Szép napot mindenkinek
A valamikori szovjet (és VSz) műszeres elfogó vadász-rávezető rendszer a LAZUR-rendszer volt, aminek volt egy földi parancs-adó rész-rendszere, és egy vadászgép-fedélzeti kijelző-rendszere. Ez nem automatikus volt, de lehallgatható rádiós szövegelés helyett kódolt rádió-parancsjeleket közvetített az elfogást végrehajtó vadászgép műszereire (magasságmérő, sebességmérő, irányszög-kijelző, LAZUR központi műszer és LAZUR-kezelő és kijelzőpanel). A földi részről kevesebbet tudok, csak mások elbeszélése alapján, de az "üvegtérképen" radar alapján ábrázolt légihelyzet szerint állítólag írógéphez hasonló szerkentyűkkel gépelték be az elfogáshoz szükséges parancsjeleket, amik kódolt rádió-adással kerültek a vadászgépre, és a rendszer kijelezte azokat a gép műszerein. A pilóta ezeket követve repült és fordult be a cél mögé a megfelelő magasságon és sebességgel, majd a parancsjelre a saját radarját bekapcsolva fejezte be az elfogást. Emlékeim szerint a rendszer 122 egymástól független előre lehangolt hullámhossz-csatornával rendelkezett, tehát ennyi gépet, géppárt vagy köteléket lehetett vele irányítani, ha volt ennyi földi és légi kapacitás. Mivel szerintem ennyi egyidőben soha nem volt (max. a teljes VSz-szinten), a sok csatorna elsősorban zavarás esetére volt fenntartva, hogy ezt észlelve gyors csatorna-váltással lehessen folytatni az elektronikus zavarást kiküszöbölve az elfogást. A pilóta számára minden parancsjel-változást egy búgó/sípoló hangjel is jelzett a fülhallgatójában, hogy figyelje a műszereken megjelenő parancsjelek változását. A központi LAZUR-műszer világító nyilakkal kijelezte, hogy emelkedni, süllyedni, jobbra vagy balra kell fordulni, az adott műszerskálák peremén lévő kis háromszög alakú indexjel pedig megadta a manőver pontos értékét (pl. : központi műszer : balforduló-jelzés, emelkedj-jelzés - irányszög-műszeren : 320-fok parancsjel, magasságmérőn 8700m-es parancsjel, a hangjelzés addig szólt, míg a parancsjelek a műszerek szerint végre nem lettek hajtva, tehát a műszerek mutatója a parancsjel-indexre nem mutatott).Csatornaváltási parancsot a kezelőpulton az újonnan kijelölt csatorna pirosan világító gombja jelzett (meg itt is a hangjelzés ), a gombot benyomva megtörtént a csatornaváltás, kialudt a fényjelzés és megszünt a hangjel. A központi műszeren volt a "Radar-kisugárzás" parancsjel jelzőfénye és a "kötelező kiválás" jelzőfény, ami az elfogás befejezését vagy megszakítását jelezte. A korszerűbb gépeken (pl. a MiG-23 is) a robotpilóta képes volt végrehajtani a LAZUR-parancsokat, vagyis feszállás után a pilóta futót-fékszárnyat behúzott, bekapcsolta a LAZUR-t és a robotpilótát, legfeljebb a gázkart kellett kezelni, és a gépet földi parancsjelekkel kivezették a célkörzetbe elfogási pozícióba, majd jött a "Radar-kisugárzás" parancs, ettől kezdve a pilóta dolgozott. Az utóbbi megoldás tekinthető szerintem - legalábbis valamennyire - automatikus elfogó rendszernek.
Üdv ML
A valamikori szovjet (és VSz) műszeres elfogó vadász-rávezető rendszer a LAZUR-rendszer volt, aminek volt egy földi parancs-adó rész-rendszere, és egy vadászgép-fedélzeti kijelző-rendszere. Ez nem automatikus volt, de lehallgatható rádiós szövegelés helyett kódolt rádió-parancsjeleket közvetített az elfogást végrehajtó vadászgép műszereire (magasságmérő, sebességmérő, irányszög-kijelző, LAZUR központi műszer és LAZUR-kezelő és kijelzőpanel). A földi részről kevesebbet tudok, csak mások elbeszélése alapján, de az "üvegtérképen" radar alapján ábrázolt légihelyzet szerint állítólag írógéphez hasonló szerkentyűkkel gépelték be az elfogáshoz szükséges parancsjeleket, amik kódolt rádió-adással kerültek a vadászgépre, és a rendszer kijelezte azokat a gép műszerein. A pilóta ezeket követve repült és fordult be a cél mögé a megfelelő magasságon és sebességgel, majd a parancsjelre a saját radarját bekapcsolva fejezte be az elfogást. Emlékeim szerint a rendszer 122 egymástól független előre lehangolt hullámhossz-csatornával rendelkezett, tehát ennyi gépet, géppárt vagy köteléket lehetett vele irányítani, ha volt ennyi földi és légi kapacitás. Mivel szerintem ennyi egyidőben soha nem volt (max. a teljes VSz-szinten), a sok csatorna elsősorban zavarás esetére volt fenntartva, hogy ezt észlelve gyors csatorna-váltással lehessen folytatni az elektronikus zavarást kiküszöbölve az elfogást. A pilóta számára minden parancsjel-változást egy búgó/sípoló hangjel is jelzett a fülhallgatójában, hogy figyelje a műszereken megjelenő parancsjelek változását. A központi LAZUR-műszer világító nyilakkal kijelezte, hogy emelkedni, süllyedni, jobbra vagy balra kell fordulni, az adott műszerskálák peremén lévő kis háromszög alakú indexjel pedig megadta a manőver pontos értékét (pl. : központi műszer : balforduló-jelzés, emelkedj-jelzés - irányszög-műszeren : 320-fok parancsjel, magasságmérőn 8700m-es parancsjel, a hangjelzés addig szólt, míg a parancsjelek a műszerek szerint végre nem lettek hajtva, tehát a műszerek mutatója a parancsjel-indexre nem mutatott).Csatornaváltási parancsot a kezelőpulton az újonnan kijelölt csatorna pirosan világító gombja jelzett (meg itt is a hangjelzés ), a gombot benyomva megtörtént a csatornaváltás, kialudt a fényjelzés és megszünt a hangjel. A központi műszeren volt a "Radar-kisugárzás" parancsjel jelzőfénye és a "kötelező kiválás" jelzőfény, ami az elfogás befejezését vagy megszakítását jelezte. A korszerűbb gépeken (pl. a MiG-23 is) a robotpilóta képes volt végrehajtani a LAZUR-parancsokat, vagyis feszállás után a pilóta futót-fékszárnyat behúzott, bekapcsolta a LAZUR-t és a robotpilótát, legfeljebb a gázkart kellett kezelni, és a gépet földi parancsjelekkel kivezették a célkörzetbe elfogási pozícióba, majd jött a "Radar-kisugárzás" parancs, ettől kezdve a pilóta dolgozott. Az utóbbi megoldás tekinthető szerintem - legalábbis valamennyire - automatikus elfogó rendszernek.
Üdv ML