PT-76 könnyű harckocsik a Magyar Néphadseregben
A magyar felderítő szakcsapatok történetének egyik kissé feledésbe merült pontja a hadosztály közvetlen felderítő zászlóaljak és ezred-dandár felderítő századok úszó harckocsi (UHK) alegységeinek és az azokat alkotó PT-76 könnyű harckocsik története.
A PT-76 egy 1952-től rendszeresített szovjet könnyű páncélos volt, amit a Szovjet Hadsereg és a Haditengerészet, azon belül is a tengerészgyalogos csapatok számára rendszeresítették nagy számban. A harckocsi alváza több harcjármű alapjául is szolgált, amik közül az ASZU-85 légiszállítású löveget emelném ki, ami a szovjet légideszant csapatok (VDV) egyik alapvető tűztámogató eszközeként szolgált.
A BTR-50 PU is a PT-76-on alapult. Annak a járműnek az egyik különlegessége az volt, hogy a Magyar Néphadseregben is rendszeresítettek a későbbiekben.
Számtalan fénykép és filmfelvétel alapján kijelenthetjük, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc idején több PT-76 harckocsival felszerelt szovjet alegység is harcolt Budapesten. Az 1950-es, 60-as évek során a Varsói Szerződés több hadseregében is rendszeresítették, illetve a szovjet érdekszférába került országok is nagyobb mennyiséget kaptak belőle. A vietnámi háború során azonban bebizonyosodott az, hogy ez a könnyű, felderítésre és támogatásra tervezett páncélos képtelen felvenni a harcot a nehezebb nyugati páncélosokkal, ráadásul a gyalogsági harckocsi elhárító eszközöknek is könnyű célpontot nyújtott.
A Magyar Néphadsereg 1959-ben szerzett be néhány darabot, majd 1964 második felére egy nagyobb mennyiséget. Erre az időpontra az 5. Hadsereg állományába 68 darab, vagy más források szerint 102 db PT-76-os tartozott. A harckocsik az akkor formálódó hadosztályközvetlen felderítő zászlóaljak és gépkocsizó lövész-, valamint harckocsi ezredek felderítő alegységeibe kerültek. Az előbbiekbe UHK századokat szervezetek, amik állományába két PT-76 szakasz (5 db páncélossal) került, az utóbbiakba pedig 1966 végétől (összhangban a felderítő szakaszok századokká szervezésével) UHK szakaszokat (3 db PT-76-al) hoztak létre. Az UHK-rajparacsnokok és vezetők kiképzését a 4. Harckocsiezred végezte a Magyar Néphadsereg szintjén.
A harckocsi fegyverzete egy 76,2 mm űrméretű lövegből és egy 7,62 mm-es géppuskából állt. Páncélzata 5 és 17 mm között mozgott. Hatótávolsága 450 km és átlag sebessége közúton 44 km/ óra volt. 3 kezelő szolgálta ki a harcjárművet.
Az UHK megjelenése nem kis feladatott adott a hadsereg felderítő csapatainak. Az új technikai eszközökre nem csak a felderítő tiszteket, de a sorkatonákat is fel kellett készíteni. A szakkiképzést ki kellett egészíteni az úszóharckocsi-kiképzéssel, amik magukkal vonták a páncélos-lőkiképzést (löveggel és géppuskával), technikai, valamint harckocsi vezetési ismereteket. A PT-76-os tűzerejének, valamint az éjjellátó irányzó berendezéseknek hála lehetőség nyílt a különböző felderítő-harctevékenységek közvetlen biztosítására, még éjszaka is. Ezen feladatokat részben meg tudták oldani a csapatok (vezetés és lövészet), de a vízi lőgyakorlatok lebonyolítása már problémásnak bizonyult, tekintve a járművek rendszerbeálltásakor, az MN nem rendelkezett alkalmas vízi gyakorló területtel. Ezt kezdetben úgy orvosolták, hogy a Szovjet Hadsereg a HM megkeresésére időnként „kölcsönadta” az esztergomtábori UHK lőteret, valamint a harckocsi lövegekhez két 27mm-es betétcsövet (az olcsóbb lövészet céljából) is odaadományoztak a magyar felderítőknek, hogy azzal gyakorolhassanak. Ezek azonban hamar elkoptak az intenzív igénybevételtől. A kiképzéssel kapcsolatos problémák kiküszöbölése végett, 1968-ban Csornapusztán (a kalocsai harckocsi lőtér mellett) átadták az MN egyetlen vízi harckocsi lőterét. A felderítő tisztek által „Loczki birtokként” (utalva annak parancsnokára) is emlegetett gyakorlótérre ezt követően minden évben érkeztek az MN felderítő UHK alegységei, hogy itt hajtsák végre az egyéni és vízi lőfeladatokat. Ironikus módon a lőtér átadásának idején, a páncélosokkal már éles bevetésen vettek részt.
1968 augusztusában a Magyar Néphadsereg 8. Gépkocsizó Lövészhadosztálya a „ZALA” gyakorlat keretében bevonult Csehszlovákiába, a Varsói Szerződés más hadseregeivel összhangban. A művelet érintette a hadosztálynak alárendelt csapatok felderítő századait és az újdörögdi MN9027-et (42. felderítő zászlóaljat) is. A magyar csapatok szerencsére nem kerültek szembe fegyveres ellenállással, de valódi harcfeladatot hajtottak végre, és a felderítő szervezetek először próbálhatták ki éles körülmények között az újonnan rendszeresített technikákat (így a PT-76-ost is), valamint a harceljárásokat.
A PT-76-ok a 1983-ig szolgáltak, amikor is azt megelőzően, első lépésben a hadosztály közvetlen felderítő zászlóaljak UHK századai szűntek meg (átadva helyüket a 2. Csapatfelderítő századnak, ami már lövészpáncélosokkal került felszerelésre), majd abban az évben az ezredközvetlen felderítő századok PT-76 szakaszait szüntették meg.
A PT-76 harckocsik kivonásának egyik legfontosabb okát egy nyugalmazott felderítő tiszt fejtette ki nekem. A járművekhez egyszerűen elfogytak a tartalék alkatrészek, valamint a lőszerek. Nem szabad megfeledkeznünk, hogy az első darabok 1959-ben kerültek az MN-hez és ezeket a harckocsikat intenzíven használhatták is. Véleményem szerint a repülőgépek és helikopterek után, a harckocsik a leginkább szervizigényes harceszközök.
felderitokblogja.blog.hu
PT-76 úszó harckocsik a Dunán egy díszszemlén
A magyar felderítő szakcsapatok történetének egyik kissé feledésbe merült pontja a hadosztály közvetlen felderítő zászlóaljak és ezred-dandár felderítő századok úszó harckocsi (UHK) alegységeinek és az azokat alkotó PT-76 könnyű harckocsik története.
A PT-76 egy 1952-től rendszeresített szovjet könnyű páncélos volt, amit a Szovjet Hadsereg és a Haditengerészet, azon belül is a tengerészgyalogos csapatok számára rendszeresítették nagy számban. A harckocsi alváza több harcjármű alapjául is szolgált, amik közül az ASZU-85 légiszállítású löveget emelném ki, ami a szovjet légideszant csapatok (VDV) egyik alapvető tűztámogató eszközeként szolgált.
A BTR-50 PU is a PT-76-on alapult. Annak a járműnek az egyik különlegessége az volt, hogy a Magyar Néphadseregben is rendszeresítettek a későbbiekben.
Számtalan fénykép és filmfelvétel alapján kijelenthetjük, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc idején több PT-76 harckocsival felszerelt szovjet alegység is harcolt Budapesten. Az 1950-es, 60-as évek során a Varsói Szerződés több hadseregében is rendszeresítették, illetve a szovjet érdekszférába került országok is nagyobb mennyiséget kaptak belőle. A vietnámi háború során azonban bebizonyosodott az, hogy ez a könnyű, felderítésre és támogatásra tervezett páncélos képtelen felvenni a harcot a nehezebb nyugati páncélosokkal, ráadásul a gyalogsági harckocsi elhárító eszközöknek is könnyű célpontot nyújtott.
A Magyar Néphadsereg 1959-ben szerzett be néhány darabot, majd 1964 második felére egy nagyobb mennyiséget. Erre az időpontra az 5. Hadsereg állományába 68 darab, vagy más források szerint 102 db PT-76-os tartozott. A harckocsik az akkor formálódó hadosztályközvetlen felderítő zászlóaljak és gépkocsizó lövész-, valamint harckocsi ezredek felderítő alegységeibe kerültek. Az előbbiekbe UHK századokat szervezetek, amik állományába két PT-76 szakasz (5 db páncélossal) került, az utóbbiakba pedig 1966 végétől (összhangban a felderítő szakaszok századokká szervezésével) UHK szakaszokat (3 db PT-76-al) hoztak létre. Az UHK-rajparacsnokok és vezetők kiképzését a 4. Harckocsiezred végezte a Magyar Néphadsereg szintjén.
A harckocsi fegyverzete egy 76,2 mm űrméretű lövegből és egy 7,62 mm-es géppuskából állt. Páncélzata 5 és 17 mm között mozgott. Hatótávolsága 450 km és átlag sebessége közúton 44 km/ óra volt. 3 kezelő szolgálta ki a harcjárművet.
Az UHK megjelenése nem kis feladatott adott a hadsereg felderítő csapatainak. Az új technikai eszközökre nem csak a felderítő tiszteket, de a sorkatonákat is fel kellett készíteni. A szakkiképzést ki kellett egészíteni az úszóharckocsi-kiképzéssel, amik magukkal vonták a páncélos-lőkiképzést (löveggel és géppuskával), technikai, valamint harckocsi vezetési ismereteket. A PT-76-os tűzerejének, valamint az éjjellátó irányzó berendezéseknek hála lehetőség nyílt a különböző felderítő-harctevékenységek közvetlen biztosítására, még éjszaka is. Ezen feladatokat részben meg tudták oldani a csapatok (vezetés és lövészet), de a vízi lőgyakorlatok lebonyolítása már problémásnak bizonyult, tekintve a járművek rendszerbeálltásakor, az MN nem rendelkezett alkalmas vízi gyakorló területtel. Ezt kezdetben úgy orvosolták, hogy a Szovjet Hadsereg a HM megkeresésére időnként „kölcsönadta” az esztergomtábori UHK lőteret, valamint a harckocsi lövegekhez két 27mm-es betétcsövet (az olcsóbb lövészet céljából) is odaadományoztak a magyar felderítőknek, hogy azzal gyakorolhassanak. Ezek azonban hamar elkoptak az intenzív igénybevételtől. A kiképzéssel kapcsolatos problémák kiküszöbölése végett, 1968-ban Csornapusztán (a kalocsai harckocsi lőtér mellett) átadták az MN egyetlen vízi harckocsi lőterét. A felderítő tisztek által „Loczki birtokként” (utalva annak parancsnokára) is emlegetett gyakorlótérre ezt követően minden évben érkeztek az MN felderítő UHK alegységei, hogy itt hajtsák végre az egyéni és vízi lőfeladatokat. Ironikus módon a lőtér átadásának idején, a páncélosokkal már éles bevetésen vettek részt.
1968 augusztusában a Magyar Néphadsereg 8. Gépkocsizó Lövészhadosztálya a „ZALA” gyakorlat keretében bevonult Csehszlovákiába, a Varsói Szerződés más hadseregeivel összhangban. A művelet érintette a hadosztálynak alárendelt csapatok felderítő századait és az újdörögdi MN9027-et (42. felderítő zászlóaljat) is. A magyar csapatok szerencsére nem kerültek szembe fegyveres ellenállással, de valódi harcfeladatot hajtottak végre, és a felderítő szervezetek először próbálhatták ki éles körülmények között az újonnan rendszeresített technikákat (így a PT-76-ost is), valamint a harceljárásokat.
A PT-76-ok a 1983-ig szolgáltak, amikor is azt megelőzően, első lépésben a hadosztály közvetlen felderítő zászlóaljak UHK századai szűntek meg (átadva helyüket a 2. Csapatfelderítő századnak, ami már lövészpáncélosokkal került felszerelésre), majd abban az évben az ezredközvetlen felderítő századok PT-76 szakaszait szüntették meg.
A PT-76 harckocsik kivonásának egyik legfontosabb okát egy nyugalmazott felderítő tiszt fejtette ki nekem. A járművekhez egyszerűen elfogytak a tartalék alkatrészek, valamint a lőszerek. Nem szabad megfeledkeznünk, hogy az első darabok 1959-ben kerültek az MN-hez és ezeket a harckocsikat intenzíven használhatták is. Véleményem szerint a repülőgépek és helikopterek után, a harckocsik a leginkább szervizigényes harceszközök.
Felderítők harckocsija – a PT-76
Kedves Barátaink!Az alábbiakban olvasható Berkesi Balázs bajtársunk összefoglaló cikke a szovjet eredetű PT-76 úszó harckocsi magyarországi alkalmazásáról. Jó szórakozást kívánunk a cikkhez!Díszszemlén (Forrás: Elfnet.hu)A magyar felderítő szakcsapatok történetének egyik kissé feledésbe…
PT-76 úszó harckocsik a Dunán egy díszszemlén
Szerintem ez a fotó valami munkásszálló féleség.
