@Wilson t kérdezném, hogy beszéltünk talán a múlt héten arról, hogy rosszul látom a helyzetet és az oroszok minden erejüket összevonták állítólag Kijev alatt és a város ostromára készülnek. Érdekelne, hogy még mindig ez az elsődleges cél?
Én a nulladik héten vitáztam veled (és sok más fórumozóval) arról, hogy ki fog-e törni a háború és Putyin bevállalja-e a szankciókat Ukrajna nyílt megtámadásával. Első héten közel az összes fórumlakóval vitáztam, hogy a Krímből kiözönlő csapatok északnak fognak-e menni és középen ketté vágják az országot, én azt hajtogattam, hogy kelet-nyugati irányú lesz a terjeszkedés fő hangsúlya. (És belátom, tévedtem, mert én meg voltam győződve róla, hogy Mariupollal egyenlő hangsúlyt fog kapni Odessza elfoglalása is és a frontvonal széthúzása délen, a tengerpartnál. De nem ez történt.)
Múlt héten veled arról vitáztunk, hogy a fővárost akarja-e Putyin bevenni és új bábkormányt oda ültetni vagy én azt mondtam, hogy először meg kell várni Mariupol elestét -ami elkerülhetetlennek tűnik- és utána három irányba építhetik tovább az inváziót.
1, Herszon utánpótlása ezzel a lépéssel biztosított (ami a város elestéig nem lesz az és jó táptalajt biztosít a korlátozott ellentámadásra az ukránoknak, de utána visszaszorulnak az itteni csapatok Mikolaj védelmére). -> Teljesen logikus lenne egy Odessza irányába törő offenzíva.
2, Ugyan úgy logikus lenne Mariupolból észak felé tovább folytatni és Harkiv irányába megpróbálni bekeríteni az ukrán főerőt.
3, Egy harmadik lehetőség lenne a folyó mentén megpróbálni egy előre törést, ez Zaporizsját jelentené, ahol az atomerőművet már az elején elfoglalták, de a várost még körbe sem kerítették.
Nekem borzasztó furcsa az a kommunikáció, amit most a béketárgyalások utolsó fordulóján csináltak. A két megye közigazgatási határának felszabadítása és Herszonban egy újabb szakadár államot létrehozni nagyon minimál célkitűzés. Szerintem amíg Odesszát meg nem szerzik, addig legfeljebb olyan béke lesz, amibe beleraknának az oroszok olyan feltételeket, amiket az ukránok sosem fognak betartani és csak törékeny tűzszünet lenne, mint amilyen a két Minszki megállapodás volt.
Az szerintem jelenleg jó kérdés, hogy Harkov bevételét el tudnák-e engedni. Én azt mondanám, hogy nem. De az ukránok sem. Szóval most ebben bizonytalan vagyok és azt mondom, Odesszát minden féle képen be akarják majd húzni, anélkül csak azért kötnének megállapodást, hogy mind a két fél felkészüljön a harmadik menetre. Harkov pedig majd meglátjuk, mert ezért az ukránoknak is vérezne a szívük, ha az ukránok valami nagyon nagy engedményt tesznek a béketárgyalásokon és ez még hihető is lesz, hogy be akarják tartani és elengedik a tengerpartot, akkor lehet meg tudják tartani... De fogadást nagyon nem kötnék arra, hogy itt fegyvernyugvás lenne majd anélkül, hogy Odessza és Harkov is orosz kézre kerüljön. Sokkal nagyobb esélyt adnék annak, hogy nem lesz megegyezés addig, amíg mind a kettő el nem esik.
Zaporizsja viszont szerintem másodlagos, de még mindig fontos prior. Egyfelől stratégiailag a Krímet nyugatról Herszon védené a folyón túl, keleten Mariupol lenne az ellátási útvonal, de ez a város északról lenne egy bástya a félsziget védelmére -ahol nélküle könnyen bejönnének az ukránok a jövőben elvágni az utánpótlást, de azért ezek megvédése nélküle is megoldható- másfelől ügye fontos hadiipari központ és megye(tartományi) központ.