[BIZTPOL] Magyarország

Jelenleg valóban Ukrajna lehet a legnagyobb fenyegetés. Akár állami, akár az ukrán állam esetleges összeomlása után, szabadcsapati szinten.
Na de hogy mondjuk öt év múlva, vagy 10 év múlva, egy hipotetikus EU-szakadás, egy ultrasoviniszta román politikai formáció hatalomra jutása után (amelyik esetleg "el akarna jönni a Tiszáig", vagy mondjuk "csak" elkezdené az ottani magyar kisebbséggel azt, amit a szerbek csináltak Boszniában...), stb. mi lenne a helyzet, az már más kérdés. Te is tudod, a komolyabb haditechnikai eszközök beszerzése, a kiképzés rá, a rendszerbeállítás, ezek évekig tartanak. Már, ha valóban hatékonyan akarjuk használni az adott technikát.
Nem lehet akkor elkezdeni a beszerzést, amikor egy konfliktus kitörése már itt lóg a nyakunkban.
Zéró közeli esélye van, arra minek költeni. Egyszerűbb, ha átköltöznek, akár állampolgárságot kérnek, belülről veszik át a hatalmat mint szarakodni azzal, hogy érdemi erőt tegyenek a határokhoz, amit meg sem támadhatsz addig, amíg nem valós a fenyegetés (nemzetközi jog eléggé problémásan ítéli meg a megelőző csapást, ha nem USA vagy Izrael vagy). Románia ellen IS zéró az esély hadsereggel. A magyar kisebbséget meg bármelyik kormány lesz.rná, ugyanaz a leosztás a nemzetközi joggal is ráadásul.
A NATO-segítség az nem jelentene azonnali segítséget egy ilyen esetben. Egy kis tanácskozás, egyeztetés, miegymás. Könnyen lehet egy pár nap, egy-két hét, mire ideérne a lényegi segítség. Ha persze nem állomásoznának itt nagyobb létszámban NATO/amerikai csapatok már idejekorán. Na de ez utóbbitól meg itt jónéhány ember heveny lábrázást kapna, ugye.
Én nem hiszek a NATÓban egyáltalán. A gyorsreagálású erő azért van, hogy gyorsan itt legyen, ettől függetlenül. Egy konfliktusnak pedig van előjele, nem kell az utolsó pillanatban lépni. De az ukránokat tök mindegy mivel próbálnánk, esélytelen lenne megállítani saját haderővel. Érdemben feltartóztatni is. Szóval marad a megszállás pokollá tétele, ami filléres tétel.
Igen, ez is igaz, de van, amikor a diplomácia sajnos csődöt mond. Akkor jön a ki az erősebb a harctéren-rész... Mint az Örményország-Azerbajdzsán meccsen is.
Ezt most megmondom: nem mi. Te itt azért tényleg olyan fenyegetésekről beszélünk, amelyek eléggé légből kapottak. Senkinek nem érdeke a megtámadásunk, mert senki nem nyerne vele semmit.

Nem az oroszok az elsődleges veszély jelenleg, ez is igaz, de ott is kerülhet hatalomra olyan vezetés bármikor, amelyik, ha kellő gyengeséget érez Európa felől, ha úgy látja, hogy az EU/NATO nem fogna össze, ha az érintett államok fegyveres ereje kellően gyenge, akkor bepróbálkozhat, akár a régebbi valós/vélt sérelmeket kicsit megtorolni, vagy mondjuk Kalinyingrád exklávé-jellegének megszüntetése és akár egy "biztonsági zóna" (vagyis a balti államok bekebelezése) létrehozása miatt a Balti-tenger mentén.

Mint mondom, a szomszédaink Ukrajna kivételével nem tudnak nyerni SEMMIT a megtámadásunkkal, csak veszíteni.

Kalinyingrád: egy könnycseppet nem hullajtanék a Balti idiótákért, megdolgoztak érte, hogy a ruszkik megoldják, bár kicsi esélyét gondolom, hogy meglépnék, hiába b.sztatják a ruszki kisebbséget agyba-főbe.
 
  • Tetszik
Reactions: aquarell
Zéró közeli esélye van, arra minek költeni. Egyszerűbb, ha átköltöznek, akár állampolgárságot kérnek, belülről veszik át a hatalmat mint szarakodni azzal, hogy érdemi erőt tegyenek a határokhoz, amit meg sem támadhatsz addig, amíg nem valós a fenyegetés (nemzetközi jog eléggé problémásan ítéli meg a megelőző csapást, ha nem USA vagy Izrael vagy). Románia ellen IS zéró az esély hadsereggel. A magyar kisebbséget meg bármelyik kormány lesz.rná, ugyanaz a leosztás a nemzetközi joggal is ráadásul.

Nem tudom, nekem most eléggé úgy tűnik, hogy komoly változások előtt állunk/vagyunk benne. A világháború utáni kétpólusú, majd egypólusú világ korszaka inog, Kína erősen jön fel, az EU recseg-ropog, belülről feszítik az érdekellentétek, meg az ideológiai katyvasz a fejekben, az oroszok elkezdtek megint erővel, katonai erővel érdeket érvényesíteni. Közeledik egyfajta fragmentáció, átrendeződés, multipolaritás. És mi is történt Európában, amikor nem egy, vagy kétpólusú volt a világ? Hát egy csomó lokális háború, meg aztán a világháborúk...

Én nem hiszek a NATÓban egyáltalán. A gyorsreagálású erő azért van, hogy gyorsan itt legyen, ettől függetlenül. Egy konfliktusnak pedig van előjele, nem kell az utolsó pillanatban lépni. De az ukránokat tök mindegy mivel próbálnánk, esélytelen lenne megállítani saját haderővel. Érdemben feltartóztatni is. Szóval marad a megszállás pokollá tétele, ami filléres tétel.

Ebben nem értünk egyet, mert szerintem nem tök mindegy. És azt sem hiszem, hogy nem tudnánk érdemben feltartóztatni az ukránokat, legalább egy ideig. És alapból a NATO is elvárja, hogy fenntartsunk egy valamilyen szintű haderőt, a megfelelő haditechnikai eszközökkel együtt. Már csak azért is, mert ha egy másik NATO-tagállamot érne külső támadás, akkor nekünk is be kéne szállnunk valamivel, mert ez egy szövetség. Arról nem is beszélve, hogy a magyarok jelentős része sem az a gerillának való anyag már. Ebben már sokkal inkább nyugatiak vagyunk mi is, itt is relatív jólétben szocializálódtunk, individualizmus van, az emberek értékesnek tartják a saját életüket, stb. Nem vagyunk afganisztáni, kolumbiai, iraki, stb. nincstelen, vagy vallási fanatikus szinten, De még ukrán szinten sem, pedig onnan is sokan leléptek. Jelenleg átlagjózsi nem érzi úgy, hogy neki az életét kéne kockáztatnia holmi ukránokkal történő gerilláskodásban a hazáért, hiszen azért fizeti az adót, hogy hadsereg megvédje. Inkább migrál nyugatra, vagy ha nem tud, akkor megpróbál itt boldogulni és életben maradni, ha helyzet lesz. Persze ez pár év nyomorgás után változhatna, de jelenleg itt szerintem kb. a nullát súroló gerilláskodás lenne, ha valaki megszállna minket.

Ezt most megmondom: nem mi. Te itt azért tényleg olyan fenyegetésekről beszélünk, amelyek eléggé légből kapottak. Senkinek nem érdeke a megtámadásunk, mert senki nem nyerne vele semmit.

Igen, jelenleg. De én most úgy vélem, hogy a jövő nem lesz ennyire békés itt sem.

Kalinyingrád: egy könnycseppet nem hullajtanék a Balti idiótákért, megdolgoztak érte, hogy a ruszkik megoldják, bár kicsi esélyét gondolom, hogy meglépnék, hiába b.sztatják a ruszki kisebbséget agyba-főbe.

Azért a baltiak "idiotizmusának" volt némi előzménye is, és az oda amúgy tudomásom szerint jelentős részben a világháború után betelepült-betelepített kisebbségtől sem teljesen ok nélkül tartanak. A Szovjetunió ugyanis nem nagyon akarta elengendi őket és ehhez az ottani orosz kisebbséget is megpróbálta felhasználni:

  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
A honvédelmi hajlandóságnak semmi köze a jóléthez vagy a nyomorhoz. A yvájciak, finnrk vagy yvédek nem élnek finoman szólva sem nyomorban ennek ellenere kb kivégeznének, ha el akarnád törölni a sorkatonaságot.
 
Amennyire tudom, Svájcban, meg Finnországban még, jó értelemben, erős a nacionalizmus, a hazafiság, ott tényleg a hazájuknak tekintik az országukat (meg a fegyverkultúra is kicsit más, mint Nyugat-Európa más országaiban, vagy mint itthon...) és hajlandó lenne a többség meg is védeni. A svédekben már egyáltalán nem vagyok biztos... (Leírhatnám most a finn barátom véleményét a svédekről, de az szexuális orientáción alapuló hátrányos megkülönböztetés lenne :D )
Szóval igazad van, a jólét önmagában még nem kizáró tényező a honvédelmi hajlandóságot tekintve.
 
  • Tetszik
Reactions: krisss and fip7

Nem mellesleg nekik van mivel megvédeni magukat... :rolleyes:
Továbbá nem az a tapasztalatuk a sorkatonasággal, hogy a nemzet életerős fiataljait besorozzák azért, hogy egy kapzsi birodalom golyófogó segédcsapataként halljanak meg, hazájuktól távol. Nekünk csak a németekkel két ilyen félresikerült kalandunk volt.
Szerintem nem kellene harmadjára is megpróbálni!
A Svájci, a Svéd, de még a Finn tapasztalat is azért ettől eltérő.
 
  • Tetszik
Reactions: wolfram

Az ő hadseregük sem bohóc haderő.
Most képzeld el, ha úgy soroznának be fél millió főt egy háborúhoz, hogy van pár tízezer gépkarabélyuk, talán 10 millió karabély lőszerük, kb. 1000 CG gránátjuk meg (ha megérkezik végre) 40 Leopárdjuk. Normális légvédelem, drón védelem, saját drón, MANPADS lényegében nuku.
Már rég nem beszélnénk így Izraelről.
Akkor van értelme emberek besorozni, ha fel tudod őket öltöztetni, tudod etetni, fegyverezni, lőszerrel ellátni és értelmes eszközökkel fedezni. Nekünk ebből mi van meg? o_O
Nálunk max volánbusszal mész a frontra vagy gyalog.

A másik fontos különbség, hogy izraelnek nem az a mániája, hogy az ellenségeivel tömörül egy katonai szövetségbe, hogy azok érdekében golyófogónak használja a saját fiait. Ilyen állatságot csak mi csinálunk rendszeresen.
Nálunk egy Svájci vagy Izraeli önérdek érvényesítés csak egy álom. Nekünk marad a germanofil stokholm szindróma :(
 
Rengeteg infót mond Orbán van ebben a videóban:
Valszeg HIMARS-ot veszünk
Pénzügyi védőpajzsot kapunk Trumptól: Ha (a választások előtt) támadnák a Forintot.
Időzítve, de az egész aranybánya:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
aha, mint 2008-ban? mögöttönk nagy erők állnak, nem lehet bedönteni stb?
 
Az ő hadseregük sem bohóc haderő.
Most képzeld el, ha úgy soroznának be fél millió főt egy háborúhoz, hogy van pár tízezer gépkarabélyuk, talán 10 millió karabély lőszerük, kb. 1000 CG gránátjuk meg (ha megérkezik végre) 40 Leopárdjuk. Normális légvédelem, drón védelem, saját drón, MANPADS lényegében nuku.
Már rég nem beszélnénk így Izraelről.
Akkor van értelme emberek besorozni, ha fel tudod őket öltöztetni, tudod etetni, fegyverezni, lőszerrel ellátni és értelmes eszközökkel fedezni. Nekünk ebből mi van meg? o_O
Nálunk max volánbusszal mész a frontra vagy gyalog.

A másik fontos különbség, hogy izraelnek nem az a mániája, hogy az ellenségeivel tömörül egy katonai szövetségbe, hogy azok érdekében golyófogónak használja a saját fiait. Ilyen állatságot csak mi csinálunk rendszeresen.
Nálunk egy Svájci vagy Izraeli önérdek érvényesítés csak egy álom. Nekünk marad a germanofil stokholm szindróma :(
Ja, nem. A van mivelre értettem.
 
A lőszergyárunk megmarad, azt sehova sem viszik. Az más kérdés az RM milyen lelkesen szerszámozza fel és alakítja ki, bővíti a portfoliot.

Román és bolgár hasonló gyárépítést jelentett be. De azokat most kezdik építeni, majd a SAFE pénzből tervezik. Egyelőre azon nem keresték magát hülyére magukat sem a szomszédaink, sem az RM. Amire meg gyárt kérdés lesz-e fizetőképes kereslet Ukrajnában.

Egy ilyen multi ha akarná 2 perc alatt kijátszhatná a magyar fegyverszállítási korlátozást. Lepörgeti egy másik telephelyén, elküldi a frontra, mi meg legyártjuk mondjuk a németeknek vagy bárhova máshová szánt megrendelést.

Azon el lehet gondolkodni mi a szűklátókörübb. A jelenlegi velünk legellenségesebb országot felfegyvetlrezni, vagy az elmaradt pénzügyi haszon.
A magyar kormány k. sokat tett azért, hogy ilyen ellenségesek legyenek. Háború kitörés után pár héttel Orbán ellenségnek nevezte Zelenszkijt és azóta is látványosan az oroszok álláspontját képviseli, vagyis hogy Ukrajna kb. kapituláljon: mindenben engedjen az oroszoknak. Oroszországról egy büdös rossz szót nem szólnak, de az ukránok meg mindenért hibásak!
Ezek után miért is lennének velünk barátságosak?!?

Amúgy bármit küldenénk oda, azt azonnal ellövik a fronton. A legnagyobb baromság, hogy Ukrajna minket megtámadna: oroszokkal a hátukban kivérezve ők sosem fognak senki megtámadni, mert nincs mivel. Ezenkívül egy NATO és EU tagállam vagyunk: kell az aláírásunk az integrációs törekvéseikhez. Kisebbségi kérdésekben is próbálkoznak közös nevezőt találni:
Még nem a legjobb a javaslat, de próbálkoznak, mert EUs elvárás is hogy ezt rendezzék. Itt a magyar fél, aki kb. szóba sem akar állni velük érdemben, mert hát "Putyin morcos lesz" vagy mi a f.sz. Érdekes módon a szerbek meg a törökök is simán kapnak orosz olajat meg gázt, pedig adnak el fegyvert Ukrajnának. Szlovákok szintén!

A szlovákok, Ficóék tolják jól: segélyt (saját pénzt és eszközt) nem adnak, de nem is akadályozzák a cégeiket, hogy PIACI ALAPON fegyvert adjanak el oda. Ez lenne a legjobb hozzáállás nekünk. Ez nevezhető leginkább semlegesnek: nem segítünk, de nem is akadályozunk.
 
Azon el lehet gondolkodni mi a szűklátókörübb. A jelenlegi velünk legellenségesebb országot felfegyvetlrezni, vagy az elmaradt pénzügyi haszon
Off

Ez pár fegyverrendszer ami mellett van nekik másik 100.

Jelenleg legellensègesebb ország nem vèletlenül lett az.

Ha nem lettek volna ilyen szűklatókörüek, okosan meg lehetett volna ezt oldani.

Nem úgy hogy ègbe-világba belekiabáljuk hogy baszódjanak meg, ès egy óriasi haderővel rendelkező országot èvszázados ellensèggè tesznek.

Mindeközben a vezèr a legutóbbi Disney interjújaban is bizonyította, hogy mentális problèmákkal küzd. o_O

Szóval nem a pènzügyi haszon a legnagyobb problèma.

On
 
A magyar kormány k. sokat tett azért, hogy ilyen ellenségesek legyenek. Háború kitörés után pár héttel Orbán ellenségnek nevezte Zelenszkijt és azóta is látványosan az oroszok álláspontját képviseli, vagyis hogy Ukrajna kb. kapituláljon: mindenben engedjen az oroszoknak. Oroszországról egy büdös rossz szót nem szólnak, de az ukránok meg mindenért hibásak!
Ezek után miért is lennének velünk barátságosak?!?

Amúgy bármit küldenénk oda, azt azonnal ellövik a fronton. A legnagyobb baromság, hogy Ukrajna minket megtámadna: oroszokkal a hátukban kivérezve ők sosem fognak senki megtámadni, mert nincs mivel. Ezenkívül egy NATO és EU tagállam vagyunk: kell az aláírásunk az integrációs törekvéseikhez. Kisebbségi kérdésekben is próbálkoznak közös nevezőt találni:
Még nem a legjobb a javaslat, de próbálkoznak, mert EUs elvárás is hogy ezt rendezzék. Itt a magyar fél, aki kb. szóba sem akar állni velük érdemben, mert hát "Putyin morcos lesz" vagy mi a f.sz. Érdekes módon a szerbek meg a törökök is simán kapnak orosz olajat, pedig adnak el fegyvert Ukrajnának. Szlovákok szintén!

A szlovákok, Ficóék tolják jól: segélyt (saját pénzt és eszközt) nem adnak, de nem is akadályozzák a cégeiket, hogy PIACI ALAPON fegyvert adjanak el oda. Ez lenne a legjobb hozzáállás nekünk. Ez nevezhető leginkább semlegesnek: nem segítünk, de nem is akadályozunk.
Nagyon elvisz a Panthertől ez az ukrán-magyar viszony. Egyetérteni meg úgysem fogunk benne, ezer más topik van rá. Mindenesetre a viszony romlása nem a háborúval kezdődött és nem a mi irányunkból. Azóta sokfelé, sok pofon szállt és szállni is fog. Ez csak rosszabbodni fog, mert mind a két kormány a másik bukásában érdekelt és sok mindent aktívan meg is tesznek érte mind a két oldalon..
 
Egy fegyvergyár sem nézné jó szemmel a világon, hogy valamelyik gyaregységéből nem tud szallítani egy aktuálisan folyóbháborúba.
Hát igen: ha mi baromira "béke pártiak vagyunk", akkor mi f.szért akart a kormány hadiiparba fektetni?
Nem esett le nekik, hogy ez a biznisz akkor pörög ha nincs béke? :D

Ez nagyon nem lett végig gondolva - mint kb. semmi más sem, amit eddig csináltak...
 
Hát azzal a kis káposztalével ami lötyög a fejükbe, nehéz gondolkozni :D
 
  • Tetszik
Reactions: Aladeen
Hát azzal a kis káposztalével ami lötyög a fejükbe, nehéz gondolkozni :D

Itt nem erről van szó: egyszerűen nagy rövid távú a gondolkodás. Újabban hónapok, korábban is max 4 év az időtáv amire terveztek.
A hatalom megtartása és a harácsolás felül ír mindent. Ezért sem jut az ország sehova.
Rájöttek hogy a béke dumával nagyot lehet nyerni a választáson és ezért dobták az addigi hadiipari terveket, "álmokat". Pedig most lehetne ezzel nagy pénzt csinálni.
Mind Vucic, mind Fico jobban tolja: pedig ők még nagyobb "oroszbarátok"...
 
Lesz igen egy proto amit majd valahol kiallitunk.
Megy gyartasba majd oanher az olaszoknak es lehet a romanoknak nekunk jelen allas szerint nem a politika nem is akar hatckocsit venni az rm-tol es ha most nem csapunk le ra akkor nem is nagyon lesz
Milyen ügyesen tudjuk saját magunkat, a sárgaföldig lesz**atni :(