Néztem a lázmérőt de még jól van, messze még a defcon 2!
Fiúk! A helyzet az, hogy érdekes és szemléletes dolgokat olvastam egy magyar-román esetleges háborúval kapcsolatban, de egyenlőre mindenki nyugodjon meg, nem indulnak sehová a románok. Annyit ígérhetek, hogy amikor a román seregek megtámadják Magyarországot, addigra higgyétek el, ez lesz Európa egyik legkisebb baja. Ez tuti garantált.
De ha már belemegyünk egy ilyen szkenárióba, akkor én néhány dologgal ezt kiegészíteném.
1. Románia születéséhez a Monarchiának szét kellett esnie. Miután a Monarchia szétdobása elsősorban francia és brit érdek volt, így a segítőkész kezeket megjutalmazták. Ez volt Trianon röviden és tömören. Nem a Monarchia volt a fő célpont, (az a cári birodalom volt), de útban volt. El kell keserítenem mindenkit, 1849-ben nem azért jöttek be a cári seregek leverni a rebellis magyart, mert annyira haragudtak a magyarokra vagy annyira szerették a Habsburgokat. Egyszerűen csak azért, mert a magyarok álltak nyerésre, ami a Monarchia felbomlását jelentette volna. Márpedig az cári birodalom stratégiai érdeke volt a Monarchia léte a brit és francia hatalmakkal szembeni rivalizálás során valamint "hidat" is biztosított az orosz és a porosz vezetés között.
2. De mivel a történelem egyféleképpen zajlott le, így Párizs létrehozta saját keleti vazallus államát, aki hajlandó is Párizs érdekeit kiszolgálni. Ez Románia.
3. A Szovjetunió nem azért nem verte agyon a románokat a II. VH idején, mert amikor meglátták az első szovjet tankokat a Kárpátok lábánál, akkor azonnal átálltak, hanem azért, mert időközben létrejött az antant és az oroszok külön megegyeztek a franciákkal bizonyos kérdésekben, melyek többnyire adott régiókat érintettek. Magyarul az orosz életben hagyja a francia egyik pincsijét, cserébe dettó ugyanez máshol.
4. Ettől függetlenül Oroszország és Románia viszonya mostanság eléggé terhelt, bár ha megnézem a történelmet, akkor ez voltaképpen permanens jelenség kettejük viszonyában. Emlékeztetnék mindenkit a Dnyeszter-melléki helyzetre (anno 14. orosz hadsereg és Lebegy tábornok) és az USA rakétavédelemre, aminek Románia lelkes támogatója. (Ez még fontos lesz egy svédcsavar miatt!) Moszkav nem túl régen világosan értésre adta, hogy Románia illetve Moldávia bármilyen egyoldalú lépése (egyesülése) esetén a Dnyeszter-mellék méltóvá válik eredeti nevére, ami Beszarábia. Magyarul akkor ott beszarás lesz. Aki nem érti, hogy miről van szó, az kérdezze meg bátran a hős nyakkendőrágcsálót, ő majd mesél.
Erről ennyit. Jelen pillanatban semmi más nem történik, mint életben tartják (hevítik) az ellentéteket. Méghozzá nem egy kéz.
Egyszerű példát hozok fel: Románia kavarja a szart Moldávia körül és lefekszik az amerikai rakétavédelemnek. Az nem zavarja a románokat, hogy a NATO rakétavédelem automatikusan az EU-t is bevonja/bevonhatja olyan konfliktusokba, ami ellentétes az EU érdekeivel.

És pont ez az egyik igazi amerikai cél.
Ilyen környezetben Putyin szívesen ad némi kölcsönt és támogatást Magyarországnak, aki jó szokásához híven mindig túlteljesíti az elvárásokat, de mindenesetre kicsit megbolygatja a román belső stabilitást is. (Értem az ott élők nézőpontját, de én más szemszögből nézem a folyamatot.) Meg mellette igen kellemetlen példát mutat néhány más lázongóbb EU tagállamnak - az orosz reklám.
Az Európában növekvő belső instabilitás fokozásából az oroszok is kiveszik a részüket, emiatt nem kell aggódni.
Magyarország és az Európai Unió (de még a NATO is) útkereszteződésbe érkezett. Ami eddig volt, az így nem fog tovább menni, ez látható és érzékelhető.
Ilyenkor kell hideg fejjel és józanul gondolkodni. Nemes egyszerűséggel sakkozni. Aki nem tud, annak melegen ajánlom megtanulni és gyakorolni.