Eugene Morrison Stoner az M16-os fegyvercsalád tervezője, ikonikus hadipuskát alkotott a Kalasnyikov mellett és szemben, azonban maga a tervező méltatlanul nem lett olyan híres, mint John M. Browning, Hugo Schmeisser, vagy relevánsan Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov.
Az M16-os fegyvercsaládon kívül meghatározó fegyvereknek bizonyultak még az Európai HK G3-as és az FN FAL, de maguk a fegyverek elterjedtségük ellenére sajnos nem közismertek, hanyagul és hamisan csak és kizárólag M16 vs Kalasnyikov viták mennek, és szolgálatból kiöregedtek, az M16 / 4-es család és a Kalasnyikovok uralják mindmáig a piacot. Mellettük a G36-os, a SCAR, az ACR, és a SIG MCX is használtak, de közel sem olyan populárisak, mint az első kettő, sőt a Németek is megkedvelték a licencelt AR-eket.
Eugene Stoner 17 évesen (1939-ben) gépészként vállalt munkát a Vega Aircraft Corporation-nél, hogy spórolhasson a főiskolai tanulmányaira. Sorkatonai szolgálatát a Tengerészgyalogságnál töltötte, szakmájában maradt, repülő fegyverműszerész lett, a sorkatonai szolgálata során szerzett szakképesítést és kísérletező kedvet.
A világháború után leszerelt, de a fegyverműszerészi hivatásánál maradt, és a repülőfedélzeti fegyverekről a kézifegyverekre tért át.
Számos fegyvert tervezett és kísérletezett velük, az AR-3, AR-5, AR-9, AR-11 és AR-12-est, egyik sem lett siker, de George Sullivan, a Lockheed / Fairchild és immáron az ArmaLite szabadalmi ügyvivője egy lőklubban megismerkedett Stoner-rel, érdekesnek találta a munkásságát, felvette mérnöknek, és rövidesen megtette főkonstruktőrnek. Akkoriban, 1956-ban mindössze 9 alkalmazottal bírt az ArmaLite.
1955 végén / 1956 elején alkotta meg az AR-10-es prototípusait.
Azidőtájt, tőle teljesen függetlenül az Amerikai Hadsereg tendert írt ki az öregedő és elavuló M1-es Garand és sok társa leváltására. A versenybe elsődlegesen a T44E4 / E5-össel, az M1 Garand modernizált változatával, és az FN FAL-al neveztek. És az AR-10-est is benevezték. Részletes teszteknek alávetették, legjobban az AR-10-es teljesített, de a meglevő gyártósorok minimális átállítása miatt maradtak a modernizált M1-es Garand-nál, amit M14-es néven rendszeresítettek.
De ha az Amerikai Hadseregnek nem kellett az AR-10-es, nem hagyták veszni, a Holland Artillerie Inrichtingen-nek eladták a licencét, és exportálták még Nicaragua-nak, Guatemala-nak, Burmának, Olaszországnak, Kubának, Szudánnak, és Portugáliának. A Szudániaknál rögtön átesett a tűzkeresztségen, de nagy számban a Portugálok vitték háborúba, Angolába és Mozambikba. A Francia Idegenlégió katonái is zsákmányoltak és hadrendbe állították, és elismerően nyilatkozatkoztak, miszerint hatalmas előrelépés az öregedő géppisztolyokhoz és régimódi felépítésű puskákhoz képest, egyszer sem hagyta őket cserben.
1959-ben az ArmAlite eladta az AR-10-es jogait a Colt-nak.
Időközben felmerült számos probléma az M14-essel, nem teljesítette az elvárásokat, hamis érvnek bizonyult, hogy megéri rendszeresíteni a gyártósorok minimális átállítása miatt, és teljesen újtervezésű fegyvert kerestek utódnak. Elővették az AR-10-est, enyhén módosítottan, csökkentett kaliberrel, és újrapozícionált felhúzókarral megszületett az AR-15-ös, amit M16-osként rendszeresítettek, és többszörös modernizációval 2022-ig kiszolgálta az Amerikai Hadsereg igényeit, de rajta kívül a komplett Nyugat, Anglia, Spanyolország, Portugália, és Olaszország kivételével AR variánsokat használ, és civil forgalomban is kedvelt, még Európában is.
