J-10 Firebird / Vigorous Dragon (Csengdu, Kína)

Az, hogy egy harcászati repülőgép rohadt nagy hodály, az inkább előny, mint hátrány.
A nagy gépre nagy hatóerejű, nagy teljesítményű fegyverzet, szenzor, hajtómű integrálható és ezek rendre elég nagy hatótávval, illetve repülési idővel rendelkeznek.
Egyértelmű a logika - a közkeletű vélekedéssel szemben, amit inkább formál a civil gazdaságpolitika, mint a katonai-szakmai szemlélet -, hogy minél kisebb egy ország légtere, annál nagyobb teljesítményű és repülési idejű géptípus kell neki, mert csak az tud megfelelő hatótávú radarral és fegyverzettel kellő ideig a kellőképpen lefogni és uralni egy légteret.
Egy harci légtérben onnantól fogva, hogy egy gép kivívta magának a jogot, hogy biztonságosan be tudott repülni, nem szállhat le.
Azonban - ahogy az ukrán harci tapasztaatok is mutatják - a hazánkéhoz hasonló kis légtereknek nincs harcászati mélysége, nincs hátországa. Ez az egész légtér teljes mélységében a mai radaroknak és fegyverzetnek egyetlen egybefüggő és keresztüllőhető front.
Aki ebben a légtérben védelmi feladattal operál, annak a légifölény érdekében nem fogyhat ki idő előtt a kerozinja, mert az utántöltő gépek sem tudnak elég messze hátrálni. A Gripen négy-hat rakétával, meg egy póttartállyal hamar kifogyasztja a kerókészletét és hamar ellövi a fegyverzetét. Utána meg semmi más, csak egy menekülő célpont.

Az, hogy a Meteor esetében elmondható, hogy még a kis Gripen is épp, hogy elbírja cipelni (miközben a gép össz-ellenállása és tömege oly mértékben megnő, hogy már egy másik repülőgép lesz belőle) az nem erény se a Meteor, se a Gripen számára.

Én a Gripent éppen ezért nem is hoznám fel érvként semmiféle fegyver jósága mellett.

Onnantól fogva, hogy az elmúlt 30-35 évben megjelentek a különféle nagy, illetve ultranagy hatótávú légiharc rakéták, szükségszerűen a hordozó gépek méretének is növekednie kell, ahogy látjuk ezt a leendő európai álomprojektek, vagy a kínai nagyon is valóságos fejlesztések esetében is.

De vissza a fő témához, a Meteor nem rossz rendszer, de minekután átalakulóban van a légi harcászat, a légiharc rakéták minimum hatótáv igénye lassan már közelít a Meteor alap képességéhez.
Az ugyan megfigyelhető, hogy az ukránok még látótávolságon belül lőnek le nem manőverező orosz robotrepülő gépeket, addig az orosz légigyőzelmek szinte kizárólag csak ultranagy, bőven 100, de inkább 200km-es hatótávokon történtek.
Most, hogy ez mennyire specifikus és milyen messzemenő következtetéseket lehet levonni, az egy újabb kérdés.
Olvass vissza.
Nem irtam,hogy baj egy nagy hodály gép-csak nekünk nincs,és nem is várható,hogy lesz.És mikor a két torlósugaras bvr rakétát fejleszteni kezdték,pont azért fejlesztették,mert a fejlesztőknek az alap gépei nem Su27 vagy F14/15 méretű gépeik lesznek,hanem jóval kisebbek.Muszáj volt a nagy hatótávot kisebb rakétával abszolválni,valahogy.
Gripen C egy picike,vadászgép pótlék.....
5G gépek ellen,és ma az 5G a modern gép,semmit nem ér se az R37M,se a PL15,se a Meteor.
Ukrajna azt is megmutatta,hogy ha a megtámadott gép időben értesül a támadásrol,könnyedén kitérnek az R37M elöl a gépek.
 
Az, hogy a Meteor esetében elmondható, hogy még a kis Gripen is épp, hogy elbírja cipelni (miközben a gép össz-ellenállása és tömege oly mértékben megnő, hogy már egy másik repülőgép lesz belőle) az nem erény se a Meteor, se a Gripen számára.

Én a Gripent éppen ezért nem is hoznám fel érvként semmiféle fegyver jósága mellett.
Szia,

Szerintem mivel nekunk Gripenunk van, ezert szamunkra az a jo fegyver, amit elbir, es az a rossz fegyver, amit nem bir el.
 
Olvass vissza.
Nem irtam,hogy baj egy nagy hodály gép-csak nekünk nincs,és nem is várható,hogy lesz.És mikor a két torlósugaras bvr rakétát fejleszteni kezdték,pont azért fejlesztették,mert a fejlesztőknek az alap gépei nem Su27 vagy F14/15 méretű gépeik lesznek,hanem jóval kisebbek.Muszáj volt a nagy hatótávot kisebb rakétával abszolválni,valahogy.
Gripen C egy picike,vadászgép pótlék.....
5G gépek ellen,és ma az 5G a modern gép,semmit nem ér se az R37M,se a PL15,se a Meteor.
Ukrajna azt is megmutatta,hogy ha a megtámadott gép időben értesül a támadásrol,könnyedén kitérnek az R37M elöl a gépek.
Szia,

Szerintem mivel nekunk Gripenunk van, ezert szamunkra az a jo fegyver, amit elbir, es az a rossz fegyver, amit nem bir el.
Ezek tények, nem is vitatom őket.
 
Azért az kérdés, hogy egy 5.gen. gépnek mennyire jó egy akkora rakéta, mint az R-37M. Egyértelmű, hogy nem ártana, ha beférne a fegyvertérbe és ebből a szempontból a hodály Felon semmivel nem jobb mint a törpe Gripen aminek a C/D vagy E változata azonos mennységű rakétafegyverzetet vihet, de lehet, hogy egy R-37M méretű rakétából többet tud elvinni a Gripen mint egy SZU-57.
 
Igazábol lenyegtelen,hogy mennyit tud elvinni az 5G gép egy R37M méretű rakétábol,egymás közötti harcban.Mert felesleges elvinnie.Mert minek vigyen magával egy olyan monstrumot,aminek a fő tulajdonságát nem tudja kihasználni?Minek egy 200km hatótávú rakéta,ha a cél felderités,kijelölést csak bőven 100km alatt tudja hozzá megcsinálni?
Ha meg nem 5G szintű a gaz ellen,elviszi a szárny alatti függesztőn.
 
Nem csak 5.gen. gépek közötti harcra kell készülni. Ha szarny alatt viszi, akkor eltűnik az 5.gen. gépek legnagyobb előnye a "lopakodás".
 
  • Tetszik
Reactions: endre and bel
Nem csak 5.gen. gépek közötti harcra kell készülni. Ha szarny alatt viszi, akkor eltűnik az 5.gen. gépek legnagyobb előnye a "lopakodás".
Gyakorlatilag amig a szárnya alatt lóg,addig visszaesik 4G szintre.Mondjuk a Su57 amúgy se egészen 5G,inkább olyan 4/5.
Elkőfordulhat olyan harcászati helyzet,mikor van értelme a dolognak.Pl a támadott gépeknek nincs AWACS fedezetük,az ellen földi lokátorainak hatótávja,és a vadászgépeinek radarjainak hatótávja sem elég,hogy felderitse az inditávi távolság elött az R37M hordozó Felont.Utána dobhatja az üres pilonokat,és úgy bár jócskán elmarad az usak lopakodóktol,de azért elég drasztikusan lecsökenti az RCS értékét,miközben még mindig megvan a teljes beltérben hordozott fegyverzete.
Ellenünk és a Gripen C-ink ellen ez egy jol használható taktika lenne.
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed

Nem létezik olyan harcászati helyzet ahol nem előny az, hogy az ellenseg azt sem tudja hol vagy, vagy csak akkor vesz észre amikor már mind1.
 
  • Tetszik
Reactions: endre
Az ami külső függesgtményként R-37M-et hordoz világít a rafdaron már több 100km-ről.
Melyik radaron?Merthogy a radaroknak azért nem végtelen a hatótávolságuk,mig Tu95 propelleres bombázó esetén se.Gripen C radarja (hasamraütök) 150km-ről látja az R37M rakétával a szárnya alatt közeledő Felont.
Az viszont 200km-ről már indithatja a rakétát.....Gripen C radarja mechanikus,R37M RCS értéke azért nem kolosszális,ráadásul kváziballisztikus pályán elég magasan repül.Jó eséllyel nem észlel semmit a támadásbol a rakéta radarának kapcsolása elött.Ekkor már csak a kiengedett és működő vontatott csali nyújthatna valamiféle védelmet,esetleg talán az aktiv szecska (utóbbi az időhiány miatt mnár erősen kérdéses,de a rakéta nagy robbanotöltete miatt a vontatott és jol működő vontatott csali esetén is van esély a sérülésre)-nohát nekünk egyik sincs....
És a földi radarok hatótávja is véges.
 
  • Tetszik
Reactions: endre and fishbed

Egy AWACS radarján biztosan és egy modern 4. gen. gép AESA radarján is, az 5.gen. gépek radarjairól nem is beszélve.
 
  • Tetszik
Reactions: endre
Egy AWACS radarján biztosan és egy modern 4. gen. gép AESA radarján is, az 5.gen. gépek radarjairól nem is beszélve.
De nekünk nincs AWACSunk,nincs modern 4G gépünk se.......
Ellenünk és a Gripen C-ink ellen ez egy jol használható taktika lenne.
És azért van még pár ország,ami a mi helyzetünkben van.Pl oláhok F16MLU gépei dettó ugyanebben a helyzetben vannak.
 
  • Tetszik
Reactions: endre and fishbed
Semmilyen előnye sincs a meteornak a többivel szemben!
Ez a lényeg. A Meteor hatótávolságának a vége az az R-37 hatótávolságának a fele!
Miközben az orosz rakéta sokkal gyorsabb.
E mellet a Meteort korlátozza is a hajtóműve, akár állásszögben akár maximális hatómagasságban, mivel külső oxigén kell az égéshez. Lásd. KUB légvédelmi rakéta, hasonló felépítéssel.
A másik problémája a meteornak, hogy a radartechnikáját már rég meghaladta a világ. Elavult.
Ezért akarnak bele japán radart tenni :)
A meteornak 0 műszaki előnye van az R-37M-el, a PL-15-el vagy az AIM-174B-vel szemben.
Ellenben sok műszaki hátránya van....

Jelenleg az orosz-ukrán és az indiai-pakisztáni háború is bizonyította, hogy a mai BVR vadászgépek között 150-250 km-s tartomány között kezdődik.
Ebbe az AIM-120/Mica/R-77 nem tud bele szólni.
A meteor ennek az elvi középtartományát tudja.
Ezzel szemben az R-37M 400 km hatótávolságú, a PL-15 és AIM-174B meg 300+ km-s.
Ezekkel a rakétákkal mindig előbb fogsz lőni, mint a meteorral, mindig előbb oda fognak érni, mint a meteor, és nagyon nehezen fog kilépni a célba vett gép ezek indítási zónájából. Mivel sokkal nagyobb hatótávval bírnak, mint a reális indítási távolság.
Az a baj, hogy a te fejedben nagyon téves kép él a BVR légiharcokról és ezzel láthatólag nem tudok mit kezdeni. A BVR harcban kilőtt, bármilyen típusú légiharcrakéták kb. 75-80%-a egyszerűen nem talál és kész. Minél messzebbről indítják, annál inkább nem talál.
 
Van ebben igazság, csak neki meg abban van igazsága, hogy egy nagy és nagyon gyors rakétát nagy no escape zone-al nehezebb lerázni akkor is, s a nagyobb harci rész is számít a végén, ha nincs pontos telitalálat, csak elpukkan melletted tizen-huszon méterekre.

Papiron.
Valóságban meg nem annyira.R37M se immunis a fizikára.Mert hiába van erős hajtóműve,ha egyszer nagy is.Sűrű légkörben nagy a légellenállása.Ahol igazán be tud gyorsulni,az a ritka magas légkör,kvázi ballisztikus pályán.Az viszont meg az extra nagy távolságú lövészetre való,ahol a távolság miatt bőven van ideje reagálni a megtámadottnak-ha időben észleli a támadást.
És valami minnél gyorsabb,annál rosszabbul manőverezik.Ha időben megkapja a figyelmeztetést a pilcsi,egy MiG21es simán kitérő manőverrel összeomlasztja a NEZt.
Ukrajnában is akkor sikeres,mikor a megtámadott nem érzékeli időben a támadást.Mert mikor a besugárzásjelző villan,mert a rakéta kapcsolta a radarját,akkor már késő-legalábbis az elavult ukrán gépek esetén.Mert egy modern,vontatott csalival,aktiv szecskával ellátott gépnek még ekkor is van esélye a menkülésre.Főleg,ha harchelyzetben logikus módon eleve ki van eresztve a vontatott csali,készenléti állapotban-itt van különben jelentősége a rakéta radarjának AESA voltának.Ugyanis az AESA radar ki tudja szűrni a vontatott csalit,mig a hagyományos meg nem nagyon)
De ez az összes ARH rakétára igaz.AMRAAM,Meteor,Derby-ER a maga kategóriájában,de ugyan ilyen tulajdonságú.
R37M semmi más,mint egy AIM54 analóg,Persze modernebb,és nagyobb teljesitményű,de alapvetően ugyan az a kaptafa.Előnyei és hátrányai is kb ugyan azok,kinematikailag.
 
  • Vicces
Reactions: fip7