Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján házirendet kapott a topic.
Ezen témában - a fórumon rendhagyó módon - az oldal üzemeltetője saját álláspontja, meggyőződése alapján nem enged bizonyos véleményeket, mivel meglátása szerint az káros a járványhelyzet enyhítését célzó törekvésekre.
Kérünk, hogy a vírus veszélyességét kétségbe vonó, oltásellenes véleményed más platformon fejtsd ki. Nálunk ennek nincs helye. Az ilyen hozzászólásokért 1 alkalommal figyelmeztetés jár, majd folytatása esetén a témáról letiltás. Arra is kérünk, hogy a fórum más témáiba ne vigyétek át, mert azért viszont már a fórum egészéről letiltás járhat hosszabb-rövidebb időre.
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján frissített házirendet kapott a topic.
--- VÁLTOZÁS A MODERÁLÁSBAN ---
A források, hírek preferáltak. Azoknak, akik veszik a fáradságot és összegyűjtik ezeket a főként harcokkal, a háború jelenlegi állásával és haditechnika szempontjából érdekes híreket, (mindegy milyen oldali) forrásokkal alátámasztják és bonuszként legalább a címet egy google fordítóba berakják, azoknak ismételten köszönjük az áldozatos munkáját és további kitartást kívánunk nekik!
Ami nem a topik témájába vág vagy akár csak erősebb hangnemben is kerül megfogalmazásra, az valamilyen formában szankcionálva lesz
Minden olyan hozzászólásért ami nem hír, vagy szorosan a konfliktushoz kapcsolódó vélemény / elemzés azért instant 3 nap topic letiltás jár. Aki pedig ezzel trükközne és folytatná másik topicban annak 2 hónap fórum ban a jussa.
Csak két kérdés. Vajon a Tocska u képes lehet ilyen pontosságra hogy eltaláljon egy ekkora hajót ?Füstöl a két kihúzó is!
SzerencsétlenekOrosz cikk egy mariupoli kórházból....
Mariupol a saját szememmel - ez most a pokol egyik ága....
Dmitrij Sztesin, a kp.ru különtudósítója meglátogatott egy ukránok által üzemeltetett kórházat. A kórház "működik": a folyosókon a halottakkal együtt fekszenek az élők, a kórtermek plafonig tele vannak hullákkal, a szomszédos utcákon pedig harcok folynak.
Dmitry STESHIN
A mariupoli regionális kórház helyiségei.
Fotó: Dmitry STESHIN
"FREEDOMS".
A mariupoli menekültek fő tárolóhelye húsz kilométerre a várostól, Volodarskoje faluban található. "Dekommunizálták", így nevezi a térképek és navigátorok fele a falut, vagy inkább egy sztyeppei kisvárost Nikolskoje-nek, ami csak tovább fokozza a körülötte zajló káoszt.
Az élet, ha mondhatom így, egyre jobb Volodarszkoje-Nikolskoje városában. Önkéntesek jelentek meg, és evakuálási listákat állítanak össze. Az áram és a kommunikáció hiánya ellenére is érkeznek hírek. A Berdjanszk felé vezető utat a mieink elzárták. A minap az Azov megpróbálta elhagyni a várost a mariupoli repülőtéren keresztül, az ellentámadást visszaverték, de még nem sikerült teljesen megtisztítani a törőket. A Mariupol felé vezető Zaporizzsjai autópálya azonban nyitva van - hajtsanak tovább! Ez szarkazmus.
Mariupol fő menekülttábora Volodarskoje faluban van. A falon - feljegyzések a rokonoknak.
Fotó: Dmitry STESHIN
Vika halkan közeledik felém, nem hallom - zokniban jár a jeges aszfalton. A korát nem tudom meghatározni, talán csak a középiskolás A haja összegubancolódott, és az inge koszos. Remeg a keze, nem találja, hova tegye. A lány ruhái eltűntek, hatalmas szemében őrült tekintet:
- Beszélj hozzám, senki sem beszél hozzám, nem engednek a gyerekek közelébe, és én félek. Félek a hangoktól. Félek a robbanásoktól, a lövedékektől, a fegyveres emberektől!
Megértem, hogy a lányt valahogy ki kell zökkenteni. Kiveszek a zsebemből egy marék nyalókát:
- Együnk egy kis édességet és beszélgessünk. Hogy hívnak?
A lány a pulóvere zsebébe dugja az édességet, adok neki még egyet, ő is elrejti, fájdalmasan próbál emlékezni, hogy ki is ő:
- Victoria vagyok. Victoria Dyachenko!
- Vika, hol éltél Mariupolban?
- Mariupolban éltem, ott is bombázták, figyeljetek rám, mindent elmondok.
De Vika nem emlékszik a címre. Aztán megmutatja a jobb lábát. Láttam már ilyet - a lökéshullám csak elválasztja a húst a csonttól, de még mindig maradnak benne kisebb repeszek vagy másodlagos szilánkok, például betonforgácsok. A teteje eddig begyógyult, nem gennyesedik. Megkérdezem Vikát: etesselek meg?
- Szeretnék egy kis teát, forrót, mert fázom.
- Maradj itt, ne menj sehova!
Vika még a saját címére sem emlékszik. Remeg a keze, és nincs nála semmi holmi.
Fotó: Dmitry STESHIN
Vika bólint, kezét a lábára mutatja, mintha állna. Betolakodom az iskolai menzára, a menekülteket egyszerre tizenöten fogadják be. Sorban állás nélkül töltik nekem a teát, én pedig felveszek egy fél almát a tálcáról. Vika elveszi a teát, nem köszöni meg, nem veszi észre az almát, azonnal inni kezd, és azonnal megfeledkezik a létezésemről. Az egyik milicista társam, egy katonai tapasztalattal rendelkező mentős. Vlad azt mondja, hogy Vikát kórházba kell vinni, hogy kezeljék a lábát. Ezután kezelni kell őt mentálisan, hosszú ideig. De hová vigyem? Volodárszkojéban lévő intézmény nem kórház, hanem járóbeteg-rendelő. Mariupolba a Regionális Intenzív Centrumba?
Valamilyen oknál fogva bíztam benne, hogy ott fognak segíteni valamiben. Tévedtem. És helyesen tettük, hogy Vikát ott hagytuk, este már Rosztovban volt...
MÉRGEZŐ KÖDBEN.
Aznap Mariupolban nem fújt a szél, így az egész várost szürke köd borította, olyan büdös, csúnya köd, ami a tüdőt tépi. Égett a város, égtek a gyárak és a kikötő, égett a fű a mezőkön... A bejáratnál lévő felperzselt bevásárlóközpontból egyenesen a Regionális Intenzív Kórházba mentünk. Egy vadonatúj, többszintes komplexum, homlokzatán srapnel nyomok, üveg nélkül. Egy hete, amikor a mieink végre elfoglalták a kórház melletti tömböket, egy csomag Grad lövedéket indítottak a kórházra , Ukrajna így "búcsúzott". Magam is hallottam, abban a pillanatban a kocsi alá estem, és bedugtam a fejem a motor alá.
A mariupoli regionális kórház előtt
Most a kórháztól balra és jobbra, az utca túloldalán ágyúzás folyik, és a front mögött tovább dolgozik a tüzérség, úgy, hogy megremeg a föld.
A kórház téren az emberek a földön ülnek, fekszenek, állnak, a bejáratnál tolonganak. Egy busz "Nemzeti Gárda" felirattal, a betört ablakokon keresztül öblítik a függönyöket, belül minden vérben úszik.
Az AFU Nemzeti Gárda összetört járműve.
Fotó: Dmitriy STESHIN
Egy idős nő rohan felénk, és zokog értünk:
- Istenem, legalább valaki felhívná a lányomat, és megmondaná neki, hogy élek. A lányom Norilszkban van, tanárnő.
- Van egy számod?
- Igen, igen, várj!
A nő remegő kézzel kinyitja a táskáját, minden holmija benne van. Egy kis edényben, egy műanyag zacskóban, egy fél tenyérnyi füzetet. A barátom tárcsázza a számot ... nincs kapcsolat, és hogyan is lehetne? A nő ismét sírni kezd. Megtanultam, hogyan kell ilyen helyzetekben kommunikálni, határozottan, határozottan beszélek:
- Mi a neved? Név, vezetéknév? Még ma beírom az újságba!
- Nelya Ivanovna Zenina.
- Este elmegyünk egy olyan helyre, ahol van kapcsolat, azonnal felhívom a lányodat, ígérem!
Leveszem a kalapomat, és keresztet vetek; valószínűleg ez az egyetlen olyan ígéret, amely itt működik. Este felhívtuk Natasa lányunkat Norilszkban, ő már úton volt az édesanyjáért, hogy visszavigye Oroszországba. A történtekből ítélve Mariupolban még sokáig nem lesz normális, megszokott élet.
Kozel 60 eves hajo volt, mar valami 2x nyugdijaztak.Egy órája voltak olyan elméletek, melyek szerint a hajó nem ég, csak a molón lévő üzemanyagtartályok kaptak lángra. Ezen a videón nagyon jól látszik, hogy a lángok a hajótesten belül égnek. Az orr rész nyitva van. (vagy egy belső robbanás ereje kivágta?)
Nem mindegy mi csinálta? Sikeres volt, ennyi. Később talán kiderül.Csak két kérdés. Vajon a Tocska u képes lehet ilyen pontosságra hogy eltaláljon egy ekkora hajót ?
És vajon ki csinálta ezeket a felvételeket ilyen minőségben?
.Nem oroszok polemizáltak!
Egy csapatszállító hajónál azért ez nem olyan nagy szó.Kozel 60 eves hajo volt, mar valami 2x nyugdijaztak.
.Kozel 60 eves hajo volt, mar valami 2x nyugdijaztak.
Meg ha már amúgy is behajózták őket korábban.Lehet értelme hajóval vinni oda cuccot, ha mondjuk nem a szárazföldi határ közeléből hoznák, hanem mondjuk az Azovi-tenger túlpartjáról.
Állítólag Tocskákat küldtek oda az ukránok.
Az a baj hogy én személy szerint nem szeretnék valamelyik idióta nyugati szogálat miatt, mi hamarabb elporladni.Nem mindegy mi csinálta? Sikeres volt, ennyi. Később talán kiderül.
A mai világban nem akkor truváj jó minőségű videót készíteni bárkinek is.
Mire gondolsz pontosan?De mi folyik itt? Csak a posztok abból a zűrzavaros orosz sajtóból?
Persze, ott ultek mind a hajon a kikotoben csak arra varva hogy a szomszedjukba csapodjon be egy Tocska.Telegramon azt írják 20 tank, 45 btr és mintegy 400 desszantos katona is volt a hajón.
Na ez a Borell is egy nagy mar.a.Ő is úgy látja ahogy én......
Josep Borrell uniós külügyminiszter úgy véli, hogy a következő 15 napon belül megoldódik az ukrajnai orosz invázió menete.
Borrel ezt a TVE spanyol tévécsatornának adott interjúban mondta, a Reutersnek hivatkozva az "Európai Igazság" című tudósítást .
Borrel szerint az orosz kormányt egyelőre nem érdeklik az ukrajnai tűzszüneti tárgyalások, mivel az orosz hadsereg nem érte el katonai céljait.
"Most Oroszország nem akar leülni és megállapodni valamiben: csak el akarja foglalni a területet" - mondta Borrel.
"Körül akarja venni a partot a moldovai határig, és el akarja szigetelni Ukrajnát a tengertől. Csak akkor akar komolyan tárgyalni, ha megszilárdítja a pozícióját" - tette hozzá.
Borrel szerint az Európai Unió és szövetségesei továbbra is katonai segítséget nyújtanak az ukrán hadseregnek.
"Ez azért fontos, mert a következő 15 napban minden megoldódik. Ami be fog vonulni a történelembe, az az ukránok ellenállási képessége" - mondta az EU főképviselője.
Боррель про хід війни: все вирішиться у найближчі 15 днів
Глава дипломатії ЄС Жозеп Боррель вважає, що у найближчі 15 днів вирішиться хід російського вторгнення в Україну.www.pravda.com.ua
Ezt akkor tessék elküldeni a zselének, a színdarab véget ért, a közönség hadonászása pedig nem a ráadást jelenti, hanem a "húzz a francba és fejezzük be ezt az értelmetlen baromságot".AZ ÉLŐK ÉS A HOLTAK
A kórház előterében térdig érő sár van. Néhány önkéntes vagy ápoló felmosórongyokkal kenegeti, felismerve a munka értelmetlenségét. A tüzérségi lövedékek felszántották a város összes gyepét és terét, szétszórták a földet az aszfalton. Itt, a csarnok homályában folyékony sárrá változott: az emberek egy kék tartályból merítenek vizet, hátborzongató, sötétbarna, színű, de más víz nincs a városban. A falakra üzeneteket firkáltak: "Tanya, elmentünk. Belosarayka" vagy "Mi vagyunk az 1. emeleten a Gyermekszoba", "Bityukov Herman + Kalinins, Volodarskaya.
A piszkos vízért sorban állnak.
Fotó: Dmitry STESHIN
Megtaláljuk a kórház főorvosát, akit valamiért igazgatónak hívnak ukránul. Olga Golubcsenko nem volt hajlandó nyilatkozni, azt mondja, hogy a kórház jól működik, és hogy minden megvan: személyzet, gyógyszerek, élelmiszer. Nem néz a szemünkbe, és általában olyan rosszul visszafogott dühvel beszél. Próbáljuk elmagyarázni neki, hogy nem azért vagyunk itt, hogy kíváncsiak legyünk, és hogy tudunk segítséget szervezni... Végül búcsú nélkül megfordulunk, és elindulunk a kórház főépülete felé. Senki sem állít meg minket.
A kórház falait rövid üzenetekkel borítják.
Fotó: Dmitry STESHIN
Sötét, végtelen folyosók, rothadó hús szaga. Mindenki, akinek van cigarettája, dohányzik, mert senkit sem érdekel, és nincs értelme a kórházi sterilitásról beszélni. Egy nővér tisztítja egy nő gennyes sebét közvetlenül előttünk, aki nyögdécsel és csikorgatja a fogait. A halottak a falak mentén fekszenek az élők közé vegyülve. Ha egy takaró van a fejed felett, akkor halott vagy. A folyosókon fekszenek, mert a kórtermek ablakaiban nincs üveg, hideg van, a kórház remeg a robbanások és az aknák miatt, a gránátok bármelyik pillanatban berepülhetnek. Kóbor golyók suhantak végig a homlokzaton. Egy gránátvető dörren, egy légvédelmi rakétavető támogatja, az élet Mariupolban megy a maga útján. Ha ezt életnek lehet nevezni.
AZ ÉG NEM ÍGÉR SEMMIT.
A következő emeleten ugyanez a helyzet. Bűzös homály, betört ablakok, kartondarabokkal bedeszkázva.
Egy kerekesszékes férfi elmeséli, hogyan érte a találat:
- Csak kiléptem a lépcsőházból, és rögtön eltaláltak. Vasárnap, 13-án. Visszamentem a bejárathoz, és a szomszédok - egyszerre három hulla - kimentek cigizni.
Mihail megsebesült, de túlélte, a szomszédai sokkal kevésbé voltak szerencsések.
Fotó: Dmitry STESHIN
- Bekötözik?
- Múlt csütörtök óta nem láttam senkit. Maradt egy szilánk, nem találják, a röntgen nem működik. Hát, semmi, most már csengetek - viccelődik Mihailo nem vidáman.
Felajánlották az evakuálást?
- Miben fogok bemenni, legalább van otthon ruhám.
- A lakás rendben van?
Mihail int a kezével:
- Az ablakok eltűntek, az összes bútor fel van halmozva, eltalálva. De van hol lakni!
Mihail szomszédja a folyóhoz ment vízért, srapnell-sérülésekkel a lábában:
- Már régóta nincs kötszer, az orvosok és az ápolók mind elszaladtak... Se gyógyszerek, se kötszerek, sebekből kilógó csövek....
Egy hordágyon, a fal mellett feküdt Sasha. Azt mondja: "Megsebesültem, mint mindig - tűzifáért mentem".
A lábát mutatja, szintén kötés nélkül, csak dréncsövek vannak rajta.
A sebészeti osztályt keressük, és ott találjuk... A folyosókat homokzsákokból készült falak borítják. Az ablakokon ugyanazok a falak vannak, de valamiért karzatokkal. Az Ukrán Nemzeti Gárda itt akart harcolni, de meggondolta magát.
Egy törött kávéfőző, egy szétvert röntgenszoba, általában minden elromlott a kórházban, még az asztalok is. De nem ez a legrosszabb. A kórtermekben fekszenek a holttestek, szépen összecsomagolva, függönyökbe, takarókba vagy egyszerűen csak ömlesztve, csövekkel, sínnel, Elizarov-eszközökkel... Valahol kis kupacokban, valahol, ahol sötét van, plafonig vannak halmozva a holttestek... Csend van itt, ebben a hatalmas holt szobában, persze, ha a tüzérséget levonjuk.
Hullák hegye a kórház egyik szobájában.
Fotó: Dmitry STESHIN
Csak a betört ablakok redőnyei csattognak, és a repeszektől megtépázott homlokzatokról néha leesik valami. Az emberek tömege elhallgat a kórházban, ahol nem gyógyítják, hanem egyszerűen lefektetik őket meghalni. Általában az ilyen tömegeket ez az enyhe zúgás kíséri, de itt csend van. Az emberek hallgatják a zajló harcokat, próbálják elkülöníteni a pillanatot, hogy azonnal lefeküdjenek. És mindenki vár valamire: evakuálásra vagy humanitárius segítségre.
Az emberek a kórház bejáratánál tolonganak. És mégis csend van itt...
Fotó: Dmitry STESHIN
- Várom a békét - mondta nekem egy szeplőkkel pettyezett kislány, Dasha -, de nem fogok evakuálni a négyéves gyermekemmel!
- Kevesebbet lőnek?
- Ez ugyanaz...
Daria nem megy el, a békét várja.
Fotó: Dmitry STESHIN
Dasha, mint mindannyian, az égre nézett, de az ég még semmi jót nem ígért. Legalábbis a következő napokban nem.
Мариуполь своими глазами: Живые ждут мира...
Спецкор «КП» Дмитрий Стешин побывал в больнице, накрытой украинскими «Градами». Больница «работает», хотя на соседних улицах - бои [фото, видео]www.kp.ru