Sokszor kerül szóba a magyar őstörténet(i.u. 1000 előtti időszak) és különféle sztyeppei népek ezentúl itt folytathatjuk e témakörben a beszélgetéseket.
"Nyelvünk (népünk) finnugor eredete és a honfoglalás kori magyarság antropológiai arculata közötti ellentmondás kérdésével Tóth Tibor antropológus, az MTA Antropológiai Intézetének volt igazgatója már az 1960-as években foglalkozott. Megállapította, hogy a honfoglaló magyarság antropológiai arculata eltér mind a Volga-Káma környéki finnugor népekétől, mind a legközelebbi nyelvrokonainkétől, a hantiktól és manysiktól. Ezt Tóth Tibor azzal magyarázta, hogy kutatásai szerint a honfoglaló magyarság antropológiai arculata a szarmata korban (i. e. 5-3 század) és a Kaszpi tenger északi partvidékén alakult ki, méghozzá iráni népekkel való etnikai kölcsönhatások, házasságok útján. Magyarul ott, ahol abban az időben az ókori és középkori források alapján a szkíták, szarmaták, majd később a hunok éltek. A megállapításból levonható az a következtetés, hogy a magyar őstörténet azonos, illetőleg egybefonódik a szkíta és a hun történelemmel. Ilyen értelemben a magyarok a szkíták és hunok utódai.
Veres Péter néprajztudós, az MTA Néprajztudományi Intézetének volt főmunkatársa Mérföldkövek a magyar őstörténetben című, 2009-ben megjelent munkájában – Tóth Tibor antropológiai munkásságára és Moór Elemér nyelvtörténeti koncepciójára hivatkozva - kifejti azt a nézetét, hogy a magyarság még ennél is korábban, a szkíta kor kezdetén, az i. e. 1. évezred elején kivált az ugor nyelvközösségből és eurázsiai lovasnépként élt a sztyeppeövezetben az őt körülvevő iráni, majd türk népek között. Katonai fölényét a magyarul (ugorul) beszélő nép mindvégig megőrizte, ami lehetővé tette más népek beolvasztását is. Ezt a magyar nyelvben meglévő iráni szubsztrátum igazolja. Tanulmányában az időpontot összeköti a lovas-nomadizmus elterjedésével. Moór Elemér említett nyelvtörténeti koncepciója az ugor nyelvközösségből történt kiválást - Veres Péter közlése szerint - azzal bizonyítja, hogy a többi ugor nyelvben a bronzfeldolgozás szavai közösek a magyarral, míg a vasfeldolgozás szavai hiányoznak. Ezt a közlést annyiban pontosítom, hogy a vas szónál jelentésváltás tapasztalható, ez a szó a többi ugor nyelvben az ónt jelenti. Ez azonban nem érinti a megállapítás lényegét. A vas a Nagy sztyeppén az i. e. 1. évezred kezdetén jelenik meg. Elődeink legkésőbb ekkor váltak ki az ugor nyelvközösségből. [V. ö.: Veres Péter: Mérföldkövek a magyar őstörténetben, Budapest, 2009. 53-78. o.]
Elődeink különválása összeköthető az Andronovoi kultúra kialakulásával és elterjedésével. Ennek meghatározó eleme volt a ló háziasítása, a fogatolás, a közlekedést és harcászatot forradalmasító andronovói harci szekér, majd a ló hátaslóként törénő alkalmazásának feltalálása. Mindezekben elődeink kezdeményező szerepet játszottak, amit bizonyít, hogy a lótenyésztéssel kapcsolatos szavaink közösek nyelvrokonainkkal (tehát a kiválást megelőző eredetűek) és az iráni és türk népekkel, ami azt bizonyítja, hogy az utóbbiak a lótenyésztéssel kapcsolatos szavakat tőlünk vették át. A magyarság őstörténetét ennek alapján először az Andronovoi-Afaneszjevói régészeti kultúrák, majd a szkíta és a hun korszak keretei között kell keresni."
Már az MTA tudósai is itt tartanak:
... a kommunizmusban elkaszálták a sztyeppekutatásokat, a magyar történelemnek a keleties-törökös vonala teljesen háttérbe szorult, úgy lett megírva, mintha a korai magyar történet originális finnugor valami lenne. Nyelvészeti koncepciókhoz rendelték hozzá a régészeti adatokat, ami rettentően aggályos. Ebből alakult ki egy nagyon fura, sok fiktív elemet tartalmazó őstörténeti kép. A finnugor nyelvészet nagy hibája, hogy a valós nyelvi kapcsolatrendszer miatt a kulturális kapcsolatrendszert negligálta. Pedig a magyar hagyományban nagyon erőteljes keleti vonások ütköznek ki.
A népvándorlás kori modell alapvetően az, hogy jön egy hódító brigád, létrehoz egy államot, ez viseli a hódítók nevét, a hódítók nyelve azonban eltűnik. Ez történt a bolgárokkal, az oroszokkal, a frankokkal, a gótokkal, a longobárdokkal. A nyelvészek korábban azzal számoltak, hogy a Kárpát-medence a honfoglalás idején szinte üres volt, ezért maradhatott meg a magyar nyelv. Csakhogy a történeti kutatások ezt egyértelműen cáfolják. Innentől kezdve két modell lehetséges. Vagy a honfoglalók voltak elképesztően sokan, és zömmel magyar nyelvűek – de ennek nem sok nyoma van. Vagy pedig a magyar nyelvnek nagyon erősek voltak a pozíciói a honfoglalás előtt.
Ugyan ők még a hun kapcsolattal kapcsolatban szkeptikusok, de változni fog ez még.
A genetikusok már itt tartanak:
"Nyelvünk (népünk) finnugor eredete és a honfoglalás kori magyarság antropológiai arculata közötti ellentmondás kérdésével Tóth Tibor antropológus, az MTA Antropológiai Intézetének volt igazgatója már az 1960-as években foglalkozott. Megállapította, hogy a honfoglaló magyarság antropológiai arculata eltér mind a Volga-Káma környéki finnugor népekétől, mind a legközelebbi nyelvrokonainkétől, a hantiktól és manysiktól. Ezt Tóth Tibor azzal magyarázta, hogy kutatásai szerint a honfoglaló magyarság antropológiai arculata a szarmata korban (i. e. 5-3 század) és a Kaszpi tenger északi partvidékén alakult ki, méghozzá iráni népekkel való etnikai kölcsönhatások, házasságok útján. Magyarul ott, ahol abban az időben az ókori és középkori források alapján a szkíták, szarmaták, majd később a hunok éltek. A megállapításból levonható az a következtetés, hogy a magyar őstörténet azonos, illetőleg egybefonódik a szkíta és a hun történelemmel. Ilyen értelemben a magyarok a szkíták és hunok utódai.
Veres Péter néprajztudós, az MTA Néprajztudományi Intézetének volt főmunkatársa Mérföldkövek a magyar őstörténetben című, 2009-ben megjelent munkájában – Tóth Tibor antropológiai munkásságára és Moór Elemér nyelvtörténeti koncepciójára hivatkozva - kifejti azt a nézetét, hogy a magyarság még ennél is korábban, a szkíta kor kezdetén, az i. e. 1. évezred elején kivált az ugor nyelvközösségből és eurázsiai lovasnépként élt a sztyeppeövezetben az őt körülvevő iráni, majd türk népek között. Katonai fölényét a magyarul (ugorul) beszélő nép mindvégig megőrizte, ami lehetővé tette más népek beolvasztását is. Ezt a magyar nyelvben meglévő iráni szubsztrátum igazolja. Tanulmányában az időpontot összeköti a lovas-nomadizmus elterjedésével. Moór Elemér említett nyelvtörténeti koncepciója az ugor nyelvközösségből történt kiválást - Veres Péter közlése szerint - azzal bizonyítja, hogy a többi ugor nyelvben a bronzfeldolgozás szavai közösek a magyarral, míg a vasfeldolgozás szavai hiányoznak. Ezt a közlést annyiban pontosítom, hogy a vas szónál jelentésváltás tapasztalható, ez a szó a többi ugor nyelvben az ónt jelenti. Ez azonban nem érinti a megállapítás lényegét. A vas a Nagy sztyeppén az i. e. 1. évezred kezdetén jelenik meg. Elődeink legkésőbb ekkor váltak ki az ugor nyelvközösségből. [V. ö.: Veres Péter: Mérföldkövek a magyar őstörténetben, Budapest, 2009. 53-78. o.]
Elődeink különválása összeköthető az Andronovoi kultúra kialakulásával és elterjedésével. Ennek meghatározó eleme volt a ló háziasítása, a fogatolás, a közlekedést és harcászatot forradalmasító andronovói harci szekér, majd a ló hátaslóként törénő alkalmazásának feltalálása. Mindezekben elődeink kezdeményező szerepet játszottak, amit bizonyít, hogy a lótenyésztéssel kapcsolatos szavaink közösek nyelvrokonainkkal (tehát a kiválást megelőző eredetűek) és az iráni és türk népekkel, ami azt bizonyítja, hogy az utóbbiak a lótenyésztéssel kapcsolatos szavakat tőlünk vették át. A magyarság őstörténetét ennek alapján először az Andronovoi-Afaneszjevói régészeti kultúrák, majd a szkíta és a hun korszak keretei között kell keresni."
Már az MTA tudósai is itt tartanak:
... a kommunizmusban elkaszálták a sztyeppekutatásokat, a magyar történelemnek a keleties-törökös vonala teljesen háttérbe szorult, úgy lett megírva, mintha a korai magyar történet originális finnugor valami lenne. Nyelvészeti koncepciókhoz rendelték hozzá a régészeti adatokat, ami rettentően aggályos. Ebből alakult ki egy nagyon fura, sok fiktív elemet tartalmazó őstörténeti kép. A finnugor nyelvészet nagy hibája, hogy a valós nyelvi kapcsolatrendszer miatt a kulturális kapcsolatrendszert negligálta. Pedig a magyar hagyományban nagyon erőteljes keleti vonások ütköznek ki.
A népvándorlás kori modell alapvetően az, hogy jön egy hódító brigád, létrehoz egy államot, ez viseli a hódítók nevét, a hódítók nyelve azonban eltűnik. Ez történt a bolgárokkal, az oroszokkal, a frankokkal, a gótokkal, a longobárdokkal. A nyelvészek korábban azzal számoltak, hogy a Kárpát-medence a honfoglalás idején szinte üres volt, ezért maradhatott meg a magyar nyelv. Csakhogy a történeti kutatások ezt egyértelműen cáfolják. Innentől kezdve két modell lehetséges. Vagy a honfoglalók voltak elképesztően sokan, és zömmel magyar nyelvűek – de ennek nem sok nyoma van. Vagy pedig a magyar nyelvnek nagyon erősek voltak a pozíciói a honfoglalás előtt.
Szittyák vagyunk, és finnugorok
A hun azonosítás ostobaság, de a finnugor nyelvészetnek voltak nagy hibái – mondja az MTA hagyományőrző őstörténésze. Kásler, áltudomány és magyar rejtélyek: interjú Sudár Balázzsal.
index.hu
Ugyan ők még a hun kapcsolattal kapcsolatban szkeptikusok, de változni fog ez még.
A genetikusok már itt tartanak: