Elitélendő az is alapvetően, ahogy az egész iraki invázió (hülyeség volt). Igaz, nem tudjuk pontosan, hogy a börtön lakói közül hány volt olyan, aki ártatlan volt, vagy nem bizonyítható bűnösségű, és hány olyan, aki tényleg bűnös volt.... Persze ez nem változtat azon a tényen, hogy a kínzások és zaklatások önmagában bűncselekmények. Viszont Oroszországgal ellentétben (ahol alig ismernek el történelmükből valami háborús bűnt, és alig van felelősségrevonás, sőt szinte elfogadott) legalább nyíltan lehetett beszélni ilyen témáról miután kiderült, és történt felelősségrevonás is (még ha nem is teljesen igazságos méretben). Ja, és azért ne essünk át a ló tulsó oldalára sem, ergo ne csináljunk a Szaddám féále Irakból teljes áldozatot, mert a 2003-as jogtalan invázió ellenére egy autoriter diktatúra volt, ami megtámadta Iránt és Kuvaitot, illetve üldözte a síita vallásúakat és a kurdokat. Attól még, hogy a 2003-as vegyifegyveres vád nem bizonyult bizonyíthatónak, még tény, hogy az irakiaknak volt vegyifegyverük korábban és használták is őket az irániak, illetve a kurdok ellen...

Szóval én nem vonnék teljesen párhuzamot Irak és Ukrajna inváziója között. A Szaddám vezette Irak nem egyenlő Ukrajnával.