Haditechnika 1997/1ben van egy rövid ismertető róla.
A német 155 mm-es PzH2000 (Panzerhaubitze 2000) típusjelzésű önjáró tarack kifejlesztésének eló'zményei 1986-ig nyúlnak vissza. Az akkori NSZK kormány 186 millió márkát különített el egy új önjáró tarack kifejlesztésére, amely a közel harminc évvel korábban rendszeresített M-709-esek felváltását célozta meg. A tűzeszköz kifejlesztésének jogáért a német kormány pályázatot hirdetett meg. Az első fázisban a vetélkedő cégek - a hadsereg felső katonai vezetése által megfogalmazott elvárások figyelembevételével - megépítettek egy-egy kísérleti minta- példányt. Az átfogó elemzések után végül az önjáró löveg kifejlesztésének jogát - egy 1990-ben meghozott döntés alapján a Wegmann, a MÁK és a Rheinmetall vállalatok nyerték el. A Wegmann cég - a fővállalkozó - az önjáró löveg teljes megépítésének jogát szerezte meg. Valamint a páncéltorony és az automata töltőberendezés kifejlesztését kellett elvégeznie. A MÁK a hordozójármű, míg a Rheinmmetall cég a 155 mm-es űrméretű lövegcső kifejlesztője és egyben szállítója lett. Az önjáró tarack prototípusa 1993-ban készült el és ezt követően intenzív csapatpróbán vett részt észak-amerikai gyakorlótereken. A tudósítások szerint a vezetési gyakorlatokon közel 20 ezer kilométert tettek meg, a kísérleti lövészetek keretében pedig 8 ezer lövedéket lőttek ki vele. A kedvező tapasztalatok hatására végül a katonai vezetés a prototípus szolgálatba állítása mellett döntött. A Bundeswehr korábban 1254 darab önjáró tarackot tervezett rendszerbe állítani, ám a kelet-nyugati enyhülésnek köszönhetően a megrendelést - a cégek „szívfájdalmára” - 284 darabra csökkentette. Ismereteink szerint a 155 mm-es PzH2000 típusjelzésű önjáró tarackok 1998 és 2002 között jelennek meg a csapatoknál.
Az önjáró tarack felépítése
A lánctalpas alvázra helyezett páncéltestet különböző vastagságú páncéllemezekből hegesztették össze. A lánctalp futógörgőinek felfüggesztése torziós rúd típusú, a meghajtó lánckerék elöl, a vezetőkerék pedig hátul helyezkedik el. A motorteret a páncéltest elején bal oldalt alakították ki, mellette a vezetőteret helyezték el. Ennek belső kiképzése az ergonómiai követelmények messzemenő figyelembevételéről tanúskodik. A harcjármű kormányzása - eltérően a más lánctalpas járműveknél megszokottaktól - kormánykerék segítségével történik. Érdemes megemlíteni, hogy a szokatlanul nagyméretű búvónyíláson három periszkópot helyeztek el, amely közül az egyik passzív éjszakaira kicserélhető. Az alváz hátsó részén két nagyméretű páncélajtó található a lőszer bemálházására, illetve vészhelyzetben a kezelők küzdőtérből való kiszállása céljából. A félhenger alakú páncéltorony az alváz hátsó részén helyezkedik el. A rendkívül erős páncélzat a gyalogsági fegyverek füzével szemben, sőt tüzérségi lövedékek közvetlen találata esetén is képes védelmet nyújtani a kezelőknek. A lövegtoronyra 7,62 mm-es géppuskát és 16 db ködvetőt is fel lehet szerelni.
A torony vízszintes mozgatása és a lövegcső emelése elektromos úton történik. Az elektromos meghajtás meghibásodása esetén lehetséges a kézi mozgatás is. A Rheinmetall cég a lövegcsőhöz ékzárat és többkamrás csőszájféket alkalmazott. (Az ékzár használatát elsősorban az indokolja, hogy a csavarzárakat nehezen lehet automata töltőberendezéssel összekapcsolni.) Az automata töltőberendezéssel meglepően nagy - 8 lövés percenként - tűzgyorsaság érhető el. A berendezés - hasonló-
an a korszerű harckocsikhoz - a gránát kiválasztásán kívül számon tartja a meglévő lőszerkészletet is.
További érdekesség, hogy a töltőberendezés olyan töltőlánccal is összekapcsolható, melyre 30 db lőszer helyezhető. Ennek köszönhetően tartós tűztevékenység esetén 20 db lövedéket 3 perc alatt lehet kilőni, míg a teljes, 60 darabos lőszerkészlet kilövéséhez csupán 20 perc szükséges! A német konstruktőrök az önjáró löveghez olyan osztott lőszert is kifejlesztettek, melynek maximális lőtávolsága 30 km, rakétapóthajtás esetében pedig eléri a 40 km-t. Nem árt megjegyezni, hogy a lövegcső valamennyi - a NATO-tagállamok hadseregeiben rendszeresített - 155 mm-es űrméretű lövedék kilövésére alkalmas. A löveg tűzvezető rendszerét a konstruktőrök már a második évezred utáni elvárásoknak megfelelően alakították ki. Ennek főbb elemei a lézeres célzókészülék, a ballisztikai lőelemképző és navigációs berendezés. A megosztott irányzású tűzfeladatok végrehajtásakor a löveg az üteg tűzvezető központjához csatlakozhat. Ebben az esetben a tüzeléshez szükséges adatok a lövegindikátor-er- nyőn jelennek meg. Ismereteink szerint lehetséges olyan megoldás is, hogy az önjáró löveg helyzetét a navigációs berendezés, a lőelemeket pedig ballisztikai számítógép állapítja meg. Ebben az esetben az önjáró löveg a tűzvezető központtól függetlenül képes tűzfeladatokat megoldani, így - a számítógépes szimulációs kísérletek szerint - túlélőképessége megnövekszik. A lézeres célzókészüléket passzív éjjellátó és hőképes berendezéssel szerelték fel és alapvetően közvetlen irányzással pusztítandó célok esetében alkalmazzák. A katonai szakértők véleménye szerint az elkövetkezőkben a német PzH2000 típusjelzésű önjáró tarack a nemzetközi fegyverpiacon méltó versenytársa lesz az amerikai Ml09 A6 és a brit As-90 önjáró lövegeknek.
Takács Tamás őrnagy
Harcászati-műszaki adatok
155 mm-es tarack
Főfegyverek
Maximális lőtávolsága:
30 km
- pályagyorsító lövedékkel:
40 km
A kilőhető gránátok típusai:
repesz-romboló; növelt hatóerejű repesz-romboló; távak- násító (gyalogság ellen); világító; köd
Irányzási határok:
360°
- vízszintesen:
-2,5°-tól +65°-ig
Tűzgyorsaság:
3 lövés/1 s 8 lövés/1 min.
20 lövés/3 min.
60 lövés/20 min.
120 lövés/60 min.
Lőszerjavadalmazás:
60 db lövedék és 67 db töltet
Kisegítő fegyverzet:
7,62 mm-es légvédelmi géppuska
Max. lőtávolsága:
2 km
Lőszerjavadalmazás:
1000 db
Hordozójármű
Típusa:
páncélozott lánctalpas harcjármű
Hajtómű:
dízelmotor
- teljesítménye:
1000 LE (736 kW)
Hatótávolság:
420 km
Max. sebesség:
60 km/h
Harci tömeg:
551
Hossza lövegcsővel:
12,0 m
Szélessége:
3,48 m
Magassága:
3,12 m
Kezelők száma:
5 fő