Sőt, a DNR/LNR akcióval az USA megkapta azt, amire a legjobban szüksége volt: a veszélyes, szomszédaira rátámadó Oroszország képét, amelyre felépíthette az egész NATO-mobilizációt Oroszo. ellen.
A duplacsavar ott volt az egészben, hogy ennek érdekében az USA szerezte meg Oroszo.-nak a Krímet (ezért "nem tudott" róla), DE Oroszo. a Krímet anélkül fogadta el (tette hivatalossá a Dugin-féle "zöldemberkés"-ként induló akciót), hogy a folytatásba (DNR/LNR) is belement volna.
A maláj repülőgépet pedig a szakadárok egy Oroszországból átküldött csoportja lőtte le Kelet-Ukrajna felett (a helyi szakadár vezetők tudta nélkül, akik tudatlanságukban a lelőtt gépről még el is dicsekedtek a VKontakte oldalukon, amit később levettek), akiket Kijev és Putyin közös munkával csalt lépre: elhitette velük, hogy arra repül haza, Kijev pedig a repülőgépet a célterület fölé irányította és vadászkíséretet adott hozzá. A BUK-ot kezelők számára nyilvánvaló volt a célpont: a 10000m-en repülő utasszálító (elnökinek hitt) gép. Hasonló festéssel. A céljuk az elnök elleni merénylettel az orosz katonai beavatkozás kiprovokálása lett volna. A merényletet az RT televízió (USA-ban 2. legnépszerűbb külföldi tv) az ukránok számlájára írta volna, amely még azután is, hogy kiderült, hogy utasszállító gépet lőttek le, cikkében még mindig a maláj utasszállító és az orosz elnöki gép közötti hasonlóságot szajkózta, sugallva ezzel azt, hogy bár a lelőtt gép mégsem Putyin gépe volt ("de kár!"), de az elkövetőket bizonyára Putyin gépének lelövése vezérelhette. Az elkövetők pedig ki mások lehettek volna, mint az ukránok. Sajnos azonban az elkövetőknek tulajdonított indíték már nem volt elegendő az orosz katonai beavatkozás melletti média-propagada felfuttatására.
A maláj gép lelövése azonban a szakadárokat nemzetközi szinten megbélyegezte, és lehetőséget biztosított Putyinnak arra, hogy a szakadároktól jobban elhatárolódjon, és oroszországi, belföldi támogatóikat háttérbe szorítsa.
D
