A MiG-29K(9.41)-ról is hasonló hírek láttak napvilágot.
Ennek ellenére én nem hiszem, hogy a STOBAR hordozók elérnék egy CATOBAR harcértékét.
Sea control esetén talán megközelítik, de power projection jellegű akciókban már nem igazán.
Mi van akkor, ha közel az Egyenlítőhöz, teljes szélcsendben, trópusi melegben - ahol ritkább a levegő, ergo kevesebb a felhajtóerő is - kell tömeges légicsapást mérni 500 és/vagy 1500kg-os bombákkal, távoli célpontra, ahol nem árt a lehető legtöbb belső üzemanyag plusz esetleg póttartály is kell?
Marad az egy szem 3-as számú indítási pozíció, arról lehet az összes nagy felszállótömegű támadó és UPAZ-os gépet indítani, az orrban lévő két indítóállás csak a védővadászok indítására használható.
Tehát szép lassan, egyenként felszállnak,az elsők a hajó körül körözve bevárják míg összerendeződik a támadó kötelék és csak ezután lehet indulni a cél felé, de jobb esetben is csak lassabban haladnak és előbb-utóbb beérik őket a később indulók. Az első verzió (de lehet a második is) plusz naftába kerül, ami távoli célpont esetén azzal járhat, hogy extra UPAZ-os gépeket is be kell rakni az amúgy sem kicsi sorba a 3-as állásnál.
Mutassatok már egy videót, ahol a Szuhoj a leghátsó helyről indul!
Az USA CATOBAR-os hordozói ellenben négy gépet indíthatnak majdnem egyszerre a fent említett nehezített körülmények között is. Talán van vagy 10-20 mp amíg az egy indítási hullámra jutó 4 gép elhagyja a fedélzetet, igaz, ezután a "beállás" miatt kell kb. 1 perc amíg a következő hullám indulhat. De STOBAR esetén minden gép között meglesz az 1 perc, és a négy helyett csak egy indítóállás jut a bombákkal megpakolt gépekre. Az időre vonatkozó számok természetesen csak hozzávetőlegesek, de szerintem nagyjából megfelelnek a valóságnak.
Ezen az indítási kapacitás-hiányon természetesen az sem segít, ha a hajó full gázzal megy előre, az csak a szélcsenden javít.
