Leopard 2

Nem is értem, miben különbözik ez attól, hogy adott állam a maga elképzelései szerint teszi ezt egy általa vásárolt géppel, vagy az egyetlen amerikai gyár csinálja Amerikának?

Ez egy nagyon fontos különbség!
Ugyanis ha adott felhasználó nem gyári javító csomagot vásárol az mindig valamilyen problémát jelent.
Vagy a javító csomaggal nem elégedettek vagy magával a gyári támogatással.
És én ezt csak a Leopárd esetén figyeltem meg!
Ott egyrészt mindig fölmerült a páncélzat drasztikus javításának az ígénye. (Magyarán gond van vele)
A másik pedig az, hogy az esetek elég nagy részében nem gyári megoldás született.
És azért például Szingapúrra nem lehet azt mondani, hogy ne lenne pénzük a gyári csomagra, mégsem azt választották.
Vagy, hogy a svédekben és a spanyolokban fölmerült egy a gyáritól páncélzatban eltérő változat létrehozásának az igénye, nem is kevés pénzért, az is jelent valamit.

Ellenben az M1 eseket nem szokták maszekba kendácsolni, ahogy a Leclerc-et is lényegében gyári csomaggal pimpelgette az Emirátus.
De az orosz tankokat is főleg gyári csomaggal heftöli akinek van rá lehetősége.
Ha a németeknél ez máshogy van, akkor az valami komoly problémát jelent. Szerintem.

Igen és pusztul is belőle szépen minden háborúban ahol részt vesz, mert harckocsi és lesz belőle veszteség.

A harckocsi fogyó eszköz ebben egyet értünk.
Az viszont, hogy miben pusztul el, nem mindegy.
Én néztem annó a videókat (több volt, mint most) hót mezei Konkurs végzet a török tankokkal. Egyszerűen nevetséges volt!
Ellenben amit az M1-esek kibírnak néha az megsüvegelendő.
Vagy amit a reaktív téglás ruszki tipusok, vagy az Izraeli Merkavák.
Én elhiszem, hogy a KWS II utáni tankjaik sokkal jobbak.
Csak én ezt szeretném látni! Azt tartom bizonyítottnak amit látok ! (Vagy hiteles teszt doku van róla) :)

Örülök, hogy 44 darabra a németek léptek, bár tudod, hogy mennyire kevesellem ezt.
Ez a legnagyobb baj amúgy. 20 millió eurós tankokból nem lehet sokat venni.
Ez nálunk gazdagabb országoknak is gond. Nem, hogy nekünk.
Bár direkt nem akarom a beszélgetéseket felfűzni a magyar beszerzésekre. Azokról megtartanám magamnak a véleményemet.
 
És akkor jöjjön engedelmeddel a Török tender. De ezt a kommentet mindenkinek ajánlom, @speziale @Pogány és sok másnak, érdekességként.

A Törökök gerincét az M48-as Patton-ök tették ki. 1985 környékén kezdték kiszórni nekik a Leó 1-eseket és M60-as Patton-öket, de értettek hozzá, belátták, hogy semmi előrelépést nem biztosítanak, és egy valódi 3. genes harckocsi kéne. A tender két jelöltje a Leó 2A5 (KWS II) és a T-84-120-as Jatagán voltak. De 1999-ben volt egy 7 + -os földrengés, kútba dőlt minden, és óccsón gyorsan kurva jót alapon Leó 2A0 - A4-esekből vásároltak be, ami a Vis Maior eredménye, különben vannak annál jobb harckocsik is.

rhgGJcx.jpg
És ezzel mit szeretnél mondani?
 
Ez egy nagyon fontos különbség!
Ugyanis ha adott felhasználó nem gyári javító csomagot vásárol az mindig valamilyen problémát jelent.
Vagy a javító csomaggal nem elégedettek vagy magával a gyári támogatással.
És én ezt csak a Leopárd esetén figyeltem meg!
Ott egyrészt mindig fölmerült a páncélzat drasztikus javításának az ígénye. (Magyarán gond van vele)
A másik pedig az, hogy az esetek elég nagy részében nem gyári megoldás született.
És azért például Szingapúrra nem lehet azt mondani, hogy ne lenne pénzük a gyári csomagra, mégsem azt választották.
Vagy, hogy a svédekben és a spanyolokban fölmerült egy a gyáritól páncélzatban eltérő változat létrehozásának az igénye, nem is kevés pénzért, az is jelent valamit.

Ellenben az M1 eseket nem szokták maszekba kendácsolni, ahogy a Leclerc-et is lényegében gyári csomaggal pimpelgette az Emirátus.
De az orosz tankokat is főleg gyári csomaggal heftöli akinek van rá lehetősége.
Ha a németeknél ez máshogy van, akkor az valami komoly problémát jelent. Szerintem.

A harckocsi fogyó eszköz ebben egyet értünk.
Az viszont, hogy miben pusztul el, nem mindegy.
Én néztem annó a videókat (több volt, mint most) hót mezei Konkurs végzet a török tankokkal. Egyszerűen nevetséges volt!
Ellenben amit az M1-esek kibírnak néha az megsüvegelendő.
Vagy amit a reaktív téglás ruszki tipusok, vagy az Izraeli Merkavák.
Én elhiszem, hogy a KWS II utáni tankjaik sokkal jobbak.
Csak én ezt szeretném látni! Azt tartom bizonyítottnak amit látok ! (Vagy hiteles teszt doku van róla) :)

Ez a legnagyobb baj amúgy. 20 millió eurós tankokból nem lehet sokat venni.
Ez nálunk gazdagabb országoknak is gond. Nem, hogy nekünk.
Bár direkt nem akarom a beszélgetéseket felfűzni a magyar beszerzésekre. Azokról megtartanám magamnak a véleményemet.
M1, M1A1, M1A2, M1A2 Sep, Sep V2, Sep V3, az nekem nem azt takarja, hogy nem merült fel folyamatosan a páncélzat drasztikus javításának az igénye az Abrams esetén. :D

És ugye mivel a német gép esetén több gyártó, több csomaggal tud versenyezni egy upgrade esetén, nem pedig egyféle a gyártól mert más nem is férhet hozzá, mit csodálkozol azon, hogy nem feltétlenül egyfélét választanak a felhasználók?

Az orosz tankokat gyári csomaggal dolgon nagyot nevettem, ha csak a SIM progikra gondolok, meg a csehekre, meg a lengyelekre, meg a....mind Uralvagonzavod mi? :D Ez valóságtagadás a cél érdekében.

A csúcspáncélzatú Abramsek mit bírnak dolgot veted össze még mindig Leopard 2A0-A4-gyel, amiről tökéletesen tudod, hogy nem a csúcs.

20 milliós tankból mindegyik ami csúcs, az kevés lesz, mindegy melyik az.
 
És mégis Leopard 2A5-öt teszteltek volna :D Mi másra lennének valók, mint harcra, áttörésre, ellenlökésre?

Aminek van sofőr melletti lőszertárolója, azzal erősen kétlem, hogy rohamoznának. Pedig ahhoz képest a karusszel is védett helyen van, de azt is belobbantják.

A T-84-120-asnál meg kidobták a karusszelt, toronyhátulos autotöltő 22 lőszerrel, hermetikusan elkülönítve, és 12 + lőszer a teknőben, a motortér válaszfalához, kábé a T-90M, csak sokkalta szofisztikáltabban és fejlettebben. Legfejlettebb megvalósult Orosz harckocsi, ezért meg mások harapnának, hogy nem a T-90M-et favorizálom :D
 
Inkább ne gondolkozz azon, hogy hogyan használnák.
 
  • Tetszik
Reactions: Vogon and Pogány
M1, M1A1, M1A2, M1A2 Sep, Sep V2, Sep V3, az nekem nem azt takarja, hogy nem merült fel folyamatosan a páncélzat drasztikus javításának az igénye az Abrams esetén. :D

Nem érted amit írok.
Nem a páncélzat folyamatos fejlesztése a gond (ez a normális) hanem az, hogy nem elégedettek a vevők az gyári német csomagokkal és sajátot fejlesztenek.
Ez jelez egy problémát.
A másik meg az, hogy a németek 20 évente adtak ki új csomagot, ami csak "szintre" hozta a tankot.
Ez is elég gáz....
Ha megnézed a fenti M1 sort, ott azért kb. 5-10 évente bele nyúltak, hogy jobb legyen.

Az orosz tankokat gyári csomaggal dolgon nagyot nevettem, ha csak a SIM progikra gondolok, meg a csehekre, meg a lengyelekre, meg a....mind Uralvagonzavod mi? :D Ez valóságtagadás a cél érdekében.

Ezért írtam, hogy akinek elérhető az orosz gyári.
A Grúzoknak, lengyeleknek, cseheknek, kínaiaknak például nem az.
De nagyon sok gyári modernizációt elsóztak a ruszkik, ERA-val, új hőkamerával, erősebb motorral, Storával stb....
Aki tehette az vett ilyet. (Elég csak indiára gondolni ez ügyben akár)
Nehogy azt hidd, hogy annak idején mi nem tudtunk volna a saját T-72-eseinkhez "AV" csomagot venni, olyat ami elektronikusan és motorikusan "B" verzió, ERA-ban akár Kontakt-5 stb....

A csúcspáncélzatú Abramsek mit bírnak dolgot veted össze még mindig Leopard 2A0-A4-gyel, amiről tökéletesen tudod, hogy nem a csúcs.

Jelenleg nekünk is A4-eseink vannak....
Elvi síkon meg az M1A2-est mértem a KWS II-esekhez. Lapozz vissza nyugodtan ;)

20 milliós tankból mindegyik ami csúcs, az kevés lesz, mindegy melyik az.
Esetleg ezért nem kellene 20 misis tankot venni....
 
Milyen kettős mérce is? Az eddig elpusztult cca. 20 Leopard 2-ből aminek a java a ma elérhető legrégebbi, leggyengébb verzió, az Armageddont kell leszűrnünk, de az 553-nál a szaudiakkal jóval több veszteségből azt kell gondolnunk, hogy az Abrams elpusztíthatatlan. :D öhh, azthiszem a kettős mérce nem nálam az elmebaj része.

Én annyit írtam, hogy harckocsi, pusztulni fog. Mindegyik. A legújabb és legmodernebb is. Az összes nemzet összes gyártmányából. Ezt kettős mérceként fröcsögni, hát az baj. Nem nekem.

Azért jó mert lesz elsővonalas harckocsink, nem pedig nem lesz.

A T-72-esek kapcsán is megy az Armageddonok gyártása.

A T-72-esből:

- az Irak - Irániban 60 példány,

- Libanonban 20 példány,

- Öbölháborúban 150 példány,

- Első Csecsen háborúban 44 példány,

- a Második Csecsen háborúban ismeretlen példány,

- Grúziában 20 - 20 példány,

- és Jugoszláviában és Szíriában ismeretlen számú példány került megsemmisítésre,

amik a háborúk intenzitását tekintve elmennek, elfogadhatók, mégis a T-72-est messze megelőzi a népszerűtlensége, úgy tesznek, mintha több ezret lőttek volna ki, pedig igazságtalanul, és a valósághoz semmi közzel nem bíróan hordják le.
 
És akkor jöjjön engedelmeddel a Török tender. De ezt a kommentet mindenkinek ajánlom, @speziale @Pogány és sok másnak, érdekességként.

A Törökök gerincét az M48-as Patton-ök tették ki. 1985 környékén kezdték kiszórni nekik a Leó 1-eseket és M60-as Patton-öket, de értettek hozzá, belátták, hogy semmi előrelépést nem biztosítanak, és egy valódi 3. genes harckocsi kéne. A tender két jelöltje a Leó 2A5 (KWS II) és a T-84-120-as Jatagán voltak. De 1999-ben volt egy 7 + -os földrengés, kútba dőlt minden, és óccsón gyorsan kurva jót alapon Leó 2A0 - A4-esekből vásároltak be, ami a Vis Maior eredménye, különben vannak annál jobb harckocsik is.

rhgGJcx.jpg

A nyakukon maradt T-84-120-ast nem bontották szét / selejtezték, hanem szóló parancsnoki / parádé / technológia demonstrátor harckocsiként létezik, még 2021-ben is.

1) mit akarsz mondani? mi az állítás?

2) nem tudom, hogy ez a 2001-es anatolia-i teszt-e...csak mert azon ott volt a Leclerc és az M1A2 is....és hát megint a Leo2 jött ki győztesen
 
És a Leopárd 2-es mégis miben Über alles ? Páncélzat ? Túlélőképesség ? Lőszer ? Motorizáltság ? Műszerezettség ?

A valóság Kurdisztánban és Irakban rácáfolt az ilyen alternatív tesztekre, mert kreálhatsz egy alternatív valóságot, ahol hátrafele előre haladásban is a Leopárd meg a Németek a legjobb(ak).
 
2 dolog egyébként az M1-ről, ha már állandóan elő van szedve a Leopard "szar" védettsége....

1) az 1976-77-es 3 nemzeti lövészeti teszteken a német 120mm-es Ke38 (=DM13 proto) 2 km-ről átlőtte a BRL-1-es célt, ami more-or-less az M1-es páncélja....ugyanez a lőszer 1500 méterről tudta átlőni az L2AV-t

2) az M1 esetében sem kellene úgy tenni mintha csak a DU páncél adott volna hozzá a védettséghez...csak mert úgy tűnik, hogy ez lett az M1 esetében az ultimate kifogás....már a sima M1A1-nél is jelentősen megnövelték a toronyfront páncélzat LOS értékét...
 
És a Leopárd 2-es mégis miben Über alles ? Páncélzat ? Túlélőképesség ? Lőszer ? Motorizáltság ? Műszerezettség ?

a googli a barátod....olvas sutána a svéd meg a görög teszteknek azt megtudod, hogy miben volt a legjobb....

A valóság Kurdisztánban és Irakban rácáfolt az ilyen alternatív tesztekre, mert kreálhatsz egy alternatív valóságot, ahol hátrafele előre haladásban is a Leopárd meg a Németek a legjobb(ak).

a fű meg kék, az ég meg zöld....
 
a googli a barátod....olvas sutána a svéd meg a görög teszteknek azt megtudod, hogy miben volt a legjobb....

A Svéd tesztet már beszéltük típusrelevánsan az Abrams topicjában, és a war ammunition és a lőszertároló tekintetében bizony az Abrams az ász. Tőled azt láthatjuk, hogy bizonygatod a Leó nagyszerűségét, a durva hibái, és kétes deal-jei ellenére, addig én Abrams-esként meg tudom kritizálni a kedvencemet, hogy mit kéne beújítani rajta.

A Leopárd bizonyíthatott volna Jemenben, ott volt a lehetőség, de nem éltek, bravó.
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0

össze-vissza beszélsz....kérdezted miben volt a legjobb a Leopard....leírtam hol találsz erre vonatkozóan információt...azt mondod azt ismered...hát akkor meg mi a f*szomnak kérdezed? :eek:

le van benne írva feketén-fehéren, hogy miben értékelték jobbra a Leopard-ot mint az m1-et...erre te kiemelsz a tanknak egyetlen aspektusát, aztán azon lovagolsz...hát most erre mit mondjak?
gyerekes autóskártya szint ez....
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány and dudi

A hosszútávú fenntartási költsége és nagyfokú terméktámogatása és engedélyezése vonzó az üzemeltetőknek. Magyarán vettek egy indokolatlanul túlárazott harckocsit, ami képességekben jelentősen elmarad, azonban keveset fogyaszt, és ilyenkor lényegében nem kell rá költeni. Ezt meg szeretik a politikusok. Ez egy békeidős harckocsi olyanoknak akik nem nagyon akartak háborúzni. És mégis hamisan büszkék / örülnek.

Ami pilótafülkét Leó 2A7-esként mutogatnak, az meglátásom szerint Leó 2A4 Revolution lesz, és azt nem tudom, hogy az IBD Deisenroth, vagy a Szingapúriak fejlesztése, kevés dolog, ami nagyon ritkán tud tetszeni a Leóban.

Addig az Abrams-nél még az LWS/LR is féltve őrzött, hétpecsétes titok, nemhogy a műszerezettség többi része, nem engedik modolni, csak speciális helyzetű, lényegében bábállamok, mint Dél-Korea és a Kínai Köztársaság kapják meg. Meg az Izraeli Abrams a vágyálom, mert hasonló analógiával az F-15-ösöknél teljes dokumentációval szolgáltak, Izraelen kívül senki, vagy csak nagyon kevesek kaptak amcsi eszközhöz forráskódot.

Az Abrams-et hagyva, a Svéd tesztre a prototípus Leclerc-et küldték, minden gyermekbetegséggel, 60 %-ot kapott, de később, kiforrva simán jobb, mint a Leopárd.
 
  • Tetszik
  • Imádom
Reactions: fip7 and LMzek 2.0