[Kantin] Magyarország

Status
Not open for further replies.
És tudatlanul ne általánosítson! A színészek és a színésznők dolgozó emberek: Délelőtt próba, délután próba, este előadás. A "szabadidőben" meg lehet magolni a szöveget - mindezt röhejes fizuért. Többet keresni pl. filmezéssel lehet, de ott napi 12 óra a munkaidő. Jól keresni csak reklámmal és médiaszerződéssel lehet, ám az utóbbihoz csoda kell...!

Jajj, dolgozni kell! Szegények! Más munkáknál szerencsére nem kell, ezért mennek olyan kevesen színésznek!
 
Engem is molesztáltak egy vizsgán. Akaratom ellenére zaklatott a "gépelemek 3" című tárggyal. Kényszerített arra, hogy azt tegyem, amit kívánt. A kezembe kellett vennem a ványad fehér szerszámot és addig kellett vele szorgoskodnom, míg örömét nem lelte abban, hogy kézzel számoltatja az alámetszési számot. Többet akartam, jobb jegyet. Ezután még csōtengelyt is számoltatott velem, majd intett, hogy üljek le mellé. Már több, mint két órája voltam bent. Mellé kellett ülnöm, majd megfogta a kezem. "megkapja a hármast"...

Szörnyű. Eddig senkinek sem beszéltem róla. Most várom, hogy keressen a média és dràgán interjúkat adok..

Kisszívem, mégis, mit vártál!? Mivel tudsz többet, mint a másik!? A munkaerōpiacon is ez van. Ha extra tudásod van, akkor lehetsz valaki. Ha nem, akkor be kell érned mással. Amíg fut a szekér, addig kussoltak. Most uborkaszezon van meg van egy mocskos kúrógép, akkor mehet. Nem az erōszakot tematizálom - az számonra elfogadhatatlan és nincs rá mentség, hanem a viselkedést. Amíg volt a vörös szōnyeg meg az oszkár, addig ok (bár volt, aki már akkor is odamondott, de akkos sem úgy, ahogy kellett volna. Egy Oscar átadón azért ott a világ, lehetett volna beszélni róla, lásd Marlon Brando.. ). Ez annyira álszent, mint amikor egy drogos nekiáll papolni a büntetése enyhítése érdekében, hogy a drog rossz... Erkölcsi tartás, na az nincs.

Ja, még mielōtt a szexista és egyéb jelzōket rámsütik, a Feleségemnek ennél sokkal durvább véleménye van az egészrōl
 
Puzsér KFC verekedős témában
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

mondjuk földön fekvőt rúgni... Mert most mindenki azt fogja tenni a KFC-vel. A médiában általános ez, hogy kényszeresen állást kell foglalni, a helyes oldalon. Persze a KFC megérdemli, de ahogy a hollywoodi zaklatásnak nagyban, úgy ennél kicsiben mindenki jon kicsit a jó véleményt harsogni.
 
  • Tetszik
Reactions: 2ndt and Mackensen

Ez most konkretan szanalmas Puzsertol. Neha vannak jo meglatasai, de ezzel most marhara mellelott.
 
Az utolsó janicsárok, most hagyták el MO-ot.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Puzsér KFC verekedős témában
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Puzsér egy pénisz. Adjon munkát embereknek, és ha már hozzátett valamit a társadalom működéséhez, aztán dumáljon. Hallgatni is idegesítő ezt az embert, de még ír is.

Ez a Szabó Z nevű senki (faszi) annyit ért el, hogy ha felismerik, akkor most már minden gyorsétteremben a farkukat fogják a dolgozók a szendvicsébe törölni mielőtt kiszolgálnák.
 
  • Tetszik
Reactions: blitzkrieg
Csak én érzem úgy, hogy a mai fiataloknak lövésük nincs a világról...?
http://index.hu/gazdasag/2017/10/18/z-generacio_fizetes/

Nincs és az iskolában megszerzett tudásuk is borzasztóan kevés. Legutóbb volt egy fiatal kollégám, aki frissen szerzett esztergályos papírral került hozzánk. Nem tanították meg kést köszörülni, mondván hogy a köszörű gép veszélyes, nem nyúlhat hozzá. :D Próbáltuk megtanítani, de ő úgy képzelte hogy majd mi megélezzük neki, ő meg tekergeti a gépet néhány órát. 3 hónap után azért ment el, mert nem akart a főnök annyit adni neki, mint nekünk. Most kint van Bécs mellett cnc gépkezelőként és többet keres mint én eddig bármikor. Valami ilyesmi az elképzelésük.
 
Csak én érzem úgy, hogy a mai fiataloknak lövésük nincs a világról...?
http://index.hu/gazdasag/2017/10/18/z-generacio_fizetes/

270-es bruttó fizetés gimisként? Aha. Milyen magas képesítés igénylő melót tud egy friss végzett gimis tolni? Meg 480-as bruttó kezdő? Hát, ha nagyon penge és speciális tudásod van, akkor talán...

Nem kell hozzá nagyon speciális képesség sem, szakács, pincér, kamionsofőr.
A vendeglátásban 240 lesz a garantált bérminimum, bár a legtöbb szakács és pincér ennél többet keres nettóban.
A Waberer's 480 nettó körül fizet a kezdőknek.
 
Tibi atya is eleg rendszeresen viselkedik seggfejkent...:D

Ez az orszag ott van elcseszve, hogy mindig mindenkinek van kifogasa arra, hogy miert vegzi szarul vagy alkalmatlanul a munkajat.
Pedig tok egyszeru: nincs turelmed a paraszt vendeghez? Takaritsd az ettermet kiszolgalas helyett. Vagy menj el szenet lapatolni.

Puzsed meg a tipikus nagyhangu (borzaszto bizonytalan) felmuvelt "megmondoember". Neha ratapint a lenyegre es jogos, amit mond, neha meg akkora baromsagokat hord ossze, hogy csak nezel.

Ez is elegge ungarische virtus egyebkent: pont ugyanaz mint anno Csernus volt, akin epeszu ember csak rohogott. Zero onreflektalas.

Tibi atya is atment ebbe egyebkent ujabban.
 
Sima nemzetközi kamionsofőr

Hatalmas hiány van belőlük, a Wabi ingyen állta a jogsit is hogy valaki jöjjön már már.
Mert aki beletanul és nyugatra jár, pár év alatt ragad rá annyi, hogy kint kezdjen dolgozni (oly mindegy mi a kamion logója), németben van olyan cég ahol magyar nyelvű a spedíció. Kint olyan 750-950 a nettó.
 
Ja, csak az nem kezdőmeló. Egy gimis nem úgy jön ki a gimi kapjuán, hogy alkalmas lenne erre a melóra...

21 éves kortól lehet meg a nehézpót vizsgád, utána PÁV, ha felveszik az embert jön egy hónap elméleti és gyakorlati felkészítés, majd a négykéz (egy idősebb kolléga betanítja az embert, ez a pár héttől a pár hónapig tarthat). Utánna ez a fizu van.
 
Tiszta sor, de fizikailag és szellemileg is baromira embertpróbáló meló nagy felelősséggel. Én ennyiért sem merném csinálni. Pár hónapja linkeltem ezt. Elég sok videóját végighallgattam.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Tiszta sor, de fizikailag és szellemileg is baromira embertpróbáló meló nagy felelősséggel. Én ennyiért sem merném csinálni. Pár hónapja linkeltem ezt. Elég sok videóját végighallgattam.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

En sem mernem. Hamarabb vennem ki valaki vakbelet.:)
 
Tiszta sor, de fizikailag és szellemileg is baromira embertpróbáló meló nagy felelősséggel. Én ennyiért sem merném csinálni. Pár hónapja linkeltem ezt. Elég sok videóját végighallgattam.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Kolléganőm férje egy hónapig bírta, de volt olyan is, aki az első önálló fuvarjával az M0-ás benzinkútjáig jutott, ott letette a kamiont és hívta a céget hogy nem neki való és felmond. Van aki meg imádja.
 
Status
Not open for further replies.