sose voltál továbbképzésen külföldi cégnél ?
jóval nagyobb tapasztalatuk van az amcsiknak, örüljünk hogy megosztják velünk!
Első munkahelyem kivételével csak külföldi cégeknek dolgoztam, így pontosan tudom, hogy nekünk, akik külföldi cégeknek dolgozunk, az érdekeink sokszor nem egyeznek meg Magyarország érdekeivel.
Sőt, továbbmegyek, minden egyes külföldi cégnek dolgozás után a személyes identitásom részét kezdte képezni a magyar mellett az adott ország is.
Még engem is megdöbbentett, amikor a bankom külön papírokat kezdett aláíratni velem, hogy ugye nem tartozom az USA-hoz? Mert ha igen, akkor leadnák az adataimat az USA-ba...
Most erre persze majd lefújjolsz, hogy én milyen vagyok, de őszintén: ez minden ilyen esetben így van, aki bármilyen módon egy (vagy több!) másik országhoz kezd kötődeni. Legfeljebb én bevallom, más meg nem. Elhiszem, hogy büszkeség az USA-ban kiképzésre járni, de valljátok be ti is, hogy ez egy adott idegen országhoz való - minimum érzelmi - kötődéssel jár. Aki ezt nem ismeri be, vagy nem ismeri saját magát, vagy hazudik.
Ja, és még azt hozzáteszem, hogy ha Magyarország már így járt, hogy van egy elkurvult, multiknak dolgozó, külföldi érdekeket is kiszolgáló társadalmi rétege, akkor legalább a katonasága ne legyen ilyen.
De abból, hogy a katonasága is ilyen lesz, voltaképpen az látszik, hogy azért lesz ilyen az is, mert az ország vezetése is ilyen... tehát fejétől bűzlik a hal.