JF-17 Thunder / FC-1 Xiaolong (CAC/PAC, Kína/Pakisztán)

Az egyiptomi hadsereg Sziszi vezetésével, ha kell, vérbe fog folytani jó eséllyel bárminemű radikális iszlám állam, vagy egyébb terrorista próbálkozást. Nézd, nyert a muszlim testvériség, aztán jöttek menet rend szerint a katonák. Egyiptomban ez hagyomány. Annyira nem hülyék, és nem köti őket semmilyen liberális megfelelési kényszer. Ha kell, a Tahrír téren foglyák feldarabolni az akár demokratikusan megválasztott radikális iszlamistákat, elrettentésül, és mellé teszik a nyivákoló emberjogi aktivistákat is, nézd meg a kirakatpereket, ahol százasával adtak halálos ítéletet a bíróságok, pár napos alibi tárgyalások után. Egyiptom nem az EU...
 
<blockquote rel="Mackensen">Ha jól tudom az egyipromi F-16-osokon nem nagyon van BVR fegyverzet. Ezzel a képességgel eléggé szükösen állnak az egyiptomiak.
AIM-7 Sparrow és a franciák csodával Super 530 kifogyott ezen képessége egyik se mai csirke.

Na meg izrael soha nem engedné nekik a AIM-120 .

Jó választás a kínai csoda nagyon potens lesz. talán egyszer kiderül mire képes élesben.


</blockquote>
BVR képességhez:
Nemsokára már a Rafale-k sem Super 530 al repülnek majd. No meg azért ha kínából, vagy az oroszoktól vesznek ezt azt, arra sem lesz Izraelnek nagy ráhatása, gyanúsan. Azt tartom, hogy a környéken még mindig az egyik legerősebb hadsereg, és hatalmas ország, nagy létszámmal.
 
Világos. Nem akarom felszítani megint az aktív fej - félaktív fej körüli indulatokat, amik tönkretettek így már egy topikot legalább, de azért az a Sparrow jól vizsgázott az öböl háborúban, a gyakorlatban is. Jó az, és lehet vele látótávolságon túl is célt megsemmisíteniük, még a jelenben is...
 
Szerintem nem tette tönkre a topikot, ezért van a fórum: szakmai vitáknak.
 
Az egyiptomi hadsereg Sziszi vezetésével, ha kell, vérbe fog folytani jó eséllyel bárminemű radikális iszlám állam, vagy egyébb terrorista próbálkozást.

Mint ahogy pont Te irtad fentebb, ezt nem tudjuk eldönteni a monitor mögul, plusz a jövöt senki se latja. De a jelenlegi tendenciak miatt ugy gondolom, böven van felnivalojuk, es en a helyukben nem Mistralra meg millio vadaszgepre költenek, hanem pl az allamhatalom megszilarditasara, a turistak visszacsabitasara, gazdasagelenkitesre, es olyan joleti beruhazasokra, amik a kormany hatalmat es az emberek elegedettseget szilarditjak. Szaddam, Kaddhafi, Asszad csalad es a többi se csak a terror miatt maradt hatalmon, hanem azert, mert biztonsagot es viszonylagos joletet adott cserebe azert, hogy az emberek elfogadjak a helyzetet, es mindezt stabilabb kulsö környezetben.
De nem vitatkozni akarok, nyilvan az idö eldönti, Egyiptom jol jar-e az örult merteku fegyverkezessel es a teljesen fölöslegesnem latszo draga eszközök beszerzesevel! :)
 
Az egyiptomi hadsereg Sziszi vezetésével, ha kell, vérbe fog folytani jó eséllyel bárminemű radikális iszlám állam, vagy egyébb terrorista próbálkozást.

...arra peldaul fogadott volna valaki akarcsak par evvel ezelött is, hogy az ultraradikalisnak hitt talibok Afganisztanban puhanak fognak bizonyulni, es jön helyettuk oda egy meg radikalisabb, meg kegyetlenebb tarsasag az IS formajaban?
 
Egyiptom nyilván jobban járt volna ha a gazdaságra költ, és próbálja az életszínvonalat magasabban tartani, mint helikopter hordozókkal. Abban bizniszt sejtek én is. Hogy a többi viszont kelleni fog e nekik, a közeljövőben, esetlegesen egy Líbiából érkező ISIS ellen, vagy ha délen próbálkoznak esetleg csibészkedni egy kicsit a nílussal, azt csak a jó ég tudja, én nem. Meglátjuk...
 
Kéretik a témát ezentúl a kapcsolódó bizpol topicban fejtegetni és visszatérni a topic eredeti témájához!
 
A képen a legérdekesebb részlet azok a dupla fegyvertartók, csak sajna rossz a felbontás
Jf-17__Gunfire_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
 
Az biztos, hogy kiverné a biztosítékot. Semmi baj nincs ezzel, meg is mondhatnánk nekik, szállítsanak olyan áron olyan technikát, mint Kína, és tőlük veszünk...
 
Ha a 12 Gripenbe sajnáljuk a kerozint, 36 ilyenbe miért jutna?
 
Még ruhánk sincs megfelelő, nemzeti hímzőképesség ide vagy oda.
Egy ilyen gép amúgy is totál fölösleges, és üzemben tartani sem tudnánk.
 
Abban egyet értünk, hogy legkevésbé a légierőre kéne hogy költsünk jelenleg, az tény. Persze nem a "kerozin árak" miatt. Ettől még ez azért a pénzért, amibe kerül, jó vételnek tűnik, mint rendszer.
 
Egyiptom nyilván jobban járt volna ha a gazdaságra költ, és próbálja az életszínvonalat magasabban tartani, mint helikopter hordozókkal. Abban bizniszt sejtek én is. Hogy a többi viszont kelleni fog e nekik, a közeljövőben, esetlegesen egy Líbiából érkező ISIS ellen, vagy ha délen próbálkoznak esetleg csibészkedni egy kicsit a nílussal, azt csak a jó ég tudja, én nem. Meglátjuk...

Én elképzelhetőnek tartom, hogy a katonai fejlesztésekről a döntés nem is Egyiptomban született, hiszen a Mistralokat is szaúdi pénzen kapják, tehát a "zsebpénz" esetleg nem is egyiptomi zsebekbe kerül. Mi is megtapasztalhattuk már, hogy a segély-pénzek elköltéséről nem mindig az dönt, aki azt kapja, hanem az aki adja. Aki viszont a pénzt "jószívűen" adja, az esetleg a későbbiekben is felkérheti Egyiptomot, hogy támogassa ilyen-olyan katonai akcióit pl. a perzsa-öbölben vagy más tengerparti tájakon, ahol jól jöhetnek a deszant-hajók.
 
Én elképzelhetőnek tartom, hogy a katonai fejlesztésekről a döntés nem is Egyiptomban született, hiszen a Mistralokat is szaúdi pénzen kapják, tehát a "zsebpénz" esetleg nem is egyiptomi zsebekbe kerül. Mi is megtapasztalhattuk már, hogy a segély-pénzek elköltéséről nem mindig az dönt, aki azt kapja, hanem az aki adja. Aki viszont a pénzt "jószívűen" adja, az esetleg a későbbiekben is felkérheti Egyiptomot, hogy támogassa ilyen-olyan katonai akcióit pl. a perzsa-öbölben vagy más tengerparti tájakon, ahol jól jöhetnek a deszant-hajók.

Szaud-Arabianak sokan adnak el fegyvert jelenleg is. Ha Szaud-Arabia Mistral hajokat akarna maganak, fognak magukat es rendelnenek tiz darabot, ujat, a franciak pedig örömtancot jarnanak az Eiffel torony körul. Szerintem ennel bonyolultabb a keplet itt....
 
Molni üzenete:
@zsolti
Semmi szükségünk nincs a JF-17-re. A Gripen FAQ-ban is benne van, hogy a "vegyünk XY" technikát dumának semmi értelme. Hogy és mibe illeszkedne egy új típus? A Gripen kiválasztása kijelölve a Magyar Légierő jövőjét kb. 25-30 évre előre. Ez van. Persze, ha hirtelen a GDP 3-4%-a menne honvédelemre, akkor lenne rá pénz elvben, de akkor sem ezt a gépet kellene megvenni.

Kapjunk már a fejünkhöz. Hollandia, a egy kőgazdag ország egytípusos vadászgép flottát tart fent (F-16/F-35 átmenetnél lesz kettő egyszerre egy ideig) úgy, hogy a harckocsizó fegyvernemet felszámolta és németekkel van közös egységük, de a technika a német.

Hogy a frászba illeszkedne bármilyen stuktúrába egy kínai gép? A falnak megyek az ilyen kommentektől.

A Gripen program az nem rossz, csak azt a teljes programköltséghez képesti minimális pluszt kellett volna beletenni, hogy valóban kiteljesedhessen. 14 helyett kb. 16 ép kellett volna, több AG fegyverzet, (sok, sok Mk bomba és nem aláírni a taposóakna egyezményt, hogy CBU is maradhasson) és több repóra. Ha sokkal több pénz lenne, akkor sem a légierőt kellene aránytalanul pénzzel tömni, a Honvédség nem csak a légierőből áll...
 
A vegyünk XY dumának valóban semmi értelme. A kínaiak jó pénzért ugyan úgy, ahogy az oroszok, beleraknának egybként bármit, ami kell ahhoz, hogy illeszkedjen a rendszerbe. A magyar gripenek is speciálisan ha jól tudom, NEKÜNK lettek felműszerezve, ugyan ilyen nincs rajtunk kívül senkinek. Azzal hogy több, és főleg több levegő - föld fegyverzet kellett volna, több pilóta órával, egyet értek. Ahogy azzal is, hogy az MH nem csak légierőből áll, és másra is kéne költeni. Főleg másra. Ettől függetlenül, az a kínai gép, annyi pénzért, jó eséllyel nagyon jó vétel, s erre utaltam, nem kell ebbe többet látni, mint amit írtam, egy :P jellel lezárt mondattal, álmodik a nyomor?! kikacsintással. De köszönöm az ismételt ajánlót a Gripen FAQ-hoz :P, amit akartam már rég elolvastam belőle, meg valami angol nyelvű verziót is, a Gripen kritikát, Kanadai vetületben. Vannak benne érdekes dolgok, olyan is amivel egyetértek, olyan is amivel nem.