http://hvg.hu/elet/20170913_Tanarok_vagyunk_nem_katonak
Tanítanék 2.0-nak tűnik, de ha a sorok között olvasunk ijesztőbb a dolog. A tanárok egy része nemhogy fordítva ül a lovon, hanem szellemileg erősen kérdőjeles.
A véleményem szerint; a fenntartó (állam) által működtetett intézmény (iskola) igen is az állam érdekeit kell, hogy kiszolgálja, és bizony úgy, ahogy azt elvárják. Hasonlóan bármilyen cég működéséhez. Még jó, hogy nem a hegesztő lakatos mondja meg, hogy aznap mit és hogyan és mennyit dolgozzon. Ráadásul nem kell létbizonytalanságban dolgozni (lesz munkám holnap? ki is fizetik?), szabad a hétvége (mellett sok más nap is), és a fizu sem rossz (versenyszférában szét lehet nézni a hasonló végzettségűek mennyit és mennyiért dolgoznak).
Amitől ijesztő ez az újabb - véleményem szerint posztbolsevik-liberálnáci - kezdeményezés, az, hogy a diákok érdekeivel takarózva az ő bőrüket viszik vásárra. Ismerek olyan "tanárt", aki anno engedély (és bejelentés; szülők és kollégák tudta) nélkül vitte el tüntikézni az osztályát. Azok meg mentek, mert féltek a pedagógus retorziójától (jogosan). UNDORÍTÓ szerintem!
Próbálok nem felülni...Nem kell mindig megijedni, ha olyat olvasol, amivel nem értesz egyet. Ugyanezt írtad volna "elmúltnyócévvel" ezelőtt is? (iskola szolgálja ki Gyurcsányt/Bajnait?)Én meg Veled nem értek egyet. Ami viszont igazi bolsevik, az a mai magyar iskola. Irányításában, rendszerében, tanterveiben... mintha 1977-ben járnánk. Talán tudod miért ez az évszámot írtam.

Próbálok nem felülni...
Előbb a tények: 1998-ban megindult a Bolognai módszer ráerőszakolása az iskolarendszerre. Bevezették a kredit rendszert és a kötelező nyelvvizsgát. Azóta szigorúan monoton csökkenő pályán minden mutatónk. Az iskolarendszer szétverésének egyértelmű hazai felelőse magyar bálint és a liberál-bolsevik galeri. Megjegyzem, hogy mind a mai napig ez a szemlélet az oktatók között...olyan 70%-ban...sajnos. Azért nem említem a jelenlegi kurzust társtettesnek, mert a pedagógus bérek kiegészítve az adókedvezményekkel igenis versenyképesek. A mindennapos testnevelést jónak tartom (két huszonéves csikó -akik egyébként konditermeznek - nem volt képes iramot tartani velem munka közben). Annó 2 dagi volt az osztályunkban, most 6 nem dagi van a lányoméban. Elmozdulás figyelhető meg abban is, hogy mit kéne oktatni (ebből van is felzúdulás a liberálnáci irodalom szakosok között). A gyurcsány-bajnai kurzust mivel szolgálta volna ki az oktatás? Szerencsére a szétlopáson kívül -iskola szinten is- mást nem akartak az oktatástól. A KLIKK eleinte jónak tűnt (leltárok, pénzcsapok elzárása, egyebek), de egyrészt a pártkatonák beültetése nem tett jót a rendszernek, másrészt túlzásokba is estek (szakmai vizsgák alapanyagigényei, amortizáció, stb). De ez sem lett volna, ha előtte sok pedagógus nem lopja agyon magát, és nem kamu pályázatokkal bohóckodnak. Azt, hogy az állam, mint fenntartó irányt szab, nem tudom miért vitatod el? Értelmes együttműködéssel (duális képzés) az ipar visszacsatol a rendszerre, és nem 25 ezer jogászt képzünk halomra. Tanterveket is említed... nem tudom mennyi rálátásod van, de ez egész egyszerűen mellélövés. Viszonylag korszerű a tanterv és követi a tudomány-technológia változásai. Amennyiben a "felesleges" tárgyak tanítására gondolsz, azok mégsem azok (töri évszám magolás - pin kód reláció); készségeket és memóriát fejlesztenek. Sok minden írhatnék, privátban ha érdekel több infót is leírhatok, ami itt nem nyilvános. Nem laikusként vauztam bele![]()
Néztem a kommenteket jobb oldalt és erősen koncentráltam, hogy milyen nyelven is van ez.
Amúgy durva, pedig pont ők magyaráztak, hogy ha rajtuk múlt volna már rég lenne kerítés.
Sajnos én is, ezért nagy csalódás nekem ez az egész... Tőlük azt vártam volna, hogy nem haszonlesésből, hanem az ország érdekéből kiindulva politizálnak majd... Nekem Vona sokkal szimpatikusabb volt mint Novák, ez lassan változik! Toroczkai féle ember kéne vezetőnek, mert Vona "elhasználódott", az az érzésem. A néppártosodás alapjaiban jó ötlet volt, de nagyon sok hitelességet romboló dolog történt a végrehajtása közben.Ezen kaptam fel a fejem én is. Persze azért Előd szavait sem merem teljesen készpénznek venni. Igazából csak akkor tudhatnánk biztosan, ha a Jobbik döntési pozícióban lett volna az adott szitunál. De valahogy (különösen az EU-s kötelező betelepítés elleni alaptörvény-módosítási kísérletben a Jobbik "szereplése" után, ahol csak a remélt politikai hasznukat nézték, nem pedig az ország érdekét) hajlok arra, hogy elhiggyem, amit Előd mondott.
Sajnos én is, ezért nagy csalódás nekem ez az egész... Tőlük azt vártam volna, hogy nem haszonlesésből, hanem az ország érdekéből kiindulva politizálnak majd... Nekem Vona sokkal szimpatikusabb volt mint Novák, ez lassan változik! Toroczkai féle ember kéne vezetőnek, mert Vona "elhasználódott", az az érzésem. A néppártosodás alapjaiban jó ötlet volt, de nagyon sok hitelességet romboló dolog történt a végrehajtása közben.
Előd meg forrófejű, gyakran átgondolatlan, de eddig legalább elvhű embernek tűnik nekem. Nem mondanám, hogy igazán szimpi, vagy hogy maximálisan egyetértek vele, de becsülöm az elszántságát. Vona Gábor viszont politikai haszonlesőnek tűnik az elmúlt 2-3 év alapján. Toroczkai Lászlót meg inkább mondjuk belügyminiszternek tudnám elképzelni, de nem kormányfőnek.Ezt hasonlóan látjuk akkor. Vona nálam is haszonleső kategória mostanra, pedig sokra tartottam! Előd meg hiába elszánt a jó ügyért, ha izgága önjáró... TL nekem hiteles, és intelligensen tud érvekkel vitázni, nem egy ősbunkó mint pl. Zagyva, mindegy milyen pozícióban de ilyen kéne több.A néppártosodással szerintem nincs gond. A széljobbot kb. annyira utálom, mint a vad(ál)liberálisokat. Viszont az, hogy szemenköpik az országot (és nekem aztán magyarázhat blogen, ha épp nem lenne a banamákon, vagy akárki más, de az alkotmánymódosítás meghiúsítása az volt számomra), már nem fér bele. Szóval bajban leszek tavasszal...Előd meg forrófejű, gyakran átgondolatlan, de eddig legalább elvhű embernek tűnik nekem. Nem mondanám, hogy igazán szimpi, vagy hogy maximálisan egyetértek vele, de becsülöm az elszántságát. Vona Gábor viszont politikai haszonlesőnek tűnik az elmúlt 2-3 év alapján. Toroczkai Lászlót meg inkább mondjuk belügyminiszternek tudnám elképzelni, de nem kormányfőnek.
Ehhez képest a pravda az objektivitás csúcsa volt és göbbels is csak csettinteni tudna...
Ehhez képest a pravda az objektivitás csúcsa volt és göbbels is csak csettinteni tudna...
Sajnos nincs új a nap alatt, ezért is mondom vehemensen azt, hogy ez a családpolitika ami most megy még a kerítésnél is fontosabb! Ezzel húzták be a szavazatom kb. úgy, hogy egyébként nem szeretem őket! A másik vonal ami az alapjövedelem, nagy családi pótlék, segély elvű, majdnem kicsinálta az országot... Most nincs érdeketé téve annyira a halmozottan hátrányos helyzetű, mint az értéket teremtő hogy vállaljon gyermeket.http://inforadio.hu/belfold/2017/09...e=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
"...A mikrocenzus legfrissebb eredményei szerint a legerőteljesebben Észak-Magyarországot érintette a népességfogyás, ahol 59 ezerrel kevesebben élnek, mint öt éve..."
"...Az adatokból kiderül az is, hogy az idős korosztályok aránya tovább nőtt a társadalomban. A 2011-es népszámlálás óta eltelt öt év alatt a gyermekkorúak száma mintegy 26 ezerrel csökkent, ugyanakkor a 65 éves és annál idősebbeké 144 ezerrel több lett..."
"...Az átlagos életkor ... Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legalacsonyabb, 40 év..."
"...
míg a legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkező nők átlagosan 22, addig az érettségizettek 25, a diplomások 27 évesen szülték első gyermeküket.
A KSH szerint a nők iskolázottságának növekedésével csökken a gyermekszám, a legtöbb gyermeket azok a nők szülték életük során, akik általános iskolai tanulmányaikat sem fejezték be..." (Kiemelés tőlem)
Hm...
Miért szánalmas? Mitől tér el az egykori rendszerváltóktól? Mindkettő változást akar. Vagy szamizdatolni menő, de egy mozgalmat szervezni legális keretek mellett az már szánalmas...?Igazabol az Origo cikke is szanalmas, de a csavo is az. Ugyanaz a norveg-alap (is) all mogotte egyebkent mint a hazai Paks-ellenes faszkodok mogott (Energia-klub).
A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..