Középkori és kora újkori magyar csaták

  • Ha nem vagy kibékülve az alapértelmezettnek beállított sötét sablonnal, akkor a korábbi ígéretnek megfelelően bármikor átválthatsz a korábbi világos színekkel dolgozó kinézetre.

    Ehhez görgess a lap aljára és a baloldalon keresd a HTKA Dark feliratú gombot. Kattints rá, majd a megnyíló ablakban válaszd a HTKA Light lehetőséget. Választásod a böngésződ elmenti cookie-ba, így amikor legközelebb érkezel ezt a műveletsort nem kell megismételned.
  • Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján házirendet kapott a topic.

    Ezen témában - a fórumon rendhagyó módon - az oldal üzemeltetője saját álláspontja, meggyőződése alapján nem enged bizonyos véleményeket, mivel meglátása szerint az káros a járványhelyzet enyhítését célzó törekvésekre.

    Kérünk, hogy a vírus veszélyességét kétségbe vonó, oltásellenes véleményed más platformon fejtsd ki. Nálunk ennek nincs helye. Az ilyen hozzászólásokért 1 alkalommal figyelmeztetés jár, majd folytatása esetén a témáról letiltás. Arra is kérünk, hogy a fórum más témáiba ne vigyétek át, mert azért viszont már a fórum egészéről letiltás járhat hosszabb-rövidebb időre.

Wilson

Well-Known Member
2017. szeptember 19.
13 518
30 884
113
2.

Elásott kincsek​

Hazánk keleti részén gyakorlatilag nem maradt település érintetlenül, csaknem 800 év távlatából viszont a régészek elsősorban a legnagyobb pusztítások helyszíneit tudják azonosítani. A legújabb kutatások nemcsak kiegészítik, de árnyalják is mindazt, amit eddig szinte kizárólag írott források alapján tudtunk – vagy pontosabb úgy fogalmazni, hogy amire következtettünk.
Nem megyünk bele mélyen a szakmai részletekbe, Laszlovszky József három olyan, újdonságnak számító tényezőt említ, ami nemcsak a kutatók számára hordoz rengeteg információt, de a laikusnak is segít megfoghatóbbá tenni a tragédiát.

Az egyik, hogy az utóbbi időben egyre-másra kerülnek elő a korra datálható kincsleletek. Ilyeneket korábban is találtak már, de számuk egyre gyarapszik, többek között a fémkeresős kutatásoknak köszönhetően. Múzeumaink százszámra őriznek edényekben vagy textilbe tekerve elásott érméket, ékszereket, amelyeket a menekülők rejtettek – reményeik szerint – biztonságos helyre. Még úgy is rengeteg a lelet, hogy ezek általában útépítéskor, alapozáskor, szántás során bukkannak elő a földből, így vélhetően nem mindegyik jut el a tudomány képviselőihez.
hirdetés
A kincsleleteket a térképre helyezve egyeznek az írott források beszámolóival: ott sűrűsödnek, ahol a mongolok több időt töltöttek, nagyobb pusztítást végeztek
– magyarázza a szakember. Hozzáteszi, Erdélyben érdekes módon nem ismerünk ilyeneket, pedig ott is jelentős pusztulással számolhatunk – erre a furcsa ellentmondásra tehát meg kell találni a választ. A legnagyobb számban a fent említett tájakon, elsősorban az Alföldön, azaz az ország közepén, a Duna balparti mellékfolyóinak mentén, illetve nagyjából a Székesfehérvár és a Duna közt húzódó területen bukkantak elő ilyenek.

UJVÁRI SÁNDOR / MTI Tatárjárás kori aranyozott ezüst hajékszer a Tázlár-Templomhegyen folytatott feltáráson 2016. október 20-án.

Az értékek elrejtése sokat elárul az akkori kaotikus viszonyokról és a páni félelemről is. A hírek futótűzként terjedtek a kíméletet nem ismerő ellenség közeledéséről, az emberek nem tudták, merre meneküljenek, hol és mikor ütköznek portyázókba. Arany vagy még inkább ezüst ékszereiket, a korszak jellemző ezüstpénzeit, vagyis felhalmozott vagyonukat és ékszereiket sem merték magukkal vinni meneküléskor, inkább elásták. Ráadásul maga a tény, hogy a kincseket mi találjuk meg, két dolgot jelent.

Egykori tulajdonosuk nem tudott érte visszamenni, mert megölték, illetve a dúlás nyomán annyira megváltozott a táj, hogy már nem talált rájuk. Persze a régészek nem tudnak az összes elvesztett vagy elpusztult vagyonnak a nyomára akadni, hiszen a korszakban a gazdagság jobbára földben vagy állatokban volt kifejezhető.

A terror a hódítás alapja​

A kiskunsági Szank templomának a közelmúltban történt feltárása is sokatmondó eredménnyel járt. A templomot jókora árokkal vették körül, ráadásul nagyon gyorsan – erre utal, hogy még a templom körüli temető sírjainak egy részét is átvágták vele, nem volt idő tervezni, kegyeleti okokat figyelembe venni. Az árokban több holttestet is találtak, akik a mongol támadásnak estek áldozatul, hősiesen védve településüket és a környék lakóit. Az egyikük nyakában egy, a mongolok által használt csont nyílhegy volt. A Rosta Szabolcs által vezetett ásatás tehát egy falu végnapjait tárta fel, a küzdelem és a sokáig temetetlen halottak egyértelmű régészeti nyomaival.

A modern régészeti technikáknak köszönhetően pedig már azt is tudjuk, az ott „látottak” általánosak voltak a tatárok által keményen pusztított területeken. A lakosok egy-egy jól védhető, stabil kőépület – általában a templomok voltak ilyenek – köré gyűltek, sáncot emeltek, és árkot ástak maguk köré védelmi célból. Bármilyen furcsán hangzik, de talán épp ez az elkeseredett, és minden esetben eredménytelen védekezés volt a vesztük oka, pontosabban ez is magyarázhatja a mongolok elképesztő kegyetlenségét, amivel a települések teljes lakosságát lemészárolták.

A tatárok ugyanis nem tűrték az ellenállást. A Sajó-menti győzelem után a területet a magukénak, lakosságát a nagykán szolgáinak tekintették, főben járó bűn volt a szemükben, ha valaki ezek után megtagadta az engedelmességet. Főleg, ha fegyvert is ragadott.
Ilyen esetben mindig a totális pusztítás, szinte a teljes népesség kiirtása volt a válasz – napnál világosabb üzenet, hogy a Mongol Birodalomnak ellenállni nemcsak felesleges, de egyenesen őrültség.

Ez persze nem azt jelenti, hogy aki behódolt, az élhette tovább az életét, sőt: a mongol hódítás a tudatos erőszakra, megfélemlítésre, terrorra épült – de ha a lakosok megbékéltek a sorsukkal, tűrték, hogy rendszeresen kirabolják őket, erőszakot tesznek rajtuk, akkor nem kellett mindenkinek meghalnia. Ugyanakkor a magukat megadó népesség kardforgatásra alkalmas része, akár már másnap a támadó mongolok seregének első sorában harcolt – mert mást nem tehetett – saját népe ellen, vagy éppen élő „ároktölteléknek” használták őket a tatár csapatok.

Templomok és helységnevek​

A pusztulás régészeti nyomai mellett más, talán kevésbé látványos jelei is vannak a kegyetlen hódításnak: kissé szakmaibb, ám érdekes a településnevek alakulása. Már a nagy középkortörténész, Győrffy György is felvetette, hogy az -egyház, -egyháza utótagú helynevek feltehetően azon településeket jelölik, ahol a romos templomon kívül más nem maradt a tatárok elvonulása után. Az új kutatás pontosabb adatsorok segítségével újraértelmezte ezt az elméletet, és arra jutott, hogy több rétege van az ilyen helyneveknek. A Fehéregyház, mint helységnév az ország peremterületein is megtalálható volt, és külön csoportot alkot.
Ám az összességében sokkal nagyobb számban megfigyelhető, mindenféle előtaghoz kapcsolódó -egyház, -egyháza utótagos nevek (például Olaszegyház, Kéregyház, Nyíregyháza, Hódegyház stb.) a középkorban óriási koncentrációt mutatnak az ország összterületéhez képest viszonylag kisebb területen: háromnegyedük az Alföld említett, legnagyobb pusztításnak kitett tájain állt.

Jelzésértékkel szolgálnak ma is álló Árpád-kori templomaink is – már csak a puszta létezésükkel. A tény, miszerint megmaradtak, arra utal, hogy vagy elkerülték a tatárok, vagy maradt a népesség, amely újjá tudta építeni – nem véletlenül Nyugat-Magyarországon találjuk a legtöbbjüket.

A Dunát védhették​

Nem tudjuk, hogy ebben az időszakban, 1241 tavaszán és őszén hány ártatlan embert ölhettek meg, ezres, tízezres vagy még ennél is nagyobb tömegről lehet szó. Az oklevelekben található helynevek vagy éppen az elnéptelenedett falvakat említő írott szövegek alapján történészek különféle becsléseket fogalmaztak meg a pusztulás mértékéről. Akadtak olyan kutatók, akik egyes régiókban 70–80 százalékos vagy akár még ennél is nagyobb település-, illetve népességpusztulásra következtettek.

Mások ezt túlzó mértéknek tartják, de az ország egészére nézve még becsléseket is alig lehet megfogalmazni, hiszen hiányoznak azok az adatok, amelyek alapján a veszteségeket számszerűsíteni lehetne. Nem tudjuk azt sem kiszámítani, hogy az egész országnak mekkora lehetett ekkor a népessége,
de biztosak lehetünk abban, hogy több tízezres, sőt százezres nagyságrendű lehetett a halottak száma.

Ezek közé számolhatjuk a harcokban elesetteket, a lemészároltakat, de azokat is, akik a pusztulást követő éhínségben haltak meg. És abban is biztosak lehetünk, hogy a legjobban pusztult terület az ország keleti fele, azon belül is az Alföld egy része lehetett. A Dunán innen a tatárok azt tettek, amit csak akartak, a folyón való átkelést viszont ekkor még nem kockáztatták meg. Furcsa ez annak tudatában, hogy a kor legprofibb haderejéről beszélünk, ráadásul e műveletnek is a mesterei voltak.
A választ ismét az utóbbi idők kutatásai adhatják meg, amelyek szerint nyugaton maradt még ütőképes magyar haderő, IV. Béla pedig a Sajó-menti csata után a Duna védelmi vonalára alapozta a maradék területek védelmét. A mongol vezérek kockázatosnak tartották az átkelést egészen addig, míg a szokatlanul hideg tél miatt a folyó be nem fagyott. Közben a királynak még az ország közepétől távoli Zágrábból is tovább kellett menekülnie, üldözői vérebként eredtek a nyomába.
Ezekről is beszámolunk majd sorozatunk további részeiben.


 

Wilson

Well-Known Member
2017. szeptember 19.
13 518
30 884
113
És ha màr IV Béla szóba került...

Egy magánmedence alatt rejtőzik IV. Béla király elveszett sírja?​

2021.10.08. 06:07

Nagy várakozások előzik meg az Árpád-házi uralkodó és családja elveszettnek hitt, ám több évtizede ismert sírhelyének feltárását.
Minden földi halandó a saját útját járja, még akkor is, ha azt mások sírja fölött teszi. Ilyen a történelem. Esztergomban azonban különös esettel néznek szembe történészek és régészek. A város barokk házai között és alatt rejtőzhet az eddig elveszettnek hitt királyi sír, amely IV. Béla hamvait őrzi.
Ezt a nyughelyet sokan és sokfelé kutatták már, erről alighanem látványos kalandfilmet lehetne forgatni, de azt alighanem egyetlen forgatókönyvíró sem tudta volna kitalálni, hogy a királyi maradványok fölé egy úszómedencét építhettek. Pedig könnyen lehet, hogy IV. Béla hamvai fölött manapság széltében-hosszában úszik és lubickol a jelen.

Hárman nyugszanak a sírban​

A történelem kútfőinek egész sora tanúsítja, hogy a második honalapítónak tartott IV. Béla magyar király, felesége, a bizánci császár lánya, Laszkarisz Mária és legkisebb közös fiúgyermekük, Béla herceg holttestét az esztergomi Segítő Szűz Mária tiszteletére szentelt ferences templomban temették el. A Képes Krónika, Antonio Bonfini és IX. Bonifác pápa 1400-as keltezésű bullája hatalmas méretű bazilikaként jellemezte az Árpád-házi uralkodó nagy költséggel és műgonddal megépített templomát, amelyet Itáliából és francia honból érkező mesteremberek segítségével emeltek. A szakrális hely üzemeltetéséért és fenntartásáért Szent Ferenc kisebbik rendje, a minoriták feleltek.
A KORABELI BESZÁMOLÓK SZERINT A BAZILIKA MÉRETEIBEN VETEKEDETT AZ ESZTERGOMI VÁRHEGYEN ELTERÜLŐ, SZENT ISTVÁN ÉPÍTTETTE SZENT ADALBERT-SZÉKESEGYHÁZZAL,
amelynek egyharmadára 1822 és 1869 között épült rá a mindenki által jól ismert Hild József tervezte kupolás bazilika.

A ferences Szent Anna templom sírkamrájának barátsírjai.

Bonfini és Wadding Lucas tudósításaiból azt is tudjuk, hogy a tetszetős külleme miatt Szép-templomnak is hívott kora gótikus székesegyház hármas csúcsívben végződő Mária-oltára előtt állt IV. Béla és családja 1276 körül elkészült vörös márványból kifaragott síremléke, amelyen egy latin nyelvű epigramma volt olvasható. Ezt a versikét Geréb László irodalomtörténész a következőképpen fordította le Kálti Márk korabeli beszámolója alapján:
Mária oltáron, nézd, nyugszik sírban a három, Béla, neje, s a herceg — örvendjenek ők az egeknek! Míg lehetett, ült trónja felett a királyi hatalomban: Csalfa lapult, szent béke virult, becsület vala ottan.
A törökök 1543-ban foglalták el Esztergomot, és a város – nem számítva a közbeeső tíz esztendőnyi kérészéletű keresztény uralmat – 130 évig volt a félhold uralma alatt. A muszlimok a többszögű toronnyal ékesített bazilikát dzsámiként használták. A ferences/minorita templomot a vár védői – a város többi épületével együtt – az 1594–1595-ös ostrom ideje alatt rombolták le, nehogy fedezéket nyújtsanak az ostromlóknak. A pusztítás mértéke olyan nagy volt, hogy Allah és Mohamed uralma után az
EGYKORI KIRÁLYI VÁROSBA 1687-BEN VISSZATELEPÜLŐ FERENCESEK A ROMOK ÉS FALMARADVÁNYOK KÖZÖTT MÁR NEM TALÁLTÁK MEG ŐSI TEMPLOMUKAT ÉS ZÁRDÁJUKAT.
A koldulórend ekkor kapta meg a városi tanácstól azt a mai Bottyán János, Főapát, Kossuth Lajos és IV. Béla utcák között elterülő háztömbnyi telket, ahol egy középkori templomrom alapjaira építették fel a ma is látható Szent Annáról elnevezett szentegyházukat, mellé kolostorukat, mögé pedig az 1931-ben megnyíló Temesvári Pelbártról elnevezett fiúgimnáziumukat.
Mivel Esztergom egykori középkori templomaira vonatkozó korabeli írások és oklevelek igen szűkszavúak és töredékesek, az eddig megismert régészeti objektumokkal történő összevetése nehéz feladat. A beazonosítást az is nehezíti, hogy a régészeti lelőhelyek sűrűn beépítettek, az Árpád-kori járószint pedig igen nagy mélységben,
A MAI FELSZÍN ALATT 1,5–4,5 MÉTER MÉLYEN FEKSZIK.

A felhasználható adatok többsége így nem is ásatásokból, hanem építkezés, csatorna-, vízvezeték-fektetés és egyéb munkák során végzett megfigyelésekből, leletmentésekből származik. A középkori forrásokból ismert templomok közül eddig csupán néhányat tudtak beazonosítani.
Annak ellenére, hogy a történészek és a régészek leginkább Bél Mátyás történetíró leírása és a hagyomány alapján a Szent Annáról elnevezett ferences templom és zárda szűkebb környékére vizionálják a második honalapító elveszett bazilikáját és sírhelyét, az eddig napvilágra került tárgyi relikviák (emberi csontok, félig beomlott katakombarendszer, XII. századi mészkőből készült palmettás oszlopfő-töredék, tizenhat szögletű csiszolt vörös-márványoszlop, edénytöredékek, kőtok, vaskulcs, gyűrű, középkori ispotály és zarándokház kőfalai stb.) ellenére eddig nem igazolták felvetéseiket.
Egy tavaly alakult független szakértői csoport szerint ez nem a véletlen műve. A Balassi Bálint Múzeum és a Nemzeti Múzeum munkatársai mindvégig rossz úton jártak és nem a megfelelő helyen keresgéltek.

Napba néző szentek: amikor a szakralitás alkotta az építészetet​

Ráadásul a kutatók vezetője, Gombkötő Csaba szakgimnáziumi magyartanár elmondása szerint a megoldás mindvégig az orruk előtt hevert, csak az elmúlt pár száz év alatt senkinek sem jutott az eszébe, hogy a szakrális építészet alapjain kellene elindulni és megkeresni az elveszett templomokat. Ennek függvényében az első lépés a keletelés meghatározása volt. (A módszer ismerős lehet az Indiana Jones-történetekből, amikor is a régészprofesszor Az elveszett frigyláda fosztogatói című filmben a föld alatti makettvárosban ezzel módszerrel határozta meg, hol rejtőzik a Szövetség Ládája.)
A nyugati kereszténység ókori minták alapján mindig kelet-nyugati irányú tengelyek mentén építtette templomait, amely szokást csak a barokk kor kezdetén szüntettek meg az akkor kibontakozó urbanisztikai igények és a városfejlesztési tervek miatt. A templomok belső elrendezését úgy alakították ki, hogy a hívők és a pap folyamatosan a felkelő Nap irányába imádkozhassanak. Ezért kellett a főoltárnak és a szentélynek kelet felé néznie. Háromféle tájolásról tudunk.
A Napéjegyenlőségi, a Napfordulós és a Magyarországon elterjedt Védőszenthez igazított keletelésről, amely a templom patrónusának neve napján, a felkelő Nap horizonthoz viszonyított kelésének megfigyelésével történt. A központi égitest a szentély ablakain besütve ilyenkor mindig „földöntúli fénnyel világította meg a helyesen betájolt oltárokat.” A templomok főtengelye a csillagászati égtájakkal különböző szöget zárnak be.

A ferences gimnázium udvarán feltárt középkori ispotály és zarándokház.
Galéria: Egy magánmedence alatt rejtőzik IV. Béla király elveszett sírja?Fotó: Jamrik Levente / Index
 

Wilson

Well-Known Member
2017. szeptember 19.
13 518
30 884
113
Mivel Esztergom csaknem összes középkori templomának neve ismert, így a keletelés végeztével a korabeli metszetek és hadügyi térképek (Custos Dominicus, Meyerpeck, Houfnagel, Krey, Ruda, Szalóky stb.) segítségével a topográfiai meghatározás már gyerekjáték volt. A számításokat Máhr Géza mélyépítő mérnök, geodéta végezte el.
MOST CSAK KÉT TEMPLOMRÓL RÁNTOM LE A LEPLET.
A Bottyán János utca 14. szám alatt álló ferences templom védőszentje Szent Anna. A Gergely-naptárban ezt az ünnepnapot július 26-án, a Julianus naptárban augusztus 5-én tartották. A barokk templom így hiába épült egy középkori templom alapjaira, fizikailag nem lehet azonos a középkori ferences/minorita Segítő Szűz Mária bazilikával, amelynek feltételezhetően Kisboldogasszony volt a védőszentje, amelyet a Gergely-naptár szerint szeptember 8-án, a Julianus-naptár alapján szeptember 18-án ünnepeltek. A két templom napkeltéhez viszonyított építéskori irányszög-eltérése 19,7 fok. Ez jelentős szögeltérés.
A KÉT TEMPLOM KELET-NYUGATI HOSSZTENGELYE TEHÁT NEM EGY ÉS UGYANAZ, HISZEN EZ MÁR FÖLDRAJZILAG IS JELENTŐS TÁVOLSÁG.

Máhr Géza geodéta mérései alapján az egykori Árpád-házi uralkodó építtette bazilika hosszabbik tengelye a mai Jókai utca 5 és 7., illetve a Deák Ferenc utca 22 és 24 számú lakóházak közötti szakaszra esik.
A Jókai utca 7. szám alatti lakóház, amelynek a hátsó frontja alatt lehet IV. Béla király sírja.
Galéria: Egy magánmedence alatt rejtőzik IV. Béla király elveszett sírja? Fotó: Jamrik Levente / Index

A IV. Béla ép vagy megsérült sírját is rejtő szentélyt a Jókai utca 7. szám alatti lakóház hátsó traktusának magasságában sejtik. A mérnök számításait ráadásul megerősítette a korabeli metszetek első hiteles katonai térképrajzra vetítése is, amely 1:6 arányban szintén a Kis-Duna-ághoz közeli Jókai utca 7. számra mutattak, s nem a Bottyán János utcai Szent Anna templomra, vagy a Belváros bármelyik más pontjára.
A „dogmatikusan hivatalossá tett” helyi régész-történész felfogásnak ráadásul az is ellentmond, hogy a mai ferences templom azért sem épülhetett a második országalapító építtette Segítő Szűz Mária bazilika alapjaira, mert
A JELENLEGI SZENTÉLY SZINTE TELJESEN MEGEGYEZIK A KÖZÉPKORI SZENT JAKAB TEMPLOM APSZISÁNAK TÁJOLÁSÁVAL.
Ez utóbbi szent ünnepét ugyanis a Gergely-naptár szerint július 25-én tartják, amelyet csak egy nap választ el Szent Anna ünnepétől. Pont ennek a minimális, 1,4 foknyi eltérésnek köszönhető, hogy a középkori szentély „napba nézése” és kelet-nyugati hossztengelye csaknem azonos a barátok ma is használatos templomának főhajójával.
MATEMATIKAI BIZONYOSSÁGGAL KIJELENTHETŐ, HOGY MÁHR GÉZA MÉLYÉPÍTŐ MÉRNÖK- GEODÉTA A KÖZÉPKORI METSZETEK ELSŐ KATONAI TÉRKÉPEKRE VETÍTÉSÉVEL EGYÉRTELMŰ HELYZETET TEREMTETT, HISZEN A TÉRKÉPKOORDINÁTÁI MEGJELÖLIK AZ ELPUSZTULT SEGÍTŐ SZŰZ PONTOS HELYÉT A KÖZÉPKORI VÁROSBAN, NEM ANNAK KÖZÉPVONALÁBA, HANEM A KIS-DUNA-ÁG KÖZELÉBEN HELYEZVE EL, SZENTÉLYÉT PEDIG A JÓKAI UTCA 5. ÉS 7. TÉRSÉGÉBEN VÉLELMEZI.

Pont ezért tartja Gombkötő Csaba légből kapottnak Horváth István régész, egykori múzeumigazgató 1979-ben publikált „Komárom megye régészeti topográfiája” című könyve azon állítását is, hogy a Szent Jakab templomot csak azért kellene az Eszperantó és a Jókai utca kereszteződésében keresni, mert itt 1904-ben és 1926-ban találtak egy jelentősen megbolygatott temetőt és egy gótikus szentségtartó-fülke töredéket, amelyek egy közeli elpusztult templomot sejtetnek.

Persze találnának itt kápolnát – ha keresnének –, csak azt sohasem hívták Szent Jakabnak,

– mondja a kutatásvezető. A királyi városnak ebben a szegletében 1231-ben okleveles említés történik a Szent Mártonról elnevezett domonkos rendi templomról és kolostorról.

A szent és a profán: úszónadrágot bámul a király, az ara és a herceg​


A történet onnantól válik még izgalmasabbá, amikor a tavaly koronavírusban elhunyt Harcsa Gábor sportújságíró korábbi szóbeli és írásos vallomásaiból tudjuk, hogy a Jókai utca 7. szám alatti, részben emeletes házat a nagyapja az 1920-as évek legelején egy fakereskedő örököseitől vette meg. Amikor a ház hátsó traktusában a Duna irányába kifutó boltíves pince végében egy csizmadia műhelyt akart családja kialakítani, akkor a földes talaj alól egy nagy méretű vörös márványlap került elő. Az elmozdított sztélé alatt egy hatalmas üreg tátongott. A csizmadiamester segédei rögtön égő újságpapírokat dobáltak le a mélybe, melyek vörös színű márványkoporsókat világítottak meg. A segédek hirtelen kötelet és fáklyákat kerítettek, s már ereszkedtek is volna lefele, amikor a halottak nyugalmát tiszteletben tartó, a régészeket a háta közepére kívánó babonás Harcsa mester azt üvöltötte:
Aki lemegy, kereshet más munkahelyet!
Ekkor érkezett ide a mesterember lánya, Harcsa Irén, aki az 1990-es években adott nyilatkozatában még azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy ő még a falba vájt fülkeszerűségeket is látott. A szellemileg friss asszony nevetve hozzátette:
Ha egy kis vasalót találnak a valamikori feltárás során, akkor azt ne nézzék középkorinak, mert azt véletlenül én ejtettem az üregbe.
A családfő ezután ment el a legközelebbi kocsmába, ahol az ott poharazgató fuvarosoktól földet rendelt. Huszonvalahány púpozott stráfkocsinyi, mintegy 75-80 köbméternyi föld került ekkor a sírkamrába. A biztonság kedvéért a pincének ezt a szakaszát hatalmas, szürke kváderkövekkel le is falazták. Harcsa Gábor nagyszülei házát bár az ötvenes évek elején államosították, ám a Művelődésügyi Minisztérium Múzeumi Főosztályának 48977/1 számú utasítása alapján a Dorogi Járási Földhivatal 1978. november 28-án régészetileg mégiscsak kiemelten védett területnek minősítette a telket.

A Jókai utca 3. pincerendszere. Hátul jól látható a sírok feletti pincébe vezető szakasz elfalazása.
12

Galéria: Egy magánmedence alatt rejtőzik IV. Béla király elveszett sírja?Fotó: Jamrik Levente / Index
A betemetett sírok feletti pinceszakaszt 2012 tájékán szerezte meg Esztergom egyik legvagyonosabb vállalkozója, hogy a járat helyén megépíthesse saját használatú medencéjét.
AZ ÜZLETEMBER ANNAK ELLENÉRE MEGKAPTA AZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEKET, HOGY A SZAKMINISZTÉRIUM RÉGÉSZETI VÉDELME ELLENÉRE EZEN A TELKEN SOHASEM VOLT ÁSATÁS, DOKUMENTÁLTAN CSAK KÉTSZER VOLT FELSZÍNES TEREPSZEMLE.
Ahhoz, hogy megtudjuk, mi rejlik a mélyben, s hogy ott valóban királyi sírhely található, túl kell lépni a kutatási protokollokon. A terület ugyanis magánterületet érint. Ami a lehetőségeket illeti, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma Múzeumi Főosztályának vezető történésze Székely Gábor szerint a tulajdonosnak úgynevezett tűrési kötelezettsége van, azaz a Miniszterelnökség élni fog azzal a jogával, hogy a pince földradaros vagy egyéb, akár roncsolásos vizsgálatát elvégezze.

Az egyre szövevényesebb királysírkeresés történetét folytatjuk.

 
  • Tetszik
Reactions: fonak9 and PavolR

imike

Well-Known Member
2013. január 29.
1 255
1 582
113
Lehet, hogy már sokan ismerik, nekem eléggé újdonság volt a magyar hadtörténelem egy igen kicsi szelete (kb. 1 év), amikor Napóleon szövetségesiként a magyar huszárok Oroszországban harcoltak a cári csapatok ellen, erről készített Réfi Attila egy igen részletes leírást:
A magyar huszárság részvétele Napóleon oroszországi hadjáratában.

vagy

Javaslom PDF-ben letölteni és úgy olvasni!
 
  • Tetszik
Reactions: Wilson and Pogány

Wilson

Well-Known Member
2017. szeptember 19.
13 518
30 884
113

Megcáfoltak egy fontos elméletet a tatárjárásról​


Batu már a nagykán halálhírének érkezése előtt eldönthette, hogy feladja Magyarország meghódítását. Ha esetleg érkezett is hír az uralkodó rossz egészségéről, a tatárok távozásának nem ez, de nem is a kánválasztás volt a fő oka.

A magyarok országára törő mongol hadak 1241 tavaszán Muhinál szétszórták a feltartóztatásukra indult királyi sereget, majd télen átkeltek a Duna jegén. Nem tudni, ez pontosan mikor történt, de innentől kezdve az ellenség főerői már a nyugati országrészben tevékenykedtek. Ostrom alá fogták a konokul kitartó várakat, miközben egyes csapatok széltében-hosszában randalíroztak a Dunántúlon, egy jelentős egység pedig IV. Béla királyt igyekezett elfogni.

Karakorumból a Dunántúlra​

Aztán váratlanul, valamikor 1242 márciusában (nem tudjuk, a hónap folyamán mikor) a Batu kán vezette teljes mongol had a Duna folyását követve a Balkán felé vette az irányt, és elhagyta hazánk területét. A távozás okára és időzítésére korábban a történész szakma csupán egyetlen közvetett bizonyíték alapján következtetett, ám ez annyira logikus és kézenfekvő volt, hogy látszólag értelmetlen lett volna megkérdőjelezni.
1242. december 11-én ugyanis meghalt Ögödej nagykán, a hírre pedig a magyarországi hadjáratot vezető Batu a birodalom fővárosába, Karakorumba indult. A birodalomalapító Dzsingisz unokájaként elvben ő is az esélyesek közé tartozott, de legalábbis részt akart venni a fontos döntésben. Így tanultuk az iskolában, sokáig ez volt a szakmailag elfogadott álláspont. Csakhogy a legújabb kutatások erősen megkérdőjelezik ezt a forgatókönyvet, hiszen
nem volt elég idő arra, hogy Ögödej halálhíre Karakorumból megérkezzen a Dunántúlra, majd Batu eldöntse, megszervezze az indulást, és még el is hagyja a Kárpát-medencét. De legalábbis nagyon kicsi erre az esély.



VALENTIN CHEREDINTSEV / SPUTNIK / AFPKínai rajz Batu kánról.

Az ELTE vezetésével számos intézmény részvételével alakult kutatócsoport „Tatárjárás 1241 – A tatárjárás Magyarországon és a mongol hódítás eurázsiai összefüggései” néven, amely hosszú idő után modern szemlélettel, tudományágak összefogásával vizsgálja újra a magyarországi tatárjárás eseményeit és következményeit. A részletekről, új eredményekről és értelmezésekről több cikkben számolunk be a 24.hu-n. A folytatásban Dr. Uhrin Dorottya történésszel, az ELTE BTK Középkori Történeti Tanszék egyetemi tanársegédjével beszélgettünk arról, miért nem valószínű, hogy a tatárok a kánválasztás miatt hagyták el Magyarországot.

Tatárjárás Magyarországon​

A sorozat részeként eddig megjelent cikkeink:
Ismert cselnek dőltek be a magyarok
Óriásit hibáztak a magyarok az utolsó pillanatban
Magyarország segítséget kért, de senki nem mozdult
Ezért hordták körbe a véres kardot Magyarországon
Elnyeli a föld a magyar tragédia helyszínét
Kiengedték a kelepcéből a magyarokat
Ez a csel mentette meg a magyar király életét
Ellenünk vívták a legkeményebb csatájukat a tatárok
Teljesen elpusztították Magyarország közepét
Tatárjárás: keményen ellenálltak a magyarok

A harmadik fiú „örökölt”​

Dzsingisz kán még életében rendelkezett a trónutódlásról oly módon, hogy mind a roppant kiterjedésű birodalom széthullását, mind a hatalomért vívott belharcokat megelőzze. A „szabály” szerint az első feleségétől, Börtétől származó elsőszülött fiú örökölt volna, ám a nagykán halála előtt felosztotta a birodalmát fiai között úgy, hogy mindőjük „fölé” a harmadikként született Ögödejt jelölte ki nagykánnak.
Hogy miért éppen őt? Mert az elsőszülött Dzsocsi származására árnyék vetült. Börte ugyanis már Dzsingisz asszonya volt, amikor a merkitek fogságába esett, ahonnan terhesen tért vissza – itt írtunk erről részletesen. Az uralkodó elismerte saját fiának, de a másodszülött Csagatáj nem: bátyját fattyúnak tartva nem ismerte el jogát a trónra, amivel komoly viszály lehetőségét teremtette meg.
A választás végül Ögödejre esett, Dzsingisznek sikerült családon belül és az előkelőkkel is kompromisszumot kötni, halála után akaratának megfelelően cselekedtek. Az uralkodóváltás zökkenőmentesen ment végbe, a testvérek nem törtek egymás ellen a későbbiekben sem
– mondja a 24.hu-nak Uhrin Dorottya.
Itt érdemes kitérni a negyedik, egyben legkisebb fiú, Toluj sorsára. Az egyik elsődleges korabeli forrás, a Mongolok titkos története szerint ugyanis Ögödej nagykán egy hadjárat után súlyosan megbetegedett, eszméleténél is alig volt. A sámánok „kiderítették”, az épp meghódított nép oltalmazó szellemei tombolnak, bosszúért lihegve a káni család egy tagjának életét követelik. Hogy megbékítsék őket, Toluj – állítólag önként – vállalta az áldozat szerepét, fenékig ivott egy méreggel teli poharat: a nagykán ezután visszanyerte egészségét.



RUDOLF KUCHEROV / SPUTNIK / AFPBatu kán erői felgyújtották és feldúlták az orosz kolostorokat 1237–1238-ban.

Remek vezető, de kegyetlen ember​

Ögödej, ha nem is örökölte apja zsenialitását, több forrás is karizmatikus személyiségnek írja le, akit szerettek a testvérei, a valóságban azonban a hercegek viszonya koránt sem volt ideális, igaz, az ellentéteiket kordában tudták tartani.
Világhódító, állandóan vérben gázoló, nagyhatalmú és büszke férfiakról beszélünk, elsődleges eszközük az erőszak volt – ehhez képest valóban nagy szó, hogy nem estek egymásnak, sőt a birodalom érdekében össze is tudtak dolgozni. Ögödej maga az italt szerette nagyon, és itt nem is igyekezett kompromisszumot kötni, halálát is idült alkoholizmus okozta a már említett, 1241. december 11-ei napon.
A Mongol Birodalom az uralkodása alatt élte egyik fénykorát. Keleti és nyugati irányban is erőteljesen folytatta a hódításokat, a leigázott területeket gyorsan és hatékonyan olvasztotta a birodalmába. Az egyes tartományok – mongolul uluszok – élére helytartókat nevezett ki rokonai köréből, megszervezte az adminisztrációt, a száraz tájakat kutak ásatásával virágzó vidékekké változtatta. Megtartotta a birodalom egységét, növelte a területét, törvényeket hozott, az adózást pedig úgy formálta, hogy a szegényeknek se kelljen nélkülözniük.
A Mongolok titkos története viszont négy negatívumot – úgynevezett főbűnöket – is kiemel. Mértéktelen bor- és kumiszfogyasztásán nyilván környezete is megütközött, máskülönben nem tartották volna fontosnak feljegyezni, ám ennél nagyobb szörnyűség is száradt a lelkén.
Amikor egy frissen meghódított nép, az ojrátok nem akartak nőket küldeni a háremébe, Ögödej több ezer, hét év alatti kislány megerőszakolására utasította katonáit, majd a lányokat és asszonyokat elhajtották és prostitúcióra kényszerítették.

 

Wilson

Well-Known Member
2017. szeptember 19.
13 518
30 884
113

Nem ér ide a futár, de el sem indult?​

Felvéve történetünk fonalát, a nagykán egyik legnagyobb tette a kortársak és az utókor szemében is a postahálózat kiépítése volt. Az utak mentén 25–50 kilométerenként postaállomásokat létesíttetett, ahol a hírvivő már messziről, kürtszóval jelezte a közeledését, így a személyzet friss lóval, ellátmánnyal várta, hogy késlekedés nélkül folytathassa az útját. A gyors információáramlás a Mongol Birodalom sikerének egyik fontos záloga volt, hasonló hatékonyságot legközelebb az újkorban sikerült elérni.
Térjünk most vissza oda, hogy az általánosan elterjedt álláspont szerint a tatárok hirtelen távozásának oka Ögödej halála és Batu igyekezete volt, hogy személyesen vegyen részt az új uralkodó megválasztásán. Ehhez két kérdést érdemes tisztázni: ideérhetett-e a nagykán halálhíre még 1242 márciusában, illetve vajon mennyire igyekezett Batu „hazafelé”.

XIII. századi európai utazók a mongol postahálózat előnyeit is kihasználva a tavaszi és nyári kedvező időjárás mellett is 5–5,5 hónap alatt tették meg az utat Közép-Európából a mongol fővárosba, Karakorumba. A futár nyilván gyorsabban halad, de akkor is óriási a távolság, ráadásul tél volt. A mongolok magyarországi kivonulása témájából PhD-t író kanadai történész, Stephen Pow aprólékosan kiszámolta, hogy
ha a nagykán halálának másnapján, hajnalban útnak indították a futárt, akkor elméletben lehetséges, hogy talán március 31-re megérkezhetett a Dunántúlra.
Csakhogy nagyon valószínű: az a bizonyos hírvivő nem indult el másnap, sőt a következő napon, majd azt követően sem. Nézzük részleteiben.



UNIVERSAL HISTORY ARCHIVE / UNIVERSAL IMAGES GROUP / GETTY IMAGES Ögödej kán.

Négy évig nem sikerült kánt választani​

Ögödej (Batu nagybátyja) első vagy „fő” felesége nem szült örököst, ám második asszonya, Töregene öt fiúval ajándékozta meg, közülük volt a legidősebb Güjük. Töregene rendkívül erős akaratú, ambiciózus nő volt, komoly hatást gyakorolt a nagykánra, akinek halála után igen bonyolult helyzet állt elő.
Maga Ögödej Siremünt, kedvenc unokáját szemelte ki utódjának, Güjük elsőszülöttként formált jogot a trónra, de anyja is harcba szállt a hatalomért. Mindez pedig oda vezetett, hogy Ögödej halálát feltehetően napokig titkolták, arról egy ideig csak a legszűkebb környezete tudott – nem ismert, hogy végül mikor hozták nyilvánosságra, vagy küldtek futárokat a trónöröklésben érdekelteknek. A kánválasztó kurultáj összehívásának a kezdeményezése is csak 1243–44-ben kezdődhetett.
Ögödej halála után egyből rivalizálás alakult ki, hogy ki gyakorolja a régensi hatalmat: elsőként az első feleség, Möge, majd Töregene irányított. Úgy tűnik, utóbbi minden erejével a kánválasztás elodázásán volt, és sikerrel is járt: négy évig régensként kormányozta a birodalmat, Güjüköt csak 1246-ban sikerült megválasztani.

Nem a kánválasztás volt a fő ok​

Batu Dzsocsi fia volt, miután apja korán, még Dzsingisz életében meghalt, így ő kapta a nyugati területeket, és vitte végig a nyugati irányú hódítást az orosz fejedelemségektől a kunokon át Magyarországig. Dzsingiszida hercegként mindenképp beleszólása volt a kánválasztásba, de semmiképpen nem érezhette magát esélyesnek a trónra. A legnagyobb favoritnak tartott Güjükkel ráadásul kifejezetten rossz viszonyt ápolt, így neki is érdeke volt a kánválasztás elodázása. Végül el sem ment a fontos eseményre.
ANDIA / UNIVERSAL IMAGES GROUP / GETTY IMAGESDzsingisz kán lovas szobra Mongóliában.

Főleg úgy nem indokolt a sietsége, hogy távozásával – mondhatni – a célegyenesben adta fel egyik legfontosabb hódítását, kiengedte karmaiból a magyarok királyát. A kutatócsoport értékelése szerint tehát a Batu vezette mongol had
már Ögödej halálhírének érkezése előtt eldönthette Magyarország elhagyását, ha esetleg érkezett is hír az uralkodó rossz egészségéről, nem a kánválasztás volt a távozás fő oka.
Akkor mégis miért hagytak itt csapot-papot a tatárok annyi áldozat után, egy karnyújtásnyira a hódítás sikeres befejezésétől? Erre sorozatunk következő részeiben keressük a választ.

 

Wilson

Well-Known Member
2017. szeptember 19.
13 518
30 884
113

Megtalálhatták a mohácsi csata helyszínét​

A mohácsi csata pontos helyszíne nem ismert, de az elmúlt évek régészeti kutatásai és lövedékleletei talán választ adnak a kérdésre. Bertók Gábor régésszel, a Janus Pannonius Múzeum igazgatójával beszélgettünk az ígéretes csatatérkutatás eddigi eredményeiről.

Évtizedek óta ismert Sátorhelyen a mohácsi csata eseménysorához köthető öt tömegsír, de mit tudunk arról, hogy pontosan hol zajlott le a csata?

– A közvélemény keveset tud arról, hogy az 1960-ban, majd 1976-ban megtalált és részlegesen feltárt öt tömegsír a legújabb kutatások szerint nem a mohácsi csata fő összecsapásának helyszínét jelzi. 2009-ben a pécsi Janus Pannonius Múzeummal kezdtünk kutatásokat, hogy megtaláljuk azt a csatamezőt, ahol a mohácsi csata valójában történt.
Véleményünk szerint a mostani emlékhelytől négy kilométerre délnyugatra lehetett ez a hely.

Bertók Gábor régész, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója (Fotó: Tóth Gábor, Vasarnap.hu)

– Van írott forrásunk a csatáról, melyek segíthetik a helyszín azonosítását?

– Vannak, az egyik legfontosabb leírás Brodarics Istvántól, II. Lajos kancellárjától származik. Ő tudósított arról, hogy a csata egy általa Földvárnak nevezett faluban és annak környékén folyt le.
Beszámolója szerint e falu mögött már látta a török ágyúkat, azt a területet, ahol az ütközetnek az egyik legjelentősebb része zajlott.
Meglátásunk szerint a település nevében tévedés történhetett, és nem Földvár, hanem a középkori Nagymajsa – azóta már elpusztult – faluja állhatott a csatatéren. Néhány elődünket, például Papp László régészt és Négyesi Lajos hadtörténészt követve az volt az elgondolásunk, hogy ha megtaláljuk ezt a falut, akkor rábukkanhatunk a csatatérre is.
hirdetés

A fémkeresővel talált leletek (Forrás: Bertók Gábor)

– Sikerült megtalálni a települést és a csatateret?

– Úgy gondoljuk, hogy igen. Szűcs József helyi történelemkedvelő mutatott rá először a Majs melletti helyszínre, ő mondta ki először, hogy ez a településnyom azonos lehet a Brodarics által említettel. Terepbejárásai során előkerült egy-egy emlék, de sok évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy tervszerűen, régészeti módszerekkel megalapozva lehessen a csatatér nyomait megkutatni. Szűcs József munkásságáról a régész-történész szakma nemigen szerzett tudomást az utóbbi időkig, de a már említett Négyesi Lajos az 1990-es évek elején tőle függetlenül is a Majs melletti településnyomot jelölte meg terepi kutatásai eredményeként, mint a csata helyszínét. 2009 és 2014 között volt az első nagy kutatásunk, melyet akkor Négyesi Lajossal együttműködve kezdtünk meg. A felszíni vizsgálatok mellett, légi és műholdfelvételeket is felhasználtunk. A műszeres mérések után méterről méterre elkezdtük szisztematikusan bejárni a feltételezett csatateret.

– Mi hozta meg az áttörést?

– 2016-ban egy módszertani váltás. Nem sokkal korábban létrejött ugyanis egy olyan szabályozás, amely lehetővé tette, hogy fémkeresővel rendelkező magánemberek is csatlakozhatnak múzeumokhoz.

Így sikerült összetrombitálni a mohácsi síkra majdnem ötven hobbifémkeresőt, akik közül sokan már jelentős gyakorlattal rendelkeztek.


Közel ötven hobbifémkeresős segítette a csatatérkutatást (Forrás: Bertók Gábor)

Velük indult meg a csatatérkutató projekt következő állomása, a fémkeresővel történő terepmunka. Azóta nagy területet, mintegy 11 négyzetkilométert sikerült hadileletek után kutatva és térképezve átvizsgálnunk. Több ezer fémtárgyat találtunk, többek között patkókat, sarkantyúkat, lószerszámukat, valamint ami a kutatás számára a legjelentősebb: lövedékeket. Ez utóbbi apró ólomlövedékeket ugyanis úgy tűnik, nem szedték össze.Ezek a fémtárgyak 500 év után is megmaradtak többnyire ott, ahol becsapódtak, és árulkodnak arról, hogy hol és hogyan zajlott le a csata.
 

Wilson

Well-Known Member
2017. szeptember 19.
13 518
30 884
113

– Hogyan nyújthatnak segítséget ezek a lövedékleletek?

– A lövedékeket térképre rögzítettük, és így képesek voltunk egy szóródási rajzot létrehozni. Ennek a képe megadja azt a területet, ahol a tűzfegyverek használata történt. Tudjuk, hogy a csata eldöntésében ez játszotta a központi szerepet. Úgy véljük, hogy a most megtalált lövedékeknek a szóródási képe megadja az ütközetnek a központi részét.

– Találtak erre utaló területet?

Igen. A gócpontot maga a már említett falunyom adja, ami Brodarics leírása nyomán közel lehetett a török ágyúk vonalához. Ettől délre, síkon található egy teljesen egyenes, többszáz méter hosszú, körülbelül kelet–nyugati irányú mágneses anomália is, amely mintegy határvonalként is szolgál a lövedékek szóródásában – ettől délre már csak keveset találtunk. Mára már sikerült fúrásokkal is bebizonyítanunk, hogy ez a vonalas nyom egy árok. Ennek a közelében jelentős számú lövedék volt. Egy német zsoldos – aki beszámolója szerint részt vett a csatában – egy bécsi újságlapban azt írta, hogy be voltak ásva a török ágyúk.

Elképzelhető, hogy ez az árok nem más, mint a síkra először leérkező és tábort verő ruméliai hadtest védműrendszerének a része.


A leginkább sérült lövedékek és a nehezebb kézifegyverek lövedékeinek szóródási képe (Forrás: Bertók Gábor)

– Volt idő egy ilyen árok kiásására?​

– Mindösszesen két-három óra telhetett el a törökök megérkezése és a között, amíg a magyarok rájuk támadtak. Ez az idő azonban elég kellett hogy legyen, hiszen több tízezer katonája volt már ekkor is a helyszínen a törököknek, akik egy ilyen 70-80 centiméter mélységű árkot hamar ki tudtak ásni, majd mögé helyezni az ágyúkat. Amíg ez az ásás tartott, addig a török lovasság és gyalogság is védhette az árokásókat és táborépítőket.

– Miért kellett beásni az ágyúkat?​

– Az ágyúk sora több csatában is komoly védelmi funkciót látott el. Az 1526-os mohácsi csata leírásaiban is szerepel többféle megerősítés: a beásás mellett van említése annak is, hogy összekötötték őket, de arról is hallunk, hogy köztük helyezték el az ágyúszekereket. Azt is tudjuk, hogy a magyar sereg előttük, tőlük néhány lépésnyire harcolt, de nem tudott áttörni rajtuk, azaz egy nagyon komoly védművet jelentettek, ami több száz méteren keresztül védte az oszmán csapatokat.

Az is ismert, hogy a ruméliai hadtest 150 ágyúval vonult fel a csatamezőre.

Ha azokat csak 5-6 méterre állították fel egymás mellett, akkor is úgy nyolc-kilencszáz méter hosszú vonal jött létre. Ez hosszabb, mint az az árok, amelyet találtunk, ezért lehet, hogy az ütközet különböző szemtanúi a sebtében létrehozott védvonal egyes szakaszain más-más erődítési formával találkoztak, és ez tükröződik az eltérő leírásokban.


Hadi leletek szóródási képe a falunyom környékén, összevetve az átkutatott területekkel (Forrás: Bertók Gábor)

– A magyaroknak akkor ezen az összeláncolt ágyúfalon kellett túljutniuk.​


– Igen, ez volt az, ami nem igazán sikerült. B. Szabó János a szövegek értelmezése alapján arra a következtetésre jutott, hogy a csata elején egy jelentős magyar siker történt. A török források is leírják, hogy a keresztény erők jobbszárnya megfutamította az oszmán sereget, de amikor elérnek az ágyúk elé, ott nem igazán tudnak áttörni rajtuk, az áttörés valószínűleg az ágyúsor végénél történt.

Ha megnézzük ezt a vonalat, és összevetjük az ott talált ólomlövedék-leletekkel, akkor azt látjuk, hogy az árok nyugati végénél igen sűrű a szóródásuk.

Azaz feltételezhetően a vonal volt az, melyet a török sereg sikerrel tarthatott, végénél viszont komoly harc folyhatott, illetve az említett vonal nyugati vége és a tőle körülbelül 300 méterre található dombsor közötti szakaszon a hadileletek az árok képzeletbeli folytatásától jóval délebbre is megtalálhatók, ami akár lehet a már említett kezdeti áttörés nyoma is. Természetesen el kell ugyanakkor mondanom, hogy a fentiek egyelőre hipotézisként kezelendők, bizonyításuk további kutatásokat igényelnek.


Kanócos puska csövének töredéke a falu helyéről (Forrás: Bertók Gábor)

– A lövedékek szóródásának elemzésével sikerült más helyszínt is​

azonosítani?​


– Igen, úgy tűnik, hogy a csata végén a megmaradt 4-6 ezer fős keresztény gyalogság – mivel nem tudott kitörni – összeállt egy nagy négyszögbe, így igyekezett elérni azt, hogy az oszmán lovasság ne tudja őket fölszámolni. A lovasság nem is tudott végezni velük, a négyezer tűzfegyverrel felszerelt janicsár viszont már igen.

– Távolról, módszeres sortüzet adtak a keresztény gyalogságra?​

– Úgy tűnik, hogy igen. A források alapján tudjuk, hogy a törökök hogyan használták a tűzfegyvereket ebben a csatában: kilenc sorban álltak fel a janicsárok és háromszor-négyszer támadtak puskatűzzel. Ez csoportonként több száz lövést jelentett egy pillanatban.

A szöveg úgy is értelmezhető, hogy valóban sortüzeket adhattak le, mely akkor még nem volt megszokott.

Mindez mutatja az oszmán erők fegyelmezettségét, képzettségét is.


A mohácsi csata egy 16. századi török miniatúrán (Forrás: Wikipedia.hu)

– Honnan tudjuk, hogy nem a keresztényektől származnak a lövedékek?​

– Jelenleg nem tudjuk megmondani egy lövedékből, hogy az oszmán, a magyar, a cseh, a német vagy éppen a lengyel katonák egyike lőhette ki. A már megkezdett és folytatandó anyagösszetétel-vizsgálatok azonban erre választ adhatnak, hiszen egy lövedék összetételéből és az azonos vagy hasonló összetételű lövedékek szóródási képéből elképzelhető, hogy következtethetünk arra, hogy használóik hol állhattak, illetve milyen irányba lőhették ki őket. Mostanáig 26 lövedék összetételét vizsgáltuk, melyeket négy csoportba lehetett elkülöníteni. Ezt további elemzések, illetve az egyes csoportok szóródási képének vizsgálata követi majd. Végeztünk azonban más szempontú csoportosítást és térképezést is.

– Mint például?​

– Forrásértéke lehet egy lövedék formájának is. A deformálódott ólomlövedékek sok mindenre adhatnak választ. A nyugati nehézgyalogság, de a lovasság is nagy százalékban viselt páncélt. Nem véletlenül panaszkodtak a korabeli török források a „vasba öltözött” keresztényekről.

A sortüzek során a páncélokba csapódó lövedékek pedig erősen roncsolódhattak és lehullhattak a földre is.


2016–2021 közötti fémkereséses vizsgálatok helyszínei (Forrás: Bertók Gábor)

A faluban, illetve attól északra van például egy olyan, körülbelül 300×300 méteres terület, ahol nagyon magas az erősen deformált lövedékek száma, ezen a területen kívül viszont belőlük csak igen kevés került elő. Ha a csata ismert eseményeit szeretnénk ehhez a folthoz társítani, az egyik esélyes közülük lehet akár a gyalogság fentebb már említett végharcának helyszíne is. Amennyiben ez a felvetés helytálló, akkor talán ez a terület az, ahol a legnagyobb az esélye az újabb tömegsírok felfedezésének. Mivel egy viszonylag jól körülhatárolható, záros határidőn belül alaposan átvizsgálható területről van szó, talán itt érdemes megkezdeni a csata tömegsírjai utáni kutatásunkat.


A csatatérkutatást a Janus Pannonius Múzeum (JPM) a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel, a Mohács 500 Csata- és Hadszíntérkutató Egyesülettel, az Eszéki Régészeti Múzeummal (Arheološki Muzej Osijek), a Duna–Dráva Nemzeti Park (DDNP) támogatásával közösen végzi. A III. sz. tömegsír feltárását a DDNP felkérésére a JPM a Szegedi Tudományegyetem Embertani Tanszékével közösen végzi, a szakmai feldolgozásban pedig részt vesz a Magyar Természettudományi Múzeum is.


 
  • Tetszik
Reactions: migfun