[BIZTPOL] Szíriai helyzet

Még néhány török fehér foszforos eset, immáron a The Times-tól.
https://www.thetimes.co.uk/edition/...=Social&utm_source=Twitter#Echobox=1571618379

D5q6-yZU
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed
Szinte szóról szóra az történt, amit pár napja ugyanitt leírtam, logikus is volt. A kurdokat kipaterolják a határ mellől (a helyükre vélhetően haza is zavarják a Törökországban lévő menekültek nagy részét), a szír kormány lényegében visszakapja az eddig sdf uralta területeket, a törökök meg leállítják a támadást. Annyiban más az általam várttól a megállapodás, hogy a törököknek nem elég, hogy az orosz egységek ott lesznek járőrben, közös járőrözés lesz.
A kurdokon kívül mindenki elégedetten fényképeztetheti magát otthon, a kurdoknak meg amúgy sincs olyan, hogy otthon, úgyhogy őket mindenki figyelmen kívül hagyja.
Az nem teljesen világos, hogy az EU vezetés ezt nem látta, vagy csak megjátszották magukat ismét, és jöttek a nevetséges felszólításokkal és elítélésekkel, illetve aláhúzásokkal. Meg persze a magyar kormány csesztetésével, hogy miért támogatjuk a török inváziót. Bízom benne, hogy tényleg csak színházat csináltak (mi védjük az emberi jogokat, stb.), mert ha nem, és tényleg ennyire nem fogják, mi történik, akkor valóban nagy szarban van az EU...
Szóval abban a Kardigánban szerinted meg lehet bízni, aki végig Assad ellen játszott, etette, ellátta logisztikával az ISIS-t, fegyver és utánpótlás hegyeket hordtak be rajta keresztül a tudtával szíriába, akitívan résztvett az ISIS olajkereskedelmében, a "harcosok" orvosi ellátást nála (otthon), aztán amikor sok lett a mocsok a számláján, és elakarták paterolni az útból, akkor átpártolt Putyinhoz, és egyensúlyozik közte és a NATO között ? Ez egy aljas mocskos gazember, bezáratta a fél országot, brutális diktatúrát vezetett be. Az ország java börtönökben ül. Most is hazudik, ahogy eddig. Amikor a törökök lesöprik, majd lesz új rendezés. Isztambult már elvesztette, a kurdok nem rá szavaznak, a bukása csak idő kérdése. Már most is meggyengült, azért háborúzik. Szíriát is fel akarta darabolni, azért eteti a "felkelőit", csak ez nem jött neki össze. Ha engem kérdezel pusztuljon a terroristáival együtt. Putyin Assaddal szépen ritkítja a létszámukat Idlibben. Egyszer elfogynak.
 
Bízni? Ki beszélt itt bizalomról? Egyik sem bízik a másikban, viszont mivel mindegyik nyer a bolton, be fogja tartani. Ha Erdogan szívózni kezd Putyinnal, az megint bedugja a seggébe az esernyőt, és kinyitva fogja kihúzni, ezt nem fogja megkockáztatni. Az, hogy ki érdemel milyen halált, más kérdés. Idlib megint más kérdés, arról most nem volt szó :)
 
Az észak-szíriai török és orosz megállapodás teljes szövege angol nyelven.

1. The two sides reiterate their commitment to the preservation of the political unity and territorial integrity of Syria and the protection of national security of Turkey.

2. They emphasize their determination to combat terrorism in all forms and manifestations and to disrupt separatist agendas in the Syrian territory.

3. In this framework, the established status quo in the current Operation Peace Spring area covering Tel Abyad and Ras Al Ayn with a depth of 32 km will be preserved.

4. Both sides reaffirm the importance of the Adana Agreement. The Russian Federation will facilitate the implementation of the Adana Agreement in the current circumstances.

5. Starting 12.00 noon of October 23, 2019, Russian military police and Syrian border guards will enter the Syrian side of the Turkish-Syrian border, outside the area of Operation Peace Spring, to facilitate the removal of YPG elements and their weapons to the depth of 30 km from the Turkish-Syrian border, which should be finalized in 150 hours. At that moment, joint Russian-Turkish patrols will start in the west and the east of the area of Operation Peace Spring with a depthof 10 km, except Qamishli city.

6. All YPG elements and their weapons will be removed from Manbij and Tal Rifat.

7. Both sides will take necessary measures to prevent infiltrations of terrorist elements.

8. Joint efforts will be launched to facilitate the return of refugees in a safe and voluntary manner.

9. A joint monitoring and verification mechanism will be established to oversee and coordinate the implementation of this memorandum.

10. The two sides will continue to work to find a lasting political solution to the Syrian conflict within Astana Mechanism and will support the activity of the Constitutional Committee.
 
Szóval abban a Kardigánban szerinted meg lehet bízni, aki végig Assad ellen játszott, etette, ellátta logisztikával az ISIS-t, fegyver és utánpótlás hegyeket hordtak be rajta keresztül a tudtával szíriába, akitívan résztvett az ISIS olajkereskedelmében, a "harcosok" orvosi ellátást nála (otthon), aztán amikor sok lett a mocsok a számláján, és elakarták paterolni az útból, akkor átpártolt Putyinhoz, és egyensúlyozik közte és a NATO között ? Ez egy aljas mocskos gazember, bezáratta a fél országot, brutális diktatúrát vezetett be. Az ország java börtönökben ül. Most is hazudik, ahogy eddig. Amikor a törökök lesöprik, majd lesz új rendezés. Isztambult már elvesztette, a kurdok nem rá szavaznak, a bukása csak idő kérdése. Már most is meggyengült, azért háborúzik. Szíriát is fel akarta darabolni, azért eteti a "felkelőit", csak ez nem jött neki össze. Ha engem kérdezel pusztuljon a terroristáival együtt. Putyin Assaddal szépen ritkítja a létszámukat Idlibben. Egyszer elfogynak.
Isztambul elveszett?
 
Az észak-szíriai török és orosz megállapodás teljes szövege angol nyelven.

1. The two sides reiterate their commitment to the preservation of the political unity and territorial integrity of Syria and the protection of national security of Turkey.

2. They emphasize their determination to combat terrorism in all forms and manifestations and to disrupt separatist agendas in the Syrian territory.

3. In this framework, the established status quo in the current Operation Peace Spring area covering Tel Abyad and Ras Al Ayn with a depth of 32 km will be preserved.

4. Both sides reaffirm the importance of the Adana Agreement. The Russian Federation will facilitate the implementation of the Adana Agreement in the current circumstances.

5. Starting 12.00 noon of October 23, 2019, Russian military police and Syrian border guards will enter the Syrian side of the Turkish-Syrian border, outside the area of Operation Peace Spring, to facilitate the removal of YPG elements and their weapons to the depth of 30 km from the Turkish-Syrian border, which should be finalized in 150 hours. At that moment, joint Russian-Turkish patrols will start in the west and the east of the area of Operation Peace Spring with a depthof 10 km, except Qamishli city.

6. All YPG elements and their weapons will be removed from Manbij and Tal Rifat.

7. Both sides will take necessary measures to prevent infiltrations of terrorist elements.

8. Joint efforts will be launched to facilitate the return of refugees in a safe and voluntary manner.

9. A joint monitoring and verification mechanism will be established to oversee and coordinate the implementation of this memorandum.

10. The two sides will continue to work to find a lasting political solution to the Syrian conflict within Astana Mechanism and will support the activity of the Constitutional Committee.
És terkepen
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Amikor egészében nézzük ezt a szíriai történést, szerintem 2 dolgot alapnak kell tekinteni.
1. Önálló Kurd állam nem fog létrejönni, mert minden ország, akinek a területén kurdok élnek, ebben ellenérdekelt. ( Törökország, Irak, Irán, Szíria ) Egyik sem engedi meg még az autonómiát sem. Ráadásul a kurd területeken hatalmas olajkincs van, így duplán ellenérdekelt mindenki a kurd állam létrejöttében. USA és Oroszország sem erőlteti igazán a kurd önállóságot.
2. Szíria a végén, feltehetően a konfliktus befejeződésekor nem marad a mai hivatalos határaival meg. Több részre szakad majd.

Tehát a török beavatkozást ebből a szemszögből is nézni kell. Saját érdekeikben léptek fel, a nemzetközi felháborodás ellenére. Fütyülnek a világra, mivel tudják, úgysem tud ellenük tenni senki, csak aki fizikailag ott is van. Oroszországgal megegyeztek, vagy megegyeznek. Az USA pedig nem fog katonailag fellépni a törökök ellenében. Inkább kivonul. Amit Brüsszelből kiabálnak feléjük, arra meg Erdogan legyint, vigyorogva. Ráadásul ott van neki még a migránskártya, amivel tud fenyegetni. Szerintem ennyi.
 
Az észak-szíriai török és orosz megállapodás teljes szövege angol nyelven.

1. The two sides reiterate their commitment to the preservation of the political unity and territorial integrity of Syria and the protection of national security of Turkey.

2. They emphasize their determination to combat terrorism in all forms and manifestations and to disrupt separatist agendas in the Syrian territory.

3. In this framework, the established status quo in the current Operation Peace Spring area covering Tel Abyad and Ras Al Ayn with a depth of 32 km will be preserved.

4. Both sides reaffirm the importance of the Adana Agreement. The Russian Federation will facilitate the implementation of the Adana Agreement in the current circumstances.

5. Starting 12.00 noon of October 23, 2019, Russian military police and Syrian border guards will enter the Syrian side of the Turkish-Syrian border, outside the area of Operation Peace Spring, to facilitate the removal of YPG elements and their weapons to the depth of 30 km from the Turkish-Syrian border, which should be finalized in 150 hours. At that moment, joint Russian-Turkish patrols will start in the west and the east of the area of Operation Peace Spring with a depthof 10 km, except Qamishli city.

6. All YPG elements and their weapons will be removed from Manbij and Tal Rifat.

7. Both sides will take necessary measures to prevent infiltrations of terrorist elements.

8. Joint efforts will be launched to facilitate the return of refugees in a safe and voluntary manner.

9. A joint monitoring and verification mechanism will be established to oversee and coordinate the implementation of this memorandum.

10. The two sides will continue to work to find a lasting political solution to the Syrian conflict within Astana Mechanism and will support the activity of the Constitutional Committee.

Megvan a megállapodás Erdogannal, de az orosz védelmi miniszter szerint a neheze még hátra van.
Feltűnő, hogy a szír fél közvetlen részvétele nélkül jött létre, s hogy – nyilván Erdogan kívánságának megfelelően – a szír kormányerők szerepéről nincs benne szó. Eközben az orosz haditudósítók orosz–szír katonai együttműködésről beszélnek, ezt illusztráló képeket mutatnak, sőt Aszad elnök a műveleti terület közelében tartott szemlét. Az egyezményt nyilvánvalóan ki-ki érdekeinek megfelelően értékeli majd. De itt a teljes, magyarra fordított, általam megjegyzésekkel kiegészített, tíz pontból álló szöveg, amit az orosz elnök honlapjáról, angol és orosz nyelven is ellenőrizhet az érdeklődő.
BEKIÁLTÁS: Kockáztat Putyin Szíriában
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Megvan a megállapodás Erdogannal, de az orosz védelmi miniszter szerint a neheze még hátra van.
Feltűnő, hogy a szír fél közvetlen részvétele nélkül jött létre, s hogy – nyilván Erdogan kívánságának megfelelően – a szír kormányerők szerepéről nincs benne szó. Eközben az orosz haditudósítók orosz–szír katonai együttműködésről beszélnek, ezt illusztráló képeket mutatnak, sőt Aszad elnök a műveleti terület közelében tartott szemlét. Az egyezményt nyilvánvalóan ki-ki érdekeinek megfelelően értékeli majd. De itt a teljes, magyarra fordított, általam megjegyzésekkel kiegészített, tíz pontból álló szöveg, amit az orosz elnök honlapjáról, angol és orosz nyelven is ellenőrizhet az érdeklődő.
BEKIÁLTÁS: Kockáztat Putyin Szíriában
Ezt nem kifejezetten, sőt egyáltalán nem neked írom, csak egyszer őszintén kipakolom a véleményem, hogy mindenki egyenesbe kerülhessen vele, mert diplomatikusan szoktam kezelni a dolgokat, és ott nem (mindig) jön át az egyéni hozzáállás, ítélet. Olvastam az írásod is, arra nincs mit reflektálnom. :)

Kardigánt egy olyan érdek diktátornak tartok, mint Hitler vagy Sztálin. Aki nem ismeri miket műveltek, az nézzen utána. Sok lesz az ártatlan halott mindegyik számláján, és sok aljassággal is találkozni fog aki utánanéz. (aki ismeri a két jómadarat az ugye tudja hogy miről beszélek) A törökök, így Kardigán alatt is, a hazugságai ellenére területszerző viselkedést folytatnak, és ezen az sem csillapított, hogy beléptek anno a natoba görögország mellé. A török területi atrocitások rendszeresek. Szíria - kezdettől fogva Assad eltávolításán ügyködött Kardigán, aminek az oka egy neki kedvező bárkormány létrejötte, így szíria erőforrásaihoz való hozzáférés. Volt még egy konkrét üzleti szál, az Iráni - Katari gázmezőről (amely a világon a legnagyobb) a csővezetékben való érdekeltség a nyugati államokkal. (erre nem szeretnék kitérni, de (véleményem szerint) ez indította el a lavinát szíriában).
A régebben szekuláris török államban ma egyre gyorsulóan vallási alapú állam irányába (vissza)rendeződés indult meg. Hogy ez mennyiben köszönhető Kardigánnak azt nem tudom, de szerintem a sztálinista játékai (érdek politizálás a saját autokrata nézetei alapján, erkölcsi alapok csak a "takarózáshoz" és a hamiskártyázáshoz kellenek neki).
Röviden ennyi lenne. Véleményem szerint Trump amellett hogy már a megválasztása előtt kijelentette, elnökként ki fog vonulni szíriából, egyrészt a választási ígéreteit teljesítette, más-rész nem hagyott meg a jövő évi elnökválasztási kampány finisére egy ilyen őrültet mint Kardigán, aki vissza is élne a lehetőséggel, hogy az érdekeit megpróbálja Trumpra kényszeríteni. Még időben lelépett. Viszont ezzel nagyon nehéz helyzetbe hozta az európai únió államait, mert az üres frázis pufogtatásuk, a VALÓS tenni akarás TELJES HIÁNYA kiterítésre kerül az egész világ előtt. Kardigán eddig is Hülyét csinált az EU-ból. A dupláját fizetik neki, amibe a szíriai menekültek ellátása kerül, és még fegyverként is használja az EU ellen. Ha felvették volna őket, már teljesen kinyírta volna az EU-t, felbomlott volna. Tehát a konklúzióm - Kardigán egy hétpróbás alávaló gazember, aki ahol megjelenik, ahová beengedik, ott idővel vagy a saját zavaros diktátori érdekei kerülnek előtérbe, vagy szétver és aláás mindent. Ide is nagyon hiányzik a barátsága hozzánk...
 
A hibákért a szövegben elnézést kérek, még mindig nem szoktam hozzá, hogy csak 5 perc az ablak a javításukra.
 
És terkepen
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Ezt az etnikai térképet érdemes összevetni a fentivel és még inkább a polgárháborús régi térképekkel. Hol volt anno ellenállás az ISIS-sel szemben. Az is érdekes, higy változtak meg az etnikai arányok a polgarháború alatt.

Az új orosz-török terv arab területre szorítaná vissza a kurd fegyvereseket, ami hosszú távon tarthatalan számunkra. A kurdok által lakott területek rosszabb esetben török megszállás, jobb esetben Asszad ellenőrzése alá kerülnének.

Ami nekem még feltűnt, hogy a különböző nem kurd kisebbségek végig kitartottak Asszad mellett. A régi ISIS uralom alatt ellenálló szír kormánypárti kis foltok északon és keleten, mind örmény és egyéb kisebbség által lakott területek voltak. Ők az ISIS uralma alatt lényegében az életükelért küzdöttek Asszad mellett.
 
  • Tetszik
Reactions: Loken and Leonidas
A nem Asszad területén kitermelt olajnak vajon merre vezet az útja? Már több hónapja semmi adatot nem találtam, így hirtelenjében. A törökök pancsolnak benne?
 
Az új orosz-török terv arab területre szorítaná vissza a kurd fegyvereseket, ami hosszú távon tarthatalan számunkra. A kurdok által lakott területek rosszabb esetben török megszállás, jobb esetben Asszad ellenőrzése alá kerülnének.

Ami nekem még feltűnt, hogy a különböző nem kurd kisebbségek végig kitartottak Asszad mellett. A régi ISIS uralom alatt ellenálló szír kormánypárti kis foltok északon és keleten, mind örmény és egyéb kisebbség által lakott területek voltak. Ők az ISIS uralma alatt lényegében az életükelért küzdöttek Asszad mellett.
Lesz ebből a most nagyszerűnek tűnő megállapodásból még nagy b+. Aszad akkor járna el okosan, ha autonómiát (akármilyen korlátozottat is) biztosítana a kurdoknak.
 
Ez orosz erők bővítését jelentheti. További hadgyakorlatok lesznek OO helyett Szíriában elvégezve. Erősítik a térségben a jelenlétüket, lehet, hogy Irán gyengítésére.