Lego haditechnikai makettek/modellek

GrGLy

Banhammer
Szerkesztőségi tag
Moderátor
2011. június 6.
2 431
615
113
Szóval adott az egyszeri HTKA-szerkesztő, aki napközben dolgozgat, szabadidejében írogat, de ahogy besötétedik és elhalkul a nappal nyüzsgése perverz gondolatok ébrednek a fejében és nekiáll a paplan alatt az egeret fényezve digitális legózni!

No, ennyi beteges bevezetés után azért bízom benne, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki felnőtt fejjel ellegózgat otthon. Ugye alapból egy elég költségesnek mondható dolog ez, de szerencsére ma már gépen is lehet űzni az ipart, számos legóra kihegyezett modellezőprogramot találni az éterben, ezek közül a legegyszerűbb talán maga a LEGO által készített ingyenes Lego Digital Designer, amelynél csak egymásra kell dobálni a kockákat és kész (persze azért vannak bőven korlátai, pl. a hajlékony dolgokból nem túl széles benne a választék). Én is ezt választottam eszközömül és már tulajdonképpen két éve űzöm rajta az ipart, ami alatt szép fejlődésen ment keresztül az LDD, mondhatni megduplázódott az alkatrészpaletta és viszonylag friss legódarabkákat is felfedezni a választékban (sajnos a nagyon régieket viszont jellemzően kiszórják).

Jelenleg az alábbi rondaságon dolgozom, amelyről a hozzáértőbbek kapásból megállapíthatják, hogy ez bizony a Kiev-osztályú Baku, ami ma már INS Vikramadityaként szerencsétlenkedi be magát a hírekbe.

http://flic.kr/p/ePq5qA

Az tehát egyértelmű, hogy hajó lesz, de ez nem a vizeket fogja szelni, hanem az űrt, mivel ez amolyan neoszovjet/űrorosz rakétás cirkáló lesz, ebből pedig adódik, hogy a hordozós kezdet után inkább a Kirov irányába bővítem tovább és jól megpakolom pukkantós rakétákkal.

Egyébként akit érdekelnek az eddigi kreálmányaim, azokat <a title="itt megtekintheti" href="http://www.flickr.com/photos/grgly/">itt megtekintheti</a> (mostanáig leginkább teherautókban utaztam), illetve bátorítok minden hozzám hasonló nem éppen épelméjű legómakettezőt, hogy ossza meg munkáit a HTKA olvasókkal is.
 
Gratulálok GrGLy nagyon szép és ötletes dolgokat alkottál. Nehogy találkozzuk velük a boltok polcain.
sf-wink.gif
 
Én is átnéztem, nem mondom van bennük munkaóra. 
Az utolsó projekteddel nem kis fába vágtad a fejszéd :D
 
Végig néztem a galériát:

Ez nagyon kemény!

 

Gratulálok!

 

Az csak látszatra könnyű, hogy sematikus elemekkel komplex formákat felismerhetően utánozzunk! /Az utánzás szót a legnemesebb értelemben gondolom/

 

Sohase ártalmasabb hobbit!
sf-smile.gif


 

A mottó amúgy is telitalálat, így meg különös értelmet nyer
sf-wink.gif
 
http://www.automotor.hu/hirek/szavazzanak-hogy-ujra-keszuljenek-ikarusok-a-lego-gyarban-592170
 
Mint fentebb is látható titkos haditechnikai fejlesztésekben vettem részt. :D

Egy részét jövőre rendszeresítjük. A terv az, hogy ha támadnak, akkor megszórjuk a Lego makettekkel őket, az ellenség pedig ellenállhatatlan késztetést fog érezni, hogy játszon velük. A győzelmünk biztos és elkerülhetetlen.
 
No még egy kicsi: SBA (современное бронеавтомобиль - Modern Armored Vehicle) típuscsalád.

31205277880_362216bff6_o_d.png

30736712894_6f27671d3c_o_d.png

30737843234_b1bfc091e9_o_d.png


Ez meg itt egy MZKT-8022:
30737005984_d9f30ddcae_o_d.png
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Ó nekem az ilyesmik tetszenek:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: Venom85
jóféle :D én nemrég értekeztem haverral hogy kéne csinálnunk egy afféle diorámát lego járművekből. bele is ment, már rendeltem egy féllánctalpas német csapatszállítót meg egy ágyút, ő 2 tankot
 
  • Tetszik
Reactions: Terminator