Elejétől a végéig marhaság.A lehető legrosszabb volna számunkra, ha a minket gyarmatosító Nyugat, amelyik a gazdasági és katonai főnökünk, és az általuk megszállt, felfegyverzett és a mi pénzünkből is kitartott Ukrajna, ez az arrogáns és gátlástalan katonaállam közé ékelődnénk.
Akkor aztán végleg eltűnünk a történelem süllyesztőjében.
Szerinted mégis mi szavunk maradna itt Európában a magunk érdekében, ha a Nyugat lieblingje itt acsarkodna ránk a keleti határainkon?
Egy olyan dürhő prosti, akinek a szolgálatai cserébe mindent lehet, miközben mi szépen le vagyunk szarva.
Ausztria és Finnország is jó boltot csinált azzal, hogy semleges országként a Nyugat és a Kelet határvonalán éltek.
Nekünk is az volna a legeslegjobb, ha EU tagként az orosz impérium lenne a határainkon és nem egy közbeékelődött, kriminalizálódott, korrupt, a gáztranziton élősködő csődtömeg, mint amilyen Ukrajna volt 2014-ig.
És nagyon nem egy olyan, mint amit most (még) Ukrajnának hívnak.
És végképp nem egy olyan nyugati felvonulási terület, amilyet te szeretnél.
A gázt az oroszoktól kell venni, ahogy az olajat is. És közvetlenül, nem az ukránokon keresztül. És ha a Nyugatnak valami nem tetszik, vagy épp ellenkezőleg, szeretnének újra üzletelni az oroszokkal, akkor azt igenis rajtunk keresztül intézzék.
Legyen Budapest a fontos és nem Kijev.
És ez neked is szól...
A nyugat nem tehet róla,hogy nálunk egy élősködő,országpusztitó rendszer van.Sőt,pont a nyugatiak szeretnék,hogy megváltozon a helyzet.Ugyanis a kapitalizmusnak egyáltalán nem érdeke egy szegény Mo.Egy prosperáló Mo az érdeke,aminek van pénze,van vásárlóereje.Mivel Mo-on nincs ehez ásványkincs,mint erőforrás,egez a kapitalistáknak bizony egy jol működő gazdaságú Mo kell.
Oroszok viszont nem hivei a szabadpiacnak.
Mi is az EU pénzén élősködünk.....Pedig nekünk nincs a nyakunkon egy háború.
Ukrajna már ki van merülve.Nincs valójában ereje,érdeke megtámadni egy NATO tagállamot.Romokban hever,évtizedekig leköti az újáépités-ha lesz egyáltalán munkaerő hozzá a háború után.
Finnek stratégiai helyzetük miatt lehettek semlegesek.És jol lkátható,mennyire biznak az oroszokban,hogy amint azok ismét hóditani kezdtek,rögvest feladták a semlegességüket,és csatlakoztak a NATOhoz.
Ausztria meg szinjátékot csinált.Csak papiron volt semleges,de valójában végig a VSZ támadás,NATO szövetségben való elháritására készült.
És miért is kéne csak az oroszoktol venni a szénhidrogéneket?Valójában csak most olcsóbbak (valószinűleg,mert valójában nem ismertek az árak),mert a szankciók miatt kényszerhelyzetben vannak.Utolsó ismert gázszerződés is a holland tőzsdei árakhoz kötötte a gázárat.KGST időben az adott év ára,a megelőző 5 év nyugati átlagára volt.LNG valójában olcsóbb is lehet,mint az orosz gáz.
Miért is jó nekünk,ha csak az oroszoktol függünk energetikailag?Szerintem sokkal jobb,ha többlábon állunk,nem egy ázsiai feudális impériumtol függünk.
A nyugatiak semmiképpen nem fognak rajtunk keresztűl kereskedni az oroszokkal.Ugyanis a lengyeleken át vezető út olcsóbb,mert rövidebb.Illetve a tengeri kereskedelmet vállasztanák,ami még olcsóbb.
Ez éppen olyan humbuk,mint a Bp-Belgrád vasút haypolása a kinai kereskedelemben-soha a büdös életben nem lesz vetélytársa Triesztnek se a vonal,pláne nem Antwerpennek,Hamburgnak,vagy Rotterdamnak.
És ugyan ez van orosz relációban is.Egyszerűen nem vagyunk hozzá jó helyen,nem rajtunk vezet keresztűl az útvonal.
Budapest érdeke,hogy Kijev megállitsa az orosz hóditást.A magyarok érdeke,hogy Mo egy nyugati polgári,kapitalista jogállam legyen.
Egyébként maguknak az oroszoknak is az lenne az érdekük,hogy Oo is egy polgári jogállam legyen,ne egy keleti,ázsiai feudális(jellegű) impérium