A világ négyötöde a tér, amiben létezik. A szanckiós tér a kék, a szabadkereskedelem tere a szürke Oroszország számára ezen a térképen. A globalizáció működik, már hiába próbálkozik a Nyugat, a globális világban az egyoldalú szankcióival magára maradt. Igazából technikailag saját magát szankcionálta, nemcsak a szankciók nyugatellenes hatásával, hanem magával a világtól elzárkózással is:
Az oroszoknak mégcsak gondolkodniuk sem kell azon, hogy mit kezdjenek a szankciókkal, mert ellentétben az első hidegháborúval, ami globális volt, most a szabadkereskedelem globális és a második hidegháború lokális. Tehát ahol lehet a saját javukra fordítják azokat. Szankcionálatlan gazdasági önzést tesz lehetővé, lényegében a legfejlettebb belső konkurencia kizárta magát a piacukról és elzárta a saját energia és alapanyagellátási kapcsolatai egy részét. És ehhez egyoldalú vámpolitikát sem kell folytatniuk, a világ négyötödével továbbra is szabadkereskedhetnek szabályok szerint. Hülyék lennének nem kihasználni ezt a gazdaságilag örök karácsony jellegű helyzetet!
A második hidegháború regionális konfliktussá vált a globális hatalmást elvesztett Nyugat és azzal nem is rendelkező Oroszország között az Észak-Atlanti térségben. A világ többi részére még annyira se terjed ki, mint anno az
el nem kötelezettekre. Bár ez utóbbi mozgalomban már akkor megnyilvánultak annak a globális Dél-nek a csírái, amik ettől az Észak-Atlanti térségtől délre -akkor még csak- deklarálták a kívülállóságukat, amit aztán a gyakorlatban nem tudtak megvalósítani, így vagy úgy részei voltak az első hidegháború konfliktusainak, folyamatainak. Ahogy a második hidegháborúnak is részese a globális Dél egynémely állam, mint Szíria vagy Örményország most, de olyan direkt felosztás, mint anno már rég nem létezik. Nincs légüres tér, hanem a Dél van a helyén, vagy a BRICS, vagy nevezhetjük még pár néven!
Tulajdonképpen csak annyi történt, hogy a Nyugat elvágta saját magát az oroszországi gazdasági kapcsolatoktól. Érdekes világpolitikai jelenség az ilyen harakiri jellegű önmegtartóztatás, csodálkozik is a fél világ rajta, de éppen a benne rejlő öngyilkos őrület nem növeli a Nyugat ázsióját.