[Kantin] Magyarország

Status
Not open for further replies.
A hazai fiatalság megtartására, a legjobb módszer, a gazdaság fejlődése. Ez egy jól működő országban kormányfüggetlen történet. A gazdaság piaci törvényei hozzák majd el az eredményt. Ennek jelei láthatóak, az utóbbi évek fejlődése, valamint ennek hatására megjelenő munkaerőhiány képében. Aminek következtében a nagyobb cégek már megkezdték a bérek emelését, amit szakemberek szerint folytatni is fognak. Ennek hatására, az állami szféra bérei is emelkedni fognak. Gond lehet a hazai kis és közepes vállalkozásokkal ,akik lehet nem fogják tartani a tempót, vagy nem is akarják, béremelés terén. Jól látható, az éves minimálbér tárgyalásokon is a legnagyobb kerékkötő, az ezen vállalkozásokat képviselő személyek álláspontja.
Nem vagyok szakember, ezért bátran nyilatkozhatom, szerintem az osztrák minimálbért, nettoban ,pár éven belül eléri a hazai átlag dolgozó ember. ( 1000 - 1200 euro )
 
Nem lehet elégszer elmondani, hogy az EU kilépés gyakorlatilag nem érintené a magyar gazdaságot, az EU pénzek felélésére berendezkedett építőipar kivételével..
Ahogy Te azt elképzeled...
Mióta a Simicska összeveszett a vezérrel és inkább leállították az EU-s pénzek kifizetését, minthogy ne a brancsbeliek kapják, leállt az összes vasúti vonalfelújítás (amit ugye csak EU-s pénzből csinálunk. mert állami pénz nincs rá) és az ebből élő magyar gyártó és szerelő cégek egyik napról a másikra élnek a megrendelések nélkül. Arra várva, hogy talán csak beindul előbb-utóbb újra a munka...
Ez szépen előrevetíti, mi lenne (mi lesz?), ha megszűnnek az EU-s fejlesztési pénzek (még akkor is, ha azok jó részét "kapcsolatépítésre" fordítják)...
 
A hazai fiatalság megtartására, a legjobb módszer, a gazdaság fejlődése. Ez egy jól működő országban kormányfüggetlen történet. A gazdaság piaci törvényei hozzák majd el az eredményt. Ennek jelei láthatóak, az utóbbi évek fejlődése, valamint ennek hatására megjelenő munkaerőhiány képében. Aminek következtében a nagyobb cégek már megkezdték a bérek emelését, amit szakemberek szerint folytatni is fognak. Ennek hatására, az állami szféra bérei is emelkedni fognak. Gond lehet a hazai kis és közepes vállalkozásokkal ,akik lehet nem fogják tartani a tempót, vagy nem is akarják, béremelés terén. Jól látható, az éves minimálbér tárgyalásokon is a legnagyobb kerékkötő, az ezen vállalkozásokat képviselő személyek álláspontja.
Nem vagyok szakember, ezért bátran nyilatkozhatom, szerintem az osztrák minimálbért, nettoban ,pár éven belül eléri a hazai átlag dolgozó ember. ( 1000 - 1200 euro )

Szerintem is,kell még úgy 20-30 év,és lesz annyi minimum akkor,mint az osztrákoknál most.
Az ég világon senkinek,és semmilyen gazdasági szereplőnek sem érdeke,hogy a perifériákon nőjenek a bérek,csak a melósnak/lakosságnak,akkor mitől nőnének?
 
<blockquote rel="blogen">Nem lehet elégszer elmondani, hogy az EU kilépés gyakorlatilag nem érintené a magyar gazdaságot, az EU pénzek felélésére berendezkedett építőipar kivételével..
Ahogy Te azt elképzeled...
Mióta a Simicska összeveszett a vezérrel és inkább leállították az EU-s pénzek kifizetését, minthogy ne a brancsbeliek kapják, leállt az összes vasúti vonalfelújítás (amit ugye csak EU-s pénzből csinálunk. mert állami pénz nincs rá) és az ebből élő magyar gyártó és szerelő cégek egyik napról a másikra élnek a megrendelések nélkül. Arra várva, hogy talán csak beindul előbb-utóbb újra a munka...
Ez szépen előrevetíti, mi lenne (mi lesz?), ha megszűnnek az EU-s fejlesztési pénzek (még akkor is, ha azok jó részét "kapcsolatépítésre" fordítják)...

</blockquote>

Persze, hogy nincs rá pénz, hisz befizetjük a közös kasszába. A jelenlegi támogatási rendszer is csak 2020-ig tart, utána még ennyi sem lesz.
 
Az EU pénzek megszűnése áldás lenne a gazdasának. Semmi életképest nem lehet segélyre alapozni.
 
Nem lehet elégszer elmondani, hogy az EU kilépés gyakorlatilag nem érintené a magyar gazdaságot, az EU pénzek felélésére berendezkedett építőipar kivételével. Minden más elképzelés döbbenetes elmebaj szüleménye.
Ekkora ökörséget hogy a rákba lehet leírni? Ma Mo. exportból él az EU-ban. Ne képzeld azt, hogy akkkor nagyhirtelen mindenen vám lesz.

Komolyan mondom, hogy agyrém, ami folyik itt..
 
Nem vagyok szakember, ezért bátran nyilatkozhatom, szerintem az osztrák minimálbért, nettoban ,pár éven belül eléri a hazai átlag dolgozó ember. ( 1000 - 1200 euro )
Én nem látom ennyire rózsaszín ködösen a jövőt....
 
Nekem a komcsi rendszerben felvett hitelek a vesszőparipám továbbra is,ha lenne kormányzati akarat,és elég tesztoszteron termelő szerv,akkor ha elengedésről,törlésről nem is lehetne szó,de valamilyen könnyítésről,átütemezésről meg kellene tudniuk állapodni,és minden államadósságba addig befizetett fillért,oda kellene adni a dolgozóknak,egyenesen a fizetése mellé utalni,a törlesztés helyett,hogy fogyasszon többet,vegyen sűrűbben/több mosógépet,benzint,gumiabroncsot,edzőcipőt,pelenkát,sört(!!!),asztalterítőt,akármit,mert csak attól tudnának a munkáltatók több bért-mármint érezhető mértékben- kifizetni,ha nőne a cég forgalma,amihez kell a fogyasztás/vásárlás növekedése,ami csak akkor lehetséges,ha a lakosságnak van miből többet költeni.
Nem tudom a pontos számokat,de most valahol 25 000 000 000 000ft körül lehet,vannak hosszabb,rövidebb lejáratúak,20-1 év futamidő között,de csak elméletben számolva is,4.3 millió foglalkoztatott van.Ha legalább 20%-át sikerülne át ütemezni,vagy felfüggeszteni,/akármi,az ugye 5 000 000 000 000ft/év,az 416.6 milliárd ft/hó,a 4.3 millió foglalkoztatottra vetítve ~96 000ft/fő/hó,(remélem jól számoltam a tizedeseket,csak fejben szoroztam),vagyis az államadósság mindössze 20%-ának a törlesztése helyett,mondjuk 6 évig a törlesztésre szánt zsét egyenlően elosztanák a foglalkoztatottak között,akkor mindenki,a bérén felül havi ~96 000ft-ot kaphatna a bére mellé,az orvostól,a közmunkásokig,mindenki.
Lehetne fokozatosan felfuttatni,az első 2 ében,a 2 középsőben a maximumon tartani,majd az utolsó 2-ben kivezetni,mindenkinek a fantáziájára bízom,hogy mit tenne havi + 96 ropiva,főleg a családok,ahol mindkét szülő dolgozik,ha ennyi zsé visszaforogna a helyi gazdaságba,a lakosságtól,lenne e fejlődés,beruházás,nőne e a foglalkoztatottság?
izé,jutna e honvédelemre több?
Ha ezzel a programmal nem lehet választást nyerni,akkor semmivel szerintem.
Nyilván nem lenne egyszerű menet a hitelezőkkel,de ha van mögötted 2/3-ados többség,akkor át lehetne verni rajtuk,de még ha csak 10%-ról beszélünk is,az is havi 48 000ft/hó/ foglalkoztatott,és ez nem eltüntethető vállakozóknak,autógyáraknak juttatott állami pénz,hanem egyenesesen a számládra utalt kp,se adó,se semmi adminisztráció,csak az államkincstár a hitelezők számlályai helyett a tiedre utalja havonta,csak nem a semmibe fizetsz,hanem a senki által fel nem hatalmazott politikusaink által felvett,általunk sosem látott,semmiből teremtett zsé visszafizetésének 10(!!!!!)%-a.
Havi 48 000ft/hó/foglakoztatott.
Aki ismeri a pontos számokat a havi adósság törlesztésünkről,számolja ki pontosabban.
 
<blockquote rel="honved">A hazai fiatalság megtartására, a legjobb módszer, a gazdaság fejlődése. Ez egy jól működő országban kormányfüggetlen történet. A gazdaság piaci törvényei hozzák majd el az eredményt. Ennek jelei láthatóak, az utóbbi évek fejlődése, valamint ennek hatására megjelenő munkaerőhiány képében. Aminek következtében a nagyobb cégek már megkezdték a bérek emelését, amit szakemberek szerint folytatni is fognak. Ennek hatására, az állami szféra bérei is emelkedni fognak. Gond lehet a hazai kis és közepes vállalkozásokkal ,akik lehet nem fogják tartani a tempót, vagy nem is akarják, béremelés terén. Jól látható, az éves minimálbér tárgyalásokon is a legnagyobb kerékkötő, az ezen vállalkozásokat képviselő személyek álláspontja.
Nem vagyok szakember, ezért bátran nyilatkozhatom, szerintem az osztrák minimálbért, nettoban ,pár éven belül eléri a hazai átlag dolgozó ember. ( 1000 - 1200 euro )

Szerintem is,kell még úgy 20-30 év,és lesz annyi minimum akkor,mint az osztrákoknál most.
Az ég világon senkinek,és semmilyen gazdasági szereplőnek sem érdeke,hogy a perifériákon nőjenek a bérek,csak a melósnak/lakosságnak,akkor mitől nőnének?
</blockquote>

Egyszerűen a gazdasági folyamatok hatására. A válság után beindult a gazdaság és folyamatosan nő a munkaerőigénye. Amit első lépésben ,a bérek emelésével próbálnak megoldani a munkáltatók, hogy megtartsák a régi embereiket és újakat tudjanak csábítani. Jelenleg ez a folyamat zajlik. Később jöhet a vendégmunkások behozatala, ami viszont feltételezi, az itteni bérszínvonal versenyképességét a szomszédokéval. Különben ki jönne ide ?

http://www.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/tobb_mint_felmillio_idenymunkasra_volt_eddig_szukseg_iden.235302.html
 
http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/ennyi_fizetest_ad_a_lidl_ezt_talaltak_ki_a_munkaerohianyra.617776.html

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/mar_ukrajnabol_es_romaniabol_hozzak_a_vendegmunkasokat.618393.html
 
Jó, vám lesz rajta. És? Épp az a lényeg, hogy mi versenyképesek vagyunk, részünkről ez leszarom kategória. A vámon mindig a fejlettlenebb nyer.
 
Blogen, blogen, blogen....

Pont azért települt ide a rakás autógyár, mert olcsó munkaerő van és EU-n belül van.
 
Ezen felül nehogy azt hidd, hogy csak ezek a cégek húznának el innen, ha kilépnénk az EU-ból.

Mennyire kell szellemi rövidnadrágnak lenni, hogy az EU-ból való kilépés jó ötletnek tűnjön az angol példa után főleg, a magyar gazdaság állapotát néve...?
 
Nekem a komcsi rendszerben felvett hitelek a vesszőparipám továbbra is,ha lenne kormányzati akarat,és elég tesztoszteron termelő szerv,akkor ha elengedésről,törlésről nem is lehetne szó,de valamilyen könnyítésről,átütemezésről meg kellene tudniuk állapodni,és minden államadósságba addig befizetett fillért,oda kellene adni a dolgozóknak,egyenesen a fizetése mellé utalni,a törlesztés helyett,hogy fogyasszon többet,vegyen sűrűbben/több mosógépet,benzint,gumiabroncsot,edzőcipőt,pelenkát,sört(!!!),asztalterítőt,akármit,mert csak attól tudnának a munkáltatók több bért-mármint érezhető mértékben- kifizetni,ha nőne a cég forgalma,amihez kell a fogyasztás/vásárlás növekedése,ami csak akkor lehetséges,ha a lakosságnak van miből többet költeni.
Nem tudom a pontos számokat,de most valahol 25 000 000 000 000ft körül lehet,vannak hosszabb,rövidebb lejáratúak,20-1 év futamidő között,de csak elméletben számolva is,4.3 millió foglalkoztatott van.Ha legalább 20%-át sikerülne át ütemezni,vagy felfüggeszteni,/akármi,az ugye 5 000 000 000 000ft/év,az 416.6 milliárd ft/hó,a 4.3 millió foglalkoztatottra vetítve ~96 000ft/fő/hó,(remélem jól számoltam a tizedeseket,csak fejben szoroztam),vagyis az államadósság mindössze 20%-ának a törlesztése helyett,mondjuk 6 évig a törlesztésre szánt zsét egyenlően elosztanák a foglalkoztatottak között,akkor mindenki,a bérén felül havi ~96 000ft-ot kaphatna a bére mellé,az orvostól,a közmunkásokig,mindenki.
Lehetne fokozatosan felfuttatni,az első 2 ében,a 2 középsőben a maximumon tartani,majd az utolsó 2-ben kivezetni,mindenkinek a fantáziájára bízom,hogy mit tenne havi + 96 ropiva,főleg a családok,ahol mindkét szülő dolgozik,ha ennyi zsé visszaforogna a helyi gazdaságba,a lakosságtól,lenne e fejlődés,beruházás,nőne e a foglalkoztatottság?
izé,jutna e honvédelemre több?
Ha ezzel a programmal nem lehet választást nyerni,akkor semmivel szerintem.
Nyilván nem lenne egyszerű menet a hitelezőkkel,de ha van mögötted 2/3-ados többség,akkor át lehetne verni rajtuk,de még ha csak 10%-ról beszélünk is,az is havi 48 000ft/hó/ foglalkoztatott,és ez nem eltüntethető vállakozóknak,autógyáraknak juttatott állami pénz,hanem egyenesesen a számládra utalt kp,se adó,se semmi adminisztráció,csak az államkincstár a hitelezők számlályai helyett a tiedre utalja havonta,csak nem a semmibe fizetsz,hanem a senki által fel nem hatalmazott politikusaink által felvett,általunk sosem látott,semmiből teremtett zsé visszafizetésének 10(!!!!!)%-a.
Havi 48 000ft/hó/foglakoztatott.
Aki ismeri a pontos számokat a havi adósság törlesztésünkről,számolja ki pontosabban.

Aminek legalább a felét a demokratikus rendszerbe tették az adóssághoz! Céltalan pénz osztásnak meg megint nem lenne értelme. Célzott fejlesztéseknek annál inkább! De ez nem az a rendszer amely nemzetben és hosszú távon gondolkodik. Én vessző paripám a 1921-1939 terjedő gazdasági időszak. Ott nagyon nehéz helyzetből tudtak talpra állni viszonylag rövid idő alatt.
 
Ezen felül nehogy azt hidd, hogy csak ezek a cégek húznának el innen, ha kilépnénk az EU-ból.

Mennyire kell szellemi rövidnadrágnak lenni, hogy az EU-ból való kilépés jó ötletnek tűnjön az angol példa után főleg, a magyar gazdaság állapotát néve...?
Nem kellett volna szétprivatizálni az országunkat!
Talán, megfelelő vezetéssel ki tudnánk ugrani a sz*r-ból!
Hogy, ki lenne jó vezető? ...., erre nem tudom a jó választ, de a mostaniak között nem találok egyet sem!
 
Nem húzna el senki. Hova? Otthagyják az EU-t? Ja, azt velünk együtt is megteszik. A feltételek, amiért idejöttek nem változnak. A vám pár százaléka kisebb gyakran, mint egy piaci árfolyamingadozás két divízió helyi valutája, vagy valamely nyersanyagár kapcsán. Idióta vicc azt hinni, hogy bárki lelép egy huxit miatt!
 
A hazai fiatalság megtartására, a legjobb módszer, a gazdaság fejlődése. Ez egy jól működő országban kormányfüggetlen történet. A gazdaság piaci törvényei hozzák majd el az eredményt. Ennek jelei láthatóak, az utóbbi évek fejlődése, valamint ennek hatására megjelenő munkaerőhiány képében. Aminek következtében a nagyobb cégek már megkezdték a bérek emelését, amit szakemberek szerint folytatni is fognak. Ennek hatására, az állami szféra bérei is emelkedni fognak. Gond lehet a hazai kis és közepes vállalkozásokkal ,akik lehet nem fogják tartani a tempót, vagy nem is akarják, béremelés terén. Jól látható, az éves minimálbér tárgyalásokon is a legnagyobb kerékkötő, az ezen vállalkozásokat képviselő személyek álláspontja.
Nem vagyok szakember, ezért bátran nyilatkozhatom, szerintem az osztrák minimálbért, nettoban ,pár éven belül eléri a hazai átlag dolgozó ember. ( 1000 - 1200 euro )

Csak az a bibi hogy közben az osztrák is emel évi 2-3%-ot. És ugye a 450000-2%-a meg a 180000-6%-a kb ugyanannyi. Ettől függetlenül nem bánom ha emelnek.:) Remélem fenntartható lesz ez a fejlődés legalább itt nyugaton, nem szívesen mennék ki ingázni ha nem. Mert azért kint sokkal jobban meg kell dolgozni azért a pénzért és nem hiányzik az 5km helyett az 55-85km utazás. Egyenlőre viszont ott tartok hogy a külföldi maszekolás (trágyakihordás,szőlőszüret,árokásás,halpucolás) helyett kb ugyanazért vagy még több pénzért inkább bemegyek túlórázni mert jobb, könnyebb és ugyanakkor érek haza.
 
Status
Not open for further replies.