Folytatás.
A csatornán linkelt videó hogyan állt össze?
Kb. 16 órányi repülésből vágta össze, a célja az volt, hogy a bevetés során előforduló különböző terep jellegzetességeknél látszódon hogyan repülnek a géppel, de nem mindenről volt mindenhol felvétele. Ezért van az, hogy a felszállás Upper Heyfordban van, a leszállás meg Törökországban Incirlik támaszponton.
A videó a lenti linken érhető el.
Az F-111D, ha jól működött, akkor hogyan befolyásolta a pilóta munkaterhelését?
Nem nagyon. A kijelzők megkönnyítették a munkát, de nem a terhelést csökkentették, inkább a gép hatékonyságát növelték meg a pontosabb navigációval és számításokkal, pontosabban lehetett bombázni a géppel, mint pl. egy F-111E-vel. A gép a saját pozícióját és térbeli helyzetét a három tengely körül pontosabban kezelte. Egy Mk-84 bombát 6 mérföldről „elhajítva” (toss) képesek voltak egy szélesebb futópályát eltalálni. Ami valószínűleg elsődleges feladatuk lett volna. Az F-111F és a Pave Tack megjelenéséig az F-111D volt a csúcs. Az F-111D egyszerűen mindent jobban csinált, mint az F-111E.
(Ha működött...)
Ez igen meglepő kijelentés, mert tudomásom szerint ilyet csak lézervezérlésű bombával csináltak, bár azokkal pontcélokat is el lehetett találni ilyen hajítással. Azt mondjuk nem fejti ki, hogy ezt 1 db bombával vagy 4 db bomba oldása esetén jó eséllyel mondjuk eltalálta 1 db célt...
Itt egy kis rövid evolúció és magyarázat a bombázáshoz. Korábban erről már volt szó. A buta bombákkal lényegében arról szól a történet, hogy a repülőgépnek pontosan egy adott helyen és adott sebességvektorral (a gép három tengely körüli helyzete) kellett leoldani a bombákat, hogy a célt eltalálni legyen esélye, de több bombára volt szükség azok szórása miatt. Ez a „megfelelő helyen, megfelelő helyzetben” fejlődött folyamatosan, de az alapelv ugyanaz, ahogy Jeff is említette az F-111 esetén, hogy volt a B-17-nél. Csak a gép gyorsabban repült, és több műszeres támogatása volt ehhez.
Ezzel szemben az első lézervezérlésű fegyverek megjelenése viszont azt hozta el, hogy a helyzet és hely lehetősége nagyon picit már tágultak néhány száz méteres hibát még korrigáltak, de azért még a „BANG-BANG” vezérléssel bíró lézerbombák esetén viszonylag pontosan kellett repülni. Később ez már egyfajta fejtetett ellipszis (vagy vödör formát) jelentett, elég volt azon belül leoldani a bombát, ha a kellő mozgási energia tartaléka meg volt a bombának, akkor ráfordult a célra. Ez a „vödör/ellipszis” mára már több km szélességűvé nyílt.
Addig legfeljebb néhány föld-levegő rakétával felszerelt gép tudott hasonlót felmutatni, de azok közelében sem voltak összességében a Pave Tack + lézervezérlésű bombának. De még azoknál is nagyjából a cél felé kellett repülni.
A Sivatagi Vihar második felében az ő alakulata jellemzően 12 db Mk-82 és 2 db Mk-84 fegyverzettel repülte a bevetéseket.
Az AGM-65A/B TV kontrasztos TV vezérléssel, illetve az képalkotó infravörös kamerás D változattal az indítást követően ki lehetett fordulni, de túl nagy oldalszög eltéréssel azok sem voltak indíthatók, ha már közel volt a célpont.
Balra fent az ős GBU-12 változat és az Enhanced Paveway 2 (EP2) manőverező képessége. Az EP2 esetében nem szükséges már a célpont felé sem repülni bombaoldáskor, a bomba 6 km (20 ezer láb) oldási magasság esetén akár 10 km-es oldaltávolsággal levő célra is képes ráfordulni.
További Paveway változatok támadási zónája összehasonlítva a korai variánsokéval.
Milyen vicces történetet tudna felidézni?
A Sivatagi Vihar után jutalomként a földi személyzet közül mindenkit megreptettek, Incirlik környékén 50 mérföldes körzetben kaptak erre engedélyt, de még a szuperszonikus repülés is belefért. Neki hat ilyen repülése volt, még a repteret védő Patriot osztály tagjait is megreptették. Az egyik ilyen repülés során az osztály egyik hadnagyát reptette meg, akinek mint kiderült voltak félelmei a repüléstől. Minden számára furcsa zajnál kicsit összerándul, amikor a futó behúzta a futót és becsukódott az féklap. Nem tartja magát pszihopatának, de emiatt néha csak a poén kedvéért használta a féklapot, hogy lássa a reakciót, kicsit más kárára szórakozott...
Használták a BLU-107 Durandal (futópályák) elleni bombát?
A képességük meg volt hozzá, de nem, élesben nem vetették be és
nagyon örül, hogy erre nem került sor. Szerinte alapvetően egy igen elfuserált (foolish) eszköz, mert pontosan a célpont felett át kellett repülni, ami tökéletes célponttá tett bármilyen gépet. 300 láb (100 méter) magasságban pontosan a futópálya középvonalán kellett vele végig repülni és oldani a bombákat. A Tornado-k a JP-233-as konténerrel hasonló módon repültek a Sivatagi Vihar elején és vesztettek el Jeff emlékei szerint emiatt 3 db gépet igen rövid idő alatt. A lehető legkiszámíthatóbb módon való támadást jelentette volna ezek használata.
A BLU-107.
A JP-223.
Jeff még alá is becsüli a veszteséget. Mielőtt áttérek volna más célok támadására és közepes magasságú nevetésekre az angolok kb. egy hét alatt 5 gépet vesztettek el úgy, hogy összesen 236 bevetést repültek, amiből kismagasságú csak 199 volt. A későbbi időszak bevetésarányos veszteségének kb. tizenhétszeresét szenvedték el az első héten... Részletek a linken.
[1]
Jeff egy apróságban lehet, hogy téved, de a nagy összképet nézve igaza van. Ugyanis pontosan a futópálya felett repülni egyenesen nincs értelme, mert, ha csak nagyon kicsit rossz helyen van gép, de jó irányba repül, akkor lényegében minden bombát a célpont mellé dobnak le. Lásd az ő saját magyarázatát, hogy a buta bombás támadásnál a jó helyen kell lenni és a megfelelő sebességvektorral oldani. Ezért sokkal célszerűbbnek történik a viszonylag lapos szögben támadás, ahol egy „bombacsíkot húznak át a futópálya felett. Ezzel összességében valóban kevesebb bomba találja el a célpontot, mint a másik eset tökéletese kivitelezése esetén, viszont hibázás esetén is néhány találat szinte biztos. Ha csak 12 db BLU-107-et visz egy gép és azokat 50 méteréként párban oldja le, akkor 30 fokos rárepülés estén gyakorlatilag 2 db találat garantált, ha fatális hibát nem vétenek. A 12 darabos sorozat számított közepe lenne a futópályán.
Ez nem egyszerű fantáziálgatás, mert az elhíresült (és kicsit túlmagasztalt...) Black Buck bevetéseken az angol Vulcan bombázók is szögben bombázták Port Stanley kis repterének futópályáját.
[2] Az első támadásnál a „bombacsík” utolsó bombája kapta el a futópályán, ez van a kép közepén. A gép haladási irányi stimmel, de túl korán oldották a bombákat. Hogy ez a sebességmérés hibája, a szél vagy milyen hatások összegzése azt senki meg nem mondja... A kép bal felső sarkában is szép egyenes a bombaszőnyeg, a második támadás után, de látszik, hogy ott meg hiába volt jó az időzítés, csak a gép elrepült a reptér mellett. Remélem így kontextusba helyezhető az, hogy milyen hatása van az alacsonyan repülésnek a találati arányra és az, hogy a nagy magasságú bombázás miért volt pontatlan és hogyan tudtak a II. világháború alatt 7-8 km-es magasságból akár 1 km-re is mellé dobni bombát.
[1] https://bit.ly/2A55Qfy
[2] https://bit.ly/2Vl42GK
A 47:00 perc táján vagyunk...
... és most döbbentem rá, hogy nem kettő, hanem három Q&A videó volt. Jaj nekünk, vagyis nekem...
(Az interjú összefoglaló így valahol 85 oldal lesz, amiből kb. a fele Jeff Guinn. Szeretem az F-111-est no...