[HUN] Saab JAS-39EBS-HU Gripen

Nekem az agyam le zsibbad már ettől a sok képességtől! Most éppen, éjjellátó képesség.
Miért nem lehet a nevén nevezni a dolgokat? Kezdjük kicsiben, pl.: éjjellátó készülék. Innen már egy idő után talán rááll a nyelve ennek a kiváló embernek arra, hogy más dolgokról is valósan nyilatkozzon!
Na itt kell most nagyot álmodni!

"Hende Csaba azt mondta: a legnagyobb kihívást a szeptember és december közötti, az észt, a lett és a litván légtérbiztosításban való magyar részvétel jelenti, de "vállalásainkat fenntartjuk, azokat teljesíteni fogjuk". Hozzátette, elképzelhető, hogy a balesetek miatt különleges intézkedésekre, átütemezésekre és adott esetben svéd partner segítségére is szükség lehet."

Ez vajon mit jelenthet? Burkoltan talán azt, hogy kevesebb a gépünk, mint a vállalásunk?
Viszonylag hamar jött a felismerés! Illetve az lehet, hogy meg volt időben, de eddig erőt kellett gyűjteni, hogy ezt nyilvánosan is ki merje mondani!
Itt mindjárt vissza is utalok a hozzászólásom első bekezdésére. Kicsiben kezdeni és meglátod, hogy menni fog!

Ez a 3.5 milliárd Ft, csak nekem tűnik karcsúnak?

Nem csak neked, és ha azt nézzük, hogy ebből nem csak a fegyverzetnek kell kijönnie, akkor még rosszabb a helyzet...
 
Hende - Minden vállalást teljesítünk
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Szerintem egyáltalán nem lenne nagy tragédia, ha lemondanánk a baltikumi részvételt.
- Nem szerencsés azt kockáztatni, hogy magyar és orosz gépek élesben összecsapjanak egy idegen országban.
- Ha elindul valamilyen balhé, akkor arra az eleve kevés és most már megfogyatkozott számú gépre inkább itthon van szükség.
- Ha a Baltikumban gond lenne, az szinte biztos az ott lévő NATO gépek megsemmisülésével járna.
- A pilótáink nem gyakorolták az utántöltést. Érdemben nem gyakorolták az együttműködést más NATO gépekkel. Nem irányították őket radargépekről. (Az hogy pár pilóta részt vett Spring Flag, vagy Lion Effort gyakorlatokon, még nem jelenti hogy az összes kiküldendő pilóta kellően gyakortott lenne) Még csak most akarják kiépezni őket éjjellátó használatára. Ezeket nem ennyire éles helyzetben kellene kipróbálni.
 
Eggyáltalan a tapasztalatszerzést leszámítva mi a franc értelme van nekunk odamenni !?

Csak hogy a NATO kénye kedvének eleget tegyunk...
 
Eggyáltalan a tapasztalatszerzést leszámítva mi a franc értelme van nekunk odamenni !?

Csak hogy a NATO kénye kedvének eleget tegyunk...

Gondolom anyagilag is jó befektetés... Egy olyan ország esetében, ahol elég repórára sincs pénz, szerintem jó lehetőség.
 
ez ilyen, néha vmit vállalni kell, és mivel vizet tisztítani meg felvarrót hímezni mindenki tud magának, másunk meg ezen kívül nincs csak a gripen, így maradt ez gondolom
 
Hát jah, csak cserébe kaphatnánk is valamit !

Mert mióta beléptunk már minden új tag kapott valami komlyabb katonai segélyt ,kivéve mi!
 
Legalább azokat a Huey-kat kaptunk volna meg ingyen(max a szállítast fizetve)!
De ehelyett inkább ott fognak szét porladni Tucson-ba!
 
A missziókra szerintem kaptunk szépen, a többire nem tudom, de voltak olyan felajánlások, amik kiszivárogtak, és mi nem éltünk vele...
A környéken mások se nagyon kaptak többet... Inkább -érthetően- oda nyomják a "segélyt", ahol ezt az adott helyzet indokolja.
 
mondjuk azt ki tudja, milyen segélyeket baszarintottak el az aktuális vezetőségek, attól mert nem feltétlen hallott róla senki, de van vmi visszatérő pletyka ugye német dolgokról olcsón pl. m109, az végül is segélynek is felfogható, nem?
 
mondjuk azt ki tudja, milyen segélyeket baszarintottak el az aktuális vezetőségek, attól mert nem feltétlen hallott róla senki, de van vmi visszatérő pletyka ugye német dolgokról olcsón pl. m109, az végül is segélynek is felfogható, nem?

A pécsi tüzérdandár átfegyverzéséről volt konkrétan szó, M-109 önjáró tarackokra.
Ingyen adták volna a Németek. Legalábbis a tarackokat.
Mi, amolyan jó Magyaros szokásunknak megfelelően, nagyvonalúan visszautasítottuk.
Az M-109-esek felajánlásának tényét, többször, nyilvánosan megerősítette Kovács Gyula, a dandár egyik egykori főtisztje is.
Mellesleg, ma már tuti nem tudnánk, ha akarnánk se beszerezni Leopárd 2 harckocsikat kedvezményesen a Németektől, mert már rájöttek, nekik is kell.
Egykoron, viszont volt egy konkrét dandárnyi mennyiség, felajánlás tőlük, számunkra, amit a Lengyelek vittek el, mert állítólag, nekünk az sem kellett. 120 db-ról volt szó, ha jól emlékezem. Szintén a harckocsik ingyen, vagy nagyon kedvező áron.
 
viszont kaptuk sisakokat meg teherautókat pár éve nem? vagy rosszul emlékszem? :)
nem tudom, szerintem összességében sokszor lehetett volna korszerűbb dolgokat jutányosan beszerezni, az nem feltétlen x-y ország/szervezet hibája, hogy nem éltünk vele
 
viszont kaptuk sisakokat meg teherautókat pár éve nem? vagy rosszul emlékszem? :)
nem tudom, szerintem összességében sokszor lehetett volna korszerűbb dolgokat jutányosan beszerezni, az nem feltétlen x-y ország/szervezet hibája, hogy nem éltünk vele

Kaptunk a Németektől egy ezrednyi MI-24-es harcihelit is. Itt mindenki tudja mi lett a sorsuk.
 
<blockquote rel="eSeM">viszont kaptuk sisakokat meg teherautókat pár éve nem? vagy rosszul emlékszem? :)
nem tudom, szerintem összességében sokszor lehetett volna korszerűbb dolgokat jutányosan beszerezni, az nem feltétlen x-y ország/szervezet hibája, hogy nem éltünk vele

Kaptunk a Németektől egy ezrednyi MI-24-es harcihelit is. Itt mindenki tudja mi lett a sorsuk.

</blockquote>

Meg vagy 20 Albatrost, ami bizony akkor nagyon jól jött, ki is használtuk amíg lehetett. A visszautasított ajánlatokról: nekünk is fel volt ajánlva az izraeli MiG-21 modernizáció ("minek a Trabantba szines display, majd ad a NATO .. .. ..", ajánlottak használt C-130 Herculest (2-3db), most a románokat gazdagítják (beszéltem a román műszakiakkal, ők úgy érzik, csak nyűglődéssel és káromkodással lettek gazdagabbak, sok a problémájuk velük).
 
Szekeres figyelmét azért felhívhatná rá valaki, hogy ez bizony Jas-39 EBS-HU alváltozat, szóval nagyon is magyar Gripen ez.
 
Szekeres figyelmét azért felhívhatná rá valaki, hogy ez bizony Jas-39 EBS-HU alváltozat, szóval nagyon is magyar Gripen ez.
</blockquote>

Szekeres meg pont olyan, mint az ellenzéki (és kormánypárti) pályatársai, se a maga, se a más hülyeségéből nem tud vagy nem akar tanulni.
 
Imrénk, valami nagyon komoly pszichotróp cuccot tolhat! Nem tudom elképzelni, hogy e nélkül ilyen baromságokat tudna mondani.
 
A légierőnél is megy az agyelszívás:
Rájár a rúd a magyar légierőre: a csehországi baleset után június 10-én Kecskeméten egy másik Gripen vadászgépnek kellett kényszerleszállást végrehajtania. Egyelőre annyi tudható, hogy a két baleset között nincs összefüggés. Ugyanakkor a Hetek által megszólaltatott repülőgép-szerelők szerint nem növeli a repülésbiztonságot, hogy tömeges agyelszívás zajlik a repülő műszaki állománynál, ráadásul a vadászpilóták közül is egyre többen kacsingatnak a polgári pálya felé, ahol a jelenlegi fizetésük többszörösét vihetnék haza havonta.
http://www.atv.hu/belfold/20150622-a-legieronel-is-megy-az-agyelszivas