[HUN] Leopard 2

A lényegi problémájuk, hogy nem tudják ebben a formában karbantartani. Cserélni kell bennük a löveg és toronymechanikát és nem akarnak ezzel foglalkozni, inkább újítanának. Úgy ítélték meg, hogy ha a7v-re húzzák fel, az nem elég a legmodernebb lőszerek ellen. Mindenestre ez nálunk nem lenne akkora probléma, mert lesz egy rakás a7+ mifelénk. Viszont mivel fejlesztettek rajtuk korábban és hálózati hadviselésbe integrálták, kis upgrade-del elketyeghetnének nálunk még egy húsz évet. Igazából amit nem lenne nagy dolog meglépni rajtuk, az a löveg és torony elektromos vezérlése, ez lehet az a7+ rendszere, hogy ennyivel közös legyen a dolog, illetve amit preferálnék, az AMAP rá, esetleg ha kicsivel többet szórnánk ki rá, FLW200, hogy mehessenek minden hadszíntérre nyugodtan. Ha ezeket megvennénk, vagy lehetne így egy második páncélos zlj, ami olcsóbban generációváltásig elmegy, vagy ami ilyen téren értelmesebb lenne velük, 30+ db-ot három században a tatai gépesített zlj-k mellé beosztani és akkor máris teljesült sokunk álma, hogy az a7+-ok koncentrált harkocsiműveletekre felszabadíthatóak legyenek.

Akármilyen felállásban máris durva erőnövekedést jelentenének, mégha régebbi lőszerekkel is tud így tüzelni. A lövegfejlesztésre lenne persze lehetőség, de ha olcsóbban akarjuk megúszni, akkor azt már hagynám, kivéve, ha van rá keret. Szóval kis upgrade-ként amit erőltetnék rajtuk, az a fegyver és toronymeghajtás, plusz páncél, rc fegyverállvány. Mivel a harctéri kommunikáció terén fejlett gépek, ahhoz már nem kellene nyúlni, szóval nem nulláról kellene megfejleszteni, mint mondjuk a spanyol vasakat. De ez úgyis 2025-től fog szóba kerülni, akkor kerülnek kivonásra, bár lehet ezt meg lehetne sürgetni egy ajánlattal.

A pénz nem gát náluk, K2 és A7+ amiben gondolkodnak. Önmagában elégtelennek ítélik meg a harcértékét az oroszok ellen. Nálunk nem önmagában lenne, így lenne értelme a beszerzésüknek.
Az a bajuk hogy senki nem gyártja az azokba beépített toronyforgató mechanizmus alkatrészeit, ha azt cserélik annyi mindent visz magával, hogy inkább csere.
 
Látom nem sikerült megérteni,hogy a modernizáció nem opció nekik.Tehát nem éri meg modernizálni!A7-re átépítés szóba sem jött.
 
  • Tetszik
Reactions: kamm
Látom nem sikerült megérteni,hogy a modernizáció nem opció nekik.Tehát nem éri meg modernizálni!A7-re átépítés szóba sem jött.
Azért nem opció, mert az A7+ szintet nem tudják vele elérni. Viszont nekünk nem kell ilyen modernizáció rá, mert alanyi jogon lesz 44. Amellé kevésbé modernizált, ár - érték arányban nyerő Leopard viszont lehet opció. Nem azt mondom ez legyen, de érdemes átgondolni.
 
Azt nem akarja megérteni,hogy a norvégoknak nem az A7-el van bajuk...

Tőled is mwgkérdezem:Mi a francnak nekünk még kiképző harckocsi?Nem volt az a tábornok tök egyértelmű az A4-ek szerepével kapcsolaban?
 
A norvégoknak az a7-tel is bajuk van, a7+-tól érdekli őket. Mert ezzel nem tudnak olyan erőt elérni, ami szerintük első vonalban bármikor megállja a helyét.

Szóval a 12 darab a4-gyel tök egyértelmű volt a tábornok. Te egyszerűen nem fogod fel amiről beszélünk. Ha részletesen végigvesszük, akkor is megmaradsz egy olyan fantazmagóriánál, mintha nem fejlettebb verzióról beszélnénk, hanem ahogy próbálod hinni, méééég kiképzőtankról. Kicsit szakadj ki az autizmusodból, olvasd el MEGINT amiket ide írtunk, aztán ess neki újra. Idegesítő vagy.

Nem azért vagy idegesítő, mert hozzászólsz egy nézőpontból, hanem mert olyannal szállsz vitába, amiről nem beszélünk.
 
  • Tetszik
Reactions: SilvioD

A7 vagy A7+ kb alig van köztük különbség.A8 meg nem lesz mert már ezt is épphogy csak elbírja a konstrukció.

A probléma azzal van,hogy kerek perec megmondták mi mire van,te meg meg akarsz venni minden szart majd pimpelgetni,ráadásul mindezt teljesen irreális hasraütéses vagy vágyakból táplalkozó számokkal támasztod alá.
Borzasztó unalmas,hogy mindenhová ahová írsz ugyanez a nóta:vegyünk lomot amit szerinted olcsón( persze csak az álmaidban olcsó,mert amúgy többe kerülne mint egy új)modernizálni kell.
Engedd el ezt az ökörséget!Nem jött be a T-72-vel nem jött be ezzel a szerencsétlen a Leoparddal.A jövőre való tekintettel elárulom,hogy semmi mással sem fog bejönni.
 
Az a7 meg az a7+ között vannak jelentős különbségek. Azért fújom ezt a nótát, mert szeretném ha ésszerű léptékben ésszerű költséggel lehetne növelni a technikai ütőerőt. Mikor voltak irreálisak a pimpeléseim számai? Ugyan nem tárgyalások résztvevőként dobálózok pontos összegekkel, de igyekszek az elérhető számokból viszonyítani. És legalább mondok számokat, nem csak fröcsögök. Ha olvasod a legutóbbi tatai interjút, még a t-72 is lehet, hogy bejön. Ha ezeket megvesszük, akkor akár be is lehet olvasztani tőlem a t-72-őt.

De! Arra alapozni a gondolataidat, hogy ha a norvégok nem akarják fejleszteni, akkor nem is lehet, az szimpla hülyeség. Azzá nem tudják fejleszteni, amire szánják. Nekünk lesz olyanunk, ami nekik is kell, viszont el tudná a haderőnk könyvelni technikai és erőnövekményként is ezeket a gépeket kis vagy közepes mértékű fejlesztéssel. Nem kerülne új árába. Erőt képviselnek. Támogató egységként és plusz felszabadítva ez alól az a7+-t.

Gondolkodj.
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0
Nem tudom miert jo az ahany szazad annyifele harckocsi. Csoborbol vodorbe ugyanott lennenk mint a kb 8 fele T-72 tankjainkkal. Ha veszunk, bar szerintem a kovetkezo 10 evben biztosan nem, Leapard2-t,akkor csakis ugyanilyen A7+ tankokat erdemes venni.
 
Amúgy gyanús, hogy a norvégok úgy ítélték meg, hogy nem éri meg felújítani pedig azért arra nem lehet fogni, hogy nincs rá pénzük, mert általában ez szokott a gátja lenni a dolgoknak.

Amúgy az, hogy van rajta integrálva hálózati hadviseléshez szükséges rendszer, az annyiban irreleváns, hogy ki kéne szedni mert a sajáttal nemigen kompatibilis. Ugyan ott vagy vele.

Nekem teljesen egyertelmu, hogy ha a norvegok nem hajlandoak kifizetni a 2A4-2A7V upgradet, akkor nekunk aztan plane nincs ertelme - lasd minden korabbi upgrade otletet, ahol vegigkalkulaltuk, hogy a sporolas nem erne meg, mert a ROI egy evtizeddel is rosszabb, mint egy vadonatuj A7+HU eseten (az extra logisztikai cirkuszrol mar nem is beszelve, amikor kulonbozo zaszloaljak lennenek - ettol probalunk megszabadulni.)
Minden szempontbol tortenelmi sanszunk van nullarol egy uj sereget felszerelni es utana arra vigyazni es szervezetten upgradelni mondjuk 20+ evvel kesobb..
 
  • Tetszik
Reactions: endre and Chima3ra
Az a7 meg az a7+ között vannak jelentős különbségek. Azért fújom ezt a nótát, mert szeretném ha ésszerű léptékben ésszerű költséggel lehetne növelni a technikai ütőerőt. Mikor voltak irreálisak a pimpeléseim számai? Ugyan nem tárgyalások résztvevőként dobálózok pontos összegekkel, de igyekszek az elérhető számokból viszonyítani. És legalább mondok számokat, nem csak fröcsögök. Ha olvasod a legutóbbi tatai interjút, még a t-72 is lehet, hogy bejön. Ha ezeket megvesszük, akkor akár be is lehet olvasztani tőlem a t-72-őt.

De! Arra alapozni a gondolataidat, hogy ha a norvégok nem akarják fejleszteni, akkor nem is lehet, az szimpla hülyeség. Azzá nem tudják fejleszteni, amire szánják. Nekünk lesz olyanunk, ami nekik is kell, viszont el tudná a haderőnk könyvelni technikai és erőnövekményként is ezeket a gépeket kis vagy közepes mértékű fejlesztéssel. Nem kerülne új árába. Erőt képviselnek. Támogató egységként és plusz felszabadítva ez alól az a7+-t.

Gondolkodj.

Nézzük az óriási különbségeket!Ágyú,komplett hajtáslanc,fegyverzet,tűzvezető rendszer,optikai rendszerek,alappancélzat ezek tökéletesen ugyan azok.Olvass már utána annak amiről írsz.

Azt érts már meg,hogy nincs értelme elavult dolgot venni,hogy felújitsd.
 
  • Tetszik
Reactions: endre and Chima3ra
Te most miről beszélsz?

A többféle korú és tudású technika fenntartásáról. Értem, hogy többségében náluk egy lineáris láncolatban lett egyre fejlettebb a holmik minősége, én meg arról beszélek, hogy szerezzünk be valami gyengébbek, mint a lehetséges legmodernebb. De megvan a logikája. A végeredmény meg közel ugyanaz, mint az említett országok esetében, csak jobb lehetőségből kiindulva.

Nem tudom miert jo az ahany szaz miad annyifele harckocsi. Csoborbol vodorbe ugyanott lennenk mint a kb 8 fele T-72 tankjainkkal. Ha veszunk, bar szerintem a kovetkezo 10 evben biztosan nem, Leapard2-t,akkor csakis ugyanilyen A7+ tankokat erdemes venni.

Ahogy az a4-a7+ között elég kicsi az eltérés ahhoz, hogy a gyengébben kiképezhető legyen az állomány alapszinten, egy a kettő között lévő hk-ra is ugyanúgy ugyanez a logika lenne érvényes. Az üzemeltetési kultúra ugyanaz, a típus alapja, igénye, viselkedése ugyanaz. Csak plusz mi határozhatnánk meg, hogy milyen kivitelben, mekkora ráfordítást vállalva, milyen tudással állítjuk hadrendbe ezt.

Ti attól tartotok, hogy ez rontaná a színvonalat, miközben a színvonal a t-72, aminél az a4 is messze fejlettebb. Kiválogathatnánk a legjobb összetevőket amikkel még jó darabig korszerű gépként fenntarthatjuk ezeket.

Logisztikailag a 12 db a4 ugyanúgy megkívánja a más felszerelést, szóval ne csináljunk úgy mintha Tatán csak az a7+ láncra lenne szükség. Tökmindegy, hogy lenne e egy a kettő közötti típus.

Viszont egy-két évtizedes távlatban, ameddig ezek a gépek ésszerűen fenntarthatóak, jön a generáció váltás a hk-k terén. Az a7+ csak korlátozottan lesz fejleszthető. Tehát ha színvonalon akarunk maradni, kell majd az új hk első vonalnak.

Azaz, egy eleve olcsóbb és addigra teljesen elavult állományt ki tudunk dobni, az a7+-t a helyére sorolni, az a7+ helyére új hk-t beszerezni.
 
A többféle korú és tudású technika fenntartásáról. Értem, hogy többségében náluk egy lineáris láncolatban lett egyre fejlettebb a holmik minősége, én meg arról beszélek, hogy szerezzünk be valami gyengébbek, mint a lehetséges legmodernebb. De megvan a logikája. A végeredmény meg közel ugyanaz, mint az említett országok esetében, csak jobb lehetőségből kiindulva.

Ahogy az a4-a7+ között elég kicsi az eltérés ahhoz, hogy a gyengébben kiképezhető legyen az állomány alapszinten, egy a kettő között lévő hk-ra is ugyanúgy ugyanez a logika lenne érvényes. Az üzemeltetési kultúra ugyanaz, a típus alapja, igénye, viselkedése ugyanaz. Csak plusz mi határozhatnánk meg, hogy milyen kivitelben, mekkora ráfordítást vállalva, milyen tudással állítjuk hadrendbe ezt.

Ti attól tartotok, hogy ez rontaná a színvonalat, miközben a színvonal a t-72, aminél az a4 is messze fejlettebb. Kiválogathatnánk a legjobb összetevőket amikkel még jó darabig korszerű gépként fenntarthatjuk ezeket.

Logisztikailag a 12 db a4 ugyanúgy megkívánja a más felszerelést, szóval ne csináljunk úgy mintha Tatán csak az a7+ láncra lenne szükség. Tökmindegy, hogy lenne e egy a kettő közötti típus.

Viszont egy-két évtizedes távlatban, ameddig ezek a gépek ésszerűen fenntarthatóak, jön a generáció váltás a hk-k terén. Az a7+ csak korlátozottan lesz fejleszthető. Tehát ha színvonalon akarunk maradni, kell majd az új hk első vonalnak.

Azaz, egy eleve olcsóbb és addigra teljesen elavult állományt ki tudunk dobni, az a7+-t a helyére sorolni, az a7+ helyére új hk-t beszerezni.

Nem,ezt nevezik marhaságnak meg pénzszórasnak!A vilagon mindenhol a homogenizációra törekednek nem pedig arra,hogy vegyünk ugyanabból egy újat meg egy régebbit azért,hogy utána modernizálhassuk.
 
Valahogy a világon mindenhol ahol komoly hk kultúra van, nem megy ez a homogenizáció, akárhogy is erőlködnek, meg ti is egy ezáltal hangzatos csak hülye elmélettel a valahogy egészen máshogy megvalósuló gyakorlat valóságával szemben. A régebbi modernizálása által komoly értékű harckocsikat állíthatnánk tűztámogató szerepkörbe. A legmodernebb holmi pedig betöltheti az első vonalas hk szerepét. Ha felállítunk majd egy új hk zlj-t, oda rakjunk modern új hk-t. Ez rendben is van. De ha közel olyan jóval tudunk olcsóbban, tervezett időre, meghatározott szerepkörbe nagy harcértékű technikát rakni, akkor tegyük meg, mert a valóságban az is működő erőként jelenne meg. Nem egy elmélet mantraszerű ismételgetéseként, ami fura nem működő varázsige.
 
Mert ahol komoly kultúra van ott egymást követik a típusok így folyamatos a modernizáció,csak a világon nincs arra kapacitás,hogy az összes harckocsiját pl az US ARMY egyszerre modernizálja.Te meg kitaláltad,hogy ditekt csináljuk azt,hogy vegyünk elavultat,hogy nekünk is kétfajta legyen.Pontosan az ellenkezőjét csinálnád mint amire törekszenek.Ők az egységesítésre törekednek de akkora a harckocsiparkjuk,hogy ez nem megy gyorsan te meg pont azt akarod,hogy ne legyen egységes.Ez két ellentétes tendencia.Bármilyen hihetetlen de nem lesz jó a matek attól,hogy az eredmény ugyan az.
 
Ja, a törökök sem úgy fejlesztették még még a leopard 1-et is, hogy közben van 2, még altay fejlesztés, még m60t.

A spanyolok pár év eltéréssel állították hadrendbe az a4-et, meg a 2e-t, miközben a haditengerészet m60 tts-t használ náluk.

Az oroszok pont azt teszik amiről beszélek. A régebbi gépeket nem kidobják, hanem modernizálják. Az alvázakat felhasználják, akár támogató szerepkörbe.

A dánoknak lesz pár századnyi a7v-je. Ebből kb. 1 század amiben l55a1 lesz, a többiben sima l55. Tehát még azonos típuson belül is eltérő lőszer logisztikai igényük lesz. Hol itt a homogenizáció amiről beszélsz?

Felhoztad az egy USA haderőt, ahol aztán megint különböző igények szerint lett hadsereg meg marín m1, nagyjából ez a két dolog a közös bennük az M meg az 1.

A globalizáció közepette a kutyát nem érdekli, hogy egy vagy kétféle szállítása, raktározása a feladat, digitális adatrögzítés van.

Beszerzünk kétféle tankot, amiből az egyik elavult, de kiépítettük az ellátóláncot ahhoz is, de ha javarészt ugyanerre a kiépített láncra támaszkodó köztes típust szeretnénk be, ismétlem, ütemezett időre, élettartamra, tervezetten, akkor felsírtok. Viccesek vagytok.
 
Mert ahol komoly kultúra van ott egymást követik a típusok így folyamatos a modernizáció,csak a világon nincs arra kapacitás,hogy az összes harckocsiját pl az US ARMY egyszerre modernizálja.Te meg kitaláltad,hogy ditekt csináljuk azt,hogy vegyünk elavultat,hogy nekünk is kétfajta legyen.Pontosan az ellenkezőjét csinálnád mint amire törekszenek.Ők az egységesítésre törekednek de akkora a harckocsiparkjuk,hogy ez nem megy gyorsan te meg pont azt akarod,hogy ne legyen egységes.Ez két ellentétes tendencia.Bármilyen hihetetlen de nem lesz jó a matek attól,hogy az eredmény ugyan az.

Mondjuk Pogány védelmében azért megjegyzendö, hogy nem ö lízingel a berendelt a7-tel párhuzamosan egy tucat a4-et. Hanem az az MH, ami szerinted <mindenáron> az egységesítés felé törekszik.

Ö csak annyit mond, hogy ha jóárasítva van, lehetne ebböl a lízingelt fajtából (a4) több tucat is. Mert elférne még az is.
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány