Global Combat Air Programme (GCAP) / Tempest (BAE Systems)

A Tempest esetében az az érzésem, hogy már mindenki megkérte mindenki kezét, program menedzsment már nagyon szétmendzselte magát, prezentációk és meeting hegyek, kommunikációk és prognózisok váltogatják egymást, de, hogy mit is akarnak csinálni, az még mindig nem derült ki.
A szándék megvan (és mint azt tudjuk, a szándék a fontos), de azt még ők se tudják, hogy ez egy ötödik, vagy egy hatodik generációs mi lesz.

Annak idején amerikában az ATF tender is egy ködös "nesze semmi, fogd meg jól" valami volt, de jó okkal. A Pentagon ipari tech demonstrátorokkal akarta segíteni a koncepció kidolgozását. Úgy voltak vele, hogy főbb vonalakban vázolt elvárásokon túl inkább az ipar valljon színt, mire is képesek. Majd a győztes demonstrátor mentén dolgoztatják ki a végleges elvárást és dizájnt. Ez legalább biztos volt és konkrét "vasat" is realizált.

Ezzel szemben ez a Tempest program csak egy név. Azon felül, hogy stratégiai együttműködésre törekvő országok és hagymázas elképzelések vázlatai váltogatják sűrűn egymást, még érdemi elképzelés, de még konkrét elvárás se hangzott el idáig.
.
.
Eközben:
.
 
Global Combat Air Programme

Egyesül az angol Tempest és a japán F-X program, továbbá Olaszország is beszáll.
Hogy végül hányadik generációs (5. vagy 6.) lesz, az majd kiderül.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Nagy Britannia, Olaszország és Japán közös erőfeszítéssel fejleszti az új lopakodó vadászgépet...
 
A Tempest esetében az az érzésem, hogy már mindenki megkérte mindenki kezét, program menedzsment már nagyon szétmendzselte magát, prezentációk és meeting hegyek, kommunikációk és prognózisok váltogatják egymást, de, hogy mit is akarnak csinálni, az még mindig nem derült ki.
A szándék megvan (és mint azt tudjuk, a szándék a fontos), de azt még ők se tudják, hogy ez egy ötödik, vagy egy hatodik generációs mi lesz.

Annak idején amerikában az ATF tender is egy ködös "nesze semmi, fogd meg jól" valami volt, de jó okkal. A Pentagon ipari tech demonstrátorokkal akarta segíteni a koncepció kidolgozását. Úgy voltak vele, hogy főbb vonalakban vázolt elvárásokon túl inkább az ipar valljon színt, mire is képesek. Majd a győztes demonstrátor mentén dolgoztatják ki a végleges elvárást és dizájnt. Ez legalább biztos volt és konkrét "vasat" is realizált.

Ezzel szemben ez a Tempest program csak egy név. Azon felül, hogy stratégiai együttműködésre törekvő országok és hagymázas elképzelések vázlatai váltogatják sűrűn egymást, még érdemi elképzelés, de még konkrét elvárás se hangzott el idáig.
Hat, ezek az erzesek olyan, mint a vegbelek - mindenkinek van, es mindenkinek sajatja van, nincs ket egyforma... ;)

A valosag ezzel szemben az, hogy a Tempest, szemben az FCAS programmal, legalabb mutatott mar rajzokat, sot, terveket is. Az hagyjan, de mar azt is tudni, hogy pl a Saab iranyitja a rendszerintegraciot (ami fel gyozelem, lasd a katasztrofalis F-35 projektek ezen a teren is), ilyesmirol meg szo sincs az FCAS haza tajan, ott odaig jutottak, hogy eppen eldontottek, hogy nem fognak tovabb azon veszekedni, ki donti el majd, hogy ki mirol dontson...
 
A Japán, Nagy-Britannia és Olaszország által közösen fejlesztett hatodik generációs vadászgép modellt a "DSEI JAPAN" védelmi kiállításon mutatták be Japánban.

A vadászgépet "hatodik generációs repülőgépként" fejlesztik, és a fejlesztők szerint felülmúlja az amerikai F-22 és F-35 vadászgépeket, amelyek az ötödik generációs repülőgépek képviselői.

A következő generációs vadászprogram neve Global Air Combat Program (GCAP). A Mitsubishi Heavy Industries, a brit BAE Systems és az olasz Leonardo cég közösen fejleszti ezt a repülőgépet.

A hajtómü fejlesztéséért a japán IHI Heavy Industries, a brit Rolls-Royce és az olasz Avio Aero a felelős. Az elektronikus rendszerekért a Mitsubishi Electric és a Leonardo vállalja majd a felelősséget

cPP1Xy-Y-QU.jpg

udpmoMfRTuA.jpg

FUda-Nanivw.jpg
 
A japanoktol a Mitsubishi reszvetele jo jel.
 
Az általad leírt valóság semmiben sem mond ellent az én érzéseimmel. Lehet, hogy a SAAB már mutatott fel valami aktuálisat, mi több, már makett is van, meg szándéknyilatkozat hegyek a mindenféle kooperációkra, de technikai értelemben ez még mindig csak egy lózung, ahol igazából mindenki a másikra vár.
Ha így nézzük, a 3D modelles FCAS-hoz képest ez sincs sokkal előrébb, habár én nem az FCAS-hoz hasonlítottam a nagy Tempest-nevű igyekezetet, hanem a valódi vadászrepülőgépekhez.
 
Sweden joining UK-Japan-Italy fighter effort seen as unlikely by industry partners...

Sweden is “not seen as an integral part of the partnership at this time.”

But Saab is, at least since 2020:

“Saab is a remarkable company,” said Sash Tusa, aerospace analyst at Agency Partners. “They do a fully fledged combat aircraft on their own. Their radar technology is up there with the far bigger Leonardo and Thales. And they retain the ability to design and build conventional submarines. None of these are easy, and they are done . . . [by] a company with annual revenues of about $4.1bn, and in a country with a population of only 10m.”

One of Saab’s strengths has been to design an aircraft that is more affordable for governments that do not need the full capabilities of Lockheed Martin’s F35, Dassault Aviation’s Rafale or Europe’s Eurofighter.

“Their target audience is quite niche,” said Mr Daswani. “They are the low cost equivalent, but it is still quite a strong product . . . It is cheaper than peers not just to buy, but to operate.”

Saab’s use of digital technology to cut development costs and design an easily upgradeable jet has also helped.

“They haven’t just broken the cost curve — where every generation of jet gets more expensive than the last. They have pretty much knocked the cost curve out of the park,” said one aerospace executive from a rival jet maker. “We have been on the driving range, while they have been out on the golf course.”

The digital design and modelling processes used by Saab were a major draw for Britain, France and Germany when they began to consider partners for their own next generation combat aircraft.

Mr Johansson said Saab had been asked to participate in the Franco-German project launched in 2018. Instead it chose to be part of the UK’s Tempest. The UK had offered Saab involvement in design and development,
while the Franco-German offer was to participate only once the concept had been decided.

“It was a no-brainer for us to choose that option instead of waiting a couple of years to get a fraction of the Franco-German programme.”

For Saab, a next generation programme like Tempest — which could be a jet or a complex system of systems combining aircraft, drones and intelligent weaponry — may be the path to an even bigger market.

“Technology is moving so fast . . . we have to work with other countries,” Mr Johansson said. “Everything will not be in Sweden going forward.”
 
Olvass már el néhány 2020 utáni cikket is...
 
Nekem az egész kapcsán még mindig az @angelsoul kolléga által emlegetett apró probléma a kedvencem. Avagy itt hirdetik hatodik generációsként a gépet, mutogatnak néha pár makettet, miközben igazán a 6. gen pontos feltételrendszere sem ismert. Érzésre az egész FCAS/Tempest nem más, mint az Eurofighter és a Tornado vonal továbbvitele, avagy szoszi megkéstünk a fejlesztésben, már másoknál küszöbön van az újabb generáció bevezetése, de azért még toljuk. És itt jönnek a "kihagyjuk az 5. gent" koncepcióval, miközben valszeg ezek a típusok erősen 5/5,5 genre fognak hajazni. Már ha tényleg elkészülnek valaha
 
  • Tetszik
Reactions: fip7 and misinator
A Japán, Nagy-Britannia és Olaszország által közösen fejlesztett hatodik generációs vadászgép modellt a "DSEI JAPAN" védelmi kiállításon mutatták be Japánban.

A vadászgépet "hatodik generációs repülőgépként" fejlesztik, és a fejlesztők szerint felülmúlja az amerikai F-22 és F-35 vadászgépeket, amelyek az ötödik generációs repülőgépek képviselői.

A következő generációs vadászprogram neve Global Air Combat Program (GCAP). A Mitsubishi Heavy Industries, a brit BAE Systems és az olasz Leonardo cég közösen fejleszti ezt a repülőgépet.

A hajtómü fejlesztéséért a japán IHI Heavy Industries, a brit Rolls-Royce és az olasz Avio Aero a felelős. Az elektronikus rendszerekért a Mitsubishi Electric és a Leonardo vállalja majd a felelősséget

cPP1Xy-Y-QU.jpg

udpmoMfRTuA.jpg

FUda-Nanivw.jpg
A jenki !
shutterstock_1990526819.jpg

És a kínai
Na igen ezek komolyan vehető koncepciók !
Fi4gfIFUoAEZIZE