"A tanfolyam ideje alatt egyszer hazalátogattunk. Oda – vissza TU – 134 repülővel utaztunk. A tanfolyam befejezése után vonatra szálltunk. Útközben Vilniusban a hálókocsi felső ágyán fekve akartam kinézni az ablakon, onnan lecsúszva az alkarommal a középen lévő asztalkán „tompítottam”. A rajta lévő tányér pereme félkörben letört, mélyen belevágva a kezembe. A nemzetközi gyors miattam vesztegelt, míg néhány holmimat összekapkodták. Mentővel vittek a kórházba és ott összeöltögettek. Mindössze egy napos késéssel hazaértem.
Nem volt időm kipakolni a bőröndömet, mert Nagyorosziba vezényeltek 1974. október 1-től, majd 1975. február 1-én át is helyeztek és ott dolgoztam az év utolsó napjáig. Egy és negyed év ott töltött idő nagyon emlékezetes, túlzás nélkül felejthetetlen. A laktanya a tölgyerdőben széjjelszórt épületekkel épült a Börzsöny észak – keleti szélén. Nagyoroszi, a legközelebbi település vasútállomása úgy kettő kilométerre volt az ügyeletes tiszti épülettől. Kerítéssel csak a távoli lőszerraktárt és képző központ területét választotta el a környezetétől. A légvédelmi lőteret Drégelypalánk közelében létesítették. A bázison egy légvédelmi tiszthelyettes – képző iskola, kiképzőközpont és lőtérparancsnokság székelt. Az erdőben, a tavasztól – ősz végéig lövészetre érkező csapatok részére táborhelyeket alakítottak ki.
Miért, nem tudom, de ezt a laktanyát választották a rendszeresítendő légvédelmi rakétatechnikai eszközök kezelését oktató bázisnak. Építettek egy „zárt területet”, ahova csak külön engedéllyel lehetett belépni. Ezen belül egy „üvegpalotát”, amely a szentpétervári hangárnál is jobb feltételeket biztosított a KUB technikai eszközökkel való gyakorláshoz. A területen folyt még a Sztrela- 1 önjáró légvédelmi eszközre való kiképzés is. Ide érkeztek az átszervezésre tervezett keszthelyi légvédelmi tüzérezred tisztjei, tiszthelyettesei, korábbi és későbbi társaim.
Ehhez a feladathoz alakították ki a központ „állomány tábláját” (szükséges beosztások, képzettségi, rendfokozatbeli követelmények, előírások felsorolása). A kiképző állományt, egy – egy általános és szakkiképző alosztályra osztották. A beosztásokat rendkívül jól felkészült tisztekkel töltötték fel. Én a szakkiképző alosztály kiképző tiszti beosztásban dolgoztam. Közvetlen felettesem Sárkány István mk. százados volt, aki ezredesi rendfokozatban, a honvédelmi minisztériumból ment nyugdíjba Az általános kiképző alosztály vezetője Gyaraki Károly mk. százados volt. Ledoktorált, mérnökaltábornagyi rendfokozattal, Ukrajna magyarországi katonai attaséjaként vonult nyugdíjba. 1998-ban sem volt rest Harkovig autózni, hogy meglátogassa tanfolyamunkat. Ezt megelőzően ezredparancsnoki, hadsereg légvédelmi főnöki, a katonai elhárítás vezetői beosztást is megjárta. Sokszor találkoztunk pályafutásunk alatt és alapos okkal tisztelem ma is.
Utólag úgy érzem a kiképzőtiszt erre a munkára nem illő megnevezés volt, mert tartalmát, a munkarendet tekintve inkább hasonlított egy főiskolai tanári beosztásra. Tanítottam elméletet, vezettem a gyakorlati foglalkozásokat. Tulajdonképpen ugyanazt tettem, mint a tanításban lassan példaképemmé vált Sztarov alezredes. Oktattam a felderítő – rávezető állomás, az indítóállvány, a rakéták technikai ismeretét, kezelését, karbantartását, valamint lövéstant. Ez utóbbi, többek között a megsemmisítési valószínűség és az indítási zónák számítását, technikai paraméterek és a célok repülési paramétereinek hatásának vizsgálatát foglalta magában.
Eleinte csak a kint tanult ismeretek, orosz nyelvű tankönyvek szemléltető eszközök álltak rendelkezésünkre, de rövid idő alatt a fordítások is elkészültek. A magyar nyelvű tablók elkészítésében tevőlegesen is részt vettem. Három hétre Budapestre vezényeltek, és Leningrádi tanfolyam társamnak, Olé Bélának segítettem a légvédelmi főnökségen. Mikor Orosziban a szállodaszámláimat benyújtottam, rosszul lettek. Béla mindig meglehetősen elegáns szállodákban foglalt nekem helyet.
A technikai eszközökről az interneten elég információ áll rendelkezésre a laikusoknak. Az viszont kevéssé ismert, hogy a rendszernek számomra addig nehezen elképzelhető alapossággal kidolgozott tananyaga és dokumentációja volt. A legapróbb részletekig elkészített kapcsolási rajzok, blokkvázlatok, karbantartási utasítások álltak rendelkezésünkre. Például a különböző fokú technikai kiszolgálásokat minden kezelő egy könyvnyi, ábrákkal, utasításokkal ellátott „ellenőrzési lista” alapján végezte.
Még egy általam újonnan látott megoldás jellemezte az eszközöket. Minden elektromos rendszer a jármű szekrényeiben, kivehető blokkokban, a blokkokon cserélhető panelekben került elhelyezésre. A kezelőkkel szemben alapvető követelmény volt, hogy a meghibásodások esetén a hiba lehetséges forrását képező blokkot ki tudják választani.
A különböző jellegű célok követésének, a rádiózavarok kiszűrésének, a tüzelés előkészítésének gyakorlását, rakéta indítási pillanatáig imitátor berendezés csatlakoztatása tette lehetővé. Valódi légi célokra pedig a működő rakéta makett az indulás visszajelzéséig mindent imitált, lehetővé téve a kezelők tevékenységének értékelését."
Nem volt időm kipakolni a bőröndömet, mert Nagyorosziba vezényeltek 1974. október 1-től, majd 1975. február 1-én át is helyeztek és ott dolgoztam az év utolsó napjáig. Egy és negyed év ott töltött idő nagyon emlékezetes, túlzás nélkül felejthetetlen. A laktanya a tölgyerdőben széjjelszórt épületekkel épült a Börzsöny észak – keleti szélén. Nagyoroszi, a legközelebbi település vasútállomása úgy kettő kilométerre volt az ügyeletes tiszti épülettől. Kerítéssel csak a távoli lőszerraktárt és képző központ területét választotta el a környezetétől. A légvédelmi lőteret Drégelypalánk közelében létesítették. A bázison egy légvédelmi tiszthelyettes – képző iskola, kiképzőközpont és lőtérparancsnokság székelt. Az erdőben, a tavasztól – ősz végéig lövészetre érkező csapatok részére táborhelyeket alakítottak ki.
Miért, nem tudom, de ezt a laktanyát választották a rendszeresítendő légvédelmi rakétatechnikai eszközök kezelését oktató bázisnak. Építettek egy „zárt területet”, ahova csak külön engedéllyel lehetett belépni. Ezen belül egy „üvegpalotát”, amely a szentpétervári hangárnál is jobb feltételeket biztosított a KUB technikai eszközökkel való gyakorláshoz. A területen folyt még a Sztrela- 1 önjáró légvédelmi eszközre való kiképzés is. Ide érkeztek az átszervezésre tervezett keszthelyi légvédelmi tüzérezred tisztjei, tiszthelyettesei, korábbi és későbbi társaim.
Ehhez a feladathoz alakították ki a központ „állomány tábláját” (szükséges beosztások, képzettségi, rendfokozatbeli követelmények, előírások felsorolása). A kiképző állományt, egy – egy általános és szakkiképző alosztályra osztották. A beosztásokat rendkívül jól felkészült tisztekkel töltötték fel. Én a szakkiképző alosztály kiképző tiszti beosztásban dolgoztam. Közvetlen felettesem Sárkány István mk. százados volt, aki ezredesi rendfokozatban, a honvédelmi minisztériumból ment nyugdíjba Az általános kiképző alosztály vezetője Gyaraki Károly mk. százados volt. Ledoktorált, mérnökaltábornagyi rendfokozattal, Ukrajna magyarországi katonai attaséjaként vonult nyugdíjba. 1998-ban sem volt rest Harkovig autózni, hogy meglátogassa tanfolyamunkat. Ezt megelőzően ezredparancsnoki, hadsereg légvédelmi főnöki, a katonai elhárítás vezetői beosztást is megjárta. Sokszor találkoztunk pályafutásunk alatt és alapos okkal tisztelem ma is.
Utólag úgy érzem a kiképzőtiszt erre a munkára nem illő megnevezés volt, mert tartalmát, a munkarendet tekintve inkább hasonlított egy főiskolai tanári beosztásra. Tanítottam elméletet, vezettem a gyakorlati foglalkozásokat. Tulajdonképpen ugyanazt tettem, mint a tanításban lassan példaképemmé vált Sztarov alezredes. Oktattam a felderítő – rávezető állomás, az indítóállvány, a rakéták technikai ismeretét, kezelését, karbantartását, valamint lövéstant. Ez utóbbi, többek között a megsemmisítési valószínűség és az indítási zónák számítását, technikai paraméterek és a célok repülési paramétereinek hatásának vizsgálatát foglalta magában.
Eleinte csak a kint tanult ismeretek, orosz nyelvű tankönyvek szemléltető eszközök álltak rendelkezésünkre, de rövid idő alatt a fordítások is elkészültek. A magyar nyelvű tablók elkészítésében tevőlegesen is részt vettem. Három hétre Budapestre vezényeltek, és Leningrádi tanfolyam társamnak, Olé Bélának segítettem a légvédelmi főnökségen. Mikor Orosziban a szállodaszámláimat benyújtottam, rosszul lettek. Béla mindig meglehetősen elegáns szállodákban foglalt nekem helyet.
A technikai eszközökről az interneten elég információ áll rendelkezésre a laikusoknak. Az viszont kevéssé ismert, hogy a rendszernek számomra addig nehezen elképzelhető alapossággal kidolgozott tananyaga és dokumentációja volt. A legapróbb részletekig elkészített kapcsolási rajzok, blokkvázlatok, karbantartási utasítások álltak rendelkezésünkre. Például a különböző fokú technikai kiszolgálásokat minden kezelő egy könyvnyi, ábrákkal, utasításokkal ellátott „ellenőrzési lista” alapján végezte.
Még egy általam újonnan látott megoldás jellemezte az eszközöket. Minden elektromos rendszer a jármű szekrényeiben, kivehető blokkokban, a blokkokon cserélhető panelekben került elhelyezésre. A kezelőkkel szemben alapvető követelmény volt, hogy a meghibásodások esetén a hiba lehetséges forrását képező blokkot ki tudják választani.
A különböző jellegű célok követésének, a rádiózavarok kiszűrésének, a tüzelés előkészítésének gyakorlását, rakéta indítási pillanatáig imitátor berendezés csatlakoztatása tette lehetővé. Valódi légi célokra pedig a működő rakéta makett az indulás visszajelzéséig mindent imitált, lehetővé téve a kezelők tevékenységének értékelését."
