[HUN] Leopard 2

Ő mondja. Gondolhatom, hogy szemfényvesztés, vagy gondolhatom, hogy komoly dolgokra lövik el a bevételeket. Az idő úgyis elhozza a válaszokat. Eddig akárhogy is, de az események folyamata a komoly felé tendál. Ha majd visszamondanak valami nagyot, ha majd néhány év múlva is csak ígérgetve lesz valami jövőbeli fejlődés, akkor majd keseregni fogok. Addig viszont csak kiegészíteném ezt amit kreálnak.

Leo 2a7+? Nem várt módon komoly lépés , csak szerintem kevés mennyiségileg ha honvédelmi szinten nézzük.

Lynx? Folyamatosan napirenden volt a Puma mellett. A Puma sok gonddal megküzdött, a Lynx még csak most kezd valós prototípus lenni. Mindkettő egyaránt hordoz látszólag jelentős harcértéket és lehetséges problémaforrást is. Az első etapban lerendelt 218 db, akármilyen is lesz a felállás, elég komoly ütőerő lesz önmagában a szárazföldiek kezében.

Helikopterekben a h145m, h225m kielégíti a felálló dandárok légiszállítási igényét, némi harctámogató erővel megdobva. A Mi-24-eket vagy cserélni, vagy Mi-35-re kell felrángatni.

A légvédelem komoly szintet lép előre.

Mivel katonaviselt vezetése van a minisztériumnak, katonai megfontolások is jelen vannak a fejlesztésben. Mivel régóta regnáló kormányzatról beszélünk, a képesség is megvan átfogó és hosszútávú fejlesztésben gondolkodni. Mivel a jövőben is szeretnének kormányozni, győzniük kell, mivel győzniük kell, nem cseszhetik el. Eddig a meglévő szarokra támaszkodhatott a politikai súly, ami nagyjából semmi volt térségi szinten is. Ennek a csomagnak ami eddig be lett jelentve, már a híre is erőként jelenik meg a térségben is. Ha pedig eljön az idő, itt lesz minden, bevezetve, hadrendbe állítva, képzett állomány kezében, akkor az amúgy is felmutatott politikai készségek komoly alátámasztást kapnak.

nem bízok jobban a fideszben, mint akármelyik pártban. Figyelem a világot, értékelem a sötét oldalát is. Csak ha összehasonlítom az előttük regnálókkal, akkor azt látom, hogy a tevékenységük idővel minden területen hoz valamit. A háttérben jó eséllyel sokakkal a másik oldalról egy csapatban egy bizniszt teljesítenek, de mint vezetés, jelenleg az ország komoly képviselői.

Ha az az aggodalmad, hogy ez csak egy parádés NATO haderő, hát nekem is. Ha nem lesz folytatás és csak a vállalást elégítjük ki, akkor lehet hörögni. Ezért hajtom a spanyol leót, ezért hajtom a t-72-őt, meg mindent, hogy eljusson megfelelő helyen megfelelő emberhez, de valós ráhatásom ezen felül nincs.

Bizalmat adok nekik ebben, ha visszaélnek vele, mindig ki lehet menni az utcára. Csak előbb el kellene takarítani a bolsevik és szélsőliberális csapatot, hogy ne azok türemkedjenek be a résbe.

De nem hiszem, hogy ki kell menni az utcára majd emiatt.
 
Nem merült fel, mert Leoknál ez teljesen értelmetlen Mo léptékben. A fent említett országok gyártják is a technikát, nem csak összeszerelik. Sarkítva: milyen képzettség kell ahhoz, hogy összeszereljen egy autót a gyártósoron, és milyen ahhoz hogy képes legyen felújítani? A Lynxhez viszont valóban kellene egy hazai javítóbázis. Elég kevés vevő lesz a jelek szerint a környéken.szóval itt kell megoldani.
o_O
A probléma az, hogy egy harckocsit/harcjárművet nem ugyan úgy raknak össze, mint egy autót.
De nem is véletlen, hogy a modern járművek már modulárisra vannak tervezve. Ugyebár a Leo 2 komplett motorját 1 órán belül cserélik. Ugyan ezen elvek mentén tervezték a Lynxet is (Meg úgye az összes modern német gépet)
És az felmerült már benned, hogy miért került olyan rohadt sokba a KMW csomag? Mert nem maguk a járművek voltak olyan drágák.
Tehát nem fogják itt neked elkezdeni barkácsolni ezeket a járműveket, hanem a hibás alkatrészt kiszedik modul rendszerben, és vagy kidobják, vagy elküldik megjavítani. A szerelők meg a már jó alkatrészt kell visszaépíteni. Ebben szerinted mi az atomfizika?
 
Tanultak a Tigrisböl... :)
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány
hmm..kár hogy erről a gyors módszerről a BW toborzői nem tudnak. Most olvastam, a hirdetésüket, harckocsi karbantartó*javítókat toboroznak..
Ezt módszert alkalmazzák a legtöbb harcjármű javításánál és működtetésénél ha sietni kell. (meg ahol van pénz, mi bütyköltük a BTR-eket mert nem mindig volt alkatrész)
 
hmm..kár hogy erről a gyors módszerről a BW toborzői nem tudnak. Most olvastam, a hirdetésüket, harckocsi karbantartó*javítókat toboroznak..

Jó eséllyel azért toboroznak, mert elég komolyan leépítették a hk erejüket a hülye könnyű lövész doktrína költségbarát erőltetése miatt, most pedig az elmúlt időkben használtak legalább a duplája lesz hadrendben. Szerintem érthető, hogy szükségük van némi képzett szervízesre.
 
Mit idéztem 208-ból ma? Sokkal többet vannak használva, mint 2015-ig - ergo nő a karbantartásigény. Plusz lelőtték a "karbantartást kiadjuk civil cégeknek" gyakorlatot
 
Ahh. ez meg a RUAG ipari álláshirdetése, kb mi minden szaktudás kell. 40+ Leoért önállóan felejtős. https://www.ruag.com/system/files/media_document/2017-02/Factsheet MRO_low_Original_7992.pdf
Amúgy ez az önállóan honnan jött neked? Supportal együtt vettük a gépeket kurvára evidens, hogy az ipari nagyjavítás meg a hasonló szintű dolgok nem itt lesznek végrehajtva vagy ha igen nem a honvédség által. A KMW konkrétan csinált egy magyar leányvállalatot üzemeltetésre. Az A4-esek meg konkrétan lízingelve vannak, a gripenek is hazamennek a svédekhez a nagyobb dolgokra.
 
Ahh. ez meg a RUAG ipari álláshirdetése, kb mi minden szaktudás kell. 40+ Leoért önállóan felejtős. https://www.ruag.com/system/files/media_document/2017-02/Factsheet MRO_low_Original_7992.pdf
URAM ATYÁM!!!
:eek::D
Én is mindig gondolkozom, hogy ha valami gond van itthon az árammal, hogy akkor melyik állandó villanyszerelőmet hívjam. Mert van egy olyan nekem, amelyik a kapcsolókhoz ért, és van egy amelyik a konnektorokhoz. Nagyon veszélyes szitu lehet, ha esetleg összekeverem a telefonszámukat. :eek::D
Te is így lehetsz ezzel. Az olyan szerelő, aki a Leoban ki tudja cserélni a vezetőgörgőket az nagy kincs. Mi is fogunk tartani külön egy olyat, amelyik a Leókon tud görgőt cserélni. Egyet a PZH-khoz. Meg még egyet a Lynxekhez.
Basszus, elszámoltam! A Büffelekre, a Leguanokra, és a Wisent 2-eskhez is kelleni fog 1-1. :hadonaszos:
 
itt a daru ami bent van a javítóban
117769562_1001461393634343_2743024841117309865_o.jpg

117878960_1001461470301002_1363343129601591313_o.jpg
 
Ezt módszert alkalmazzák a legtöbb harcjármű javításánál és működtetésénél ha sietni kell. (meg ahol van pénz, mi bütyköltük a BTR-eket mert nem mindig volt alkatrész)

Gyakorlatilag *minden* modern rendszernel ez az elv mar jo ideje. Egyszeruen a technologia regen ott tart mar, hogy eleve ugy tervezik, hogy siman komplett reszegysegeket cserelsz, nem hekkelsz semmi, azt esetleg majd a gyarto valahol, ha megeri refurb egyaltalan.
 
  • Tetszik
Reactions: vasszekely