Kis ország esetében ,ez a rákfenéje minden fegyvergyártásnak. Nem lehet ezzel mit kezdeni. Legfeljebb ,ha közeleg a veszély, felturbózni az alkatrész, részegység, raktárkészletet, amennyiben ebben partner a RM. Mert a multi meg nem szereti a nagy raktárkészleteket, abban csak áll a pénz. Szóval 22-es csapdája. Ami itt előny lehet a saját gyárral, háború esetén még, az a nagyjavító, magas szinvonalú karbantartó képesség ,amit a gyár adott esetben ad.
Itt gondolok arra is, hogy a Leopárd és PZH fegyverek ilyen jellegű kiszolgálását is remélem meg tudjuk oldani itthon, megfelelő kooperáció esetén.
Ameddig egy fegyver hadrendben van, addig meg kell adni neki a megfelelő szintű műszaki kiszolgálást, a normális hadrafoghatóság érdekében.
Legyen az Leopárd 2A7HU, vagy T-72 M1.
Sajnos ez nem épp tetten érhető, lásd a T-72 M1 harckocsik és egyéb régebbi, de még hadrendben lévő, ex szovjet nehézfegyverek esetében.
Szembetűnő, hogy még a háború hatására sem javult a helyzet e téren, láthatóan.
Bár, krisss említette, pár D-20 fel lett még újítva.
).Egy darabig figyeltem a Mbombe8 változatot is (logisztikailag nagy előny lett volna),de az a járgány elbukott a próbán (egyébként is baj volt a szememben az úszoképesség hiány).Túl kompakt akart lenni (miközben csak nem fért bele az M/ és M! mérethatáraiba,igy a logisztikai előnyök is csökkentek).
valami indoklásra számítottam esetleg
