Leopard 2

Nem csak a nyugat létezik ám. Tudom, nagyon fontos, hogy a fontosságuk hangsúlyozva legyen, de a kínaiak nem szankcionálják az oroszokat, meg az irániak sem, meg még vagy 140 ország nem. Ezektől tudnak technológiát venni ha szükségét érzik, de felhívnám a figyelmedet, hogy a parancs ellenére, hogy a kollektív bűnösség miatt síró állandóan kollektív bűnösséget hirdető nyugati csodaemberek véleménye ellenére oroszországban is vannak gondolkodó homo sapiensek, akik vélhetően egy háború idején igyekezni fognak feltalálni, fejleszteni, kipróbálni technológiákat, elképzeléseket. Tudom, hogy csak a kiválasztott genetika képes a fantasztikumra marvel univerzumban, de a valóságban a szankcionált import híján magukra támaszkodva KUTATNI FOGNAK B+!

Az emberek a szánalmas hasznos idióta rendszeren kívül megoldják a szükséghelyzeteket, háború idején egy 140 milliós nyersanyagban és sok területen technológiában is gazdag ország meg főleg kurvára nem sírni fog miattatok! Le sem szarják.
Kína számára talán egyedül a az orosz hajtómű technológia jelenthet értéket valószínűleg mindent meg fognak tenni annak az érdekében, hogy ezt tudást megszerezzék és mivel Kína is azokra a piacokra( természetesen jelenleg India kivételt képez ) pozicionálja a fegyverexportját amelyekre az orosz fegyverexport is fókuszál így a kínaiak nem partnerek hanem bizony riválisok ebben a tekintetben az oroszok számára és viszont .

És szerintem dőreség lenne azt gondolni, hogy Kína az élvonalat jelentő hadi technológiájából bármit is átadna az oroszoknak.

Irán pedig maximum közvetítő ország lehet az oroszok számára, az iráni drón technológia lehet esetleg az a terület esetleg amelyből az orosz hadiipar jelenleg még profitálhat...

Ami pedig az orosz szürkeállományt illeti azt én személy szerint sohasem becsültem le, de az még kevés, azokat a fejlesztéseket amelyeket az orosz szürkeállomány "meg álmod" bizony létre kell hozni és gyártásba kell vinni.
 
És wilson ismét a semmiről beszélt. Hoztam számokat, tényeket, te meg egy vágyálmot/véleményt.
A valóság az, hogy a háború miatt csúszik az exportjuk és a szerintetek nem létező üzletfeleik azon aggódnak, hogy mikor indul újra az export. Mert, hogy sokkal nagyobb a kereslet az orosz fegyverekre, mint amekkora a kínálat jelenleg. Ez a helyzet.

Ha ez igaz lenne, akkor rengeteg szerződést írtak volna alá. :) Mert aki elsőként ír alá, annak elsőként szállítanak.
Ezért ez megint a te vágyálmokra épülő hazugságod.
Az orosz fegyverek kudarca is egyben az orosz haderő veresége.
Ez a hadiipari exporton is meg fog látszani.

A Leopard gyártó sora pl már 28-ig foglalt. Létező szerződésekkel.
Jön az A8 és utána az AX. Közben két új projekt is létezik Európában.
 
Kína számára talán egyedül a az orosz hajtómű technológia jelenthet értéket valószínűleg m
Másodlagos. A fő a nukleáris vadásztengó techtranszfer.
Kína legnagyobb baja, hogy hiába felszíni flottában kezdi karcolgatni az USN szintjét, a tengerek királynőjét jelentő nuki vadásztengó kategóriában fasorban sincsenek. Az egész military együttműködési hercehurca szíve ez, mert a kínai jelenleg a tenger alatt abszolút hátrányban van mind az USA, mind Oo-val szemben - így az oroszoktól nagyon akarják ezt a vonalat.

Utóbbi valszeg hajlik rá, mivel ez masszív bevétel, ráadásul őket a tengerről alig-alig fenyegeti a kínai, viszont az USN-t alaposan megszívathatják, ha segítenek a kínaiakat potens vadásztengót összeszögelni.
 
Csak úgy ontja magából a harckocsikat. :D

44+54+18+18-ra van szerződés, ezt kb. 28-29-ig teljesítik. Plusz osztrák felújítás.
Ez 134 darab új kb őt év alatt, havi 2,2-2,4 darab.
Nem nagy tempó, valóban.
Viszont az orosz sem áll sokkal jobban, hiába ábrándoznak páran 200 T-90M-ről. Még mindig csak pár tucat van belőle, húsz meg már elveszett.
Második éve megy a háború, de az orosz sem tud sokkal nagyobb kapacitással termelni.
Korábban kéthavonta 4-et mutogattak ahogy kigördül a gyárból.
Nincsenek csodák, ott sem. Hosszabb folyamat a gyártás felfuttatása.
 
Másodlagos. A fő a nukleáris vadásztengó techtranszfer.
Kína legnagyobb baja, hogy hiába felszíni flottában kezdi karcolgatni az USN szintjét, a tengerek királynőjét jelentő nuki vadásztengó kategóriában fasorban sincsenek. Az egész military együttműködési hercehurca szíve ez, mert a kínai jelenleg a tenger alatt abszolút hátrányban van mind az USA, mind Oo-val szemben - így az oroszoktól nagyon akarják ezt a vonalat.

Utóbbi valszeg hajlik rá, mivel ez masszív bevétel, ráadásul őket a tengerről alig-alig fenyegeti a kínai, viszont az USN-t alaposan megszívathatják, ha segítenek a kínaiakat potens vadásztengót összeszögelni.
Igaz de szerintem azt nem nagyon fogja Grísa odaadni Maoéknak , ne felejtsük el , hogy Kína is bejelentette igényét a mind inkább jégmentessé váló Arktiszra és ezzel bizony konfrontálódik Oroszországgal...
 
Last edited by a moderator:
Igaz de szerintem azt nem nagyon fogja Grísa odaadni Maoéknak , ne felejtsük el , hogy Kína is bejelentette igényét a mind inkább jégmentessé váló Arktiszra és ezzel bizony konfrontálódik Oroszországgal...
Én meg bejelentem az igényemet a Marsra...
Áruld már el, hogy hogyan tervez Kína eljutni oda? A Berring-szoroson keresztül biztosan nem képes rá, Európa és Észak-Amerika közt meg még annyira sem.
 
Ehhez kell a nagyon potens kínai felszini és felszin alatti flotta...

Kivételesen megosztok valamit....

"Az Egyesült Államok a 2019-es Védelmi Minisztérium Arktiszi Stratégiája című dokumentumban kiemelten foglalkozik az Északi-sarkon megjelenő kínai jelenléttel. A tanulmány kiemeli, hogy Kína mint új szereplő jelent meg, azzal az igénnyel, hogy részt vegyen a régió kormányzásában. Ennek része az Egy Övezet, Egy Út kezdeményezés vagy más néven az Új Selyemút, amely lehetőséget ad az arktiszi régiót összekötni saját szélesebb stratégiai érdekeivel. Ennek egyik jele, hogy Kína ?Arktisz közeli állam? jelzővel illeti magát (míg az Egyesült Államok nem is ismeri el, hogy létezne ilyen). A stratégia attól tart, hogy Kína alá fogja aknázni a régió nemzetközi normáit és jelentős kockázata van annak, hogy a globálisan ismert, gazdasági téren ragadozó viselkedése az Arktiszon is meg fog jelenni. Jelen cikk azokat a kérdéseket járja körül, hogy mi az az ?Arktisz-közeli állam?, milyen stratégiai érdekei vannak Kínának az övezetben és mennyire valósak az Egyesült Államok félelmei.

A kínai figyelem a terület iránt már több, mint egy évtizedes. Míg 2012-ben még sikertelenül próbálkozott a kínai Huang Nubo területet vásárolni Izlandon és 2014-ben a Svalbard (Spitzbergák) szigetcsoportban, azonban már sikeresen tudott jelentős földterületet vásárolni a norvég Troms? területén szintén 2014-ben. 2013-ban Kína megfigyelői státuszt kapott az Arktiszi Tanácsban négy másik ázsiai állammal együtt. A következő stratégiát meghatározó kijelentés Hszi Csin-ping főtitkártól származott, aki egy 2014-es ausztráliai beszédében kijelentette, hogy Kína ?sarkköri nagyhatalom? (polar great power) akar lenni. Ezt követően pedig hivatalosan is megjelent az Északi-sark Kína Új Selyemút tervében, melynek egyik első lépése volt az orosz-kínai kooperációban létrejövő Zarubino kikötő felfejlesztéséről szóló megállapodás. Ennek célja az volt, hogy a projekt végére évi 60 millió tonna árut legyen képes fogadni a kikötő és a program első fázisa 2018 szeptemberében el is indult."

Ha ez igaz lenne, akkor rengeteg szerződést írtak volna alá. :) Mert aki elsőként ír alá, annak elsőként szállítanak.
Ezért ez megint a te vágyálmokra épülő hazugságod.

Milyen szerződést írjanak még alá amikor majdnem 1000+ tankkal lógnak még a világnak meg vagy 500 BMP-3-al? o_O
Ezen felül mit vállaljanak még?
Egyenlőre önmagukat látják el, a többi jöhet később.
Bár azért Irán mintha kapott volna Szu-35-öst a háború közepén is. :rolleyes:

Az orosz fegyverek kudarca is egyben az orosz haderő veresége.
Ez a hadiipari exporton is meg fog látszani.

Egyenlőre orosz fegyver harcol orosz fegyverrel. Az egyetlen ami kiderült, hogy az új orosz sokkal jobb, mint a régi....
Az amcsi haditechnikán kívül eddig még semmi sem bizonyított komolyabb háborúban nyugaton. A Leopárd még komolytalanban sem XD
Gyakorlatilag nem nagyon volt olyan bevetett nyugati fegyver ami ne lett volna kudarc!
PZH 2000? Egy megbízhatatlan kotvány, Cesar? Csak pontosan lőni nem tud, régebbi vontatott lövegek? Hát nem nagyon sikerült felül múlniuk a primitív D20-ast, most a Jácintról vagy az MSTA-ról nem is beszélve....
Lövésszálítóik semmivel nem szerepeltek jobban, mint egy ezer éves BTR.
Bradleyt-t is lőttek már ki elvileg. Gondolom ott se szóltak, hogy ez bezzeg micsoda páncéllal bír... Nem tünt föl.
A tankok bevetését várom, de azok se fognak csodát tenni.
A szent Javelin is szódával elmegy, de az is amerikai. Az összes többi amit oda vittek nem jobb egy RPG-nél.
Az egyetlen valóban bevált cucc a HIMARS. Csak az is amerikai.
A csoda nyugati drónból egyet nem látsz. Éltek 2-3 napig XD
Ellenben a Lancet az tarol.
Nyugati légvédelem alig lő le valamit, pedig van ott már minden.
Ami itt a marketinghez képest röhejesen leszerepelt az a nyugati technika, egyenlőre.
Nem is értem, hogy ti milyen filmet néztek...

44+54+18+18-ra van szerződés, ezt kb. 28-29-ig teljesítik. Plusz osztrák felújítás.
Ez 134 darab új kb őt év alatt, havi 2,2-2,4 darab.

Ezzel jól megérvelted az Európai fegyvergyártást....
Nem csoda, hogy aki nem 40 db tankban gondolkodik az szóba se áll már velük XD
 
Egyenlőre orosz fegyver harcol orosz fegyverrel. Az egyetlen ami kiderült, hogy az új orosz sokkal jobb, mint a régi....
Az amcsi haditechnikán kívül eddig még semmi sem bizonyított komolyabb háborúban nyugaton. A Leopárd még komolytalanban sem XD
Gyakorlatilag nem nagyon volt olyan bevetett nyugati fegyver ami ne lett volna kudarc!
PZH 2000? Egy megbízhatatlan kotvány, Cesar? Csak pontosan lőni nem tud, régebbi vontatott lövegek? Hát nem nagyon sikerült felül múlniuk a primitív D20-ast, most a Jácintról vagy az MSTA-ról nem is beszélve....
Lövésszálítóik semmivel nem szerepeltek jobban, mint egy ezer éves BTR.
Bradleyt-t is lőttek már ki elvileg. Gondolom ott se szóltak, hogy ez bezzeg micsoda páncéllal bír... Nem tünt föl.
A tankok bevetését várom, de azok se fognak csodát tenni.
A szent Javelin is szódával elmegy, de az is amerikai. Az összes többi amit oda vittek nem jobb egy RPG-nél.
Az egyetlen valóban bevált cucc a HIMARS. Csak az is amerikai.
A csoda nyugati drónból egyet nem látsz. Éltek 2-3 napig XD
Ellenben a Lancet az tarol.
Nyugati légvédelem alig lő le valamit, pedig van ott már minden.
Ami itt a marketinghez képest röhejesen leszerepelt az a nyugati technika, egyenlőre.
Nem is értem, hogy ti milyen filmet néztek...
Ennyi dezinfót, hogy sikerült egyszerre leírnod? A PZH nem megbízhatatlan kotvány, a Caesar pontosságával és nagyfokú automatizáltságával és egyszerű kezelhetőségével nagyon elégedettek az ukri katonák, az M777-l sincs semmi problémájuk természetesen ha csapágyasra hajtják őket akkor azok sem bírják a végtelenségig, és a Javelinen kívűl , bizony vannak még nyugati ATGM-k amelyek beváltak az ukriknál...
 
Ehhez kell a nagyon potens kínai felszini és felszin alatti flotta...

Kivételesen megosztok valamit....

"Az Egyesült Államok a 2019-es Védelmi Minisztérium Arktiszi Stratégiája című dokumentumban kiemelten foglalkozik az Északi-sarkon megjelenő kínai jelenléttel. A tanulmány kiemeli, hogy Kína mint új szereplő jelent meg, azzal az igénnyel, hogy részt vegyen a régió kormányzásában. Ennek része az Egy Övezet, Egy Út kezdeményezés vagy más néven az Új Selyemút, amely lehetőséget ad az arktiszi régiót összekötni saját szélesebb stratégiai érdekeivel. Ennek egyik jele, hogy Kína ?Arktisz közeli állam? jelzővel illeti magát (míg az Egyesült Államok nem is ismeri el, hogy létezne ilyen). A stratégia attól tart, hogy Kína alá fogja aknázni a régió nemzetközi normáit és jelentős kockázata van annak, hogy a globálisan ismert, gazdasági téren ragadozó viselkedése az Arktiszon is meg fog jelenni. Jelen cikk azokat a kérdéseket járja körül, hogy mi az az ?Arktisz-közeli állam?, milyen stratégiai érdekei vannak Kínának az övezetben és mennyire valósak az Egyesült Államok félelmei.

A kínai figyelem a terület iránt már több, mint egy évtizedes. Míg 2012-ben még sikertelenül próbálkozott a kínai Huang Nubo területet vásárolni Izlandon és 2014-ben a Svalbard (Spitzbergák) szigetcsoportban, azonban már sikeresen tudott jelentős földterületet vásárolni a norvég Troms? területén szintén 2014-ben. 2013-ban Kína megfigyelői státuszt kapott az Arktiszi Tanácsban négy másik ázsiai állammal együtt. A következő stratégiát meghatározó kijelentés Hszi Csin-ping főtitkártól származott, aki egy 2014-es ausztráliai beszédében kijelentette, hogy Kína ?sarkköri nagyhatalom? (polar great power) akar lenni. Ezt követően pedig hivatalosan is megjelent az Északi-sark Kína Új Selyemút tervében, melynek egyik első lépése volt az orosz-kínai kooperációban létrejövő Zarubino kikötő felfejlesztéséről szóló megállapodás. Ennek célja az volt, hogy a projekt végére évi 60 millió tonna árut legyen képes fogadni a kikötő és a program első fázisa 2018 szeptemberében el is indult."

Soha a büdös életben nem jutnak át a Berring-szoroson. Már amennyire én tudom magának a szorosnak egyetlen pontja sem nemzetközi víz, hanem az USA és Oroszország területéhez tartozik.
 
Milyen szerződést írjanak még alá amikor majdnem 1000+ tankkal lógnak még a világnak meg vagy 500 BMP-3-al? o_O
Ezen felül mit vállaljanak még?
Egyenlőre önmagukat látják el, a többi jöhet később.
Bár azért Irán mintha kapott volna Szu-35-öst a háború közepén is. :rolleyes:

Egyenlőre orosz fegyver harcol orosz fegyverrel. Az egyetlen ami kiderült, hogy az új orosz sokkal jobb, mint a régi....
Az amcsi haditechnikán kívül eddig még semmi sem bizonyított komolyabb háborúban nyugaton. A Leopárd még komolytalanban sem XD
Gyakorlatilag nem nagyon volt olyan bevetett nyugati fegyver ami ne lett volna kudarc!
PZH 2000? Egy megbízhatatlan kotvány, Cesar? Csak pontosan lőni nem tud, régebbi vontatott lövegek? Hát nem nagyon sikerült felül múlniuk a primitív D20-ast, most a Jácintról vagy az MSTA-ról nem is beszélve....
Lövésszálítóik semmivel nem szerepeltek jobban, mint egy ezer éves BTR.
Bradleyt-t is lőttek már ki elvileg. Gondolom ott se szóltak, hogy ez bezzeg micsoda páncéllal bír... Nem tünt föl.
A tankok bevetését várom, de azok se fognak csodát tenni.
A szent Javelin is szódával elmegy, de az is amerikai. Az összes többi amit oda vittek nem jobb egy RPG-nél.
Az egyetlen valóban bevált cucc a HIMARS. Csak az is amerikai.
A csoda nyugati drónból egyet nem látsz. Éltek 2-3 napig XD
Ellenben a Lancet az tarol.
Nyugati légvédelem alig lő le valamit, pedig van ott már minden.
Ami itt a marketinghez képest röhejesen leszerepelt az a nyugati technika, egyenlőre.
Nem is értem, hogy ti milyen filmet néztek...

Ezzel jól megérvelted az Európai fegyvergyártást....
Nem csoda, hogy aki nem 40 db tankban gondolkodik az szóba se áll már velük XD

Álomvilágban ringatod magad. Közel 2000 orosz harckocsi veszett el. Az orosz 40-50 éves konstrukció, ezeket már nem tudják eladni. Az új generáció meg prototípus szinten megrekedt.
Az orosz propaganda próbálja lejáratni a nyugati eszközöket, mert kínjában mást nem tehet. :)
Orosz fegyverek leszerepeltek, akkor is, ha ez jórészt a dilettantizmusnak, a képzetlen katonai vezetőknek köszönhető.
Az orosz vérrel fizet a butasagaiért.
Ahogy szokott.
Nem csoda, hogy a haderő nem akar harcolni. A bűnözőkön kívül nem csinál ott senki semmit.

Az iráni Szu 35-nek kinéző repcsi nem egyiptomi bukó üzlet maradványa volt? ;)
Akkor meg milyen sikerről hablatyolsz?
:D

Becsapod magad, ha elhiszed a ruszki sikerpropagandát.
 
Soha a büdös életben nem jutnak át a Berring-szoroson. Már amennyire én tudom magának a szorosnak egyetlen pontja sem nemzetközi víz, hanem az USA és Oroszország területéhez tartozik.
Rosszul tudod....

"A Bering-tenger ökoszisztémája magában foglalja az Egyesült Államokhoz és Oroszországhoz tartozó erőforrásokat, valamint a tenger közepén található nemzetközi vizeket."

Ezt mindig megkérdezzük tőled és sosem kapunk választ. :rolleyes:
Érdemi infót meg nem nagyon hoztál, azon kívül, hogy szerinted nem, mert csak XD
Persze meg ahogy azt Móricka elképzeli a vicces az, hogy te vagy az "azért mert csak posztok" nagymestere amit újfent bizonyít ez a legutóbbi "gyöngyszemed"

"PZH 2000? Egy megbízhatatlan kotvány, Cesar? Csak pontosan lőni nem tud, régebbi vontatott lövegek? Hát nem nagyon sikerült felül múlniuk a primitív D20-ast, most a Jácintról vagy az MSTA-ról nem is beszélve.... "
 
Rosszul tudod....

"A Bering-tenger ökoszisztémája magában foglalja az Egyesült Államokhoz és Oroszországhoz tartozó erőforrásokat, valamint a tenger közepén található nemzetközi vizeket."

A szoros közepén lévő két sziget a két államhoz tartozi, hogy lehetne nemzetközi víz? A Bering-tenger közepén lévő nemzetközi vizeket írja, nem a szorost.
 
  • Tetszik
Reactions: Törölt tag 1711
Álomvilágban ringatod magad. Közel 2000 orosz harckocsi veszett el.

Összesen az ukrán és az orosz oldalon. ;)
Nyugati tank meg nem tud elveszni, mert be se merik vetni XD

Az orosz 40-50 éves konstrukció, ezeket már nem tudják eladni.

Te! Hallod? A Leopárd 2 nem 1979-es? Hány éves konstrukció is az a kotvány? :rolleyes:

Az új generáció meg prototípus szinten megrekedt.

Pontosan. 2040-re ígérik az új francia-német harckocsit.
A KF51 egyenlőre meg CGI, meg egy szar kartonmakett XD
Tényleg szarul állnak :rolleyes:

Az iráni Szu 35-nek kinéző repcsi nem egyiptomi bukó üzlet maradványa volt? ;)
Akkor meg milyen sikerről hablatyolsz?
:D

Miért is nem vette át Egyiptom? Csak nem az USA megzsarolta a szabad piac nevében? :rolleyes:
Mennyi idő alatt lett rá új vevő? 1 év? :D

Becsapod magad, ha elhiszed a ruszki sikerpropagandát.

Mondta büszkén, miután fellapozta a portfolio.hu weboldat a napi okosságokért. :D

Persze meg ahogy azt Móricka elképzeli a vicces az, hogy te vagy az "azért mert csak posztok" nagymestere amit újfent bizonyít ez a legutóbbi "gyöngyszemed"

"PZH 2000? Egy megbízhatatlan kotvány, Cesar? Csak pontosan lőni nem tud, régebbi vontatott lövegek? Hát nem nagyon sikerült felül múlniuk a primitív D20-ast, most a Jácintról vagy az MSTA-ról nem is beszélve.... "

Erre amúgy az összes forrás meg van a kapcsolódó topikokban. Tudod ahol arról regéltek, hogy az ukrán kiskatona a hülye , mert túl sokat lő a PZH-val :rolleyes:
Meg ahol a "biztos rosszul vitték be az adatokat" a Cesarba. :cool:
A harctéri tapasztalatok után valahogy nagyon lelkesen kezdték eladományozni ezeket, és nem ilyen rendszerek vesznek a pótlásukra.
Biztosan ők tudják rosszul :D

Amúgy még mindig ti jöttök olyan hülyeségekkel, hogy haldoklik az orosz hadipar , mind ezt 0 érvvel és forrással alátámasztva.
Miközben majd 30 éve világ második exportőr. Most meg belpiacra is ontják a termékeket.
Mert nincs szent nyugati elektronika.... igaz az eddig is az exportba ment ha kérte a vevő de sebaj... Meg nincs mikrocsip gyártás, csak éppen a világ azon kevés országa ahol amúgy van. Nem rég óta, csak olyan 40 éve :D
De azért megy a "mosógépből lopják a csippet" hülyeség nálatok. LOL .
 
A szoros közepén lévő két sziget a két államhoz tartozi, hogy lehetne nemzetközi víz? A Bering-tenger közepén lévő nemzetközi vizeket írja, nem a szorost.
Úgy,ahogy a Duna is nemzetközi hajózó utvonal.Minden az előirásokat betartó hajót kötelesek az egyébként felségterületükön lévő folyon átengedni-viszont a hajók nem térhetnek le a hajózó útvonalrol,és engedély nélkül nem is köthetnek ki..Bering szoros ugyanilyen.Közepén van egy sáv,ami ugyan orosz ill. amerikai felségviz,de egyuttal nemzetközi hajózó útvonal is.
 
Meg nincs mikrocsip gyártás, csak éppen a világ azon kevés országa ahol amúgy van. Nem rég óta, csak olyan 40 éve :D
De azért megy a "mosógépből lopják a csippet" hülyeség nálatok. LOL .
Van chip gyártás-csak éppen 30 évvel lemaradva a nyugati mögött (vagy mégtöbbel)
Különben már a nagy Szu is csinálta,hogy nagy tételben vásárolta a honkongi meg taivani kézi kalkulátorokat,hogy azokbol szedje ki a chipet......És szerszámgépek terén is KGB műveletekkel kellet nekik preciziós szerszámgépeket szerezniük,mert a saját iparuk képtelen volt azokat előállitani.
De képtelenek leváltani a 30as évekbeli franci Hispano-Suzia repülőgépmotorbol kialakitott V2 hk motorcsaládot is.T90M-ben is annak ezredszerre modernizált változata van.
 
Erre amúgy az összes forrás meg van a kapcsolódó topikokban. Tudod ahol arról regéltek, hogy az ukrán kiskatona a hülye , mert túl sokat lő a PZH-val :rolleyes:
Meg ahol a "biztos rosszul vitték be az adatokat" a Cesarba. :cool:
A harctéri tapasztalatok után valahogy nagyon lelkesen kezdték eladományozni ezeket, és nem ilyen rendszerek vesznek a pótlásukra.
Biztosan ők tudják rosszul :D

Amúgy még mindig ti jöttök olyan hülyeségekkel, hogy haldoklik az orosz hadipar , mind ezt 0 érvvel és forrással alátámasztva.
Miközben majd 30 éve világ második exportőr. Most meg belpiacra is ontják a termékeket.
Mert nincs szent nyugati elektronika.... igaz az eddig is az exportba ment ha kérte a vevő de sebaj... Meg nincs mikrocsip gyártás, csak éppen a világ azon kevés országa ahol amúgy van. Nem rég óta, csak olyan 40 éve :D
De azért megy a "mosógépből lopják a csippet" hülyeség nálatok. LOL .
Hogy mi van? Te milyen sületlenségeket beszélsz? Mik ezek az összevissza csapongások tőled?

Most miért ferdítesz?

Az ukrik múlt év nyarán négy hét alatt több mint 2500 lövést beleraktak a PZH 2000-be ráadásul ezek nem vadiúj gépek voltak hanem használt német PZH2000-ek teljesen természetes , hogy karbantartásra szorultak még be is raktam csak a példa kedvéért, hogy az orosz gyártók milyen lövésszámot garantálnak a PZH 2000-el összevethető önjáró tüzérségi platformjaik esetében. Mivel hozzád hasonlóan páran elkezdtek "bezzeg orosz technikázni"..

Az az állításod pedig, "hogy a harctéri tapasztalatok után valahogy nagyon lelkesen kezdték eladományozni ezeket és nem ilyen rendszereket vesznek a pótlásukra" egy ordas nagy kamu....

Ezek az állításaid pedig teljesen értelmezhetetlenek ugyanis ezeket csak te állítod , én biztos nem állítottam ilyeneket...

"Amúgy még mindig ti jöttök olyan hülyeségekkel, hogy haldoklik az orosz hadipar , mind ezt 0 érvvel és forrással alátámasztva.
Miközben majd 30 éve világ második exportőr. Most meg belpiacra is ontják a termékeket.
Mert nincs szent nyugati elektronika.... igaz az eddig is az exportba ment ha kérte a vevő de sebaj... Meg nincs mikrocsip gyártás, csak éppen a világ azon kevés országa ahol amúgy van. Nem rég óta, csak olyan 40 éve
:D

De azért megy a "mosógépből lopják a csippet" hülyeség nálatok. LOL ."
 
  • Tetszik
Reactions: gorkamorka