Magyarország ipara

https://m.origo.hu/gazdasag/20191003-atadtak-orszag-egyik-legnagyobb-tejipar-beruhazas.html
"Ünnepélyesen is átadták az Alföldi Tej Kft. összességében 15 milliárd forintos költségvetésből megvalósult sajt- és porítóüzemét Debrecenben. Az évi 8000 tonna kapacitású sajtgyár a teljes magyar sajtimport hetedét képes kiváltani. A porítóban évente mintegy 6500 tonnányi porterméket készítenek édes savóból, írja a vállalat közleményében."
 
Előfordulhat, hogy az autóipari cégeknél bejelentett költségcsökkentések elsősorban a fejlett országok drágábban működő üzemeit érintik a közeljövőben, eközben az olcsóbb munkaerőt biztosító feltörekvő régiók még profitálhatnak is a gyártósorok áttelepítéséből.

Még igaza lesz Orbánnak és beelőzzük Nyugat-Európát.
Mi nővünk, ők befékeznek, középen találkozunk. :)
 
  • Tetszik
Reactions: zeal and svajcibeka
Tizenhat milliárdos miskolci beruházást jelentett be Szijjártó Péter
Bővíti gyárát a közlekedésbiztonsági eszközöket gyártó, kínai tulajdonú Joyson Safety Systems Hungary Kft. Miskolcon, a beruházás értéke 50 millió dollár, mintegy 16 milliárd forint - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A fejlesztéssel még modernebb termelési folyamatot valósítanak meg, új technológiai módszert vezetnek be.

A mostani beruházással újabb keleti nagyvállalat döntött Magyarország mellett, és a legmodernebb csúcstechnológiát hozták Magyarországra, a beruházást nagy nemzetközi versenyben sikerült elnyerni - közölte a miniszter.

Ezzel a beruházássalMagyarországon fog működni a világ legnagyobb, passzív biztonsági eszközöket gyártó vállalata,a cég miskolci termékeinek 35 nagy autógyártó vásárlója van. A gyártás mellett termékfejlesztést és tesztelést is végeznek, és a gyártott termékek több mint 90 százalékát exportálják. A Joyson a világ 30 országában 100 gyártóegységgel van jelen, és több mint 50 ezer dolgozót foglalkoztat.

A külügyminiszter a sajtótájékoztatón kitért arra is, hogy a kínai-magyar kereskedelmi forgalom tavaly rekordot döntött: 10 százalékos emelkedéssel megközelítette a 9 milliárd dollárt, az idei év első hét hónapban pedig átlépte az 5 milliárd dollárt.

Szijjártó Péter közölte azt is, hogy szeretnék növelni a kínai beruházásokat Magyarországon, amelyből jelenleg 16 van az országban.

https://www.origo.hu/gazdasag/20191...-beruhazast-jelentett-be-szijjarto-peter.html
 
Magyarország már nem az összeszerelő-üzemek országa
Magyarország már nem az összeszerelő-üzemek, hanem az innováció országa, ezt mutatják a nemzetközi felmérések is – jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) zalaegerszegi gazdálkodási karán közel egymilliárd forintból kialakított Innovációs és Tudásközpont avatásán beszélt arról, hogy az IMF néhány hete értékelte a különböző országok gyártási rendszereit.

A felmérés szerint Magyarország Németországgal azonos szinten áll, ami azt mutatja, hogyma már nem csak idehozzuk és alkalmazzuk a fejlett technológiát, de képesek vagyunk a továbbfejlesztésre is.
https://www.origo.hu/gazdasag/20191...ag-mar-nem-az-osszeszerelouzemek-orszaga.html
 
  • Tetszik
Reactions: Anti and blitzkrieg
https://m.origo.hu/gazdasag/20191011-heti-gazdasagi-osszefoglalo.html
"Méreteiben a debreceni BMW-gyár nagyságú beruházást jelentett be a Samsung.
A héten jó inflációs adat érkezett, és több óriásberuházást is bejelentettek Magyarországon, köztük a Samsung közel 400 milliárd forintos bővítését. Külföldön hatalmas botrány robbant ki az észak-amerikai profi kosárlabda liga (NBA) és Kína között, de az is kiderült, hogy mikor szállhatnak fel leghamarabb a Boeing 737 Max típusú gépei. A hét gazdasági összefoglalója."
 
A továbbfejlesztésre értették ezt, hogy már vannak ilyen mechanizmusok Magyarországon.
Nem pedig másra.
Most a mondatból csak kiragadtál egy részletet.
"...az IMF néhány hete értékelte a különböző országok gyártási rendszereit." Erre gondolsz? Örülnék, ha igaz lenne, de nem hiszem. Még egy rendes tűzoltóautót sem tudunk gyártani, olyan nagy innovációt meg nem látok. Sajnos.
 
"...az IMF néhány hete értékelte a különböző országok gyártási rendszereit." Erre gondolsz? Örülnék, ha igaz lenne, de nem hiszem. Még egy rendes tűzoltóautót sem tudunk gyártani, olyan nagy innovációt meg nem látok. Sajnos.

Összeszerelőüzem mi?:)

High-tech exportban Kelet-Európából csak a csehek előttünk. Népességearányosan meg egész Európát nézve is ott vagyunk a szeren. :cool:

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
ipari-termeles-329497.png


Németország befékez, mi még tartjuk magunkat.
 
Na, mi az a high tech cucc, amit nagy tételben exportálunk? Csak nem Audit, Mercedest?
Örülök, hogy megelőztük Németországot, csak én megnézném a helyedben a GNP adatokat is.
Úgy látom, hogy tartod magad a hiedelmeidhez.
 
  • Tetszik
Reactions: Bleroka
Csak azt tudnám,miféle magyar iparrol megy itt a vita?Nincs magyar ipar.Másodrendű részegységeket gyártunk,meg kihelyezett összeszerelő üzem vagyunk.Semmit nem tudunk önállóan gyártani.Van néhány innovativ üzem,de az nem ipar.
 
  • Tetszik
Reactions: Bleroka