Erről írtam én is. A menedzser-központú Lockheed vezette csapat inkább a némiképp konzervatívabb, de biztosabban menedzselhető technikával demonstrált és maga a demonstráció - ami szintén teljesen szabadon válaszott és kötetlen volt - is alapvetően a minél teljesebb körű használhatóságot hivatott bemutatni.
Tehát összetett műrepülhetéséget és még éles rakétaindításokat is belevittek a programba.
Ezzel szemben a mérnök-centrikus Northrop-ék lényegében - kissé öncélúan - egy technológiailag mindenképpen progresszív, amolyan "csodagéppel" próbálták demonstrálni a projektük erényeit, de az impresszív megjelenésen túl arra már nem futotta, hogy ténylegesen kiderüljön, hogy mire is képes.
A sebesség terén egyértelmű volt a dominancia, a gép alacsony észlelhetősége is jobbnak tűnt, de a komplett repülési képesség prezentálását már nem tudták (vagy akarták) beleszuszakolni a rendelkezésre álló felszállási keretbe, illetve, mint harci rendszer, az sem derült ki, hogy "tud-e lőni".
Ők amolyan igazi mérnökként arra tették fel a lapot, hogy az USAF majd önmagában azt fogja díjazni, hogy a soron következő, elsősorban merész, jövőbe mutató, innovatív harcászati repülő rendszernek, mint követelménynek mennyire felel meg a dizájn, mit technológia. Tehát mondhatni, elég csak műszakilag egy jó nagyot dobni, minden más már csak a resztli, utólag is elég lesz kidolgozni a részleteket, hogy ez mellesleg egy működő harci gép is, nem csak egy ufó.
Úgy néz ki, végül ez volt a rossz megközelítés.
. A másikat valóban nem ismerem.
