FCAS - Future Combat Air System (francia,német,spanyol kooperáció) / SCAF

Ha az állam pénzén van a verseny akkor meg ez van.Versenyezzenek a saját pénzükön és ha nyernek megtérül a befektetés.Ez az igazi verseny nem pedig elvenni az allami lóvét és szinte ingyen tét nélkül fejleszteni.
Igazság szerint a legtöbb esetben saját pénzen fejlesztenek.
Mert az állami lé általában csak utólag érkezik meg. Ha az állam kiír egy tendert, akkor az arra beadandó eszköznek már legalább részben kész kell lennie.
Pl. a RM/Bae megcsinálta a MAN alapú Archert, mindenféle előzetes állami megrendelés nélkül .
Persze egészen nyilvánvalóan a brit tüzérség modernizációjába akarnak beszállni, de ezért előre semmit nem kaptak.
De pl. az FCAS esetén is maga a fejlesztés finanszírozása is fázisokra van osztva. Az állami kifizetések csak akkor jönnek, amikor már teljesítették a kítűzött célokat.
 
  • Tetszik
Reactions: bel

Amerikáról beszéltünk...
 
Az állami kifizetések csak akkor jönnek, amikor már teljesítették a kítűzött célokat.
Ez sajnos nem így van. A fejlesztések az adófizetők pénzén vannak előfinanszírozva.
Te egyes típusokban gondolkodsz.
Én meg rendszerben.
Még az oroszoknál is különböző tervezőirodák versenyeztek egymással.
Az F-15EX tulajdonképpen pont az én általam leírtakat erősíti, csak nem úgy ahogy te gondolod.
Az EX pont, hogy egy olyan dotáció egyik formája, ami arra irányul, hogy ne zavarják szét a Boeing harcigép tervező csapatát.
Vagy tessék megnézni az LCS hajókat.
Minek kellett ugyan arra a programra 2 különböző designt és gyártót elfogadni?
Az oroszok a legjobb példa arra, mi (lehet) a baj a versennyel.
Párhuzamosan, ugyanarra a célra kifejlesztetik a Mi-28-ast és a Ka-50-est, majd a Mi-28N-t és a Ka-52-est.
Majd a tender végén mind a két induló nyer.
Amerikában az F-16-osokba szánt hajtóművek körül alakult ki belső verseny.
Majd szépen felosztották a piacot, X darab gépet PW hajtóművel, Y-t meg GE-vel vesz át az USAF.
Felesleges párhuzamosság.

Szerintem meg ha nincs verseny, nincs kihívás, akkor jön az elkényelmesedés.
Nincs semmiféle elkényelmesedés, ha az állam pontosan deklarálná, hogy neki mi kell és mennyiért.
De ha a beszállítókra hagyják, hogy tegyenek műszakilag és gazdaságilag kedvező ajánlatot, akkor ők majd tesznek is. Nekik kedvezőt.
És szépen így fonódik össze az állam, mint megrendelő és a versengő cégek, mint lobbista beszállítók szépen össze.
Az adófizetők kárára.
 
Amerikáról beszéltünk...
Ott is így van. Ott is fordulói vannak a beszerzéseknek.
Persze egy LCS osztályú hajót, egy F-22-őt, vagy egy F-35-öt nem fognak prototípus szinten legyártani, de ha emlékszel a GDELS is összerakott egy protót (Griffin) pl. az IFV tenderre.
 
Az USA-ban (vagy Oo is adott esteben) azért több esetben tök jól lemegy mindenféle tendereztetés nélkül egy nagyobb project, ha a cég normális - lásd B-21 program. Northrop megcsinálja mert meg tudja és bíznak benne. Akarat kérdése az egész, meg igény. Az új bombázó kellett, a rajzasztalról megrendelték és nagyjából rendben is halad a dolog.

Ugyanezt meg lehetne oldani Európában is, de nincs rá akarat. Mindegyik arra játszik, hogy ő fejlesszen, a többi meg finanszírozza neki és majd készterméket kap (de a csigazabálóknál a legszembetűnőbb). Vagyis agy lenne mindenkinél igazából, de a kisebb anyagi lehetőségek miatt igyekeznek mással fizettetni, de maguk megcsinálni (ipar és R&D védelme). Csak mindebben a csodás "partnerségben" senki sem igazán akar pont a fejőstehén lenni...
 
  • Tetszik
Reactions: nyugger and fip7
Ott is így van. Ott is fordulói vannak a beszerzéseknek.
Persze egy LCS osztályú hajót, egy F-22-őt, vagy egy F-35-öt nem fognak prototípus szinten legyártani, de ha emlékszel a GDELS is összerakott egy protót (Griffin) pl. az IFV tenderre.
Pedig azt is megtehetnék amekkora bevételeik vannak.
 
Apa, kezdődik...
A biztató kezdés után az FCAS programon is kezdenek repedések megjelenni.
A Franciák már B tervről beszélnek.
A cikk
A fordítás pedig így hangzik:
"Párizs - A Dassault Aviation vezérigazgatója, Eric Trappier, akinek a cége vezeti a francia Rafale, a német Typhoon és a spanyol EF-18 Hornet gépek leváltására szánt Új Generációs Vadászgép (NGF) programot, elismerte, hogy „gondok vannak” a program1B szintjének a megvalósításával.

Az 1B szakasz magában foglalja Spanyolország és további beszállítók bevonását a programba. A spanyol ipar bevonása azt jelenti, hogy a Dassault és az Airbus közötti 50%-50% -os munka megosztotás helyett most három felé oszlik meg a munka, az Airbus így már 66% -kal rendelkezik, mivel ők Németországot és Spanyolországot is képviselik.

"Elfogadtam ezt - mondta Trappier -, de bonyolultabbá tette a munka megosztását az összes területen, beleértve a stratégiai területeket is."

A vadászgép program része a tágabb Future Combat Air System programnak, amely a pilóta nélküli, a vadászgépeket kísérő, hálózatba kötött drónokat, valamint az összes elemet összefogó combat cloud architektúra fejlesztéseket fogja össze.

Trappier elmondta, hogy "még mindig hiszünk ebben a programban", ami "hatékony" módja annak, hogy a három nemzet elfogadható áron kifejlesszen egy a hatodik generációs repülőgépet. Azt is mondta azonban, hogy mint felelős vezérigazgató „mindent megtesz annak érdekében, hogy az A terv működjön, de mindig van egy B terve is”
Ebben az esetben úgy tűnik, hogy Franciaország B terve az hogy egyedül hajta végre ezt a programot. Trappier rámutatott, hogy „a technológia szempontjából Dassault tudja, hogyan kell egyedül repülőgépeket építeni. A Safran tudja, hogyan készítsen hajtóműveket a harci repülőgépekhez. Thales képes biztosítani az elektronikát az MBDA pedig a rakétákat ”, így a francia ipar rendelkezik minden szükséges know-how-val...."

Na valami jó hír is a projekt háza tájáról:

Miért pont a Snecma M88-as hajtómű lesz benne amíg meg nem érkezik az új?
 
Megvan már hogy mitől fog különbözni egy 5 gen géptől egy 6 gen gép? Vagy összeolvadnak és ráírjuk hogy ennek van belsőfegyvertere kicsit máshogy néz ki mint a szu-57 de ez már egy 6 gen gép?
Ezt külsőt sem igazán fogadom el az eu-s 6 gép terve meg meg olyan mint ha egy óvodás rajzolta volna .
https://www.flightglobal.com/lockhe...s-with-6th-gen-fighter-concept/103560.article

Továbbra is ezt tartom forradalminak! Függőleges vezérsík nélküli gépet (a kacsa szárnyat ne vegyük bele )

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Spanish_companies_partner_for_unmanned_vehicles_of_Future_Combat_Air_System.JPG

Spanish companies partner for unmanned vehicles of Future Combat Air System

Sener Aeroespacial, GMV and Tecnobit-Grupo OESIA set up a joint venture Satnus Technologies SL to lead from Spain the development of new technology for unmanned vehicles of Europe’s Future Combat Air System (FCAS).
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Remélem jó helyre posztolom...

Nem tetszik a német katonáknak a közös projekt, ami az Eurofighter és a Rafale utódja lenne.

a Bundeswehr szerint: egy Párizs által uralt projekt, amelyet a másik kettőnek kellene fizetnie. Ezenkívül alig léteznek "innovatív technológiai megközelítések".

A Honvédelmi Minisztériumnak szóló titkos nyilatkozatában a német fegyveres erők koblenzi beszerzési irodájának szakértői arra a következtetésre jutottak, hogy a Franciaországgal és Spanyolországgal kötött szerződést "műszaki és gazdasági szempontból újra kell tárgyalni" -

  • Tetszik
  • Vicces
Reactions: fip7 and Terminator
France has undertaken trials of a prototype engine for the New Generation Fighter (NGF) it is developing with Germany and Spain as part of the wider Future Combat Air System (FCAS)/Système de Combat Aérien Futur (SCAF).

The French defence procurement agency announced on 10 January that it had successfully completed a ground test of a prototype engine under the Turenne programme, using a powerplant derived from the Snecma M88 as currently fitted to the Dassault Rafale combat aircraft.

“At the end of 2021, the Directorate General of Armaments [DGA] completed a major test for the development of the next engine of the [NGF] combat aircraft of the [FCAS/]SCAF. As part of the Turenne defence technology project led by the DGA, a prototype derived from the engine of the Rafale fighter jet was tested on the test bench”, the DGA said.
 
Néhány részlet a hajtómű fejlesztéséről.