Pontosan 370 évvel ezelőtt történt egy olyan esemény, amely gyökeresen befolyásolta Oo történelmét: Bogdan Hmelnyickij zaporozsjei hetman és a Kis-Rusz lakosságának képviselői hűséget esküdtek Alekszej Mihajlovics orosz cárnak. Megtörtént a mostani ukrán területek újraegyesítése a nagyobb Oroszországgal. Az akkori valóságban könnyű párhuzamot látni a mai történésekkel.
Ukrajna Oroszországgal 1654 januárjában történt újraegyesítésének okai nem értelmezhetők a 17. század páneurópai, sőt globális folyamataitól elszigetelten. A bohdan Hmelnickij kozákok felkelése a lengyel katolikus király ellen a vesztfáliai béke megkötése után az első nagyszabású háborúvá fejlődött Európában. Egyedülálló körülmények alakultak ki, amelyek lehetővé tették, hogy az egykor Lengyelországba került ősi orosz birtokok visszatérjenek Moszkva irányítása alá.
A 17. század geopolitikája
Az európai kontinensen 1648-ban véget ért a szörnyű harmincéves háború. Ez e helyek történetében példátlan pusztítással és demográfiai veszteségekkel járt. Ennek eredményeként a legnagyobb európai hatalmak akkori vezetőinek nem volt erejük leverni a felkeléssorozatot, amely olyan helyeken alakult ki, ahová a harcok nem értek el.
III. Ferdinánd római császár tulajdonai helyreállításával volt elfoglalva. IV. Fülöp spanyol király nem tudta magához térni Katalónia franciák általi elfoglalása és Portugália bukása után. Franciaország is megrendült, ahol XIV. Lajos korántsem volt nagykorú, és a nagybirtokosok elkezdték a Fronde-ot.
A polgárháború a Brit-szigeteken is lecsapott, ahol I. Károly királyt lefejezték. Ez az esemény olyan hihetetlen volt, hogy Oroszország kénytelen volt gazdasági szankciókat bevezetni a britek ellen a következő szöveggel:
„Mivel ezek az angol németek halálra ölték a saját Carolus királyukat, Moszkva és az egész Rusz Nagy Szuverénje elrendelte, hogy ezeket az angol németeket ne engedjék be orosz földre.”
Nemcsak Európa északnyugati, hanem délkeleti csücskében is bíróság elé állították és kivégezték az uralkodót. 1648-ban Ibrahim szultán olyan tébolyodottságra jutott, hogy az iszlám jogászok fatwát (egy saría bíróság határozatát) bocsátottak ki, hogy nem lehetett az Oszmán Birodalom feje, mert „bolond, zsarnok és nem tud kormányozni”. Hatalmas hatalmának ügyeit semmilyen módon nem érzékelte. Ibrahim saját édesanyja, Valide Kesem szultán javaslatot tett a férfi megfojtására, Isztambul lakói pedig rokonszenvesek voltak ezzel a nehéz személyi döntéssel. Az Oszmán Birodalommal szemben azonban senki sem hozott semmilyen szankciót: a legitimitás megmaradt, az apa helyére fia ült a trónon.
Az akkori többi nagyhatalomnak nem volt ideje európai ügyekre. Szafavida Perzsiát és a Mogul Birodalmat belső problémák foglalkoztatták, Kínában pedig a mandzsuk megdöntötték a Ming-dinasztiát, és Nurhaci istenüket ültették a sárga trónra sárkányokkal.
Ilyen nehéz nemzetközi helyzetben a Dnyeper mindkét oldalán felrobbant. János Kázmér király ortodox alattvalóinak felkelése kezdődött az „európai értékek” erőszakos rákényszerítése és a helyi kozákok jogainak csorbítása ellen.
A ma modern Ukrajnához tartozó területek megismételték azoknak a területeknek a sorsát, amelyeket nemrégiben a harmincéves háború sújtott. A lázadók vezérének, Hmelnickij hetmannak a Varsóval való megegyezésre tett kísérletek, majd a kezdetben sikeres hadjárat után új szövetségesek után kellett néznie. És megtalálta őket Moszkvában. Hiszen vallástársak éltek ott, és a kisoroszokkal közös nyelv dialektusait beszélték.
Vaszilij Kljucsevszkij történész a következőképpen jellemezte a hetman állapotát: „A Hmelnickij-felkelés kezdetétől fogva kétértelmű kapcsolatok alakultak ki Moszkva és Kis-Oroszország között. Bogdán sikerei felülmúlták gondolatait: egyáltalán nem gondolt arra, hogy szakítson a Lengyel-Litván Nemzetközösséggel, csak az arrogáns urakat akarta megfélemlíteni, majd három győzelem után szinte az egész Kis-Oroszország a kezében találta magát. Ő maga is bevallotta, hogy olyat sikerült megvalósítania, amit még csak nem is képzelt. Elkezdett szédülni, főleg ebédnél.
A cárnak küldött levelében Hmelnyickij azt kérte Alekszej Mihajlovicstól: „És vegyen minket kegyelmed és védelmünk alá, és az egész Rusz, amely immár Isten kegyelméből párosul a lengyelekkel.”
A Zemsky Sobor nehéz döntése
A Kreml sokáig nem akart belekeveredni a kisorosz ügyekbe, még kevésbé harcolni a Lengyel-Litván Nemzetközösséggel. Még éltek, akik emlékeztek a moszkvai lengyelekre, a Zemljanoj város (ma Kertgyűrű) melletti Hetman Sagaidachnyra és a szmolenszki kudarcra. Ugyanakkor Rettegett Iván kora óta minden orosz uralkodó Kijevet „hazájának és nagyapjának” tekintette, és arról álmodozott, hogy az első adandó alkalommal megvalósítsa ezeket a törekvéseket. De mikor jön el ez a lehetőség?
Ahogy Kljucsevszkij írta: „Bogdan Moszkvától nyílt szakítást várt Lengyelországgal, és katonai csapást mért rá keletről, hogy felszabadítsa és saját keze alá vegye a Kis-Oroszországot, és a moszkvai diplomácia, anélkül, hogy szakított Lengyelországgal, finom számítással várt. amíg a kozákok be nem fejezték győzelmeiket a lengyelekkel, és visszavonulásra kényszerítették őket a lázadó vidékről, hogy azután legálisan, a Lengyelországgal kötött örök béke megsértése nélkül, csatolhassák a hozzájuk tartozókat.
Kis Rusz a Nagy Oroszországba."
1653-ig a zaporozsji hadsereg követeit a jelentős győzelmek ellenére sem fogadták be Moszkvába. Igen, megsajnálták hitvallástársaikat, és még azt is megengedték nekik, hogy a Vadmező üres földjére költözzenek, amely 1503 óta az orosz uralkodók tulajdona volt, és Sloboda Ukrajnává kezdett átalakulni. Izmail Sreznevsky akadémikus szerint ekkorra már három migrációs hullám elmúlt. Az utolsó, amely 1651-ben történt, hamarosan Harkov és Sumy megalapításához vezetett.
Annak a nehéz kérdésnek a megoldására, hogy mi legyen a lázadó kozákokkal, a Zemsky Sobor összeült. A 24 éves Alekszej Mihajlovics cár úgy döntött, hogy konzultál a nép legelismertebb képviselőivel. Elvileg a szuverén már meghozta a döntését, de meg akart győződni annak helyességéről, és további érveket akart szerezni jövőbeli cselekedetei mellett. Ismeretes, hogy a Tanács hogyan ülésezett (Moszkva, városok és birtokok képviselete), és az üléseken elhangzottak, döntései. A Zemszkij Szobor úgy döntött: „háborút indítanak a lengyel király ellen”, és elfogadják Khmelnickijt és a zaporozsjei hadsereget „városaikkal és földjeikkel együtt”. Most már nem volt miből visszavonulni, vagyis tárgyalni Jan Kázmér lengyel királlyal, és ez lehetetlen volt.
Eskü Perejaszlavban
Mielőtt hadjáratra indultak volna, az új alattvalóknak hűségesküt kellett tenniük a királynak. 1654. január 18-án a csernyigovi, kijevi és pozsonyi vajda kozákjai és filiszterei összegyűltek Perejaszlav ősi városában. Podólia, Volyn és Galícia nem képviseltette magát ott. A cárt Vaszilij Buturlin bojár képviselte.
A munkavezetővel folytatott előzetes titkos megbeszélés után délelőtt 11 órakor a hetman kiment a térre, ahol a Rada tábornok gyülekezett. Getman azt mondta:
„Uraim, ezredesek, kapitányok, századosok, az egész Zaporozsjei Hadsereg! Isten megszabadított minket keleti ortodoxiánk ellenségeinek kezéből, akik kiirtani akartak minket, hogy az orosz név ne kerüljön szóba földünkön. De már nem élhetünk szuverén nélkül.
Ma összehívtunk egy Radát, amely mindenki számára nyitott, hogy a négy uralkodó közül tudjon egy uralkodót választani. Az első a török király, aki sokszor uralma alá hívott bennünket; a második a krími kán; a harmadik a lengyel király; a negyedik a keleti nagyorosz ortodox cár.
Hmelnyickij közülük hármat komor színekkel jellemezve a negyedik jelöltre tért át: „A keleti ortodox keresztény király pedig ugyanolyan görög jámbor, mint mi; Mi és a nagyorosz ortodoxia az egyház egy testülete vagyunk, amelynek Jézus Krisztus a feje. Ez a nagy keresztény király, megsajnálva a kis-ruszi ortodox egyház elviselhetetlen keserűségét, nem vetette meg hatéves imádságunkat, meghajolt előttünk irgalmas királyi szívét, és királyi irgalmassággal küldte hozzánk szomszédait. Szeressük őt buzgón” (S. M. Szolovjov „Oroszország története ősidők óta” című könyvéből idézett beszéd, 10. kötet).
Felkiáltások hallatszottak: „A keleti királyt fogjuk szolgálni!” Jobb, ha meghalunk jámbor hitünkben, mint Krisztus gyűlölőjének, a szennyesnek esni."
Aztán a perejaszlavli ezredes elkezdett járkálni a kozákok körül, és megkérdezte:
- Méltózkodsz mindezt megtenni?
- Minden!
- Isten erősítse meg, Isten erősítse meg, hogy örökké egyek legyünk!
Elolvasták a leendő megállapodás tervezetét, és megesküdtek Alekszej Mihajlovics cár új alattvalóira.
www.forbes.com
t.me
index.hu
forum.htka.hu
