Alma és körte. Egy csatahajó simán el tudott hajózni 2-3000 mérföldre (utantöltéssel meg akárhova a bolygón) és napokon keresztül folyamatosan szórni a malacokat amíg lőszerrel bírta.
Ezt egyetlen repülőgép sem tudta megcsinálni a 30-as években, az akkor gyenge motorok viszonylag szánalmas bombateher és hatótávot engedtek csak. Persze idővel fordult a kocka, de a 30-as években az átlag bombázó jó ha 7-800 km-re tudott elmenni, és jellemzően 50-250 kg repeszbombánal nagyobbat nem is vitt. A Stukánál ez a fele sem, és túlterhelésselm az 1000kg-os bombànál a rádiós-lövész otthon is maradt.
Talán máshonnan közelítjük a kérdést - én a kezdő- és a végpont közti hosszú egyenest nézem: A végpont (bármely fegyver esetében) a célban kifejtett rombolás, a kezdőpont pedig az, hogy egy ország a rendelkezésére álló erőforrásokból milyen fegyvereket fejleszt, épít, rendszeresít. Innen nézve tartom a csatahajókat ijesztően rossz hatásfokú fegyver(rendszer)eknek.
Az I. világháború hajnalán a csatahajó volt a fegyverek félelmetes koronája, a szuperfegyver, amelyre minden ország vágyakozott. Ehhez képest a Nagy Háború lefolyásában és végkimenetelében a csatahajók rendkívül kis szerepet játszottak. (Valószínűleg sokkal aktívabb működésük sem változtatott volna sokat az eseményeken, így meg kb. ablakon kidobott (sok) pénz volt az egész csatahajó-őrület.)
A 30-as években számos ország pörgette föl a fegyverkezést, és ismét elkezdték építeni a csatahajókat is - és megint nem mentek velük túl sokra (volt, hogy semmire), pedig most már nem volt hiány az agresszív fellépésben. Még csak az elméleti lehetőségét sem nagyon látom, hol hozhatták volna be a csatahajók a horribilis energiákat, amiket beléjük öltek.
Hiába volt jobb relatíve a fajlagos költség mutató ha ugyanazok a képességek egyszerűen nem voltak meg. B-17-ek is próbálták eltalálni a japán hajókat Midwaynél, emlékeim szerint semmit nem találtak el, a szokásos kisebb rombolóbombákat a csatahajók meg kiröhögték akkor is ha talált.
A Lancasterek viszont kiütötték a Tirpitz-t. Veszteség nélkül, ha jól emlékszem.
Még filmre is vették a mutatványt:
Igaz, hogy ebbe a mutatványba azért bőven toltak bele időt, pénzt, kiképzést, fejlesztést.
A robbanótöltetet sem érdemes összevetni a közvetlen találatot leszámítva, a robbanás ereje nagyon gyorsan elenyészik a távolsággal, a repeszek viszont többszáz méterről is ölnek, pusztítanak, közelebbről pedig átverték a könnyebb páncélzatot is.
Kemény célpontok ellen éppen a közvetlen találat a lényeg (mindegy, hogy bomba vagy gránát) és erre - ismereteim szerint - sokkal jobb esélyei vannak (és voltak már a 30-as években is) a repülőknek. A zuhanóbombázóknál ez alapvető, hiszen szó szerint rázuhannak a célpontjukra. Rudel meg is mutatta, mit ér ez a Marat ellen. Más kérdés, hogy erősen védett célpont esetén ez öngyilkos vállalkozás, ilyenek ellen viszont ott a szőnyegbombázás: Ha magasan átrepülve sok gép sok bombát dob, akkor a nagy számok törvénye alapján jó eséllyel lesz telitalálat is. Na kb. itt vannak egálban a találati pontosság terén a csatahajók gránátjai a nehézbombázók bombáival. (Érdemes megemlékezni a RAF 617-eseiről, akik a két módszer előnyeit egyesítették.) És akkor ott vannak még a repülőgépekről ejtett torpedók nyújtotta lehetőségek - és eredmények.
De tény, hogy egy igazán nehéz gránát pokoli pusztításra képes, csapódjon be bárhol is. Csak szerintem nagyon rossz a hatásfok, ha ehhez ilyen monstrumokat kell felépíteni.