Leopard 2

Van chip gyártás-csak éppen 30 évvel lemaradva a nyugati mögött (vagy mégtöbbel)

A nyugati chip gyártással Tajvanra célzol? Csak mert az nem nyugat....
Csak a kis nm számú chippeket mindenki ott gyártatja. Haditechnikába meg nem az kell csak mondom ;)
2014-ben már 90nm-en gyártottak, 2020-tól elvileg már 65 nm-t is tudnak.
A 90nm-ről meg lehet tudni, hogy pörög elég rég óta. Az technológiailag kb. 20 éves nyugati élvonal, a 65 nm meg 15 éves. Nem 30.
És hozzá tenném, hogy katona célhardverbe ezek is több mint elég erősek. Sőt....

Az ilyen "II. VH-s motor" butaságokra meg inkább nem is írok semmit. 1000 szor kitárgyaltuk már.
 
A szoros közepén lévő két sziget a két államhoz tartozi, hogy lehetne nemzetközi víz? A Bering-tenger közepén lévő nemzetközi vizeket írja, nem a szorost.
Úgy,ahogy a Duna is nemzetközi hajózó utvonal.Minden az előirásokat betartó hajót kötelesek az egyébként felségterületükön lévő folyon átengedni-viszont a hajók nem térhetnek le a hajózó útvonalrol,és engedély nélkül nem is köthetnek ki..Bering szoros ugyanilyen.Közepén van egy sáv,ami ugyan orosz ill. amerikai felségviz,de egyuttal nemzetközi hajózó útvonal is.
Nagyjából ahogy Negan mondja...

"Az Egyesült Államoknak és az Orosz Föderációnak, mint a Bering-szorossal határos államnak azonban a nemzetközi jog szerint tiszteletben kell tartania az összes hajó és repülőgép áthaladásának jogát ezen a szoroson. Összefoglalva, a Bering-szoros régió (BSR) két részből áll:

  1. tengeri terület, beleértve a Bering-szorost és a Bering-tenger északi részeit, valamint a Bering-szorosnál csatlakozó Csukcs-tenger déli részeit; és
  2. szárazföldi területek (nemcsak a már leírt szigetek és a szikla, hanem a Seward-félsziget és a Csukotka-félsziget is), amelyek a Csukcs-tenger déli részéhez, a Bering-szoroson keresztül és a Bering-tenger északi részéig húzódna

A szárazföldi területek vagy az Egyesült Államok (a Seward-félsziget, a Little Diomede-sziget és a Fairway Rock esetében), vagy az Orosz Föderáció (a Chukotka-félsziget és a Big Diomede-sziget esetében) területéhez tartoznak. A Bering-tenger északi részének és a Csukcs-tenger déli részének tengeri területei az Egyesült Államok vagy az Orosz Föderáció belső vizei, felségtengerei, kizárólagos gazdasági övezetei vagy kontinentális talapzatai. A BSR egészére jellemző, hogy vagy az Egyesült Államok, vagy az Orosz Föderáció szuverén joghatósága alá tartozik. A BJR-nek nincs olyan területe, amely kívül esik e két szomszédos sarkvidéki part menti állam nemzeti joghatóságán."

Az az állításod pedig, "hogy a harctéri tapasztalatok után valahogy nagyon lelkesen kezdték eladományozni ezeket és nem ilyen rendszereket vesznek a pótlásukra" egy ordas nagy kamu....

Ezzel szemben a valóság ismét:
Caesar megy:

Helyette izraeli jön:

Kb. minden állításod ennyire hiteles.
 
Összesen az ukrán és az orosz oldalon. ;)
Nyugati tank meg nem tud elveszni, mert be se merik vetni XD

Te! Hallod? A Leopárd 2 nem 1979-es? Hány éves konstrukció is az a kotvány? :rolleyes:

Pontosan. 2040-re ígérik az új francia-német harckocsit.
A KF51 egyenlőre meg CGI, meg egy szar kartonmakett XD
Tényleg szarul állnak :rolleyes:

Miért is nem vette át Egyiptom? Csak nem az USA megzsarolta a szabad piac nevében? :rolleyes:
Mennyi idő alatt lett rá új vevő? 1 év? :D

Mondta büszkén, miután fellapozta a portfolio.hu weboldat a napi okosságokért. :D

Erre amúgy az összes forrás meg van a kapcsolódó topikokban. Tudod ahol arról regéltek, hogy az ukrán kiskatona a hülye , mert túl sokat lő a PZH-val :rolleyes:
Meg ahol a "biztos rosszul vitték be az adatokat" a Cesarba. :cool:
A harctéri tapasztalatok után valahogy nagyon lelkesen kezdték eladományozni ezeket, és nem ilyen rendszerek vesznek a pótlásukra.
Biztosan ők tudják rosszul :D

Amúgy még mindig ti jöttök olyan hülyeségekkel, hogy haldoklik az orosz hadipar , mind ezt 0 érvvel és forrással alátámasztva.
Miközben majd 30 éve világ második exportőr. Most meg belpiacra is ontják a termékeket.
Mert nincs szent nyugati elektronika.... igaz az eddig is az exportba ment ha kérte a vevő de sebaj... Meg nincs mikrocsip gyártás, csak éppen a világ azon kevés országa ahol amúgy van. Nem rég óta, csak olyan 40 éve :D
De azért megy a "mosógépből lopják a csippet" hülyeség nálatok. LOL .

Mindig lebuktattad magad, hogy nem ismered a harckocsikat.
:D
A Leopard 2A4 kb. 1987-es színvonal.
És a pár A4-től megy a ruszki para hónapok óta....

Ha értenél a tankokhoz, tudnád, hogy miért lehet egy felújított A7V jobb, mint egy T-72B3.
Pedig mindkettő 40 éves konstrukció. ;)

Az orosz meg húzza elő a ganyédombról a T-62, T-55 fostalicska roncsokat.

És milyen jól mondod, egyetlen nyugati harckocsit sem kellett feláldozni, hogy 2000 orosz tankot kukázzanak.

Eredmény 0, csak a csoda várás, ahogy szokták.
Te meg majd megint az ufókra, gyikemberekre kened a bukást. Ahogy szoktad. :)
 
Eredmény 0, csak a csoda várás, ahogy szokták.
Te meg majd megint az ufókra, gyikemberekre kened a bukást. Ahogy szoktad. :)

Most a mellet, hogy megint mellébeszéléssel próbálod elterelni, hogy hülyeséget mondtál, itt igazából ti vártok csodát.
Egy nem létező országtól várjátok el, hogy legyőzzön egy létező atomhatalmat. :D
Ukrajna már vesztett. Az, hogy ez neked még nem tűnt fel, sokat elmond rólad ;)
 
Ez a mellébeszélés.

Ennek meg mi köze van a Leóhoz?
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Ez a mellébeszélés.
:D

Ez a tény:
1. Ukrajna már vesztett.
2. A Leopárd 2-es egy 45 éves konstrukció, sokkal öregebb, mint például a T-90-es sorozat.
3. A T-73B3 vs. Leopárd 2A7V összehasonlításod azért f@szság mert előbbi van ukrajnában, utóbbi nincs.
Tudom részletezni miért vagy tudatlan, csak egy idő után fárasztó, meg úgy kb. mindenkinek nyílvánvaló a fórumon.
 
Ennek meg mi köze van a Leóhoz?

Toronyforgató mechanizmusokról meg alkatrész ellátásról beszélgettünk, aztán megjött az ukrán tagozat a nincs orosz hadipar, nincs orosz export, mosógép chip, közel a végső ukrán győzelem f@szságukkal. Ennyi történt ismét.
A Leóhoz annyi köze van, hogy van belőle ukrajnában, és szarra se mennek majd vele. Úgy kb. ennyi.
De , hogy ezt miért rajtam kéred számon? o_O
 
Nem tűnt fel hogy a vitapartnereid bezzegukrajnáztak volna, csak ez zavart (azt hogy Te régóta utálod a német technikát mint a szart - bocs ha nem pontosan idéztelek, de kb. ezt már leírtad -, mások meg lenézik az oroszt az nekem nem oszt nem szoroz, mindenkinek az egyéni preferenciája, de hogy a mocsár átfolyik ide is az már idegesítő, legalábbis számomra)
 
Nem tűnt fel hogy a vitapartnereid bezzegukrajnáztak volna,

Akkor javaslom, hogy lapozz vissza. ;)
Két napja azon kárognak, hogy leszerepelt ott az orosz technika :rolleyes:
Hiszen a csodás nyugati fegyverek megállították őket. Vagy nem....
Sajnálom, hogy szegények álomvilágát tönkre verem rendszeresen...
Jahj nincs orosz export--- Jah, mégis van, sőt top 2 ezer éve
Senki nem vesz tőlük cuccott--- Jah, de a fél világ veszi....
Nincs neki nyugati chip, 30 évvel le vannak maradva--- Jah mégsem
És végtelenségig lehet folytatni a sort. Én meg ráérek. :D
 
128644d1dd50ba33.jpg

"A program szerint 123 Leopard 2A4-et korszerűsíteni kell az A7 szabványra, további 60 tartályt hagyva úgy, ahogy vannak. Az ERA alkalmazása megoldást jelenthet Athén számára, hogy relevánsak maradjanak."
 
Plusz szeretném megérdeklődni a vezetőinket, hogy miért nem szállunk bele a görög modernizációs programba akár a szutyok spanyol vasak az állapotuk miatt gombokért megvásárlása után?
 
És milyen jól mondod, egyetlen nyugati harckocsit sem kellett feláldozni, hogy 2000 orosz tankot kukázzanak.

A franciáknak vészesen kevés Leclerc-jük van, lényegében halott gyártósorral, ezért nem is adományoznak Leclerc-et, és a meglevők kábé kannibalizációval futnak.

A Leopárd 2-esek állapota Portugáliában és Spanyolországban katasztrófális. A "nem bevethető" állapotú német Leó 2-esek milyen állapotúak ?

Az orosz harckocsik békeidőben mentek tönkre a basszuk ki a betonplaccra, jóvanazúgy hozzáállás miatt.
 
A nyugati chip gyártással Tajvanra célzol? Csak mert az nem nyugat....
Csak a kis nm számú chippeket mindenki ott gyártatja. Haditechnikába meg nem az kell csak mondom ;)
2014-ben már 90nm-en gyártottak, 2020-tól elvileg már 65 nm-t is tudnak.
A 90nm-ről meg lehet tudni, hogy pörög elég rég óta. Az technológiailag kb. 20 éves nyugati élvonal, a 65 nm meg 15 éves. Nem 30.
És hozzá tenném, hogy katona célhardverbe ezek is több mint elég erősek. Sőt....

Az ilyen "II. VH-s motor" butaságokra meg inkább nem is írok semmit. 1000 szor kitárgyaltuk már.
Ez ma már valóság Honor Magic5 pro chipje 4nm ! Qualcomm SM8550-AB Snapdragon 8 Gen 2 (4 nm) !

Ezt csak érdekesség képen írtam ide !
 
  • Tetszik
Reactions: fip7
Ezzel szemben a valóság ismét:
Caesar megy:

Helyette izraeli jön:

Kb. minden állításod ennyire hiteles.
Na ne nevettesd már ki magad, abból, hogy a dán parlament megszavazta, hogy a dán haderő átadja a Caesar tüzérségi rendszereit az ukriknak és az így keletkező hiány pótlására izraeli ATMOS és PLUS tüzérségi rendszereket vásárol amelyek a dánok szerint jól kiegészitik egymást , te a rád annyira jellemző módon egyből megfellebezhetetlenül kijelented , hogy "a dánok (az ukriknak) a harctéri tapasztalatok után valahogy nagyon lelkesen kezdték eladományozni ezeket a Caesar tüzérségi rendszereket és más rendszereket vesznek helyette".

Ez így ordas nagy kamu, ugyanis sehol sem mondtak írtak olyat a dánok , hogy azért adják oda a ezeket a francia tüzérségi rendszereket az ukriknak mert az ukri harctéri tapasztalatok alapján bármilyen kétség merült fel bennük a Caesar rendszerekkel szemben....

De mondjuk ez már meg sem lep veled kapcsolatban, hiszen nem is olyan régen egyfolytában azt hangoztattad, hogy azért nem küld a nyugat nyugati gyártású harckocsikat az ukriknak mert fél attól, hogy az ukrajnai harctéren kiderül róluk, nem érnek semmit....

És még te példálózól hitelességgel, kezdesz egyre jobban mulattatni az ilyen kijelentéseiddel...
 
Elég gyorsan véget ért a Leopard-2 jogvita - a felek megegyeztek.

Vélhetően Papperger kijózanodott és közölte, hogy csak viccelt! :D