Németországot nem szabad alábecsülni, mint kétes tervek nyilvános szószólóját, képes arra, hogy háborús helyzetet generáljon Kelet-Európában vagy akár konkrétan Oroszország ellen. Erre ugyancsak képes Lengyelország és Ukrajna is minden további nélkül.
Ezek az államok és vezetőik bármikor ki tudnak provokálni egy olyan helyzetet, ami elindítja a dominót és igen rövid idő alatt akár az V. cikkely életbe lépése is megtörténhet, ami konkrétan éles NATO-Oroszország háborút jelent.
Félreértés ne legyen, ezek az államok se irányítani, se kontrollálni, se megnyerni, se rendet rakni nem tudnának, de nem is ez a feladatuk. Az izzó parazsakat lángra lobbantani viszont erőlködés nélkül képesek.
Az ukrán „forradalom” (puccs) létrehozott Kelet-Európában egy ellen-Oroszországot Oroszország ellen, közvetlenül az oroszok kapujában. Erre válaszul Ukrajnán belül létrejött egy ellen-Ukrajna Novorosszija néven – és ezzel kész is lett a pillanatnyi patthelyzet.
Az Egyesült Államok irányítói (bár talán pontosabb lenne őket a globalista/multinacionalista korporációk nyugati oldalú tulajdonosainak nevezni, akik az Egyesült Államokat, mint színházi díszletet tartják maguk elé) az alábbiak szerint kalkuláltak az ukrán „eseményekkel” kapcsolatban:
1. Az ukrán balhé hatására az Orosz Föderáció katonai intervenciót hajt végre és ezzel belesüllyed egy végtelen testvérháborúba. Ez a mai napig nem történt meg, pedig az Ukrajnát irányító megbízottak minden létező provokációt megpróbáltak ennek érdekében.
2. Az orosz haderő nem támadja meg Ukrajnát, így szép lassan megnyílik a lehetőség arra, hogy megfelelő katonai hardvert telepítsenek ukrán területre, közvetlenül Moszkva orra alá. Most épp ennek az előkészületei zajlanak.
Hagyjuk a szokásos esti meséket, a lényeg az, hogy az orosz területek, nyersanyagforrások, ipari kapacitások és az ország, mint felvevő piac nem óhajtott továbbra is a nyugati orientációjú globális nagytőke másodkörös és fixen mindig lehúzott alvállalkozója maradni, ez pedig szimplán felbőszítette a fővállalkozót. Miután a fővállalkozó háza táján is komoly belső problémák vannak (sőt, erre még rá is játszanak), így igen kényes, mondhatni mellbevágó lépés volt Putyinéktól az, hogy egy szép, vagy kevésbé szép napon (nagyjából a 2007-es müncheni biztonságpolitikai fórumon) beintettek a Nyugatnak és önálló – hozzáteszem, a saját szempontjukból teljesen logikus és érthető módon – útra léptek, ahol az első Oroszország. Ha úgy tetszik, ez volt a Russia First meghirdetése Putyintól, aki ellentétben a globális lehúzáson degeszre hízott világuraival nem az ő projektjüket kívánta átvenni és folytatni, hanem kért némi levegőt a világ többi részének is, beleértve első helyen természetesen Oroszországot.
Figyelve az orosz demográfiai adatokat teljesen nyilvánvaló, hogy az orosz birodalom – illetve ami maradt belőle mostanra – nem expanzív állapotban van, sőt, ilyen trendek mentén egy évszázad múlva a mai orosz állam tovább csökkenhet területileg is, aminek az első számú nyertese mindenképpen a Mennyei Birodalom (vagy Központi Birodalom) lesz értelemszerűen.
A Nyugat – főleg az angolszász vonulat – mindig is rettegett attól, hogy Németország és Oroszország egymás karjaiba hullik, de mindez semmi lenne ahhoz képest, ha egy széteső orosz impérium válna Kína vazallusásává.
Márpedig, ha a Nyugat nem lép, akkor a 21. század végére ez garantált végeredmény lehet, ez pedig el is döntené a világ feletti uralom nagy kérdését a következő évszázadokra, de nem ma ismert Nyugat javára.
Mivel a Nyugat – és főleg az USA – lendülete és a világ számára még nyújtható eszmei víziója kifulladni látszik, sok idő már nincsen, az utolsó lehetőség Kína és/vagy Oroszország szétdobása, mielőtt késő lenne. Jelen idő szerint a világon két hatalmi centrum van, amelyik más és más okból, de expanzióra van kárhoztatva: az Amerikai Egyesült Államok az egyik és Kína a másik.
Az USA kénytelen fenntartani a katonai-ipari komplexumát, pontosabban a katonai-ipari komplexum kénytelen még fenntartani az USA-t, mert enélkül az erre épült globális világdominancia kártyavárként omlana össze, maga alá temetve az eddigi tulajdonosi kör (leánykori nevén világelit) jelentős részét. Ehhez pedig igazolt expanzív politika kell, amihez viszont némi ellenség is szükséges.
Kína expanzív kényszere más természetű, sokkal inkább a felfuttatott tömegtermelésből eredően kereskedelmi jellegű, ami sok szempontól jóval békésebb, mint az amerikai vonulat, de legalább annyira veszélyes Amerikára nézve, mint az amerikai katonai nyomulás Kínára.
A pandémia, a klímaváltozás és a migránsválság tökéletes színpadi hátteret biztosít ahhoz, hogy Európában újra szögesdrót határok készüljenek, a lakosság különböző szintű pszichés megdolgozása közben kijárási tilalomtól kezdve korlátozott mozgáslehetőséget kapjon, a hadseregek pedig egyre több területen veszik át – még csak igen finoman és segítségnek álcázva - a felügyeletet és irányítást az egészségügyi rendszerektől kezdve az ellátó és logisztikai hálózatokig bezáróan (lásd pl. Nagy-Britannia). A lakosság nem érzékeli, hogy ami Európa – és lassan világszerte is zajlik – az sokkal inkább hasonlít egy nagy háborús előkészülethez, mint bármi máshoz.
Ha valakiben az egészséges életösztön esetleg ellenkezést váltana ki a fentebb leírtakkal kapcsolatban és a világ vezető hatalmainak eszében és józanságában bízik, az legyen kedves ránézni példának okáért a mai Amerikai Egyesült Államokra és feltenni magának a kérdést: ezt vajon direkt csinálják Amerikával, vagy tényleg ennyire elborultan hülyék?
Bármelyik is a helyes válasz, az semmi jót nem ígér.