[HUN] T-72 korszerűsítés

Az egyik kolléga leírta, hogy ne az eszközökkel foglalkozzunk, hanem el kéne dönteni, hogy minek a hadsereg, és mire akarjuk használni. Jelentem, hogy a Magyar Honvédségnek 2010 előtt, és 2010 után is van kidolgozott és a főparancsnok által aláírt doktrínája, amely definiálja a hadsereg fogalmát, feladatait, a bevetéséhez szükséges feltételeket, stb. Más kérdés, hogy ehhez nem rendeltek megfelelő erőforrásokat. (sem anyagi, sem humán, sem megfelelő fegyverzetet és támogatást).
Véleményem szerint ezt a bizonyos doktrínát már alaposan át kellene írni a változó "rosszabbodó" geopolitikai helyzet miatt.
 
  • Tetszik
Reactions: svajcibeka
Az egyik kolléga leírta, hogy ne az eszközökkel foglalkozzunk, hanem el kéne dönteni, hogy minek a hadsereg, és mire akarjuk használni. Jelentem, hogy a Magyar Honvédségnek 2010 előtt, és 2010 után is van kidolgozott és a főparancsnok által aláírt doktrínája, amely definiálja a hadsereg fogalmát, feladatait, a bevetéséhez szükséges feltételeket, stb. Más kérdés, hogy ehhez nem rendeltek megfelelő erőforrásokat. (sem anyagi, sem humán, sem megfelelő fegyverzetet és támogatást).

és feladata ennek a haseregnek a határőrség? Nem mellesleg hamár van ilyen indokolja a gigantikus vízfejet? Esetleg ha a honvédség kap anyagi forrásokat akkor mi biztosítja azt, hogy annak 70-80-90%át nem nyelik le Fidesz közeli vállalkozások?
 
és feladata ennek a haseregnek a határőrség? Nem mellesleg hamár van ilyen indokolja a gigantikus vízfejet? Esetleg ha a honvédség kap anyagi forrásokat akkor mi biztosítja azt, hogy annak 70-80-90%át nem nyelik le Fidesz közeli vállalkozások?

Hát ahogy vesszük. A két évvel ezelőtti inváziókor jogos volt szerintem, a hirtelen megoldások között, a Honvédség bevetése a határon. Ma már illene a rendőrségnek saját erőből ezt a munkát ellátni. Ennyi idő alatt, emberben és eszközben, ki kellett volna építenie a védelmi rendszert. Nem sikerült, bár a határok, honvédségi segítséggel védve vannak, ott ahol ez szükséges, ez is igaz.
Fidesz közeli vállalkozások ??? Szerintem tök mindegy ki van ott, ez a HM vezetés és vezérkar, úgy alkalmatlan, ahogy van. Az isten pénzét is képesek elverni a semmibe. Én, kívülről ezt látom, úgy hogy nem vagyok a rendszerben, de számomra ez jön le a napi és folyamataiban zajló történésekből. Illetményeket emeltek az elmúlt években, de nem eléggé. Venni érdemben komolyabb dolgot nem vettek, max néhány Mistral rakétát. Helikoptert nem szerzünk be újakat, felújítjuk a régi vasat. Korszerűsítés nélkül, ami így csak hazai, békés viszonyok között bevethető. Háborúban semmiképp nem lenne az. A "Zrínyi 2020-26" fejlesztési tervet napi szinten említik, de konkrétum nélkül, így igazából nem hiszi el annak valódiságát senki. Tartok tőle, hogy az évente emelkedő költségvetés ellenére is valami Magyaros megoldása lesz a Honvédség fejlesztésének. Amolyan lesz is, meg nem is, stílusban. A helikopterek eddigi története ezt mutatja.
 
En az elmult hetek trendje alapjan "modernizacio"-ra tippelek, letszamfeltoltessel. Tehat valamelyik V4 orszag hasznalhato allapotba teszi azt ami/nk/juk van, a maradekot pedig legyartjak a "sajat tipusukbol". Ezzel ugymond a kornyezo orszagok hk-ereje ki lesz egyenlitve, de misszioba tovabbra se lesznek alkalmasak. En lengyel tendergyozelmet latok sanszosnak ugy, hogy kicsit lejt majd felejuk a terep.

De ha fantazialhatunk, lehet "ocsoba" Trumptol is szerezni, de azt csak ugy kernem, ha itteni ceg cserelne dizelre a motort (koreira, vagy nemetre?). Ezt inkabb azert lenne erdemes eljatszani, hogy noveljuk a demokracia szintjet az orszagban.

Irtak a CV90-rol. Technika szempontjabol szerintem tok jo lenne, de valaki irt olyan kormanykozeli infot itt a forumon, hogy a svedek most elegge negativak velunk, igy lehet,hogy a sajto meg civil szervezetek annyi balhet csinalnanak svedorszagban, hogy vegul meg lenne vetozva az uzlet bel-/kulpolitikai okok miatt.

Ezt a vonalat tovabbvezetve nem ertek egyet olyasmivel, h. csupan egy orszagtol szerezzunk be mindent. Sajnos a politikai vonal ilyen teren van olyan fontos mint a szakmai es a tapasztalat azt mutatja,hogy tobb labon kell allni, vagy olyan eszkozoket beszerezni, amit tobb helyrol lehet potolni.
 
Tisztelt Topictársak. A HM mint vizfej tehetetlenségét, valamint az ott szolgáló értelmes és szakmailag is toppon lévő tisztek, valamint a megélhetési katonák között is kell és szükséges is különbséget tenni. A katonai doktrína már a migránshelyzet évében készült. A HM is a magyar költségvetésből élő szervezet, tehát a politika szabja meg a pénzt, (a szükségletet egy részét nem) hogy mennyit ad. A szükségel pedig egyrészt a személyi állomány bér és egyéb költsége, másrészt a technikai eszközök szupportja, harmadrész a K+F negyedrészt pedig a tárcán belüli forrásokból megvalósuló fejlesztések, moderinzációk. A bér és egyéb költségről a megállapodásokat bár a HM és a HM szakszervezet írja alá, de gyakorlatilag a kormány határozza meg, hogy hány %-os ilyen, olyan béremelés, illetménynövelés, kiegészítők, pótlékok adhatóak. (Kisebb volumenben gondolom elég a HM (pld. a Gripen müszakiak illetménypótléka, amelyet az Ancsások nem kapnak..) A technikai eszközöknél van egy karbantartási, és persze működési költség, amelynél előbbi bár műszaki követelmény, utóbbi meg kiképzési, de gyakran nem veszik figyelembe a felsőbb katonai vezetésnél. A karbantartások, stb. pld. a laktanya és telephely stb. felújítások is beletartoznak. A hazai katonai k+f a béka segge alatt 2 centivel található forrásokkal rendelkezik.
A Zrinyi 2020-26 tartalmát nem ismertették, valószínűleg vagy szűk kör tudja, de inkább egy szlogen és mindent beraknak amit éppen akarnak és azzal adják el, tehát egy marketingszlogen. Tegnap Simicskó jelentette be, a Zrinyi alapján a 2KRE dandárrá fejlesztését. Aztán kiderült, hogy egy szart lesz hagyományos dandár, hanem a zlj és ezred és helyett kötelékek és osztagok lesznek, és csak kb 300 fővel nőt a létszám, amely még ezrednek sem fel. Határ nem egy hagyományos dandár lesz. Ehhez persz majd mint amerikai forrás lesz használva, hiszen az amcsik akarják a kelet eu. különlegeseket saját embereik helyett küldeni missziókba. Vérezzünk mi..
A dandárhoz azonban szükséges lenne légiszárny is, ez pedig feltételezné a forgószárnyas szállító fegyvernem légieszközei számának növelését, valamint a taktikai szállító repülőgépes fegyvernem újjáalakítását, mert egy decemberben végén leállított ancsa után akár idelőlegesen megszünnek. Többek szerint egy bizjet-tel fogják bemutatni a váltást, amellyel 20-40 főt el lehet vinni. Nevetséges. Azonban ne felejtsük el, hogy a tömeges eje támadásokat stb. már a múlt, ezeket csak nagy nemzetek engedhetik meg maguknak, teljes légiuralommal. Pld. USA, vagy Kína, oroszok, stb. Nekünk a különlegeseknek elég lenne a gyakorlásra néhány Pilátus, mint a svájci vagy osztrák haderőnek is van. Perzse Herkyből az orsztrákok is dobálják a saját egyik egységüket, de ez csak parasztvakítás..
na már enny, ha már T-72 topicban vagyunk..
 
Akkor van azon a kívül a 4 darabon kívül is +1 reaktívos gépünk amit a beloruszoktól vettünk (amúgy a PM funkció nem működik ? Mert írtam jópárszor csak nemigen írtál vissza)
 
Tobbt 72 eshez is van reaktiv tegla. Palcaznai kellene csak a vasakat ami ket szakembernek fel napi melo egy gep.)
 
szerb M84AS1
M-84AS1_main_battle_tank_upgrade_of_M-84_Yugoimport_Serbia_Serbian_defense_industry_Partner_2017_640_001.jpg
M-84AS1_main_battle_tank_upgrade_of_M-84_Yugoimport_Serbia_Serbian_defense_industry_Partner_2017_640_002.jpg

M-84AS1_main_battle_tank_upgrade_of_M-84_Yugoimport_Serbia_Serbian_defense_industry_Partner_2017_640_003.jpg
Róka! Ez modernizált T 72 es amolyan szerbesen :) A legfelső kép bal oldalán van az AS 1 es Egyébként mi nem tudnánk így feltuningolni a t 72 ket?
 
Róka! Ez modernizált T 72 es amolyan szerbesen :) A legfelső kép bal oldalán van az AS 1 es Egyébként mi nem tudnánk így feltuningolni a t 72 ket?
Ha nagyon akarnánk egy kis segítséggel menne. Csak hát nem akarják. De amúgy a currus féle modernizációtól ments meg uram minket.
 
  • Tetszik
Reactions: tonyo
Helikoptert nem szerzünk be újakat, felújítjuk a régi vasat.
Hát ezek a gépek max 8-10 évig maradhatnak, utána végleg kuka.
Muszáj lesz új, vagy újszerű - ahogy Simicskó fogalmazott - heliket venni.
Csak kivár a politika, az a helyzet. Nem mindegy kinek utalják át a 200 mrd-ot.
Ennyi idő elég sok ahhoz hogy változzon a geo- és biztpolitikai helyzet, és bizony nem a típus lesz itt a döntő, (értsd katonai szempontok) hanem a nagypolitika számára kedvező deal megkötésének lehetősége.
 
Hát ezek a gépek max 8-10 évig maradhatnak, utána végleg kuka.
Muszáj lesz új, vagy újszerű - ahogy Simicskó fogalmazott - heliket venni.
Csak kivár a politika, az a helyzet. Nem mindegy kinek utalják át a 200 mrd-ot.
Ennyi idő elég sok ahhoz hogy változzon a geo- és biztpolitikai helyzet, és bizony nem a típus lesz itt a döntő, (értsd katonai szempontok) hanem a nagypolitika számára kedvező deal megkötésének lehetősége.

Akkor soha ne vegyünk semmit, mert a geopolitikai helyzet mindig változik. 10 éve amerikait kellett volna venni, 5 év múlva oroszt, még 10 év múlva kínait vagy azerbajdzsánit??? Nem az lenne a fő prioritás, hogy a haza védelmének eleget tenni tudó honvédséget lássanak el megfelelő fegyverzettel, hogy a változó geopolitikai helyzetben is garantálni tudja hazánk biztonságát bármely fenyegetéssel szemben???

Ha folyamatos lenne a fejlesztés, akkor a beszerzési forrásokat is könnyebb egy változó helyzethez igazítani.
 
Sajnos a mai rezsim alapvetően hibásan gondolkodik. Más a helikopterek beszerzése és más a helikopterek üzemeltetése, szupportja és folyamatos üzembetartása. Előbbi egy nagy csere, utóbbi, hogy hazánkban például kétévente 2 helikoptert kéne nagyjavításra küldeni az üzemidő függvényében és akkor lehetne mai gépszámmal is, minimális szinten, de folyamatosan viszonylag elégséges üzenképes és hadrafogható forgószárnyast biztosítani. A HM és a politika gondolkodása abszolút hibás, mivel a korszerűsítetlen helikoptereink (Mi-8T, Mi-17, és Mi-17N valamint a majdani Mi-24V és P-k) is a hét év alatt kerülhetnek akár asszimetrikus harchelyzetbe, akár alacsony intenzítású konfliktudba, akár globális NATO VS, Orosz háborúba. Nos a hajózók, a szállított katonák és a gépek önvédelem érdekében viszont ezért kötelezően kéne, akítv és passzív ellentevékenység képesség a Minyokra, és korszerűsített képesség a Mihu-ra, valamint utobbiakhoz a páncéltörő képességet és az összes helikopterhez az NVG komp pilótafülke, müszerezettség is szükséges (lehet, olcsó analog-helyetti NVG-s analog) ez költségcsökkentő.
A politika azonban nem így gondolkodik, és sajnálatos, bár vannak légierősök és volt helikopter pilóta is a fősztitikarban az ÖHP-nál, vagy szarnak rá, vagy érdekérvényesítő képességük semmi. Tegnap ketten beszéltünk Simicskóval, hogy a Kecsoi légijavító, akár orosz doksik alapján képes az ASZO-k felszerelésére a helikoptereknél, kiegészítő páncélzat szerelésére is, és talán NVG müszerezettség beépítésére is, + NVG kabinfestésre.. Simicskó azt válaszolta, hogy erről nem tudott utánanéz. Ne higyjük, hogy neki nem vetítetnek ellenérdekeltek (Pld. akik minél gyorsabban nyugati koptereket akarnak).. Megy a harc az üzletért ott is..
A tegnapi átadáson ott mozgott egy dagadt napszemüveges manus, aki valami bizniszmen volt, és kuráva nem találta a helyét a politikusok és katonák között, és valószínűleg köze lehetett a nagyjavításhoz... Nem sokat beszélt mert figyeltem, és csak 1-2 emberrel, de lehetett látni, hogy Ő a nacsalnyik aki kezén átfolyt a dolog. Lehet, hogy a Szolártól volt, de más honnan is lehetett..
 
Akkor soha ne vegyünk semmit, mert a geopolitikai helyzet mindig változik. 10 éve amerikait kellett volna venni, 5 év múlva oroszt, még 10 év múlva kínait vagy azerbajdzsánit??? Nem az lenne a fő prioritás, hogy a haza védelmének eleget tenni tudó honvédséget lássanak el megfelelő fegyverzettel, hogy a változó geopolitikai helyzetben is garantálni tudja hazánk biztonságát bármely fenyegetéssel szemben???

Ha folyamatos lenne a fejlesztés, akkor a beszerzési forrásokat is könnyebb egy változó helyzethez igazítani.

Ezt ne nekem mondd, én nem vagyok politikus.
De az infókból ezt lehet leszűrni. És nem csak most, évtizedek óta gyakorlat ez kupi.
Abban viszont nagyjából biztos lehetsz, semmiféle keletit nem fognak már rendszeresíteni.
És még az újszerű de használt nyugati is közbejöhet.
 
Tényleg azt hiszitek,hogy nincs pénz 10-12 modern helikopterre?De van csak le sem szarják,hogy van-e modern helikopter vagy nincs.

Ez szerintem is így van az eddigi történések ezt támasztják alá. Lehet most kb., 10 működő szállítóhelikopterünk talán. Amik 8-10 évig maradnak is. Saccolom csak. Na, ennyit venni is tudtunk volna, újakat.
 
  • Tetszik
Reactions: Nagy Csaba
Én is ezt szajkózom minden felületen.

Lenne itt pénz komoly katonai korszerűsítésekre/beszerzésekre, csak éppen nem preferencia.

Erre viszont azt mondom, ha láthatnánk valami szakmai elképzelést, nem gondolnánk így. Rászakad a Honvédségre évente, az azt megelőzőhöz képest, sok, sok, tíz milliárddal több pénz. Miközben a létszám, nem nagyon fog változni, esetleg kicsivel, pluszban. Mire fogják elkölteni, még akkor is ha tovább emelnek az illetményeken ? Jövőre már 428 milliárd lesz a büdzsé. 2011-ben volt a mélypont, azóta emelkedik, persze koránt sem elég. Viszont mi van, ha olyan balfék a HM vezetés, hogy normálisan nem fogja tudni elkölteni a rászakadt pénzt ? Tartok tőle hogy ez fog történni. Lesz már annyi jövőre is, hogy valami látható fejlesztés is legyen, ne csak egyenruha, esetleg laktanya felújítás, némi illetményemelés. Már illene beszélni beszerzendő, komolyabb fegyverekről is. Itt most nem a katonák alap felszerelésre gondolok, bár eddig még az sem evidens, hogy azt meglépik. ( kevlár sisak, új harcászati és személyi felszerelés, az új egyenruhához, minden aktív katonának ) Hanem valami nehézfegyvert illene látni már a távoli horizonton, mint fix beszerzendő harceszközt. Lérakról beszélnek néha, meg tüzérségről, de csak ennyi, mait a nyilvánosság megtudhat. Mást, vagy részleteket, semmi.
 
  • Tetszik
Reactions: Nagy Csaba