Egyáltalán nem hülyeség, amerikai és orosz tábornokok is gondolhatják így, és nagyon is komoly tervek születtek már amerikai oldalon is egy befejező első csapásra. Tény, hogy sokan, fontos poziciókban is realitásnak látját, tehát ha hülyeség ha nem az, akkor is komolyan kell venni.Már elnézést de ez egy hülyeség, még az amerikai tábornokok is feketén fehéren elmondták, hogy nincsen megnyerhető atomháború Oroszország modernizált atom haderejével szemben.
És Ukrajna NATO csatlakozásával kapcsolatban sohasem hangzott el semmilyen konkrétum, a donbaszi konfliktus miatt amúgy sem volt semmilyen realitása sem a NATO tagságának.
Tehát az, hogy nem volt választása Putyinnak a katonai beavatkozás tekintetében egyszerűen nem igaz,bevonulhatott volna úgy a történelembe, hogy konszolidálta a széthullott Oroszországot és elkerült egy testvérháborút. De mint látjuk sajnos nem így döntött.
Teljesen érthető ha már úgy érezték az oroszok hogy nincs hova hátrálnijuk. Putyin mindent megpróbált, hogy integrálja Oroszországot a nyugathoz, nyugati oldalról nem tették ezt a továbbiakban lehetővé neki. Aki némiképp olvasott illetve önálló gondolkodásra képes, az látja ezt. Oroszországot ebbe a konfliktusba belekényszerítették, de ha sikerül Putyin terve akkor majd lesz idejük elmagyarázni az ukránoknak is, hogy valójában ki használta fel őket az aljas céljaira. Szerintem Te is érted, intelligens ember vagy, csak valamiért nem írhatsz mást, minthogy a két mondatos mainstream-et szajkózod. Mindenesetre elfogadom a véleményedet
