„Aki most valamilyen oknál fogva nem áll be a kórusba, legyen az karmester, művész, tudós, újságíró vagy politikus, az automatikusan a kollektív háborús bűnös kategóriában találja magát. Ha pedig hazánktól eltérően nem konzervatív, hanem liberális típusú demokráciában él, akkor a munkáját is könnyen elveszítheti, ha nem hajlandó sztálinista mintára nyilvános önbírálatot megfogalmazni és bűnbánatot gyakorolni.
Zárjuk el a gáz- és olajvezetékeket, nem kérünk a gabonájukból sem, saját bankrendszerünket meg állítsuk a feje tetejére, hátha az oroszoknak is rossz lesz így. Ez a hozzáállás tökéletesen jellemzi a mai nyugati liberális mentalitást. Egyrészt nem képesek és nem hajlandók öt napra előre gondolkodni, hogy megfontolják, milyen következményei lesznek az ilyen divathisztiknek a társdalom számára, lásd a 2015-ös plüssmacizást.
Ezen felül pedig tökéletesen elfogadhatónak tartják azt is, ha szenvedést okoznak saját közösségeiknek, tönkreteszik ártatlan emberek életét, ha ezzel mellesleg ártani tudnak annak, akit épp ellenségnek szemeltek ki.
Nézem az interneten a kék-sárgába borult bizniszportálokat (most már nem a szivárvány a menő), büszkén közlik nagy cégek vezetői, hány orosz partnerükkel rúgták fel a kapcsolatot és hagyták hátra munkatársaikat Oroszországban. Ilyenkor csak az jut eszembe, hogy ezer és ezer európai család veszíti el hamarosan a megélhetését az üres erényfitogtatások miatt, hogy az oroszokról ne is beszéljek, mert ugye ők mind megérdemlik, hogy éhen haljanak.
Közben csak úgy mellesleg említik meg, hogy az orosz és az ukrán térség adja a világ gabonatermelésének csaknem egyharmadát, a kukorica tizenhét százalékát, a napraforgóolaj ötven százalékát és így tovább. Az ukránoknál most nem ekék, hanem lánctalpak szántják fel a földeket, tehát az orosz termékek helyett ezzel sem számolhatnak.
Azt hiszem, nagyon naiv lenne azt várni, hogy majd valami megbánást mutatnak vagy felelősséget vállalnak mindezért a bravúros erényfitogtatásért és fotelpacifizmusért, amikor ennek megjön a közmondásos böjtje.
Amikor állnak télen a kígyózó sorban az orvosi rendelő előtt tüdőgyulladásos gyermekükkel, mert hideg a radiátor. Amikor reggel kilencre már elfogy a péktermék az üzletek polcairól, mert az ezerforintos kiflit is elkapkodják az éhes emberek.
Vagy amikor bibliai méretű népvándorlás indul meg nyílt társadalmaik felé az olyan fejlődő országokból, amelyek élelmiszer-biztonsága még a nyugatiakénál is jobban ki van téve az orosz–ukrán mezőgazdasági importnak. Vagy amikor a saját gazdáik sem tudják megművelni a földjeiket, mert a traktorokba való gázolaj drágább, mint a gabona, és a műtrágya-előállításhoz szükséges gáz már nem jön.”
(Mandiner)
)
