Chobham (Burlington) páncél
A legelső harckocsiktól kezdve a páncélvédelmet nagyrészt acélpáncél biztosította. Az elsődleges fenyegetést a kinetikus energiájú (KE) lövedékek jelentették, amelyeket leginkább a lövedék útjába eső nagy acéltömeggel lehetett elhárítani. Bár már a második világháború előtt is kifejlesztettek osztott páncél elrendezést, a különféle felépítésű páncélok kutatása a kumulatív töltetű (CE) fegyverek megjelenésével új lendületet kapott. Ezek a könnyű, egyetlen katona által is hordozható fegyverek, mint például a szovjet RPG-7, a korabeli harckocsik homogén acélpáncéljának legvastagabb részét is átüthették. Ezen fenyegetés elhárítására alkalmas súlyhatékony megoldás a brit védelmi minisztérium London mellett, Chertseyben működő Harcjárművek Kutató és Fejlesztő Intézetében (FVRDE) a páncélzat kutatás-fejlesztésének egyik fő iránya lett.
Az acél páncél különféle elrendezéseinek kumulatív sugárral szembeni kísérletei során a hatásfok nagyrészt az útvonal hosszában lévő teljes anyagtömeg függvénye maradt, és a légrésekkel ellátott réteges elrendezés sem hozott jelentős előnyöket. Az acél alternatív anyagainak kutatása is folyamatban volt, bár az 1947-es RAC-konferencián megállapították, hogy "Semmi sem nyújt olyan jó védelmet, mint az acél. Jelenleg a tudósok kevés esélyt látnak arra, hogy olyan anyagot állítsanak elő, amely az acélnál jobbnak bizonyul". Ennek ellenére a különböző anyagokkal kapcsolatos vizsgálatok folytatódtak, és végül fejlett alumínium, kompozit és kerámia páncél elrendezéseket eredményeztek.
1963-ban Dr. G. N. Harvey, a páncélkutatás igazgatóhelyettese vezette a kutatási programot, amelynek célja továbbra is az volt, hogy elfogadható súlyhatárok között fokozott védelmet biztosítson a kumulatív gránátokkal szemben. A Harvey által vezetett kutatás, végül meghozta gyümölcsét, és ennek eredményeként született meg az, ami általánosan Chobham páncélként vált ismertté, bár a fejlesztés korai szakaszában még Burlington páncélnak nevezték. A J. P. Downey által végzett kísérletek bebizonyították, hogy a Chobham páncél képes elhárítani a kumulatív gránátokat, az azonos hatásfokú homogén acélhoz képest feleakkora tömeg felhasználásával.
1968-ra a technológia már elég érett volt ahhoz, hogy beépítsék egy kísérleti harckocsiba, ami a Chieftain harckocsi alkatrészeinek jelentős részét felhasználta. Az új harckocsit eredetileg Chieftain Mk5/2-nek nevezték el, ezt azonban később FV4211-re változtatták, és az "alumínium Chieftain" becenevet kapta, mivel a teste acél helyett alumínium páncélból készült. Az FVRDE 13 hónap alatt befejezte az első alumínium test építését, de eleinte csak egy ballaszttal (homokzsákokkal) töltött tornyot építettek be, amely egy még megépítendő, teljesen súlyozott tornyot imitált, hogy a jármű elkezdhesse a 12’000 mérföldes futásteszteket. Ezeken viszont az alumínium testen feszültségből adódó repedések jelentek meg, így a projekt 1972-es törlésekor az összesen 9 még épülő prototípus különböző készültségi fokon állt, és csak az első volt Chobham-páncélzattal ellátva. Ezt a járművet a Chertseyben lévő FVRDE-be szállították, hogy statikusan bemutathassák az idelátogató külföldi vendégeknek, az amerikai hadsereg XM1 Abrams projektvezetőjének és a brit-német közös FMBT-tanulmány német résztvevőinek, amelyek a Leopard 2 fejlesztésével egy időben, az 1970-es években folytak.
FV4211 prototípus statikus bemutatón kiállítva, Chertseyben az FVRDE-nél
Miután a technológiát az USA-val és Németországgal is megosztották, a Chobham páncél 1972-ben a kifejlesztés alatt álló amerikai XM1 harckocsi prototípusaiban, valamint egy hasonló jellegű páncél 1974-ben a német Leopard 2 AV prototípusaiban is megjelent.
M1 Abrams különleges páncélja
Egy további évtizednek kellett azonban eltelnie, mire egy brit harckocsi típus végre Chobham páncéllal került sorozatgyártásba. Eredetileg az Irán számára épített Shir-2 lett volna az első, amely ezt a páncélt alkalmazta volna, és amelyből végül a Challenger-1 született 1983-ban. A Chobham páncélzat létezése egészen a Brit Védelmi Minisztérium 1976. június 17-én kiadott hivatalos sajtóközleményéig titokban maradt. Ebben a Chobham páncélzatról a következőket írták: "Nem túlzás azt állítani, hogy a második világháború óta a harckocsik tervezésében a legjelentősebb fejlesztést képviseli". Azóta szinte minden új harckocsit valamilyen összetett vagy többrétegű páncélzattal építenek, a 1960-as években és az 1970-es évek elején alkalmazott monolit vagy osztott acélpáncél helyett.
szovjet T-72B toronypáncélja
a folytatásban majd valamikor a még különlegesebb páncél anyagok...