Kirov osztály (Project 1144 Orlan)

.
.
Megkerestem ezt a helyet a google mapson, a Sevmash gyár területén egy óriási placc, ami vizzel elárasztható, és ott van a Nakhimov "felbakolva". Tulajdonképpen miért nem ásnak egy ilyen elárasztható mezőt a Kuznyecovnak is valahová a vizpartra? Egy széles zsilipkapu a végére, mint itt is, azután lehetne dolgozni rajta is az idők végeztéig. Miért úszó dokkot választottak a Kuznyecov karbantartásához?
Mert eredetileg ott volt Grísának a nyikolajevi Fekete-tengeri hajógyár aminek a dokkjai alkalmasak voltak a hordozók fogadására/építésére. Viszont 91 után ez ukrán tulajdonba került, így nem számolhattak vele és több, mint 20 évig szinte semmi érdemi befektetést nem kaptak a sok esetben privatizált hajógyárak, csak a meglévő eszközöket tudták használni. Orosz területen pedig nem volt akkora dokk csak az úszó ami be tudta fogadni. Ahogy a mostani kálvária is megy a Zvezdocskában a dokkok összenyitásával eléggé macerás meg drága tud az lenni ott északon de belátható időn belül végre elkészül, ami a Kuznyát be tudja fogadni. Illetve ott van a Távol-Keleten a Zvezda amit boki linkelt korábban az hasonló méretet tud majd. A hajógyártás Oroszországban eléggé Achilles-sarok aminek a helyzete csak mostanában kezdett el végre javulni. Mondjuk nekem fixa ideám, hogy a Krím környékén kéne hasonló dokkokat építeni és akkor az időjárás is megoldva.
 
Illetve azt elfelejtettem leírni, hogy a legjobban felszerelt hajógyár a Szevmas, ám a meglévő megrendelésállomány mellé (összes új generációs atomtengó) egyszerűen nem férne be a Kuznya, amit így másnak kellett lepasszolni. Ahogy a helyzet mutatta viszont a helyzet más részen nem annyira felkészült
 
  • Tetszik
Reactions: borisz and fishbed

Meg ott a Nachimov Admirális. Egyébként megbírkóztak volna a Kuznyával is, de nem volt üres hely. Kell munka a többi üzemnek is, de nem mindegyik képes gyors és jó minőségü munkát végezni. Lásd a Nyerpát. 6 évig tartott a Vepr javítása.
 
  • Tetszik
Reactions: nyugger
Admiral Lazarev, 2020. dec. 18.

QBGzjjI3JjQ.jpg
 
Így múlik el a világ dicsősége!

A Nakhimovot 2006-ban kezdték el felújítani, ha minden jól alakul, 2022-re talán hadrendbe is állhat. Azért az 16 év...
A Lazarev és Ushakov pedig sokkal rosszabb állapotban volt/van, mint a Nakhimov. Egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy ezeket is felújítsák.
 
Értem én, de nem lenne jobb, ha valami újat építenének helyette? Van szükség egy ilyen hajóra? Ez megint olyan projekt ami szerintem csak egy lavór pénzt von el más projektektől! Írták/tuk már többen is, hogy mint a világ nagy hadseregeinél, flottáinál, az oroszoknál is kicsit koncepció hiányosnak érzem az ilyen és ehhez hasonló felújításokat! Lásd még a hordozós bohóckodás! De mint mindig, a tévedés jogát fenntartom! :D
 
A hordozóról már sokszor írtam / írtunk: ez ad egy készséget az Orosz flottának és az Orosz hadiiparnak, van már gyakorlatuk a hordozóüzemeltetés terén.

Egy Orlan-projekt szintű dolog az értelemszerű katonai képességeken túl első sorban státuszszimbólum. Még mindig az övék a legnagyobb nem simafedélzetes hadihajó. Lehetne helyette építeni (a hasamra csapok) 10 Bujan-osztályú korvettet, ami valóban komoly űtőerőt képvisel, de ha felvonulni kell, politikai nyomást gyakorolni, akkor jól jönnek az ilyen egységek...
 
A Nakhimovot 2006-ban kezdték el felújítani, ha minden jól alakul, 2022-re talán hadrendbe is állhat. Azért az 16 év...
A Lazarev és Ushakov pedig sokkal rosszabb állapotban volt/van, mint a Nakhimov. Egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy ezeket is felújítsák.
A Nachimov javítására és modernizációjára a szerződést 2013 nyarán írta alá a Szevmash az orosz VM-el. A munkák 2013 decemberében kezdődtek. Ha minden jól megy 2022 végén átadják a hajót, de ismerve a csúszásokat ez a dátum kitolódik 2023-ra (szerintem).
A másik két hajót már nem érdemes felújatínai, hiszen a két legkorábban megépített és rengeteg pénzt igényelne. A másik dolog, hogy az Admiral Usakovnak sérült a reaktora , a Lazarevnek pedig már nincs(korábban eltávolították).
 
Értem én, de nem lenne jobb, ha valami újat építenének helyette? Van szükség egy ilyen hajóra? Ez megint olyan projekt ami szerintem csak egy lavór pénzt von el más projektektől! Írták/tuk már többen is, hogy mint a világ nagy hadseregeinél, flottáinál, az oroszoknál is kicsit koncepció hiányosnak érzem az ilyen és ehhez hasonló felújításokat! Lásd még a hordozós bohóckodás! De mint mindig, a tévedés jogát fenntartom! :D
2021 végére megépül az Északi hajógyárban két új 240m hosszú és 50m széles üzemcsarnok , ahol 2022-ben kezdik építeni az első 8000t-s SzuperGorskovot.
Egyesített Hajóépítő Vállalat aláírta a szerződést az orosz védelmi minisztériummal a projekt 22350M első hajójának megépítéséről. A SzuperGorskovként is emlegettet hajóosztály első hajóját a szentpétervári Északi hajógyárban fogják építeni. A kb. 8000t vízkiszorítású fregatt(nyugaton már romboló kategória) 48 irányított rakétát hordoz majd. Hajó elleni Oniks/Cirkon(hiperszónikus) és szárazföldi célok ellen bevethető Kalibr-NK rakétát.

  • Szomorú
Reactions: Filter
Megy a bontóba, game over.
.
.
Öszinten szolva ez varhato volt. Mar most 40 eves hajo, mire elkeszulne, lenne az 50 is. Raadasul nagyon leromlott allapotban van, csak egy ujabb ertelmetlen penznyelö lenne. Uj epitesu, tenyleg modern hajok kellenek helyette inkabb, pl Project 22350M, jo lenne felfele kimozdulni a korvett-fregatt kategoriabol.
 
Megy a bontóba, game over.
Igen, mert nem éri meg modernizálni.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Szerinted ne hasonlits egy kirov osztaly hajot egy lestrapalt hordozohoz zirkonnal es kalibr raketaval nem nagyon lesz ellenfele!!!
 
A kuzsnyát sem éri meg, még ránézni sem.
Ritka, de egyetértünk. A Kuznyát ki kéne rakni Murmanszkba múzeumhajónak, mint Oroszország első repülőgéphordozó nehézcirkálóját, amely háborúban is részt vett. Egy háromszor átnevezett hajóról beszélünk, ahol az ehhez kapcsolódó tengerész balszerencse dolgozik is rendesen. Most a nagyjavításon is, a bánat tudja mennyi baleset történt már. Azt a pénzt,amit a Kuznyecov felújítására, modernizálására költenek, azt bele kéne tolni egy új, atommeghajtású repülőgéphordozó építésébe.Valószínűleg éveket nyernének vele. Csak azt lehetőleg ne nevezzék majd át.