[Kantin] Magyarország

Status
Not open for further replies.
Aha.
És mi van pl a kitiltási botránnyal ? Valahogy "elült" a dolog, mert nagyon nem érte el a célját ... És persze az sem mellékes, hogy minél inkább belemerültek, a másik oldalon az érintett amerikai napraforgó-olaj gyártó is egyre jobban "porondra került" ....
Az a tény, hogy mondjuk ez a Pharaon 25 éve áll a CIA körözési listáján, közben meg utazgat a világban ... hát... hogy is mondjam ....
Illusztrálásképp: http://www.atv.hu/belfold/20161126-komoly-erdekek-lehetnek-pharaon-mogott
Igen aktívak Európában az nsa-sok, felénk főleg a politikai osztály kapcsolatait illetően, ezt meg is mondták, lehallgatnak bárkit, bármikor.
Ajánlott olvasmány Ulfkotte könyve a német (és a nyugati) média befolyásoltságáról, uraltságáról.
A magyar fordítást a Pathmos végezte amely a szektatévé érdekeltsége, így jobbosnak nem igazán mondható ...
Bayer igazságmondása sokaknak zavarja a idegrendszerét, saját szememmel láttam a BBC erre a célra készült lejárató műsorát, ami tele volt cikkeiből vett csúsztatásokkal, félremagyarázásokkal.
Nekem meg ugyanúgy "cinkes" az amerikai és egyéb szolgálatokhoz bekötött egyes index/444/klubrádió berkein belül dolgozó "újságírók" tevékenysége ...
Mindenki azt olvas amit akar. Aztán a tények majd "beszélnek", alátámasztják vagy nem.

Nincs ennek jó olvasata egyik fél részéről sem.Jómagam kedvelem a mi Zsoltinkat,mindenki hibázik,ő is,de ez a Pharaon ügy nagyon gáz a miniszter elnökünkre nézve,ha védte a cia,ha nem,ilyen múltú kalandorokkal miért kell üzletelni egy ország me-legbelső családtagjainak?

Úgy tudom,minden képviselő,főleg minden miniszter,de a csúcsgóré minden lélekzetét számon kell tartani,nemzetbiztonsági okokból,meg az egész családjáét,erre oda kellett volna figyelni a szolgálatoknak,zakó.
 
Nem lehet nem észrevenni hogy 2010 után lett nagy törés...

http://index.hu/tudomany/2016/12/06/pisa_felmeres_eredmenyek/

Fideszes tankönyvek, Klikk stb.
Jó keresztények még lehetnek a gyerekekből...
Igen, igazad van. Megcáfolhatatlanul a gyerekek a választás napján elfelejtettek olvasni/értelmezni. Na de ha majd jön a Jobbik/DK/Liberális/LMP/Kiskutyafüle, akkor majd megtanulnak olvasni. Addig meg lehet fújni a fütyülőn a "Mocskos Fidesz" nótát, hisz a kibicnek semmi sem drága.

Komolyra fordítva, nem gondolod, hogy ennél az egybites értelmezésednél kicsit összetettebb a dolog?
 
Két kulcsszó ami ezzel kapcsolatban eszembe jut: demográfia, etnikum. Lehet ettől eltekintve bármi mást hibáztatni, csak attól még ez marad a lényeg.
 
Oké, te nagyokos, akkor kezdj el racionális magyarázatot adni arra, hogy 2010 után miért kezdett el gyorsan csökkenő tendenciát mutatni minden eredmény! Mert se nem véletlen visszaesésnek nem néz ki, se nem már korábban elkezdett rossz tendencia folytatódásának. Annyit besegítek, hogy vedd figyelembe, hogy milyen gyakran van felmérés, és hány évesek között!
 
Sajnos ezt nem lehet ennyire leegyszerűsíteni, sajnos nem etnikum függő, annál összetettebb. Demográfiában annyiban igazad van, hogy meg kell nézni a mai általános iskolás korosztály szüleinek életkorát és, hogy ők mit hoznak magukkal.
 
Oké, te nagyokos, akkor kezdj el racionális magyarázatot adni arra, hogy 2010 után miért kezdett el gyorsan csökkenő tendenciát mutatni minden eredmény! Mert se nem véletlen visszaesésnek nem néz ki, se nem már korábban elkezdett rossz tendencia folytatódásának. Annyit besegítek, hogy vedd figyelembe, hogy milyen gyakran van felmérés, és hány évesek között!

Nem vagyok nagyokos, de egyrészt ezek nem olyan kompetenciák, amik akár kormányváltástól, akár tankönyvváltástól egy év alatt megváltozna.
A legrövidebb időtényezővel ott van a gyerek, aki 8 évig van az általános iskolai rendszerben. Aztán a szülő, majd a tanár -aki huszonéves tanítói gyakorlatot nem fog eldobni azért, mert nem Bajnainak, hanem Orbánnak hívják a miniszterelnököt. De cáfolj meg ha nem így van. Szóval ilyen jellegű okkal nem magyarázható.
Ha Orbán-kormány megalakulása lenne a kiváltó ok, akkor is, hogy mérhető hatása legyen, kell néhány átfutási év, amit viszont nem tükröz a grafikon. A tendenciával akár még egyet is értek, de ezt nem lehet így magyarázni, ahogy tetted, illetve nem lehet ilyen kevés ok felhozásával letudni és ilyen rövid intervallumba besúvasztani.
 
Először gondoltam a 2010 után megnövekedett kivándorlásra, de az nem lehetett jelentős hatással a 15 évesek körében. Esetleg ha tanárok vándoroltak ki nagy számban, de ez nem valószínű. A másik dolog ami eszembe jutott, hogy esetleg a rendszerváltás érett be most. A 2009, 2012, 2015-ös felmérések az 1994, 1997 és 2000-ben születettek teljesítménye. Tehát a születések utáni hatás tükröződése. De a rendszerváltás után már telt el elég idő és az olyan változások, mint a szülők növekvő életkora is inkább javította volna a teszt eredményét. Tehát az egyik dolog az, hogy nem igazán találni olyan dolgot, ami miatt épp 2010 után esett volna be a görbe.

A másik dolog, hogy a 2010-es változások okozták-e a hirtelen változást? Nem egyszerű kérdés, de míg korábban a tanárok képzettsége és a tankönyvek illeszkedtek egymáshoz, addig a fieszes kézbe került tankönyvkiadás után a kettő közötti különbség nőtt. A Klikk és egyéb őrültségek meg erősen rombolták az oktatási rendszer kohézióját. Nem igazán látok más okot egyelőre, mint hogy hamar beérett fideszes vetés az oktatásban.

Meg persze ott van a felelősség kérdés is. A tanárok jó ideje tüntetnek, hogy baj van az oktatással. Erre kijön ez az eredmény. A kormány természetesen nem felelős semmiért, amúgy sincs semmi komoly dolog... Már az is haladás, hogy ezúttal már ők is kínosnak éreznék, hogy az elmúltnyolcév-re kéne fogni a dolgot.
 
Nem lehet nem észrevenni hogy 2010 után lett nagy törés...

http://index.hu/tudomany/2016/12/06/pisa_felmeres_eredmenyek/

Fideszes tankönyvek, Klikk stb.
Jó keresztények még lehetnek a gyerekekből...

Hülyeség.
Semmi köze a jelenlegi helyzetnek ehhez.
Szokásos indexes egyoldalú vetítés, annak szól akinél ez az ún, irányadó sajtó ... ( a múltkor beszéltem egy 25 éves gyerekkel, mit olvas index,hvg,444 .... huba+.. és még ő nézett engem műveletlennek ..., de azt észre sem vette mennyire egyoldalú a világlátása ...)
Az összefüggés sokkal régebbről eredeztethető, és sokkal összetettebb.
A tanárokkal, azok képzésével, a szülői mentalitással, hozzáállással,a magyar társadalom általános morális állapotával van a legfőbb gond. A gyerekek pocsék eredményei éppen ezekből fakadnak.
Most komolyan mit várunk azoktól a tanároktól, diákoktól akik egy sztálin-hívő kommunista terrorista nevének megtartása mellett tüntetnek iskolanév gyanánt .... (..?) (Ságvári-Spitzer)
 
Tippem szerint a cigányszaporulat fokozódó növekedése a legfőbb ludas a dologban, de tény, hogy belejátszhatnak a kúrmány elprolisítási törekvései is.

Ez alapján pl. a gyerekek negyede funkcionáis analfabéta, ami tippem szerint kb. megegyezik a duce által rejtett erőforrásnak tekintett cigányok diákság közti arányával.

A magyar gyerekek negyede funkcionális analfabétaként fejezi be az iskolát
http://index.hu/tudomany/2016/12/07/pisa_felmeres_eredmenyek_elemzes_tanulsagok/

A tegnapi cikkek alapján a hozzánk hasonlóan elcigányosodott országokban (Szlovákia, Románia) hasonlóan sz*rok a tendenciák, míg a kb. CMÖ-nek számító lengyeleknél szemmel látható a fejlődés.
 
  • Tetszik
Reactions: szuvorov
Igen, igazad van. Megcáfolhatatlanul a gyerekek a választás napján elfelejtettek olvasni/értelmezni. Na de ha majd jön a Jobbik/DK/Liberális/LMP/Kiskutyafüle, akkor majd megtanulnak olvasni. Addig meg lehet fújni a fütyülőn a "Mocskos Fidesz" nótát, hisz a kibicnek semmi sem drága.

Komolyra fordítva, nem gondolod, hogy ennél az egybites értelmezésednél kicsit összetettebb a dolog?
Nem akkor felejtettek el olvasni. Azóta romlanak az eredmények Kurvára szánalmas a rendszer mosdatása...
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed
Hülyeség.
Semmi köze a jelenlegi helyzetnek ehhez.
Szokásos indexes egyoldalú vetítés, annak szól akinél ez az ún, irányadó sajtó ... ( a múltkor beszéltem egy 25 éves gyerekkel, mit olvas index,hvg,444 .... huba+.. és még ő nézett engem műveletlennek ..., de azt észre sem vette mennyire egyoldalú a világlátása ...)
Az összefüggés sokkal régebbről eredeztethető, és sokkal összetettebb.
A tanárokkal, azok képzésével, a szülői mentalitással, hozzáállással,a magyar társadalom általános morális állapotával van a legfőbb gond. A gyerekek pocsék eredményei éppen ezekből fakadnak.
Most komolyan mit várunk azoktól a tanároktól, diákoktól akik egy sztálin-hívő kommunista terrorista nevének megtartása mellett tüntetnek iskolanév gyanánt .... (..?) (Ságvári-Spitzer)

Ennyire elvakult azért már Te se lehetsz....
Két iskolás korú gyerekem van, napról napra látom, hogy mi zajlik az oktatásban, mit, hogyan és mennyit tanulnak. És hogy mennyit tudnak....
Persze, még a PISA teszteket is a kommunisták találták ki és értékelik ki, igaz?
Nem mondom, hogy csak a jelenlegi rezsimnek van hozzá köze, de azt állítani, hogy "Semmi köze a jelenlegi helyzetnek ehhez" olyan szintű vakságot (vagy elvakultságot???) mutat, hogy az már fájdalmas.
 
Hülyeség.
Semmi köze a jelenlegi helyzetnek ehhez.
Szokásos indexes egyoldalú vetítés, annak szól akinél ez az ún, irányadó sajtó ... ( a múltkor beszéltem egy 25 éves gyerekkel, mit olvas index,hvg,444 .... huba+.. és még ő nézett engem műveletlennek ..., de azt észre sem vette mennyire egyoldalú a világlátása ...)
Az összefüggés sokkal régebbről eredeztethető, és sokkal összetettebb.
A tanárokkal, azok képzésével, a szülői mentalitással, hozzáállással,a magyar társadalom általános morális állapotával van a legfőbb gond. A gyerekek pocsék eredményei éppen ezekből fakadnak.
Most komolyan mit várunk azoktól a tanároktól, diákoktól akik egy sztálin-hívő kommunista terrorista nevének megtartása mellett tüntetnek iskolanév gyanánt .... (..?) (Ságvári-Spitzer)
Azt vágod, hogy a társadalom morális állapotért a jelenlegi kormányzat is felelős, amikor gyakorlatilag egyeses számára egy következmény nélküli ország van? Amikor az a szőke kurva képes olyat benyögni egy sajtótájékoztato, hogy "csak". Meg a közpénz elveszti közpénz jellegeté és hasonlókkat akkor valahogy a társadalom mentalitása is ilyen lesz. Mit erőlködjön? Minek pisáljon széllel szemben az állampolgár.

Eszemfaszom megáll azon, hogy egyesek nem látják, hogy hova züllött ez az ország az elmúlt 6 évben... Azokban az a országokban, ahol fegyvertartás szabad ne lenne ilyen, mert a kormányt már agyonlőtte volna a nép...
 
Azokban az a országokban, ahol fegyvertartás szabad ne lenne ilyen, mert a kormányt már agyonlőtte volna a nép...
Akkor te konkrétan az összes országról beszélsz ahol szabad a fegyvertartás, mégsem lőtték halomra a politikusokat. Minden országban a közpénz és a közvagyon megszünt annak lenni és a politikusok arra használják amire csak akarják.
 
Azt vágod, hogy a társadalom morális állapotért a jelenlegi kormányzat is felelős, amikor gyakorlatilag egyeses számára egy következmény nélküli ország van? Amikor az a szőke kurva képes olyat benyögni egy sajtótájékoztato, hogy "csak". Meg a közpénz elveszti közpénz jellegeté és hasonlókkat akkor valahogy a társadalom mentalitása is ilyen lesz. Mit erőlködjön? Minek pisáljon széllel szemben az állampolgár.

Eszemfaszom megáll azon, hogy egyesek nem látják, hogy hova züllött ez az ország az elmúlt 6 évben... Azokban az a országokban, ahol fegyvertartás szabad ne lenne ilyen, mert a kormányt már agyonlőtte volna a nép...

Szerinted itt miért nem szabad? :-)
 
  • Tetszik
Reactions: szuvorov
Status
Not open for further replies.