényeket és elutasítja a szekuláris államformát. Sokan helyesnek ítélték meg az elmúlt hetek terrortámadásait, mert az iszlám ellen elkövetett minden valós és vélt sértést szerintük a sharia szerint halállal kell büntetni. Az egyik francia miniszter egy iskolalátogatás során maga is megtapasztalta ezt. Eleve ellenséges légkör fogadta, amelyet úgy akart feloldani, hogy megkérte a diákokat, hogy énekeljék el közösen a köztársaság himnuszát, a Marseillaise-t, a tinédzserek azt mondták, hogy nem tudnak azonosulni egy régi harci indulóval. Elsősorban muszlimként határozzák meg magukat, a nemzetiség és az állampolgárság csak ezután következik.
A szeparatista, radikális iszlám mára már a francia társadalom részévé vált. Az ott élő nyolcmillió muszlim már egy államot képez az államban. Gérald Darmain belügyminiszter néhány napja úgy fogalmazott, hogy Franciaország egy külső és belső háborúban áll a radikális iszlámmal szemben. Jó meglátás, csak pár évtizedet késett. Ezt a folyamatot már nem lehet megfordítani. Az is borítékolható, hogy még sok fiatal a baguette helyett a Kalasnyikovot fogja választani.
