Nehéz megérteni, hogy elismert, nagy múlttal bíró lapok és komoly elemzők latolgatják, vajon támad-e Oroszország a tél közepén, avagy Joe Biden el tudja a tárgyalások lebegtetésével húzni az időt, és Moszkva így kicsúszik a katonai akció megindítására alkalmas időből. Ezek a „szakértők” érezhetően szívből szorítanak azért, hogy az amerikai elnöknek sikerüljön megmentenie Ukrajnát az orosz agressziótól.
„Ezzel a megközelítéssel több baj is van. Ha megértőek vagyunk, akkor csak naivnak ezt a logikát. Ha reálisan nézzük e reagálásokat, akkor joggal nevezhetjük hibának az amerikai olvasat kritikátlan átvételét. Ha pedig feltételezzük – s miért ne –, hogy ezek az elemzők nagyon is átlátják a helyzetet, akkor méltán háborodhatunk fel ezen a cinizmuson”
Nehéz nem látni, hogy Vlagyimir Putyin és Joe Biden virtuális csúcstalálkozója egy nagy játszma része. Szó sincs arról, hogy Moszkva Ukrajnát fenyegeti, és a megtámadására készül. Érvek sorát lehet felhozni arra, hogy miért nem érdeke Oroszországnak megtámadni Ukrajnát. Mivel ezt az előző cikkekben már megtettük, ezzel nem rabolnánk a tisztelt olvasó idejét. Ha valaki elfogultság nélkül, józan ésszel átgondolja e kérdést, akkor ugyanerre a következtetésre juthat. Az időpontról szóló értesülésnek pedig már csak azért sincs sok értelme, mert Oroszország bármikor megtámadhatná Ukrajnát, ha akarná.
„Így eleve téves megközelítés volt tehát a háborút elkerülését lehetővé tevő utolsó reménysugárként tekinteni az orosz és az amerikai elnök beszélgetésére”
A háborús hisztéria felkorbácsolása az információs térben egyik oldalról jól átgondolt amerikai akció volt. A Fehér Ház kampánya bizonyítékok nélkül azt sulykolja már hetek óta, hogy Moszkva csapatokat vont össze az ukrán határ közelében, és január végén a terepviszonyok kedvező alakulásával megtámadja Ukrajnát. Jellemző, hogy a kijevi vezetés először nem tudta mire vélni az amerikai titkosszolgálat „értesülését”, és a szintén titkosszolgálati szintén cáfolták a csapatösszevonások tényét. Aztán észbe kaptak, gyorsan felvették a kommunikációs fonalat, és igyekeztek még az amerikaiaknál is nagyobbat mondani. E két „forrásra” hivatkozva az európai fősodor kész tényként tálalta, hogy az oroszok támadásra készülnek. Különösen feltűnő volt, ahogy a hatalomváltással hangot váltó német média az amerikai sajtónál is pápább akart lenni.
„Az persze a fent említett észérveken kívül senkit nem zavart, hogy egy készülő támadást nem szoktak előre kikürtölni. A Krím elszakadását sem verte nagy dobra az amerikai titkosszolgálat”
Egyes értesülések szerint az amerikai politikai elitben sem mindenki értett egyet a Fehér Házban kitervelt provokatív kommunikációs akcióval. A CIA és Pentagon érvelt a veszélyesen kalandor, a feszültséget vészesen megnövelő elgondolás ellen. Nem véletlen, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség igazgatója William Burns november elején Moszkvában tárgyalt, mint ahogy a két ország vezérkari főnökei is egyeztettek. Ezek a körök jól látták, hogy a hisztéria felturbózása veszélyes, hiszen a Kelet-Ukrajna körül megnövekedett feszültség közepette könnyen elpattanhat a húr.
„A Fehér Házat azonban jobban érdekelték a Joe Biden zuhanó népszerűségét megállítandó belpolitikai motivációk, és a mesterségesen gerjesztett feszültség csökkentésével járó külpolitikai hozadék. Biden adminisztrációja számolt azzal is, hogy a végletekig megosztott világban a Nyugat úgyis Washingtonnak fog hinni”
A Fehér Ház jól számolt, hiszen amennyiben az oroszok tényleg elveszítenék a türelmüket, és támadnának, akkor Amerika fokozhatja a Moszkvára nehezedő szankciós nyomást. Amennyiben mégsem lesz az egészből semmi – mint az kezdettől valószínűsíthető –, akkor Biden a liberális, atlantista táborban begyűjthet néhány piros pontot, és eladhatja magát hatékony békecsinálóként.
Valójában a Kremlnek sem volt nagyon ellenére a csapatösszevonás felturbózása. Mert mint végig hangsúlyozta, a saját területén úgy mozgatja a katonáit, ahogy akarja, a nyugati aggodalom pedig felhívhatja a figyelmet az orosz biztonság szempontjából egyre fontosabbá váló, mind hangsúlyosabban kommunikált „vörös vonalakra”.
„Oroszország démonizálása, a nyugati közvélemény megrettentése a háborús hisztéria keltésével tehát adott esetben Moszkva érveit (is) erősítette”
Mert 120 ezres vagy az egyes hírekben már 180 ezresre felnagyított csapatösszevonásáról nincs szó, az időről időre orosz részen is demonstatívan megtartott hadgyakorlatokkal a Kreml azt üzeni, hogy az általa meghúzott „vörös vonalak” átlépésével nem szabad viccelni, mert annak nagyon rossz vége lesz. Moszkva a tavaszi csapatösszevonással és minden ilyen demonstratív lépéssel azt üzeni, hogy az érdekeinek figyelmen kívül hagyását nem fogja tűrni.
„S az üzenet elsősorban nem is Kijevnek, hanem Washingtonnak szól”
Egyrészt Oroszország vetélytársa nagyhatalomként nem Ukrajna, hanem az Egyesült Államok. Másrészt Moszkva jól tudja, hogy Ukrajnáról is Amerikával érdemes tárgyalni. Ebben a hangulatban és nemzetközi környezetben tárgyalt videókapcsolatot létesítve a két elnök. S mint egy ideje már, most is a tárgyalások ténye a legnagyobb pozitívum. Főképp úgy, hogy a mostani megbeszélést jó eséllyel újabb személyes találkozó követheti. Moszkva ezzel elkönyvelheti, hogy Washington is látja azokat a bizonyos vörös vonalakat, és ha nem is írásos formában, de nem elképzelhetetlennek azok a bizonyos biztonsági garanciák, és Washington nem fogja erőltetni az ukrán NATO-tagságot.
Előbb a téteket emelve csúcsra járatták a feszültséget, majd két óra hosszan tárgyalt egymással Vlagyimir Putyin és Joe Biden. A megbeszélések utáni közleményekből ítélve leginkább a véleménykülönbségeket rögzítették, mégis mindkét fél elégedett. Egyes „elemzők” közben még mindig a háborúra...
moszkvater.com
